Zempléni Kisujság, 1947. január-november (1. évfolyam, 1-49. szám)

1947-09-14 / 38. szám

L. évfolyam 38 szám. Ara 50 fillér. Sátoraljaújhely, 1947. szeptember 14. Főszerkesztő: Dr. Búza Béla Felelős szerkesztő: Kemény András Főmunkatárs : Dr, Dubay István ZEMPLÉNI A Független Kisgazda, Fölömüpkás és Polgári Párt ZemplénVármegyei Szervezetének Lapja ák koalíció mellett döntött a Kisgazdapárt nagy választmánya pénteken a késő éjjelig a naggválasztmánghatározatait és a politi­kai bizottság választási eredméngeit nem hozták ngilvánosságra Szándékos zavarkeltések a nagyválasztmanyi gyűlés előtt s annak lefolyásáról \ A Kisgazdapárt országszerte nagy érdeklődéssel várt nagy^ választmányi gyűlése két napos élénk tárgyalása után befejező­dött. A Kisgazdapárt nagyvá­lasztmánya döntött: a koalíc ó mellett. A kétnapos gyűlés zajos vi­ták keretében folyt le különö­sen a politikai bizottságok jelö­lésének kérdésében voltak hosz- szan elhúzódó tanácskozások, melyek csak a második nap késő éjjeli óráiban nyertek be­fejezést. A „jólértesültek“ A jelölőbizottság javaslatának tárgyalása során különféle hírek terjedtek el mindenfelé. Pénte­ken délután az a szenzáció röp­pent szét, hogy az ellenzéki lista győzött. Ezekszerint az uj elnök Dobi István, ügyvezető alelnök Erőss' János, pártigaz­gató Antal József, főtitkár Pár- tay Tivadar, ügyész pedig Bencze Imre lettek. Érdekes, hogy az eredmé­nyeket egyesek már akkor kol- portálták, amikor a nagyvá­lasztmány szavazatait még nem is’" számolták össze és egyálta­lán nem lehetett ismeretes a jelölőbizottság javaslata sem. Ugyanakkor a „jólértesültek“ már azt is tudták, hogy a nagyválasztmány határozati ja­vaslatot hozott, mely szerint a koalíció mellett dönt, de ra­gaszkodik a választási vissza­élések megbüntetéséhez szep­tember 30-ig bezárólag. Az uj választójogi névjegyzék elkészí­téséhez, a közigazgatási reform haladéktalan letárgyalásához. A községi választások legkésőbb ez év december hó. 31-.ig való megtartásához, a korrupció, a panama elleni küzdelemhez, az uj vagyonok eredetének kivizs­gálásához, az erőszakos pártto­borzások megszüntetéséhez, az amnesztia rendelethez, az in­ternálások kérdésének rendezé­séhez és a koalíciós szellemek minden párt sajtójában való biztosításához. A „jólértesültek“ ezenkívül azt is tudták, hogy a politikai bizottság jelölőlistájáról hiány­zik Ortutay Gyula, Míhályffy Ernő, Pongrácz Aladár, sőt Dinnyés Lajos, Kiss László és Chornoky Viktor is. Zovartkeltők Általában a legfantasztiku­sabb hírek keltek szárnyra a két napon át ülésező nagyválaszt­mány tárgyalásaival kapcsolat­ban. Ezeket a híreket még nem tudni, hogy kik, de feltétlen Zavartkeltő szándékkal dobták be fi köztudatba, míntahogy za­vartkeltő szándéka volt azok­nak a táviratoknak, amelyeket a napokban a pártvezetőség ne­vében mintegy 50 választmányi tagnak küldtek el. hogy ne jöj­jenek fel az ülésre és ugyan­csak zavartkeltő szándékkal osztottak szét hamis választmá­nyi belépőjegyeket és ígértek 100 forintot a feljövetelük ese­tére azoknak az embereknek, kik nem voltak hivatalosak a válásztmányi gyűlésen való meg­jelenésre. Mi az igazság? A Kisgazdapárt két napig tartó nagyrálasztmányí ülésével kapcsolatban eddig szárnyrakelt és a különféle sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az igazság mindössze az, hogy a nagyvá­lasztmány tényleg két napig ülésezett, melyen kifejezetten a koalíció mellett foglalt állást. A nagyválasztmány gyűlésé­nek lefolyásáról egyedül illeté­kesek azok a hírközlések, ame­lyeket a Kisgazdapárt utján a MTI adott közzé és az a hi­vatalos jelentés, amelyet a Kis­gazdapárt vezetősége hivatalos formában a hirosztály utján jelentetett meg. A nagyv%lasztmány üléséről pedig pénteken éjjel a hírosz­tály a következőket jelentette: A káső éjjeli órákig a nagy­választmány határozatait, vala­mint a politikai éízottság vá­lasztási eredményét nem hozták nyilvánosságra. A Kisgazdapárt hivatalos jelentését szombaton délben teszi közzé. Szeptember 16: Magyarország visszanyeri szuverenitását Szeptember 26: Megszűnik a Szövetséges Ellenőrző Bizottság működése December 16-ig: Kivonják a megszálló csapatokat A hét legkiemelkedőbb politikai szenzációja: a francia kormány értesitette a Szovjet Unió kor­mányát, bogy elfogadja azt a szovjet javaslatot, mely szerint a volt csatlós államok békeszerzó'déseit szeptember 15-én hétfőn helyezzék letétbe. Az olasz békeszerződést Párizsban, a többi csatlósállam békeszerződését Moszkvában fogják letétbe helyezni. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy szeptember 16-án megszűnik Magyarország fegyverszüneti helyzete és jogilag helyreáll a békeállapot. A békeszerződés letétbehelyezésével Magyarország visszanyeri szuverenitását. A békeszerződés rendelkezései szerint a letétbebelyezést követő 10 nap után megszűnik Magyarországon a Szövetséges Ellenőrző Bi­zottság működése, szeptember _26-a után a békeszerződés végrehajtását a három érdekelt nagyhatalom a Szovjetunió, Nagybrittania és az Egyesült Államok követeiből alakult nemzetközi bizottság ellenőrzi. A Sz,’ E. B.-al ellentétben ennek nem lesz állandó elnöke, hanem havonként változik. A békeszerződés további rendelkezései szerint a letétbehelyezést követő 90 napon belül ki kell vonni a megszálló csapatokat az öt ország területéről, bár Magyarországon és Romániában ezután is maradnak összekötő csapatok az osztrák békeszerződés ratifikálásáig, ezek azonban csak a vasutbiztositást szolgálják.

Next

/
Thumbnails
Contents