Zempléni Kisujság, 1947. január-november (1. évfolyam, 1-49. szám)
1947-09-14 / 38. szám
Jterrdőrgöfyé ölte meg. a fa^faharKányi bálban bicsbá^ó cigányprímást JCisboldög- asszeny napjának hajnalán Kisboldogasszony napjára virradóra véres, halálos kimenetelű verekedéssel tarkított bál volt Taktaharkányban. A tragikus kimenetelű falusi mulatságnak halálos áldozata Radios József, a falu cigánybandájának a prímása, akit ren- dó'rgolyó ölt meg. A verekedésnek 6 sérültje van még. mig a prímás nélkül maradt késeié' cigánybanda tagjait a rendőrség vette őrizetbe. A csöndes, csillagfényes szeptem-. béri estén a taktaharkányi vendéglő ben gyűlt össze a fiatalság hétvégi a botok, bicskák és megszöktek a cigányok Mindez úgy kezdődött, hogy a banda prímása kijelentette, „magyar ember nem parancsolhat“. A legényeknek sem kellett több s percek alatt parázs verekedés támadt A legények botokkal, karókkal verték a cigányokat, mig ezek bicskát és borotvát rántottak. Végülis, a cigányok megszöktek s csak néhány összeszurkált legény maradt a porondon. Mindenki azt hitte, hogy ezzel a bál „szokásos módon“ befejezést nyert. Már már szétszéledtek a „vigadozók“, amikör felpattant Legjobb sütemények és fagylaltok KALLA cukrászdában- M O Z I—K Ö Z —ijg.il h liépiigyészség letartóztatta lllésházy Gábor nyugalmazott tábornokot báli mulatságra A falu és a környék apraja-nagyja, sereglett itt össze s vígan szólt a zene, a lányok és legények vigan ropták a táncot és folyt az ital. A jókedv már magasan szárnyalt, amikor a cigánybanda, melynek tagjai sűrűn néztek a pohár aljára, abbahagyta a zenét. A fiatalság pedig mulatni táncolni akart, A leányok unszolták a legényeket, akiknek nem kellett sok ahhoz, hogy megmutassák „ki a legény a csárdában“... s csakhamar előkerültek az ajtó és visszaérkeztek a cigányok. Eljött az egész cigánytábor, több mint busz cigány, élükön Radics Józseffel, a prímással, Hogy elégtételt vegyenek í bandát ért sérelemért. De megérkezett a rendőrjárőr is: Szakszón Mihály rendőrőrmester egy beosztott rendőr kíséretében. A rendőrök felszólították a cigányokat, hogy menjenek haza és ne folytassák a verekedést. A többségben lévő banda azonban nem engedelmeskedett és a rendőrökre támadtak. 1946 tavaszán több feljelentés érkezett a Népügyészségre lllésházy Gábor 56 éves nyugalmazott tábornok ellen, melyben lllésházy I demokráciaellenes cselekményekkel vádolták. A feljelentések szerint lllésházy 1944 ben szerb és magyar munkaszolgálatosokat éhbérért dolgoztatott s többeket kiköttetett és becsukatott akiknek munkájával nem volt megelégedve. Ezeknek a feljelentéseknek alapján indult meg 1946 március 27 én a nyugalmazott tábornok ellen a vizsgálat. lllésházy ügyében a népbiróság több Ízben tárgyalást tűzött ki, de a tárgyalást minden egyes alkalommal a nyu galmazott tábornok betegsége miatt el kellett halasztani. Legutoljára folyó évi augusztus 30-ára tűzte ki a népbiróság a tárgyalást, melyen azonban a vádlott nem jelent meg s a budapesti helyőrségi kórházból küldött orvosi bizonyítvánnyal igazolta távolmaradását. A tárgyalást igy újból elhalasztották, Győzött a Gyertyafény kávéház Sikerült leszerződtetnie a közismert HoléCZy-»együttes jazz zongoristáját: Bódy Zoltánt és a Moulin Rouge országos jazz humoristáját: Patkányt Kiváló hangulat, polgári árak Nyitva este 8-tól reggel 4 óráig Szívás támogatást kár a Tulajdonos de ugyanakkor a népügyész elrendelte lllésházy Gábor elővezetését és letar tóztatását. A nyugalmazott tábornokot az államvédelmi osztály őrizetbe vette s a napokban ktsérték át a tiépügyész- ségre, ahol letartóztatták. Ugye valóKülönös alak vonta magára az elmúlt napokban a saujbelyi rendőrség figyelmét. Ha leszállt az est s a vendéglőkben felhangzott a zene, egyszeriben felbukkant Laci a saujbelyi éjszakai élet „lovagja“. Laci sovány, tüdőbajos külsejű, fekete, élénkszemü, úgynevezett, jópofa fiú volt, aki minden éjjel végigjárta az újhelyi kocsmákat, pedig van egy né hány, számszerint 53, mindenütt ivott egy-két fröccsöt, mindenüt talált I—2 „havert“ akinek fizetett egy pár pohár bort. Senki sem tudta, hogy Lacinak miből telik a sürü poharazgatásra De azt sein tudták tulajdonképpen, ki is ez a Laci s honnan jött. Csak úgy egyszerre felbukkant egyik éjjelen, körülbelül két héttel ezelőtt s azóta minden éjjel lehetett vele találkozni valamelyik kocsmában. Sokat ivott és nem bírta az italt. Hamar becsipett, de nem volt egy kellemetlen részeg, nem bántott senkit, csak ilyenkor kiállt az utca közepére és szavalt: Adyt: Villont, József Atillát adta elő olyan tökéletesen, bogy akár a budapesti Zeneakadémián is felléphetett volna. .... és egyszercsak Laci eltűnt a Radics József bicskát rántott s igy támadt a rendőrőrmesterre, aki szorongatott helyzetében kénytelen volt használni fegyverét. A lövés eldördült... és Radics József cigányprímás kezében a kicskával élettelenül zuhant a fölejre. A golyó oldalról fúródott a testébe a szivét érte s a cigányprímás néhány perc alatt meghalt. A kocsmában csend lett egyszeriben Vége volt a lármának, veszekedésnek, verekedésnek. A falu népe lassan eltávozott elmentek a verekedő legények s a rendőrök elvezették a bicskázó cigányokat, csak Radics József a banda prímása maradt holtan vétbefagyva a kocsma padlóján. A haláiosvégü báli mulatság ügyében megindult rendőri vizsgálat megállapította, hogy Szakszón Mihály rendőrőrmester jogos önvédelemből használta fegyverét. A verekedést provokáló, bicskázó ci- ganylegények ellen ázonban megindult az eljárás s rövidesen bíróság elé kerülnek, ahol valószinüleg nem fognak tudni úgy helytállni, mint a kocsmában, igaz hogy ott sem hegedűvel, hanem csak bicskával... Olyan hatalmasnak hiszem én a népet; hogyha felkel és összetart, a ropogva összerogyó ég boltozatait is képes fenntartani erős karjaival. (Kossuth Lajos) szinüleg október közepén kerül a Népbiróság elé tárgyalásra. Városban, vagy falun, gazdagul, vagy szegényül, mindegy, csak függetlenek legyünk; a szabadság a legszentebb, legkívánatosabb dolog, de bármely szabad tegyen a test, ha a lelkűnk nem az, úgy semmit sem nyerhetünk. Jaj a nemzetnek, mely írott parancsokat némán olvas s vakon engedelmeskedik. saujhelyi éjszakából, úgy ahogy jött, minden előzetes bejelentés nélkül. Most derült ki, hogy miért. Laci után érdeklődni kezdett a rendőrség, s csakhamar megállapították, hogy a saujhelyi éjszakák különös „lovagja" egy pesti elzüllött úgynevezett urigye- rek, érettségizett betörő, aki mellesleg bolondja volt a költészetnek. Lacinak forró lett talpa alatt a pesti aszfalt, azért jött egy kis „levegőváltozásra“ Saujhelyre. Laci azonban úgynevezett „dörzsölt vagány“ volt, aki idejében megtudta, hogy túlzottan érdek ődik utána a reodőrség és mielőtt közelebbi ismeretségbe került volna a saujhelyi hatóságokkal, inkább „olajra lépett“ .. Ne felejtse el!: Megörökíteni legszebb éréit! keresse fel D Z U B A Y fényképészeti szalonját Sátoraljaújhely Ady tér 30. „Széchenyi £ánehidja fel fog támadni” mondotta a közlekedésügyi miniszter a £ánchid ^Bizottságának alakuló ülésén. JYÍost azonban már elérkeztünk a tettek idejéhez s szeptember 15-én országos gyűjtés indul a £ánc- hid felépítéséért. $ hid szimbólum is nemcsak közlekedési eszköz. jFl hid a legkönnyebben megfogható jelképe aenak, ami két és fél esztendő óta az újjáépítés terén folyik az országban. Szimbólum volt a JCossuth-hid, a tiszai vasúti hidak, az egyszerre egymással versenyben épülő szolnoki hid és a JVtargit hid. jYüennyivel inkább jelkép a £ánc- hid, amelyet majdnem 100 éven keresztül mutogattunk mindenkinek, aki megfordult a magyar fővárosban. $ ÍDuttába omlott pillérei mindennél jobban jelképezték a pusztulást, mely a háború tombolásával a nemzetet érte. $ £ánehid felépítése tehát a legerősebb bizonyítéka annak, hogy a háború szörnyű évei után a béke és a nyugalom utján halad előre a nemzet. Jl £ánchid újjáépítése tehát nemcsak a barbár kezek által lerombolt kitűnő közlekedési eszköz újból való feltámasztása, hanem a legnemesebb, a legigazibb, a legmagyarabb hagyománytisztelet Jlmikor a 48-^s £ánchid bizottság adakozásra szólit minden rendű és rangú magyart a £ánchid újjáépítésére, nemcsak egy uj hid létrehozásáért fordul segítséget kérve, a magyar társadalomhoz, hanem a magyar progresszív hagyományok tiszteletét is kéri az adakozóktól, mert csak igy válhat valóra a mondás: „Széchenyi £ánchidja fel fog támadni“ KSszsneíeí monttunh mindazoknak a jótevőknek, akik lehetővé tették, hogy a baziíissza szerzetes Nővérek Saujhely Széchenyi-tér 12 sz. alatt árvaházat nyithattak. Újabb jótevők áldozatkészsége lehetővé tette, hogy néhány teljesen árva, vagy félárva leánykákat ismét felvehessünk. Az árvabázban még több árva számára van férőhely, de felszerelési cikkekben hiányt szenvedünk. Jószivü embereket keresünk akik elősegítenek adományaikkal (takaró, párna stb. ágyfelszerelések) a jelentkező árvák elhelyezését. Bármilyen csekély természetbeni, vagy pénzbeli adományt hálás köszönettel veszünk. Bazilissza szerzetes Nővérek. — II. Rákóczi Ferenc és Kádár Kata Leánykollégium pályázatot hirdet a kollégiumba való felvételre. Pályázhatnak mindkét nembeli középiskolai tanulók, vagy akik az álta ános iskola alsó tagozatát elvégezték s felsőbb iskolába akarnak járni. A felvételhez szükséges okmányok: I. kérvény, 2. születési bizonyítvány, 3. önéletrajz, 4. bizonyítvány, vagy annak másolata, 5. községi szegénységi (vagyoni) bizonyítvány. A pályázók f. hó 13 án felvételi vizsgát kötelesek tenni, melynek dija 10 forint, A felvételi vizsgán megfelelt növendékek tehetségük . szerint 5—35 forintig terjedő összeget tartóz nak fizetni hozzájárulás címén. Jelentkezők hozzanak magukkal papirt, ceruzát valamint 2—3 napra való élelmet és ágyneműt. Pontos megjelenést kér a vezetőség Sátoraljaújhely And- rássy ucca 10 sz. alá. — A választási plakátokat és röpcédulákat három napon belül távolítsák el a házakról — hívja fel a polgármesteri hivatal a sátoraljaújhelyi háztulajdonosokat. A pártok hozzájárultak, hogy a választási plakátok és röpcédulák eltávolithatók legyenek, miután a választások befejeztével azokra már nincs szükség. (Kölcsey Ferenc) „Olajra lépett“ Laci az érettségizett irodalmár-betörő