Zempléni Gazda, 1930 (10. évfolyam, 3-24. szám)
1930-03-20 / 6. szám
2. oldal ZEMPLÉNI GAZDA 6. szám minden tényezőtől befolyásolt pár pengő árkülönbözettel — rendesen a szervezetlen exportállamok kárára kialakult diszparitással. A túltermeléstől elsősorban Amerika fog óvakodni vetésterületeinek apasztásával. Az érem ezen oldalával a merkantil hősök tisztában vannak, s hogy mégis a buzave- tésterületek csökkentésére buzdítanak bennünket, annak oka csak az lehet, hogy a kérdés mezőgazdasági vonatkozásait nem ismerik. Legtöbbjük azzal sincs tisztába, hogy a mégis csak külterjes buzetermelő mezőgazdasági üzemek — belterjessé való alakításához évtizedek s annyi pénz kellene — amivel 1966 ig kontemplált összes adósságunkat könnyű szerrel ki lehetne fizetni, de akik már uj növények termelését merik már ajánlani, azok sem gondolják meg, hogy azokban a kereslet szűkre szabott, úgy, hogy a legkisebb — sokszor egy év alatt bekövetkezhető túltermelés —halomra döntene minden számítást. Sem a kincstár nem ad nyakló nélkül dohánytermelési engedélyeket, sem a cukor, len, kendergyárak nem engedik a területek ad infinitum szaporítását s csak legutóbb olvashattuk a horribilis tőkéket invesztált komló termesztő gazdaságok katasztrófális helyzetét. Dacára annak, hogy a búzatermelés mindig az extenziv gazdálkodás velejárója, — mint ilyen úgy Európában, mint Amerikában a maritimális vidékekről, a nagyforgalmu, drága munkabéreket fizető vidékekről indult el a maga nagyszemü, bőtermő, puha, sok lisztet adó búzájával, — évszázadokon át a kontinensek belsejébe húzódott, hol kevesebbet terem a búza, de olcsóbb munkaerővel, a kontinentális kiima segítségével acélos, sikér dús búzákat tud produkálni; soha sem leszünk olyan közel Nyugat-Európához, épen kontinentális kiimánk, kitűnő talajaik birtokában, hogy jó. buzát sikerrel ne termelhetnénk. Rotterdamban a nyáron a Manitoba I. 10 pengővel volt drágább mint a „dunai“ búza. Ezt a szégyenteljes diszparitást kell tudnunk eltüntetni s mindjárt nem lesz kérdés, termeljünk-e búzát vagy sem? És itt egymásra van utalva a gazda és kereskedő. Hogy mik az állam s a gabonakereskedelem feladata, cikkemben ezzel nem foglalkozhatom. Elég a gazda feladatára rámutatni s ez pedig az, hogy mennél több egy vagy két typusu, kitűnő minőségű búzát termeljünk, mert ha nem jó áru, úgy az állam, mint a kereskedelem tehetetlen s a búzatermeléssel együtt mi is elbukunk. Hogy ez az elgondolás miként alkalmazható a bodrogközi viszonyokhoz, vagy úgy is mond hatnám, mivel az Isten a Bodrogközre mindenféle földből adott kóstolót, — az országos viszonylatban a Zempléni Gazda f. évi január 25-iki számában Nyomárkav István ur nagyon szakszerűen megírta. Cikkében mondottakhoz csak annyit óhajtok hozzáfűzni, hogy Magyarország buzaminőségi térképe szakemberek megállapítása szerint is alapos revízióra szorul s teljesen helytelen annak állítása, hogy kitűnő minőségű búza csak az alsó Tiszavidéken termelhető. A klimatikus és tellurikus viszonyokban megnyilvánuló sokkal nagyobb eltérés mellett is termelhető minőségbuza — mint amilyen különbségek Csonka-Magyarország terüle- letén előfordulhatnak — csak meg kell választani a megfelelő buzafajtát. És itt nyomatékosan rá kell mutatnom arra, hogy a t. cikkíró ur által is említett és az Országos Gabona és Lisztkisérleti Állomás illusztris vezetője Hrabéczy Jenő ur által is úgyszólván standard typusnak ajánlott „marquise“ búza lesz nálunk is a jövő búzája, amely a magyar gazdát soha sem fogja megcsalni. Mint ismeretes, ez a búza francia eredetű. Francia telepesek kezdték termelni Amerika ten- germelléki részein. A népesség szaporodásával lassan feltörték a praeriket s bevetették búzával, így szorult a marquise búza mindég feljebb a kontinensre; mennél szárazabb vidékre kerül, annál keményebbé, apróbb szeművé, sikérdusabbá vált s ma ebből áll a Manitobo I. néven ismert ismert világhírű búza nagyrésze. Korábban Bánkutra importálták s ott régóta folyik ezen amúgy is magyar viszonyokhoz való búza nemesilése. A „marquise“ tavasz búza volt — később mint járó búzát vetették s Bánkuton már régebben mint őszi búzát termelik. Szakkörök kételkednek fagyállóságában, miért is ez a búza vetőmagakcióban még soha sem szerepelt. Bármennyire kívánatos, hogy ezt a búzát sok jó tulajdonsága mellett fagyállóvá is sikerüljön kitenyészteni, semmi sem állja azonban annak útját, hogy mint tavaszi vetésű búzával már ma is kiterjedtebb mértékben foglalkozzunk, hiszen hazájában is tavasszal vetik. Olvasóim nagy része előtt ez a búza már ismeretes, — kereskedőknél, malmokban már be van vezetve — sőt legutóbb már bécsi cégek érdeklődtek nálam s szívesen vennének a megmintázott „Manitoba utántermésből“. (Saját üzleti megjelölésük). Ugyanis a ref. Főiskola gazdaságaiban immár 6 éven keresztül termesztettem ezen buzafajtát s némi részem nekem is volt abban, hogy a „marquise“ tavasz búza ma már a Bodrogközön
