Zempléni Gazda, 1930 (10. évfolyam, 3-24. szám)
1930-08-20 / 16. szám
16. szám. ZEMPLÉNI GAZDA 7. oldal. A hegyközségek előtt nem ismeretlen a törvény és a 3600. számú rendelet azon rendelkezése, hogy az ügyvezető titkárt az illetékes Mezőgazdasági Kamarának kell alkalmaznia, tehát fizetnie is: ennélfogva erősen tiltakoznak e tehernek a hegyközségekre való áthárítása ellen. A hegyközségek zavartalan működésé- nek alapfeltétele az, hogy a kérdés a törvény intenciójának megfelelőleg rendeztessék. 2. Felkéri a Tanács a magas földmive- lésügyi kormányt, hogy a T. 43. §-a szerint a Tanácsot a közigazgatási és gazdasági se- gédmüködéséért jogszerint megillető anyagi segély mérvét megállapítani, az 1929. és 1930. évekre eső összegeket már is folyósítani kegyeskedjék. Ennek megfelelő kérelem intézendő újból Zemplén vármegye Törvényhatósági Bizottságához is. Kimondja a Tanács, hogy az ügyrend szerint a szeptember havában a közgyűlés elé terjesztendő 1931. évi költségelőirányzat a fenti határozatok szem előtt tartásával állítandó össze még azon esetben is, ha a benyújtandó kérvényre sem a magas földmive- lésügyi kormány, sem a Törvényhatósági Bizottságtól válasz nem érkeznék. Az 1931. évi költségelőirányzat-tervezet elkészítő bizottságba: Molnár Béla, Deák Andor és Iilésházy Endre tanácstagok küldetnek ki. 4. Elnök bemutatja s pontról-pontra ismerteti a Tokajhegyalja válságos helyzetének szanálása végett a miniszterelnök ur Önagyméltóságához intézendő emlékiratot. 162/1930. kgy. sz. A Tanács az elnök által elkészített s bemutatott emlékiratot egyhangúlag magáévá teszi, elfogadja s elrendeli, hogy az emlékirat a kormánybiztosság utján a miniszterelnök ur Önagyméltóságához felterjesztessék, annak egy példánya a magas földművelésügyi kormánynak is megküldessék. 5. Olvastatott az OSzBT.-nak 33/1930. számú megkeresése, mellyel Ilkovics Lipót budapesti lakosnak a m. kir. földművelésügyi minisztériumhoz intézett emlékiratát kiadja. 111/1930. kgy. sz. A Tanács örömmel fogad és lát minden oly törekvést, amely a szőlőbirtokosság nehéz anyagi helyzetén köny- nyiteni s a szőlőkulturát támogatni akarja. A módozatok megállapítását azonban az illetékes faktorok belátására bízza. 6. Ügyvezető-titkár jelentése a hegyközségek 1930. évi költségelőirányzatairól, mely szerint az 1930. évi költségelőirányzatokat eddig a sátoraljaújhelyi, sárospataki alsó és felső, a tolcsvai, olasz- liszkai, erdőbényei, tokaji, tarcali, mezőzombori, tállyai és abaujszántói hegyközségek terjesztették be. Ezen költségvetések jóvá is hagyattak. Beküldötte költségelőirányzatát a szegii és mádi hegyközség is, de ezeket — mert sem alaki, sem érdemi szempontokból még tárgyalás alá sem voltak bocsáthatók — megfelelő átdolgozás végett vissza kellett küldeni. Újból vissza nem küldettek. A mádi hegyközség költségvetéséről később kiderült, hogy az soha sem a választmány, sem a közgyűlés előtt nem fordult meg. A hercegkuti és bodrogolaszii hegyközségek költségelőirányzatokat még nem küldték be. Utóbbi hegyközség feloszlatását kérte, a kérelem felett a vármegye alispánja még nem határozott. A Tanács az előadói javaslat elfogadásával a következőleg határozott : 164/1930. kgy. sz. A Tanács utasítja a mádi, szegii, a hercegkuti és bodrogolaszii hegyközségeket, hogy 1930. évi költségelőirányzataikat legkésőbb szeptember hó 15-ig terjesszék be, mert ellenesetben a Tanács autonómiájuk felfüggesztése iránt fog felterjesztést tenni. Jóváhagyott költségvetés nélkül ugyanis a hegyközség járulékot sem ki nem vethet, sem be nem szedhet, a megfelelő anyagi eszközök híján pedig a hegyközség nem képes a törvényben körülirt feladatainak megfelelni. Különben is úgy a mádi, mint a hercegkuti hegyközségek eddig tanúsított ma- guktartásából az tűnik ki, hogy szabályszerű működést kifejteni egyáltalán nem is akarnak. Az 1931. évi költségelőirányzatok helyes és lehetőleg egyöntetű elkészithetése céljából utasítja a Tanács az ügyvezető titkárt hogy a hegyközségek területéről, a hegyőrök számáról, fizetésükről, a hegyközségi járulékokról készítsen kimutatást s azt minden hegyközségnek küldje meg. A hegyközségek felhivatnak, hogy költségvetésük készítésénél a kimutatás adataira figyelemmel legyenek. 7. Ügyvezető titkár előterjesztése, a Tanács titkárának, illetve kiküldöttjének a hegyközségek