Zempléni Gazda, 1928 (8. évfolyam, 5-24. szám)

1928-11-05 / 21. szám

2. oldal. ZEMPLÉNI GAZDA 21. szarn ellenőrzésnek alávetett tehenek szarvainak besütése, a fülük tetoválása. A tejellenőrzéshez szükséges üvegeket, továbbá a tejzsir vizsgálathoz való kén­savat és egyébb vegyszereket közvetlenül fogják az egyes gazdasághoz bérmentve megküldeni, amiért is a Kamara kéri, hogy az illető gazdasá gok vezetői ezen küldeményeket megérkezésük után váltsák ki és kibontatlanul tárolják a tejel- ellenőr megérkezéséig. Végül a Kamara az egyes gazdaságok veze­tőinek szives támogatásába ajánlja a tejellenőrök jövőbeni működését, kérvén egyszersmind hogy az esetleg fölmerülő különleges kérdéseket az el­lenőrökkel letárgyalni, de egyúttal a Kamarával is szíveskedjenek közölni, hogy ezekről tudomást szerezve a központ vezetőségének is módjában legyen azokat közmegelégedésre elintézni. Arról éilesülünk, hogy a most megalakult Körzeten kívül, mely nagyjában a Szerencs—Sá­rospatak—Sátoraljaújhely vidékére terjed ki, már sok újabb érdeklődő jelentkezett, úgy hogy kilátás van egy további zemplénvármegyei körzet meg­alakításának lehetőségére, mely a Bodrogközre fog kiterjedni. Nagyon kérjük tehát mindazon tehenészeik tulajdonosait, akik a Tejellenőrző Körzetek iránt érdeklődnek és hajlandók esetleg ily alakulatokban résztvenni, forduljanak levélben a Zemplénvárme­gyei Gazdasági Egyesület mezőgazdasági osztályá­hoz, ahonnét készséges ulbaigazitást fognak nyerni. Aki nincs tisztában a Tejellenőrző Körzetek céljai­val és működési rendjével, annak szives figyel­mébe ajánljuk a „Zempléni Gazda“ ezévi julius 20-án megjelent 14-ik számát, ill. az abban közölt fölhívást és közleményt. Mezőgazdasági osztály. Szőlőgazdasági rovat. 9 szüret eredménye a Toüajheplján. A „Zempléni Gazda“ augusztus hó 20-án megjelent 16-ik számában „A szőlők állása a Tokajhegyalján“ cimü cikkünkben állást foglaltunk a .Borászati Lapok“ azon híradásával szemben, amely a Tokajnegyalja várható termését 193.000, holdankénti átlagban 217a hektoliterre becsülte. Mi már akkor megmondottuk, hogy a holdankénti átlag legfeljebb 12 hektoliterre tehető. Az idő nekünk adott igazat, jóllehet a szép- tér és októberi időjárás a szőlő fejlődésének na­gyon kedvezett. A vármegye alispánját a Gazda­sági Egyesület ezidén is megkérte, hogy a termés mennyiségét és minőségét hivatalosan állapíttassa meg. Lapunk legközelebbi számában, úgy mint az előző években is tettük, az alispánhoz beérke­zendő hivatalos jelentések alapján közölni fogjuk a kimutatást. A szüret megkezdése előtt minden község­ben megkerestünk 2—3 szőlőbirtokost, hogy kö­zöljék velünk a szüreti eredményt. A beérkezett értesítések alapján adjuk az itt következő adatokat. Elsőnek közöljük a Sátoraljaújhelyi Egységes Hegyközség hegybirájának szakszerűen összeállított jelentését, illetve kimutatását. Sátoraljaújhely szüreti eredménye. Sátoraljaújhely, 1928 november 5. A szüret nagy általánosságban október hó 22-ével kezdődött és november hó 3-án fejeződött be. Az időjárás az egész szüreti idő alatt derült, napos és meleg volt. ami igen kedvezően előse­gítette a szőlő uiőérését és a cukor koncentráló­dását, minek következtében a szüretelt must cu­kortartalma napról-napra nagyobb lett, úgy, hogy az október hó végén szüretelt must cukortartalma a 24 fokot is meghaladta (klosterneuburgi must­mérővel mérve). A szüret részletes eredménye a Sátoraljaúj­helyi Egységes Hegyközség területén, dűlőnként részletezve a következő: Dűlők megnevezése C aj «’S !«I c 3^: 2* u> * ÖJO G cg cg ~ O ._ 5 o £ E " ^ c H S CJ Síje Mocsár és Czeprék 90 640 17-20 7.1 Boda, Tompakő 65 1024 17—22 15.7 Melegoldal, Veresföld 42 450 19—22 10 Dörzsik 35 480 19—22 14 Szárhegy 79 990 18-22 12.5 Boglyoska 38 585 19-22 15.5 Orémusz, Sátor, Várh 139 1035 21-24 7.4 Kisköveshegy 25 215 21—23 8.6* Nagyköveshegy, Némah. és a Szemszuró alsó része 75 280 21—23 3.7 Szemszuró felső része 8 160 22 20 Vióka, Patkó 39 781 19-24 20 Feketehegy 78 1145 18-24 14.7 Bányi-hegy 65 990. 18-24 15 Esztávák 48 650 18-23 13.4 Összesen cca 826 9425 22 11.4 * Ez átlagot a rk. plébánia kedvezőbb hozama adta.

Next

/
Thumbnails
Contents