Zempléni Gazda, 1927 (7. évfolyam, 1-23. szám)
1927-04-05 / 7. szám
7. szám. ZEMPLÉNI GAZDA 3. oldal. légi tulajdonos édesapja alapította mintegy 70 év- | vei ezelőtt, aki az akkori idők leghíresebb manga- . licatenyésztőjétől, Szunyogh bihari földbirtokostól vásárolta az alapanyagot. A tenyészetet ez idő óta úgy az alapitója, mint annak két fia : néhai Cso- baji József, és a jelenlegi tulajdonos: dr. Csobaji J Gyula tiszta vérben tovább fejlesztették az erősen kötött talajú szántóföldekkel, szikes legelőkkel és az u. n. Takta mocsárral biró tarcali és csobaji gazdaságaikban. A tenyészcél mindenkor erős csontú, de amel lett kiegyenlített és formás, nagy hizékonyságu, nagy szaporaságu, betegségeknek ellentálló anyag kitenyésztése volt A tenyészet — eltekintve a háború előtti ki tüntetésektől amelyeknek okmányai a vörös román uralom alatt megsemmisültek — a háború után rendezett budapesti állatdijazásokon idáig egy nagy dijat és nyolc első dijat nyert, ami egyedülálló rekord. Ezidén is az 1. dijat és a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének tiszteletdiját nyerte. Ezenkívül úgy a budapesti, mint a vidéki kiállításokon számos díszoklevelet, első dijat és elismerő oklevelet nyert. Érdeklődtünk a tenyészet jelenlegi terjedelme iránt és azt a fölvilágositást nyertük, hogy az jelenleg 200 drb. anyakocából áll, melyeknek törzskönyvezése most van folyamatban. Az évi szaporulatból rendszerint 150 tenyészkan és 150 tenyész- koca kerül eladásra. Ezek megválogatásánál, már csak a jó hírnév érdekében is, a legrigorózusab- ban szoktak eljárni A megmaradó anyag hizlalás alá kerül, mely hízott sertések rendkívül kedvező vágási súlyarányuk miatt mindenkor nagy keresletnek szoktak örvendeni. (Már t. i. a szegény hízók nem igen örvendenek, csak a szerencsés gazdájuk!) A föntiekben röviden beszámoltunk az idei Országos Tenyészállatvásárnak zemplénmegyei vonatkozásairól. Az egész kiállítás valóban diadal- ünnepe volt a magyar mezőgazdaságnak, a magyar falusi őserő megfeszített munkájának, mely néhány esztendő alatt ily fényes sikert tudott produkálni. nagyobb mennyiségű, dúsgyökerü tölgyfacsemete eladó. dr. báró Waldbott Frigyes erdőgondnoksága Sátoraljaújhely. A cseh határszélen. Irta: alsóeőri Farkas Géza Drégelypalánk, február 26. Ha előveszem Csonkamagyarország térképét, látom, hogy nemcsak én lakom egy puskalövés- nyire a csehszlovák határtól, hanem Sátoraljaújhely is közel van és azért nem lesz érdektelen, ha egy cikk keretében foglalkozom a mi közös bajainkkal a Zempléni Gazda illusztris hasábjain. Egy az ország szivében, az Alföldön lakó gazdatársam mondotta erre utaztában, hogy: „Milyen jó nektek itt a cseh gránicon, mindent drágábban értékesíthettek és olcsóbban szerezhettek ba, mint mi 1“ Hát bizony valahogyan igy is kellene lenni a természet törvényei szerint, de hogy ez nincs igy, az megint a mi speciális viszonyainkon múlik. De mielőtt áttérnék a mi bajaink taglalására, legyen szabad egy visszapillantást vetnem az uj határrendszer struktúrájára, mert sok furcsasága van bizony ennek és a laikus is beláthatja, hogy ez a határmegállapitás csak úgy „hasból“ lett hebehurgya módon elintézve, nem előzte meg azt a hozzáértők ankettja, de még az „audiatur et altera pars“ elve is negligálódott itt. Midőn Clemanceau kiterítette a mi gyönyörű Hazánk térképét, melynél még a térképen sincs kompaktabb és szebb egységes alakulat, és midőn elővette a veres plajbászt, hogy körülnyirbálja a világ egyik legszebb államának testét, nem gondolt őkelme semmire, se stratégiára, se gazdasági érdekekre, csak azt nézte, hogy a dicső cseh hadsereget azért, mert katonái oly vitézül emelték fel a világháborúban mindkét kezüket az ellenség láttára és nyitottak rést frontunkon nekik a hátunk mögé kerülhetésre, megszegve az osztrákmagyar hadsereg kötelékében, mint ennek szerves tagja, tett esküjöket, és hogy a cári uralom összeomlása után a dicső és még ma is ünnepelt és külön is jutalmazott legionárusokat öldökléseikért és barbár csonkításaikért fegyvertelen, lerongyolt magyar hadifoglyokkal szemben, megjutalmazza. Ez természetesen könnyen ment, mert igen könnyű osztani — a máséból. Így esett meg aztán pl. Jankovich Béla barátom, hontvármegyei nagybirtokos birtokán, hogy midőn Clemanceau húzta a veres irónt, szerencsére a térkép sima volt és az emelkedések nem voltak rajta kidomborítva, mert különben kitört volna az irónja hegye, mivel épen a gyönyörű emeletes kastélyán keresztül jelelte ki a dicső cseh állam határvonalát, és oly gyengédtelen volt, hogy épen a
