Zempléni Gazda, 1926 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1926-01-05 / 1. szám
1. szám. ZEMPLÉNI GAZDA 5. «Idái. ban ez a kincseket érő gyógyital mindenki részé- j ről beszerezhető legyen, meg kell szabadítani a | jelenlegi terhektől, melyek a könnyebb fajtájú borok értékét is meghaladják, mert Budapesten a j jelenlegi 2400 K. literenkénti borfogyasztási adó és literenkénti 500- 1000 korona szállítási költség mellett a belföldi fogyasztás emelése, szinte lehe- j tétlennek mondható. A tokajhegyaljai borokra vonatkozólag meg kell még említenem, hogy az az j istentelen Marx is foglalkozott evvel, mert szerinte minden község határában csak annyi szőlő lehet, amennyi a lakosság részére gyümölcsnek elegendő, ! de Tokejhegyalja nála is kivétett képez, mert a tokaji borokkal betegeket lehet gyógyítani. Igaz, hogy az antialkoholista orvosok ma az ellenkezőjét állítják s nekünk ez is baj. A siralmas helyzetünk jajkiáltásai a tizenkettedik órán túl vannak már s ha a magas kormány ; részéről a megértés még sokáig késik, nagy bajok j lehetnek. Mi nem alamizsnát kérünk, hanem ked- j vező kereskedelmi szerződéseket a szomszéd álla- j mokkái, vonatkozik ez főleg Csehszlovákiára, a j mely borainknak igen kedvező piaca lehetne, te- ' kintettel arra, hogy ott rendezett gazdasági viszo- | nyok vannak és fizetési eszközük is évek óta ál- j landó. Oda a vám több, mint a bor mai értéke. I Természetes, hogy ilyen vám mellett szállításról j szó. sem lehet. Mindezen körülmények meggondo- l landók, mert egy pár nagybanknak a kedvéért, amelyek ma a szerencsétlen csonka országot uralják, nem szabad egy nemzetvagyont pusztulni hagyni. Újévi gondolatok. Irta : Homoky György. I. Munkásviszonyok. Azt hiszem, hogy nincs Csonka-Magyaror- szágnak még egy oly borvidéke, ahol oly rossz volna a munkásviszony, mint a Tokajhegyalján. Mig más vidéken napfelkeltétől naplementéig, ad- | dig nálunk "nyáron 7, ősszel 8 órától este 6, il- ! letve 4—7s5 óráig dolgozik a munkás. S mig a l legtöbb szőlő-vidéken tudja a munkás, hogy nek* i egy hold szőlőt 4, vagy 6-od magával be kell ka- I pálni s azt meg is teszi, addig nálunk soha sem lehet tudni, hogy mennyi megy fel egy holdon? Tudok esetet, amikor az első kapára holdankint 15—60 emberig ment rá. Igaz, hogy nálunk más a talaj. Több megy rá, ha beszáradt az a nyirok, j vagy ha a tulajdonos a perjét rázatja. De ha gon- ! dolkozunk, mégis úgy látjuk, hogy nagy az aránytalanság. Itt valami hiba van, melynek okát keresnünk kell. De nem is kell sokáig gondolkozni! Nem is kell messze mennünk, hogy a hibát megtaláljuk. Itt van önmagunkban. Igen ! Mi vagyunk a hibásak, mi félénk, bátortalan szőlősgazdák! Kik nem őrizzük ellen a munkát, nem merünk szólani a munkásnak, kik csak megtűrt idegenek vagyunk saját szőlőnkben. Hogy is megy nálunk a munka ? Szépen libasorban kapál 8—10 ember. Meg-megállnak, beszélnek, trécselnek. Amikor kiér az első, leül. Ül s már, mig az utotsó is kiér. Ekkor rágyújtanak s még vagy 10 percet pipáznak. Hát uraim, ilyen munka nem folyik sehol a világon! Ilyen munka- rendszer mellett tönkre kell menni! A mi nagy szőlőbirtokosaink jó része csak szüretre megy ki a szőlőbe. De némelyik még akkor sem. A középbirtokosok közül sokan kimennek naponta fél vagy egy órára szétnézni, hogy mit is csinálnak s hányán vannak ? Legtöbben bosszankodva — hány ember megy rá, mennyibe kerül ez a szőlő, nem érdemes vele foglalkozni — gondolatok közt mérgesen hazamennek. De hogy a munkásnak szólnának, avagy az egész napot ott töltenék, hogy a munka jobban menjen — arra nincs türelme. Pedig tapasztalatból mondhatom, hogy én, aki részint magam, részint családtagjaimmal folyton ellenőrizzük a munkát, felényibe kerül a költsége, mint azoknak, akik nem törődnek vele. Ma, amikor oly nehéz a borértékesítés nagyon fontos, hogy annak előállítási költségeit redukálják. A munka se szégyen. Más ma a helyzet, mint volt csak a háború előtt is! S hova-tovább még mindig másabb (rosszabb) lesz. A saját vagyonúnknak ápolása, gondozása, ellenőrzése pedig kötelességünk úgy magunk, mint családunk és hazánk érdekében. S ha élni akarunk, ezt meg is kell tennünk. Mert aki nem teszi, elpusztul! A mi munkásaink nagy részében nincs munkaszeretet, nincs kötelességtudás, erre nekünk rá kell őket vezetni, erre meg kell szoktatni s akkor nemcsak nekünk, de nekik is jobb lesz. Nem a munkabért akarom én lehúzni, hanem tisztességes bérért tisztességes munkát követelni. Gazda társaim pedig ne feledjék el ezt a közmondást: „Segíts magadon, az Isten is megsegít 1“ II. Hegyközségek. A munkásság viszonyainak fejtegetéséből önként következik, hogy igazi rendet csak akkor lehet teremteni, ha minden községben megszervezik
