Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)
1937-05-30 / 22. szám
Sátoraljaújhely, 1937. május 30. LXVIII évt. 22. szám Egyes szám ára 10 fillér Zemplén Egyes szám ára POLITIKAI LAP 10 fillér Szerkesztőség, kiadóhivatal: Vármegyeháza II. udvar Telefon : 109. Postafiók : 69. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. BOGTAT KÁLMÁN I Megjelenik szombaton délben Előfizetési ár: Negyedévre L20 P, félévre 2 40 P, egész évre 4-80 P fa ország nagy érdeklődésétől és bizalmától kísérve mondotta el Széli József belügyminiszter nagy költségvetési beszédét A közbiztonság és a közrend fenntartása és a szociális problémák megoldása A magyar nemzeti és népi politika költségvetésének egyik legfontosabb része a belügyi kormányzati, melynek problémái legközelebbről érintik a magyar társadalom mindennapi életét. Nagy érdeklődés előzte meg ezért a belügyi tárca költségvetésének tárgyalását. Ez az érdeklődés azonban most különösen nagy volt az uj belügyminiszter személye miatt, akit már bemutatkozásakor is, mint a magyar közszolgálat egyik legnagyobb és legjobban rátermett vezéregyéniségét üdvözölt az ország közönsége és annak sorában elsősorban Zemplénvárme- gye, mely nyolc évi nagyvonalú főispánsága alatt megismerte benne azokat a különleges és kimagasló értékeket, melyek őt predesztinálják arra, hogy a magyar közigazgatás uj korszakát teremtse meg és a közhivatali színvonalat a nemzet érdekében a legmagasabb színvonalra emelje. Széli József belügyminiszter keddi nagy költségvetési beszéde igazolta a váiakozásokat: a nagy reálpolitikus beszéde, megállapításai és célkitűzései minden oldalon igen nagy tetszést, megelégedést, megnyugvást keltettek és még jobban emelték a kormányzat iránti általános bizalmat. Megteltek a képviselők padsorai és meghallgatta a belügyminiszter expozéját Darányi Kálmán miniszterelnök is. ♦ Az a véleményem — kezdte beszédét a miniszter —, hogy a programok tulajdonképen adóslevelek, vagyis inkább váltók, amelyeken a programot adó politikus a kibocsátó, a törvényhozás az elfogadó, de maga a nemzet a forgató. A program megnemtartása pedig visszaélés a nemzet jóhiszemű bizalmával. Amint a miniszterelnök kijelentette, a kormány haladó, konzervatív és szociális tartalommal telített népi politikát kíván folytatni és ez az elv vezeti a belügyi kormányzatot is tevékenységében. Az ország alkotmányos rendjét, a köznyugalmat, a közbiztonságot minden rendelkezésemre álló törvényes eszközzel bármely oldalról, bármilyen jelszavakkal akár nyíltan, akár rejtve jelentkező veszélyeztetésekkel szemben megóvom és fenntartom. A szociális politika az a vitamin, amellyel népünk életerejét fel tudjuk frissíteni. Minden csendőrszuronynál rendőrkardnál hatékonyabban leszünk képesek enyhíteni a szenvedéseket és levezetni az elégületlenséget, ha szociális tartalommal telitjük politikánkat és leszereljük az elégü- letlenségnek vámszedőit és a nemzet vesztére törő demagógia apostolait. A községi közigazgatást teljesen uj alapokra kell fektetni és az általános közigazgatási eljárás szabályait kodifikálni. A belügyminisztériumnak legsürgősebb feladata a titkos szavazásról szóló javaslat előkészítése. Sor kerül az alsófoku köz- igazgatási bíráskodás bevezetésére és a gyámügy államosítására. Mint a vármegye szülöttje és neveltje, tisztelője a megyei közigazgatásnak és autonómiának, szükséges azonban a tisztviselői létszám felemelése, valamint a megyei közigazgatás és háztartás fokozottabb mértékben való ellenőrzése. A városokat illetően a legfőbb törekvés a háztartások pénzügyi egyensúlyának biztosítása. A megyékhez hasonlóan a városok háztartását rendszeres vizsgálatok kai fogják ellenőrizni. A pártok szociális feladatairól beszélt ezután Széli József, örömének adva kifejezést, hogy személyesen vehet részt azokban a munkálatokban, amelyek egyfelől a magyar jövendő biztosítékai, másrészt kihúzzuk a gyékényt a felelőtlen izgatók alól. Továbbfejleszti a miniszter a jól bevált zöldkeresztes egészségvédelmi akciót, az anya- és csecsemővédelmet. Változatlanul folyik a tüdővész ellen indított harc. Az ország költségvetésében az első szükséglet a hadsereg, mint az most a Házban elhangzott, de sorrendben utána a szociális feladatok és a gyermekvédelem következik. Annakidején a Széli-kormány egész Európát megelőzte az állami gyermekvédelem bevezetésével, ezt a rendszert azonban modernizálni kell. A leghelyesebb a napközi otthonok fejlesztése. Országos tej- és cukorakciót rendez a belügyi kormányzat a gyermekek táplálására. Bejelentette általános helyeslés közben a belügyminiszter, hogy az ipari munkáRégi tervét valósítja meg Llewellyn Jones Frederic a magyar ügy régi nagynevű harcosa, amikor a mostani magyarországi tartózkodása alkalmával Zemplénme- gyébe is ellátogat. Mindjárt megérkezése után tudatta régi barátjával, Széli Sándor tb. főszolgabíróval, hogy ez alkalommal okvetlenül el akar jönni Zemplénbe. Az ősz képviselő szombaton délben érkezik Széli Sándor és Siklóssy László dr. országgyül. főtanácsos kíséretében Patakra, ahol megtekinti a főiskolát, a Rákóczi kastélyt és angol internátust. Este beszél a főiskola dísztermében, amely előadása rendkívül érdekesnek Ígérkezik. Vasárnap minden valószínűség szerint Cigándra rán- dul ki az ottani népviselet megtekintésére. Délben a vármegye- házára megy, majd megtekinti az sok számára 200.000 pengőben megállapított keretet félmillióra felemeli, hogy előmozdítsák a családiház építési akciót. Az országos közjóléti feladatok megoldására — a napokban kiadott rendelet alapján — a vármegyéket is belevonta. Nagy gondot kíván fordítani a kolduskérdésre. Elismerőleg nyilatkozott Széli József a magyar csendőrség és a rendőrség működéséről, büszkén állapítva meg, hogy ez a két testület európai viszonylatban is az elsők között foglalt.he- lyet. A különböző felszólalásokra reflektált végezetül a miniszter s erélyesen utasította vissza a főis- páni kar ellen intézett személyes élű támadást, mert a főispáni kar becsülettel teljesíti kötelességét és nem adott okot arra. hogy tekintélyt csorbító kijelentésekkel illessék. — Hiszem és vallom — mondta, — hogy a tárca legfontosabb feladatait, a közbiztonság és közrend fenntartását, valamint a szociális problémák előbbrevitelét sikerül megoldani és ezért kérem a költségvetés elfogadását. Percekig tartó taps és éljenzés fogadta a belügyminiszter beszédét. újhelyi kálváriát és a „hajózható“ Ronyvát. Vasárnap délután utazik vissza a fővárosba. Zemplén vármegye közönsége szeretettel köszönti a magyar igazság agg harcosát, a walesi bárdok késő utódát. A miniszterelnök távirata Dómján Elek evangélikus püspökhöz Darányi Kálmán miniszterelnök a következő táviratot intézte Dómján Elekhez, a tiszai evangélikus egyházkerület püspökéhez : — Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Ur! Engedje meg Méltóságod, hogy a tiszai evangélikus egyházkerület püspökévé történt megválasztása alkalmából őszinte szívből üdvözölhessem. Isten segítsége legyen Méltóságoddal magasztos, de nehéz és felelősségteljes uj egyházi méltóságában.