Zemplén, 1937. január-június (68. évfolyam, 1-26. szám)

1937-05-23 / 21. szám

6. oldal ZEMPLÉN 1937. május 23 Szerelemféltesböl megöltek a bálban egy hegyközi gazdálkodót Gyilkosság történt a bálban a hegyközi Füzérkomlós községben. Szerelemféltésből megölték a hol­lóházai legények Matusz József 34 éves elvált embert. Matusznak már egy héttel előbb is baja akadt a hollóházai legé­nyekkel, akik nem nézték jó szem­mel, hogy egy falujukbeli lánnyal táncol, összeverekedtek és még a bicska is előkerült a hollóházai lakodalomban. Egy héttel később most már Füzérkomlóson akaszkodtak össze. A hollóházaiak összebeszéltek, hogy nem engedik Matuszt táncolni a lánnyal és ezért tánc közben min­dig átkérték a leányt. Amikor Ma­tusz József tánc után egy fa mel­lett állt, hozzáment 15 éves uno­kaöccse és hivta: „Gyere, bátyám meg akarnak verniI“ Matusz nem félt és ottmaradt. Pillanatok múlva két szúrást kapott. Az egyik szúrás kis bicskától eredt, a másik szu­ronytól. Ez utóbbi a nyakán lévő főütőeret érte és percek alatt vég­zett vele. Az azonnali orvosi se­gély sem segített volna, olyan erősen ömlött belőle a vér, úgy­hogy három-négy perc sem telt el, Matusz már holtan feküdt. A csendőrség az emberölési bűnügyben letartóztatta és az új­helyi ügyészségi fogházba szállí­totta Vaszlavik János és Kretovics János hollóházai legényeket. Szán­dékos emberölés büntette címén indul ellenük eljárás. BIRTOK Megvételre kerestetik a sátoraljaújhelyi határban 20 —30 hold szántó, 3—5 hol­das szőlő, több nagyobb ki­terjedésű erdő, egy 3—4 szobás családi ház. Cim: a Zemplv. Gazdasági Egyesület ingatlanforgalmi irodájában. Pályázati hirdetmény. Az Országos Tüdőbeteg-Szanatórium Egyesület folyó évi szeptember hó 1-én, Ricsén (Zemplén in.) üzembe helyezendő Bodrogközi Tüdőbeteggondozó Intézetének vezetőm« állására pályázatot hirdetek. A vezetőorvosi állás havi tiszteletdija 160.— azaz egyszázhatvan pengő. Az Országos Tüdőbeteg-Szanatórium Egyesülethez (Budapest IV., Semmelweis-utca 25. sz.) címemre, folyó évi junius hó 10-ig bezárólag beküldendő pályázati kérvényhez eredetiben vagy hiteles másolatban a követ­kező okmányokat kell csatolni: a) születési anyakönyvi kivonatot, b) hatósági erkölcsi, valamint a családi állapotot igazoló bizonyítványt, c) a magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítványt, d) az ország területén orvosi gyakorlatra jogosító oklevelet, e) egyetemi leckekönyvet, kórházi szolgálati köny­vecskét és szigorlati bizonyítványokat, f) a gümőkóros megbetegedések szakorvosi képesí­tését igazoló okmányokat, g) rövid életleirást (curriculum vitae). Budapest, 1937. május hó 19-én. báró Láng Boldizsár az Országos Tüdőbeteg-Szanatórium 877/21 Egyesület elnöke. A tokaji járás főszolgabirájától. Szám: 1277/1937. Pályázati hirdetmény. Zemplén vármegye tokaji járásához tartozó Erdő- bénye községben megüresedett VBZBtfijegyzöi állásra ezennel pályázatot hirdetek. Az állás javadalmazása a 62.000/1926. B. M. számú rendelettel megállapított és az időközben kiadott kor­mányrendeletekkel csökkentett fizetés és természetbeni lakás. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy a törvényben előirt képesítésüket, eddigi működésűket, erkölcsi és politikai megbízhatóságukat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám 1937. évi junius hó 7-ig annál is inkább nyújtsák be, mert a később beérkező kérvényeket figye­lembe venni nem fogom. A tokaji járás területén ténylegesen szolgáló pályá­zóknak okmányokat csatolni nem kell. A választás időpontját a pályázati határidő lejárta után fogom kitűzni. Tokaj, 1937. évi május hó 7*én. Fejér Andor sk. 873/20 főszolgabíró. Sátoraljaújhelyben a város belterületéhez tar­tozó 434 D-öl belsőség, több különböző kiterjedésű szőlő, több családi bérház, a sá­rospataki határban 100 hold erdő 50 hold szántófölddel, 20, 45 és 28 hold szántó. Délhegyalján 20 hold szőlő, 140, 180 és 130 holdas szántó. — Cim: a Zemplénvórmegyei Gazdasági Egyesület ingatlanforgalmi irodájában. Karos község elöljáróságától. ad. 2370/1936. szám. W Árverési hirdetmény. Karos község (Zemplén vármegye) mintegy 1490 kát. holdat kitevő vadászterületének vadászati jogát 1937. junius 4-én délután 3 órakor a községházán megtartandó nyilvános árverésen 1937. augusztus hó 1. napján kezdődő 10 egymásután következő évre bérbe­adja. Kikiáltási ár 400 pengő. Vadállomány: nyúl, fogoly, stb. Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt az alsó- berecki-i körjegyzői hivatalban megtekinthetők. Karos, 1937. május 15. Kabay András sk. Gál Gyula sk. körjegyző. községi bíró. PUCH-MÉRAY 200----------------------------------A LEGÚJABB MOTORKERÉKPÁR 6 lóerő — 2.7 lt. fogyasztás, 80 - 85 km. óránkénti sebesség — 40 wattos világítás — 3 fokozatú sebességváltás ! Aba: P 980.— I Kapható; | I8 havi RÉSZLETRE IS! | Felsőmagyarországi Villamossági, Rádió és Műszaki Vállalatnál Városi Moziépület Telefon 14 * Sátoraljaújhely Nyomatott a laptulajdonos: Zemplén Könyvnyomda és Lapkiadó Rt. betűivel Sátoraljaújhely. Felelős kiadó: Bállá János.

Next

/
Thumbnails
Contents