Zemplén, 1930. július-december (61. évfolyam, 47-84. szám)
1930-10-19 / 68. szám
Hatvanegyedik évfolyam. 68. szám. Sátoraljaújhely, 1930 október 19. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely (Vármegyeház 11. udvar) Zemplén Előfizetési ár: Negyedévre 2 pengő. Hirdetések: négyzet cm.-ként Nyilt-tér: soronként 20 fillér TELEFON: MTI kirendeltség, szerkesztőség és kiadóhivatal 109. szám POLITIKAI HÍRLAP TELEFON: MTI kirendeltség, szerkesztőség és kiadóhivatal 109. szám Hiszek egy Istenben,hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen Csak magyar árut fogyasszunk! A magyar nemzet önvédelmi harcában, létért való küzdelmében legerősebb fegyverünk a külföldi árucikkek fogyasztásától való tartózkodás. A magyar föld terméke oly kiváló, hogy egyáltalán nem szorulunk külföldi élelmicikkek behozatalára. A magyar ipar pedig minőségben és árban szintén legalább oly jót tud produkálni, mint a külföld. Miért van hát mégis, hogy a külföldről még mindig importálunk gyümölcsöt, főzeléket, bort, likőröket és egyéb nálunk is megtermő élelmicikkeket? És mi az oka annak, hogy a magyar ember még most is a külföldi ipar gyármányait keresi a boltokban? Hiszen ha megfontoljuk, hogy a külföldről egyedül a múlt esztendőben körülbelül 650 millió pengő értékű különféle készítményt hoztunk be, anélkül, hogy erre feltétlenül szükség lett volna: be kell ismernünk, hogy nagyot vétkezünk önmagunk ellen! Tessék csak elképzelni, hogy Magyarországon minden emberre fejenként 76 pengő fejkvóta jut a külföldi behozatal értékéből és nyomban felismerhetjük, hogy valósággal öngyilkosságot követünk el a külföldi portéka ilyen favorizálásával. Pontos statisztikai számítások megállapították, hogy a magyarországi behozatal 70 ezer munkásnak és 7000 tisztviselőnek ad kenyeret — de a külföldön, tehát külföldi munkásnak és tisztviselőnek, * ugyanakkor, amikor Magyarországon olyan ijesztően növekszik a munkanélküliség. Ezen a bajon csakis a társadalom maga segíthet. Ha minden magyar ember elhatározza, hogy a boltban magyar portékát követel és csakis ilyent vásárol, úgy az ország egész közgazdasága egy esztendőben 650 millióval gazdagodik. Jól jár a magyar gazda, akitől a magyar föld termékét vásárolja meg a magyar közönség, és jól jár az- iparos és a gyáros, akinek fogyasztói ezen a réven erőteljesen megszaporodnának. — Az állam kényszereszközökkel nem erőltetheti a behozatal korlátozását, mert hiszen a különféle kereskedelmi szerződések ezt tiltják. Csak magának a közönségnek erős elhatározása és hazafiassága az, amely kiszoríthatja a nemzetgazdaságilag oly káros külföldi importot. A magyar közönségnek erre a célra való megszervezését, kitanilását, felvilágosítását célozza a „Magyar Hét“ nek elnevezett hazafias akció, amely abban áll, hogy az ország kereskedőinek túlnyomó része és pedig a fővárosban úgy, mint a vidéken, kirakataiban október hó 18-tól kezdve október hó 26-ig magyar portékát: a magyar föld, a magyar ipar termését mutatja be a közönségnek és ekként bebizonyítja, hogy a magyar árucikk van olyan jó és van olyan olcsó, mint bármely külföldi! Mindenki a saját érdekében cselekszik tehát, ha magyar árut vásárol, sőt vétkezik a maga, a családja és a hazája jelen és jövő boldogulása ellen, ha kényszerűd szükség nélkül külföldi árut fogyaszt. Ennek az egy hétnek a tanulságát át kell vinnünk az esztendő valamennyi 52 hetére, hogy végül is azt mondhassuk: a magyar áru propagandája nem egy hétre, hanem az egész esztendőre él és működik! A gazda vegyen magyar iparcikkeket, a városok iparosai és ipari munkássága pedig csak úgy, mint a tehetősebb polgárság fel egészen a gazdagokig, küszöbölje ki a maga fogyasztásából a drága külföldi élelmicikkeket, csemegéket, finom falatokat, amelyeket a magyar föld legalább ugyanolyan minőségben termel. Ha ezt minden rendű és rangú magyar ember szem előtt tartja, és gyakorlatilag igy is cselekszik, úgy meg fog szűnni az a szégyenteljes állapot, hogy egy ország, amely önmaga mindent a legjobban tud termelni, évente sok száz millióval adózzék a külföldnek, gazdagítva az idegen országok mezőgazdaságát és iparát, és szegényitve saját magunkat. A józan megfonLegutóbbi lapszámunkban közöltük, hogy Gosztonyi István, szerencsi járási főszolgabíró sikerrel biztató akciót kezdeményezett járása székhelyén a fenyegető téli Ínség leküzdésére. De minden vármegyének és városnak súlyos gondja, nehéz problémája a tél küszöbén azoknak az intézkedéseknek megszervezése, melyekkel az arra szorult lakosságot átsegíthetik a közelgő tél nyomorúságain. A Mansz-nak a napokban Sátoraljaújhelyben tartott vándorgyűlése, melynek az országos in- ségakció megszervezése volt egyetlen tárgya, széleskörű érdeklődést váltott ki társadalmunkban. De eltekintve ettől is, módunkban van megállapítani, hogy ennek a halasztást nem tűrő problémának megoldása országos kérdéssé vált s legtöbb vármegyében és városban máris akció van folyamatban az ínség leküzdhetése érdekében. Bármily nehéz helyzetben sínylődjék is vármegyénk és városunk, elengedhetetlen, hogy itt is megtétessenek a téli inségakció előkészítésével kapcsolatos intézkedések. Mi nagyon jól tudjuk, hogy az illetékes, irányitó tényezők teljesen tisztában vannak a reájuk e téren háruló teendőkkel s nem útmutatást akarunk nyújtani, mikor úgy véljük, hogy a legsürgősebb intézkedés volna felállittatni — a polgármester és a járási főszolgabirák jelentései alapján — az inségka- tasztert, amely községek szerint feltüntetné azokat, akiknek helyzete — a legszigorúbb mérlegelés után — szükségessé teszi, hogy a tél folyamán segítségben részesit- tessenek. Értjük ez alatt azokat, akiknek semmi módjuk és lehetőségük nincsen arra, hogy a legelemibb életszükségleteiket meg szerezhessék és kielégíthessék. Azután elsősorban az egész társadalmat s valamennyi jótékony egyesületet be kellene vonni az akcióba s áldozatra bírni kivétel tolás e részben is egy utón halad a hazafias érzéssel. Gazdasági bajainkból való kilábolásunk egyetlen és biztos útja tehát, ha a Magyar Hét célkitűzéseit a magunk erejéből segítjük megvalósitani. nélkül a tehetőseket, a tisztviselők közül is azokat feltétlenül akiknek jövedelme az áldozatkészséget lehetővé teszi. Azután legyen most vége minden bankettezésnek, bálnak, mulatságnak. Ha csak az ezekre költött összegeknek negyed része jut az inségakcióknak, már igen sok szűkölködő juthat segítséghez. Föltétlenül ki kell szélesíteni télre a népkonyhák teljesítőképességét, hogy minél több szegénynek, arra szorultnak nyújthassanak meleg ételt. Ingyen fát, ruhaneműt kell az arra föltétlenül reá szorultaknak juttatni. S nagyon követendő annak az előkelő úrnak példája, aki a Mansz vándorgyűlésén kijelentette, hogy „holnaptól kezdve egy szegénynek juttatok a konyhámról ebédet.“ És ismételjük, az akciót járásonként, községenként kell szervezni a legnagyobb körültekintéssel, hogy egyetlen arra szorult se essen el a segítségtől, amiatt, mert az ügyesebb, kevésbé reá szorult félre tolja az útból. Olvassuk, hogy a szentesi köz- tisztviselők fizetésük egy részét ajánlották fel a nyomor enyhítésére és társadalmi utón gyűjtést indítottak, hogy a befolyó adományokból szükségmunkát végeztessenek. A város vezetősége meleg reggelivel és ebéddel fogja ellátni a téli hónapokban az arra rászoruló tanulókat. Győr-Moson és Pozsony egyesitett vármegyék tisztviselői elhatározták, hogy a VIII. fizetési osztálytól emelkedőén a fogalmazási kar tagjai önként felajánlják fizetésük 5%>-át négy hónapon át a vármegyei inségakció alap megteremtésére. Az e tárgyban Győrött tartott értekezletükön a vármegyei tisztviselők kifejezték azt a rémé nyűket is, hogy példájuk a tehetősebb társadalmi rétegek körében is követésre talál. Kikötötték a tisztviselők, hogy a megajánlott összegből csakis az egyesitett vármegye ínségeseit lehet támogatni. Egyes szám ára ÍO fillér. Halaszthatatlan a téli inségakció megindítása
