Zemplén, 1930. július-december (61. évfolyam, 47-84. szám)

1930-07-27 / 52. szám

2. oldal. ZEMPLÉN 1930 julius 27. I. Ferencz József születésének 100-ik évfordulóját is kegyelettel óhajtja megünnepelni. Az Emlék- bizottság titkársága az emlékün­nepély megtartásáig az érdeklő­dőknek a Nemzeti összetartás Társaskörének helyiségében (IV. Vámház-körut 2. Telefon: A. 844­II. ) áll rendelkezésére. Az emlék­ünnepre a Magyar Államvasut 4 napra érvényes, a Duna-Száva- Adria vasúttársaság 6 napra érvé­nyes 50%-os kedvezményes je­gyeket bocsát a résztvevők ren­delkezésére. E kedvezményes uta­zásra jogosító igazolványok 1 P 50 fillér beküldése ellenében a titkárságnál válthatók meg. Úgy­szintén a Grand szálló Sebesta éttermei nagyterraszán tartandó ebédre való előjegyzés is a titkár­ságnál eszközölhető. Tihany leg­jobban megközelíthető Budapest felől a Máv vonalain Balatonfüred, a Duna-Száva-Adria vasúttársaság vonalain pedig Siófok állomások­ról, ahonnan a Balatoni Hajózási Rt. külön hajáratokat indít. Ezen­kívül autóbuszok közlekednek a tihanyi kikötőből az apátságig 50 filléres árban, úgyszintén antohu- szok fogják 80 fillérért a vendé­geket a Grand szállóban tartandó ebédre szállítani. A liturgiái mü­vek alkotója siklódi Ditrói Siklődy Lőrinc szobrászművész (Budapest, Százados-uti müvésztelep). Az egyik Kálvária állomást Zemp- lénvármegye közönsége állította s igy részt vesz az emlékünnepé­lyen és beszédet mond azon Ber- náth Aladár alispán is. — Étvágytalanságnál, rossz gyomornál, bélrekedésnél, renyhe emésztésnél, anyagcsere zavaroknál, csalánkiütésnél és bőr­viszketésnél a természetes „ Ferenc József* keserüviz rendbehozza a gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülem­lett rothadó anyagoktól. is a magyar mérnöki kar előnyo­mulásával, sok magyar munkás és iparos elhelyezése vált lehe­tővé. Ezen előzmények előrebocsátása mellett áttérek személyes tapasz­talataim és élményeim elmondására. A Párizs—konstantinápolyi gyors­vonat kocsijában indultam neki Ázsiának. A kettős fülkének egyik rekeszében egy török fez piroslott és nyögések hallatszottak át. Be­nyitok. Egy török őrnagyot talál­tam fekve, Bécsből súlyos gyomor és hasoperációjából felépülve, uta­zott haza s igy egész Konstanti- nápolyig ápolója lettem. Benne láttam először felcsillanni a vég­telen türelmet s a sorsnak való önmegadást. Kis utazótáskámban két rend ruha, pár mérnöki kézi szakkönyv, körző, logarléc foglalt helyet, másik kezemben nélkülöz­hetetlen harctéri plédemet tartva szállottam be a vonatba. Szürke alföldön keresztül robogtunk, azt sem tudtam hogyan, máris szerb határon voltunk Szabadkánál (Su- botica) előtt. A lelkemre nagy ne­hézség ült rá. Alig indultunk el s Repülőgépen . . . Kaposvár, 1930 julius 23. Ódát és nem szürke riportot kellene írni annak, aki első légi utazásának benyomásait és tapasz­talatait kívánja megismertetni ol­vasóival. Az érzelmeknek mennyi különös változata tobzódik az em­berben, mig megérlelődik benne az elhatározás, hogy repülőgépre ül, a légi közlekedésnek erre a szilaj paripájára, mely percek alatt mérhetetlen távolságra röpíti uta­sát a nagy, bizonytalan légürben. Indulunk tehát. Utunk a Kapos­várról néhány kilométernyi távol­ságra eső Taszár község nagy ki­terjedésű, modern repülőterére visz, ahol hatalmas méretű hangárok emelkednek egymás mellett. Ért­hető izgalom és nyugtalanság vesz itt erőt a légi útra készülő utaso­kon és az előálló repülőgép láttára valósággal elveszti az ember ön­uralmát. Pesszimista gondolatokkal eltelve, folyton a bekövetkezhető események gondolatával foglalko­zik s az utolsó percekben — a beszállásra megadott jelzés után — még mindig azon töpreng: maradjon-e, vagy szánja rá magát a bizonytalan légi útra ? De végre is győz az erős, megalkuvást nem ismerő elhatározás; beszállunk az elég tágas és magas, megfelelő kényelmet biztositó kabinba és elhelyezkedünk az egyik ablak mellett megrögzitett fotellba. Mi­után az utasok csekély létszámával csakhamar megtelik a néhány mé­ternyi belterületet elfoglaló, több ablakos kabin, percek elmúltával, újabb jelzés után, a repülőgép motorja megkezdi munkáját, a lég­csavar forgása megindul s a két kis gummikereken mozgó állapotba kerül a gép és tovább gurul a ke­mény, sima pályán mindaddig, mig máris a hazánk végére értünk. Há­ború előtti időn merengek, mikor ha haza akartam utazni Erdélybe (pedig Erdély közepén laktunk)» 24 órába került, mig hazaértem. Sok gondolkodni való időm nem volt. Mikoris már megjelent először a szerb vasutkisérő személyzet, majd a rendőrség és vámőrség. Szoká­sos idegesség az utasok között, útlevél-elvétel, pakkvizsgálat. Ma­gyar földön, de Szerbiában robo­gunk tovább. Az étkezőkocsiban szerb-francia étlap, szerb borok. Háborúra emlékeztető vidéken érünk Belgrádba. Valami adóval zsarolnak meg; a pályaudvaron szerb diákok, katonatisztek és szerb nők. Élénk élet. Feledve a belgrádi harcok, Kalimegdán lö- vetése és sok-sok halál és nyo­mor. Kopár hegyek kontúrjai lát­szanak a holdvilágnál, hajnalban disznó és kecskecsordák tömege tűnik fel. Nis—Zaribrod bolgár- szerb határ. Ismét balkáni tortúra, pakkvizsgálat, útlevélvizsgálat. Bol­gár étlap; bolgár leva a pénznem. Ismeretien értékelési fogalmak. A pénznem úgyszólván naponkénti lebegőképes állapotba jut. Rövid néhány pillanat és a guruló gép terhével együtt észrevétlenül hagyja el a földet és az utasokra való minden különösebb hatás nélkül fokozatosan emelkedik a magasba. Alig helyezkedtünk el, egy te­kintetet vetünk az ablakon keresz­tül a repülőgép kiinduló pontjára és meglepődve vesszük észre az alattunk tátongó mélységet és bi­zonyos el nem palástolható féle­lemérzéssel állapítjuk meg, hogy a szárazföld felületét elhagytuk és most már egyre távolodunk tőle s folyton emelkedünk a magasba, miközben minden alak, minden tárgy törpévé válik, majd 4—500 méter magasságot elérve, a lég­csavar gyorsiramu forgásával fel- tartózhatatlanul kavarja és szeli maga előtt a levegőt és repül méltóságteljesen nyílegyenes irány­ban kitűzött célja felé. Már szeretnénk leszállani ked­vezőtlen auspiciumok közzé került helyzetünkből és taposni boldogan, minden veszély nélkül a száraz­földet, de mindhiába, vasidegzetü, ülőhelyéhez szijazott pilótánk fel- tartózhatatlanul vezeti gépét előre. Nehány perc elmúltával, miköz­ben fejünkből igyekszünk elűzni veszélyeztetett helyzetünk gondola­tait, lassan megszokjuk a légi ál­lapotot és valósággal elhitetjük magunkkal, hogy nem is szállunk a levegőben, hanem a földön, tel­jes biztonságban, valamely simán tovasikló jármű utasai vagyunk. Miközben repülőgépünk a ki­tűnő pilóta szakavatott irányítása mellett Pécs irányában száguld, megered a társalgás a kabinban, már amennyire azt a gép folyto­nos berregése megengedi. Szom­széd a szomszédját csak megérti valahogy. A többek között a szé­kesfehérvári polgármester és vá­változása nehezíti az értékelési viszonyokat. Bolgár tányérsapkás vasutasok. A mi régi városaink piacaira emlékeztető zöldségárus típusok, a mi kedvenc bolgáraink. Szófia állomásán nagy tömeg. Kü­lönösen sok a ragyogószemü bol­gár nő, kik kíváncsian szemlélik vonatunkat, mely számukra a Nyu­gatot jelenti, mint nekünk Párizs. A vonatra tisztek szállnak fel. Fess, szép szál fiuk, lovagló csiz­mákban bolgár nótákat énekelnek és sarkantyúikat pengetik halk ütemben. Az olyan hires Maiica folyó völgyében érjük el Bulgária egyik legérdekesebb kulturcentru- mát, Filipopolt. Az állomáson mozgalmas kép. Nem sokáig ál­lunk, hanem száguldva haladunk tovább a Marica völgyében, hogy elérjük Musztafa pasát, a török­bolgár határállomást. Éjszaka van. A vonatunk sokáig vesztegel. Musztafa pasa állomásán török pénzzel ismerkedünk meg. Jegyet csak Musztafa pasáig ad ki a me­netjegyiroda s itt török jegyvál tási kényszer van. Folytatjuk. rosi műszaki főtanácsos ismeretes bűnügyéről esik sző, majd egy volt alföldi konzervgyáros ügye képezi beszélgetésünk tárgyát, aki gyárában tudvalevőleg évek hosszú során át — amig rá nem jöttek — állandóan macskahusból készítte­tett húskonzerveket és azt rend­szeresen szállíttatta szép Olasz­honba, ahol a konzervfogyasztó közönség kiváló csemegeként fo­gyasztotta a magyar cicák puha, ízletessé konzervált húsát. Komo­lyabb baja azután nem is történt az élelmes gyárosnak, csupán konzervgyártási engedélyét vonták meg tőle Érdeméül jegyezte meg még elbeszélő utitársunk, hogy a gyáros nem saját honfitársaival etette meg a macskakonzerveket. Az akadályokkal járó rövid tár­salgás ideje alatt le-letekintünk az irgalmatlan mélységbe és szétné­zünk a messze távolba s gyönyör­ködünk a fenséges, soha nem látott, ritka szépségű panorámában. Az erdők sötétzöld foltja mellett fel­tűnik a Kapos-folyó gyufaszál vé­kony ezüstös, kacskaringós sza­lagja, a lapályos területek több­nyire barnás-szürke, zöld és sárgás szinü látképe, miközben a 32 fokos perzselő napsütésben hűvös lég járja át gépünk kabinját. Még nehány perc és a karcsú, formás légi járműről észrevesszük a pécsi szép Mecsek-hegylánc kör­vonalait, majd rövidesen átrepülünk felette és 2—3 perc alatt már a pécsi tüzérlaktanya közelében el­terülő repülőtér felett keringünk és szép landolás után, ugyancsak észrevétlenül, minden zökkenés nélkül földet érünk. Azután egy csendes fohász hagyja el ajkunkat és a következő pilla natban szorongatott, bizonytalan helyzetünkből boldog megelége­déssel sétálunk be gyalogosan a városba. Jurcsó Ágoston. I EL 3SI. | doktor úr elment | Akinek valami köze van a régi békebeli Ujhelyhez és szálak fűzik a boldogabb múlthoz, mely sokak­nak még ma is az élet, az úgy állott meg pénteken délután dr. Szepessi Arnold gyászmenete előtt, mint aki sokáig nem gondolt valamire és egyszerre hirtelen döbben rá arra, hogy valami borzasztó dolog tör­ténik, mely jóvátehetetlen és ame­lyen nem lehet segíteni. Mert nagyon-nagyon régen nem lehetett már az ő ismerős alakját látni. A devalválatlan békebeli Ujhellyel tűnt el ő is. Hosszú éve­ken át feküdt matrác-sirjában élő- halottan élő-halott városában, me­lyet annyira szeretett, ő tudta, hogy már reménytelenül. Mégsem volt türelmetlen és zúgolódó. Ő, aki olyan jó volt a pácienseihez,

Next

/
Thumbnails
Contents