Zemplén, 1930. január-június (61. évfolyam, 1-46. szám)
1930-02-09 / 11. szám
4. oldal. ZEMPLÉN 1930 február 9 MEGHÍVÓ. fi Zállyai takarékpénztár Részvénytársaság 1930. évi február hó 21-én délelőtt 11 órakor saját helyiségében évi rendes közgyűlési tart, melyre a t. részvényesek ezennel meghivatnak. Ha pedig ekkor a részvényesek határozatképes számban nem jelennének meg, úgy minden ujabbi összehívás nélkül 1930. évi március hó 14-én d. e. 11 órakor uj közgyűlés lesz tartva, hol a megjelentek — számára való tekintet nélkül — jogérvényesen határoznak. A közgyűlés tárgyai: Jegyzőkönyv hitelesítésére 3 tagú bizottság megválasztása. 1. Az igazgatóság és felügyelőbizottság évi jelentése, az 1929. évi mérleg, veszteség-nyereség számla megállapítása, a nyereség felosztása és az igazgatóság és felügyelőbizottság felmentése tárgyában határozat hozatal. 2. Az alapszabályok módosítása. 3. Felügyelőbizottsági tagok választása. Jegyzet. Ezen közgyűlésen szavazati jogát az alapszabályok értelmében azon részvényes gyakorolhatja, kinek részvénye a közgyűlés megtartását megelőző 8 nappal nevére átíratott és a le nem járt szelvényeivel együtt a közgyűlést megelőző nap déli 12 óráig a társaság pénztáránál, vagy a Miskolczi Takarékpénztár Miskolcz letétetett. MÉRLEG-SZÁMLA 1929. december 31-én : Vagyon : Pénztár számla 7.511 P 76 f. M. kir. Postatakarékpénztár 6.589 P 97 f. Értékpapír 841 P 06 f, Pénzintézeti Központ üzletrészjegy 440 P. Váitókölcsön 389.539 P 66 f. Folyószámla adósok 16.579 P 37 f. Intézeti székház 12.800 P. Berendezések 1 P. Átmeneti tételek 1.088 P 83 f. — Összesen : 435.391 P 65 f. Teher: Részvénytőke 80.000 P. Tőketartalék 3.600 P. Tartalékalap 1.563 P 21 f. Tiszti-nyugdij alap 18 P 56 f. Betét 161.479 P 80 f. Folyószámla hitelezők 1.604 P 95 f. Visszleszámitolt váltók 168.480 P. 1926. évi osztalék 60 P. 1927. évi osztalék 80 P 50 f. 1928. évi osztalék 122 P. Kincstári (átalány) illeték 69 P 62 f. M. kir. kincstár illeték követelése kifizetett és jóváírt kamatok után 2 P 95 f. M. kir. kincstár illeték követelése tőkésített kamatok után 313 P 03 f. Átmeneti tételek 7.557 P 88 f. Nyereség 10.439 P 15 f. — összesen: 435 391 P 65 f. VESZTESÉG-NYERESÉG SZÁMLA 1929. december 31-én: Veszteség: Betétkamat 11.908 P 16 f. Folyószámla hitelező kamat 377 P. Visszleszámitolt váltókamat 20 825 P 85 f. Üzletköltség 4.786 P 54 f. Tisztifizetések 8.895 P. Nyugdíj 160 P. Igazgatósági tagok tiszteletdija 1.574 P. Adó és illeték 3.065 P 56 f. Tőkekamat illeték 614 P 31 f. Osztalék szelvény bélyegilleték 20 P. Jótékonyság 141 P. Nyereség 10.439 P 15 f. Összesen: 62 806 P 57 f. Nyereség: Váitókölcsön kamat 56.615 P 94 f. Folyószámlaadós kamat 3.811 P 56 f. Értékpapir-kamat 84 P 04 f. Késedelmi kamat 378 P 32 f. Jutalék 1.916 P 71 f. Összesen: 62.806 P 57 f. Nyereség felosztás: 8000 drb. 10 P n. é. részvény osztaléka ä 1 P = 107o ....................................., . . . . 8 000 P — f. Rendes tartalékalapra adassék......................... 886 P 45 f. Igazgatóság alapszabályszerinti 12%-a . . . 1.252 P 70 f. Felügyelőbizottsági tagok díjazására . . . . 300 P — f. 10.439 P 15 f. Tállya, 1929. december 31-én. ^ igazgatóság Megvizsgáltuk, rendben lévőnek és helyesnek találtuk s az igazgatóság javaslataihoz mindenben hozzájárulunk. A felügyelőbizottság. Felügyelöbizottsági jelentés. Tisztelt Közgyűlés! Intézetünk ügykezelését a lefolyt 1929. évben törvényszabta kötelességünknek megfelelően, állandóan ellenőriztük, az év folyamán az intézet helyiségeiben több ízben részletes és beható vizsgálatokat tartottunk és ennek eredményeképen jelenthetjük, hogy az intézeti ügykezelés minden ágazatában példás rendet és pontosságot tapasztaltunk, az egyes értékállományokat pedig az intézet könyveivel mindenkor megegyezőnek találtuk. Résztvettünk a december 31-iki általános leltározásnál, tüzetesen megvizsgáltuk az 1929. évi zárszámadásokat s miután lelki- ismeretes eljárásunk alapján meggyőződtünk, hogy úgy a leltár felvétele, mint a mérleg és veszteség-nyereség számla felállítása a kereskedelmi törvény és az alapszabályoknak megfelelően történt, azok jóváhagyását javasoljuk. Elfogadjuk az igazgatóságnak a nyereség felosztására vonatkozó tervezetét, mindenben hozzájárulunk az igazgatóságnak a közgyűlés elé terjesztett egyéb javaslataihoz s azokat az intézet és részvényesek közös érdekében elfogadásra ajánljuk. Ezek alapján úgy az igazgatóság, mint a magunk részére a felmentvény megadását javasoljuk, illetve kérjük. Kell Tállya, 1930. január 30-án. A mgymizottsie. Nyomtatott a laptulajdonos: Zemplén könyvnyomda és lapkiadó r. t. 1 ' : »i i MEGHÍVÓ a Sátoraljaújhelyi Takarékpénztárnak 1930. évi február hó 23-án délelőtt 11 órakor Sátoraljaújhelyben saját helyiségében megtartandó rendes évi közgyűlésére, melynek tárgysorozata a következő: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kijelölése. 2. Igazgatóság és felügyelőbizottság évi jelentése. 3. Az évi mérleg és zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása és a nyereség felosztása iránti határozathozatal. 4. Az igazgaztóság és felügyelőbizottság részére a felmentvény megadása iránti határozat. 5. Felügyelőbizottság választása. 6. Esetleges indítványok. Sátoraljaújhely, 1930. február hó 3-án. Az igazgatóság. Azok a részvényesek, akik a közgyűlésen részt óhajtanak venni, tartoznak részvényeiket a le nem járt szelvényekkel együtt legkésőbb 3 nappal a közgyűlés megtartására kitűzött határnap előtt a társaság pénztáránál letétbe helyezni. MÉRLEG-SZÁMLA: Vagyon : Pénztár P 10438 11. Váltók 381474Folyószámla adósok P 75067 98. Kötvény-kölcsönök P 1-28 Értékpapírok és Pénzintézeti Központi üzletrész P 6156 58. Berendezés P 2298 35. Átmeneti tételek P 2118 61. — összesen: P 477.554 91. Teher: Alaptőke P 67500 —. Tartalékalap P 10000-—. Tőketartalék P 11000— Betétek P 255904 05. Hitelezők P 25525 61. Visszleszámitoiás P 92905 —, Fel nem vett osztalékok P 908-72. Átmeneti kamatok P 542013. Nyereség P 8391-40. Összesen: P 477.554.91. EREDMÉNY-SZÁMLA: Kiadás: Fizetett kamatok P 28231 ‘49. Üzleti költségek P 5480-88 Fizetések és lakbérek P 13846-17. Adókés illetékek P 3293 37. Tőkekamat illeték P 1110 57, Nyereség P 8391 40. Összesen : P 60.353 88. Bevétel: Nyereség áthozat múlt évről P 938 22. Kamatjövedelem P 59341-72. Egyéb nyereségek P 73 94. — összesen: P 60.353 88. I ! 1 1536/1930. sz. Zemplén vármegye alispánjától. TÁRGY: Zemplén vármegyei Erzsébet közkórháznál egy segédorvosi állás betöltése. Pályázati hirdetmény. A Zemplén vármegyei (sátoraljaújhelyi) „Erzsébet“ közkórháznál eltávozás folytán megüresedett egy segédorvosi állásra a Vármegyei Ügyviteli Szabályzat 2. §-a alapján pályázatot hirdetek. A segédorvosi állás javadalmazása a XI. fizetési osztály 3. fokozatával járó illetmény, természetbeni lakás, fűtés, világítás és az élelmezésnél engedélyezett kedvezmények. Felhívom mindazokat, akik ezen állásra pályázni óhajtanak, hogy az 1883. évi I. tc.-ben előirt elméleti képesítésüket, a forradalom és kommunizmus ideje alatt | tanúsított magaviseltüket s esetleg eddigi alkalmaztatásukat igazoló okmányokkal Jelszereit és a vármegye főispánjához, Méltóságos SZÉLL JÓZSEF Úrhoz címzett kérvényüket hozzám 1930, évi március hó 5. uapjáii* bezárólag mutassák be, illetve „Alispáni hivatal, Sátor- j aljaujhely“ cimre küldjék be, mert a később érkező kérvényeket nem veszem figyelembe. Sátoraljaújhely, 1930 február 4. Bernáth Aladár sk. alispán. betűivel Sátoraljaújhely. F^'Js kiadó: Szentgyörgyi Géza r. t. igazgató