Zemplén, 1929. július-december (60. évfolyam, 46-86. szám)
1929-08-25 / 54. szám
4. oldal ZEMPLÉN 1929 augusztus 25, EN IS A KÖZTISZTVISELŐK RUHÁZATI OSZTÁLYÁBAN VÁSÁROLOK ON IS OTT SZEREZZEN BE MINDENT RUHÁZKODÁSÁHOZ f. évi augusztus 30461 szeptember í~íg ííókárudánkban. A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK FOGYASZTÁSI, TERMELŐ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE SÁTORALJAÚJHELYI FÜSZERFIÓKÁRUDA. NYILT-TÉR. E rovat alatt közöltekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség, F. hó 11-én a Köveshegy állomásig a B. G. V. első osztályán utaztam. Este szintén első osztályon szándékoztam visszautazni.- Be is szálltam a fülkébe, amire egy 15—16 éves ifjonc azzal akart kiutasítani, hogy „nincs hely.“ Az ötödik gimnázista kártyázott Ill-ik osztályú jeggyel az I-őn. „Kérem egy 16 éves gyerek ne utasítson egy 66 éves embert rendre.“ Felpattant erre a gyerek apja, ifj. dr. Bettelheim Jakab, valami jogomról óhajtván kioktatni, A jegyellenőr beleszólt, mondván : „Ez az ur első osztályos utas.“ A vasúti személyzet „hatósági közeg“ a vonatokon, tehát elintézettnek lett volna az ügy tekintendő, de a doktor folytatta : „akkor bevitetem a kórházba.* Én az első osztályon azért utazom, hogy az ifj. dr. Bettelheim Jakabokkal ne kelljen súrlódásomnak lenni. Jól tudom, hogy a reál- gimnáziumban a tanárok nem tanították kártyázni az ifjoncot, hanem esetleg arra — én a reáliskolában tanultam —, hogy az ókorban a görögök egyik „olym- pias“-ára, amidőn egy éltes görög bejött, nem lévén ülőhelye, egy ifjú görög felállott és helyét átadta az öregnek. A legifjabb Bettelheim 15 — 16 éves korában harmad osztályú jeggyel egy I-ső osztályú utast ki akar utasítani és az ügyvéd apja jogról beszél, hol tanulta? Én nem fogom védelmemmel ifj. dr. Bettelheim Jakabot megbízni. Léczfalvi Gyárfás Olivér. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy készítményeimet kizárólag Széchenyi-tér 2. szám alatt saját üzletemben árusítom. A n. é. közönség további pártfogását kérve, Prihoda Andor cukrász. FOGALOM a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet 20% engedmény adása mellett nyújtunk ezen lap előfizetőinek, legolcsóbban nálunk étkezhet, mert olcsó árainkból külön kedvezményképpen (P 1.50-es menüt kivéve) 10° 0 engedményt adunk. SEMMI költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk a KELETI PÁLYAUDVARRAL. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban. 2 park-jíagyszálloöa Budapest, VIII., Baross-tér 10 HyomdahBlyiségünSi Vármegyeház 11-ik udvar első emelet. xigásx> életben hű. barát Pályázati hirdetmény. Sátoraljaújhely megyei város közmüveinek igazgatósága pályázatot hirdet a városi közmüvek kezelésében levő szerelői üzlet elárusítói állására. Pályázók a kereskedői gyakorlaton kivül a villamos szerelési anyagok és rádió alkatrészek ismeretét is igazolni tartoznak (előnyben részesülnek azok, akik villamos berendezések és rádiók szerelésében kellő igazolt jártassággal birnak.) Ajánlatok a fizetési igények megjelölésével, az eddigi alkalmaztatások és személyi adatok közlése mellett, 1929. évi szeptember hó 1 ig a városi közmüvek igazgatóságához Sátoraljaújhely adandók be. A pályázathoz csupán okmány másolatok csatolandók. GYÚGVFÜHDÚK — szeptember elsejétől — teljes napi pensio | személyenként« nap, p'“^ 5 pengő 80 fillér ERTESITES. A n. é. közönség szives tudomására hozom, hogy Molnár István ucca 18. szám alatt levő lakásomon elsőrendű házikoszt kapható. Koszt házon kívül is kapható. Egy reggeli Egy ebéd Egy vacsora-•30 fillér 1 20 I • _ 80 ” • A n.é. Közönség szives pártfogását kéri TUBA JÓZSEFNÉ. Ha an«aSl •g0ndjal „annak, uagH J1“ lemf«*'“ mini«""’, kereset^ nőnélek hu kOIJléjf e lAU«llt“,Íl!;- " kell • fflegWnitjUl<e’ ^ konyát, iroda séges e cd JO *N o e cd > iffl 3 c o u £ =t= S3 >ÖJO CL» «/I r- C OJ E *<d ‘cd > E a ^ aj ‘42 5 3 cu JQ ■s < : mí usy ^‘Veimet mw?”? VARRÓGÉP. ŰteBvey.tŰfeJJÁteLeJc. yllfxx^sjynu havi. /cessZeZsA. SiKGER VARRÓGÉP RÉSZV TÁRS. Sátoraljaújhely, Rákóczi ucca 19. üa9U lőni*«“* itiv<*en é «Ta megk“ld PALLADIS könyvosztálya Budapest, V.t Alkotmány-a. 4. aj X5 C KU I hCN c/í a “Cd • CD CN t>h 3 cd 3 aj TJ T3 OJ co “CJ c *0 “5 X <n ^ ** SL) 13 N ««- — co .3 0« v 3 O öX) &«Ofi CÄ N C 0 *o s « Ä m -a C QJ « 1 E I 3 " • • Jr u v- O ■O A U a. js a> oc -<u w 12 $ > *o b. < c; SU Q“<3J öjO C/5 3 ca cd 5 *Q 80 3 8 ^ 3 Ä E o tu aj QJ N I/) Ql & O ÖC E aj cd ^ J3 3 cd "« > »-T w aj *3 M 2 CO G •a S c 5 aj > »-■ cd c *o W> <3 cd cd 3 c cd 52 ® U> E E ® <u Nyomatott a laptulajdo nos : Zemplén könyvnyomda és lapkiadó r. t. betűivel Sátoraljaújhely. Felelős kiadó: Szentgyörgyi Géza r. t. igazgató