Zemplén, 1929. július-december (60. évfolyam, 46-86. szám)

1929-07-03 / 46. szám

4. oldal ZEMPLÉN 1929 julius 3. Az operettegyüttes tőerősségei: Biczó Margit, Turcsy Jolán és Takács Rózsi, valamint Daniss Győző, Márkás Lajos, Pattantyús Mihály és Várady László. Szerep­lésükért sok tapsot kaptak és több jelenetet meg kellett ismételniök. A siker semmiesetre sem mond­ható mesterségesnek, azonban egy illetéktelen elősegitőjét még sem lehet figyelmen kívül hagyni; azt nevezetesen, hogy a férfikar tagjai kissé bizonytalan minőségű meg­jelenésükkel állandó derűt csaltak a szemekbe, akár tartott igényt arra a darab menete, akár nem. A Szegény lányt nem lehet el­venni c. Zágon vígjáték keddi elő­adására jó félház gyűlt össze és a közönség örömmel fogadta a prózai együttes bemutatkozását. lemplényi Zoltán, Kabos László, Harmath Jolán és Horváth Nusi biztosították a teljes sikert, ami­nek emeléséhez rövidebb szere­peikkel Polgár Gyula és Daniss Győző járultak hozzá elsősorban. Színházi naptár: Szerda. Martos—Jakobi: Sybiil. Operett. Csütörtök. Zilahy Lajos: A tábor­nok. Szinmü. Péntek, Szombat. Békeffy—Lajtai: A régi nyár. Operett. Szambát délután fél 5. Zágon Ist­ván : Szegény lányt nem lehet elvenni. Vígjáték. Vasárnap délután 4. Szilágyi—Zer- kovitz: Eltörött a hegedűm. — Operett. Vasárnap. Rákosi—Szabados: Bo­lond. Operett. (Gulyás M igaz­gató egyetlen fellépte a szezon­ban.) Hétfő. Gárdonyi: Ida regénye. Vígjáték. Kedd. Martos—Huszka: Lili, bá­rónő. Operett. A bérletszelvények és köztiszt­viselői utalványok csak az esti előadásokra érvényesek. Köztisztvi­selői utalvány a következő hiva­talokban váltható: Pénzügyigaz­gatóság, Vármegyeház, Közmüvek, Posta, Törvényszék, (Ügyészség nél), Máv. állomás, Társadalom Biztositó, Kórház, Tanfelügyelő­ség, Forgalmi adóhivatal, Vámőr­ség, Polgári leányiskola, Pénz ügyőri szakasz. — A szombat dél­utáni előadások helyárai: tnozi- helyárak (22, 54, 64, 84 fillér, 1.16 P, 1.36 P.) — Az esti elő­adások fél 9 órakor kezdődnek. — A nappali pénztár a vigadó ruha­tárában d. e. 9—Val-ig és d. u V»4—7«6*ig. Esti pénztárnyitás 7 órakor. — Fiatal lányok részére szerkeszti Tntsek Anna a „Magyar Iiányok“-at a leg­szebb és legtartalmasabb ifjúsági lapot. Ez a folyóirat közli a leg­kiválóbb magyar és külföldi irók verseit, regényeit. Lakásdiszités kézimunka, testápolás, társadalmi és ismeretterjesztő cikkeken kívül a szerkesztői üzenetek tarkítják a lapot. Megjelenik havonta három­szor 1-én, 10-én és 20 án. Elő­fizetési ára negyed évre 2.4o a Magyar Lányok előfizetői 1 60 P kedvezményes áron szerezhetik meg a Százszorszép könyvek című regénysorozatot. Együttes előfize­tési ára negyedévre 4 P. Mutat­ványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal. Budapest VI. And- rássy ut 14. nöuelh«* kefiré ;,szléséT P glonHi“k’ # mW'“. «hei«»1 ^ «rí • ^r^kttld a PALLAÜIS könyvosztálya Budapest, V., Alkotmány-u. i. Reklámár? Reklámár? ' T. Cim I A Magyar Köztisztviselők Fogyasztási-, Termelő- és Értékesítő Szövetkezetének fiókárudájában bemutatjuk ruházati osztályunk textil á r u-mint agy üjtemény ét Célunk az, hogy az ebben a városban lakó tényle­ges és nyugállományú köztisztviselők ugyanazokban az előnyökben részesüljenek, mint Budapesten lakó tagjaink. Ezért: budapesti versenyképes kész­pénzárakon és hathavi rész­letfizetési kedvezménnyel árusítunk Jul. hó 3., 6. és 7-én. Összes női-, férfi- és gyermekruházati cikkeink első­rendű minőségűek, divatosak és tartósak. Csakis olyan textil-cikkeket tartunk, amelyek gyári minősége elsőrangú. férfi ruha 24 P. női „ SU 4 P.u Kérjük, tekintse meg minta-gyűjteményünket; vétel­kényszer nincsen. Tisztelettel: A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK FOGYASZTÁSI-, TERMELŐ- ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETE. Uj ciitItBinh: 1 öltö"y Reklámár! Reklámár! FOGALOM a közönség körében az a tisztaság, rend és előzékeny kiszolgálás, melyet 20°|o engedmény adása mellett nyújtunk ezen lap előfizetőinek, legolcsóbban nálunk étkezhet, mert olcsó áraink­ból külön kedvezményképpen (P 1.50-es menüt kivéve) engedményt adunk. SEMMI költsége sem az érkezéskor, sem az elutazáskor, mert szemben vagyunk a KELETI PÁLYAUDVARRAL. Magyaros vendégszeretettel várjuk családi szállodánkban. 2 Park-fíagyszálloöa Budapest, VIII., Baross-tér 10 varrétftp«! mágia a. tcgpőbaft. KAPHATŐ SINGER VARRÓGÉP RÉSZVÉNYTÁRSASÁG a&toraljaujbeiy R&kóozi noc a 19 ItyomdahelpégOnli Vármegyeház Il-ik udvar első emelet. Mindennemű községi és körjegyzői nyomtatvány könyvnyomdánkban beszerezhető i - i i _ i.~x. t - n ...........** • •* - J * - t - -- I. *»J £ - i 1— Oii. 1 ?- __i_. n-f-iw- • • ír . o *___________« oi____ ± •___________if

Next

/
Thumbnails
Contents