Zemplén, 1929. január-június (60. évfolyam, 1-45. szám)

1929-03-31 / 24. szám

Hatvanadik évfolyam. 24. szám. Sátoraljaújhely, 1929 március 31. Megjelenik hetenként kétezer emerdán ée szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely (Vármegyeház II. ndv) I 1 El9fisétéel ár: f Em 8 Negyedévre. . 2 peng* # Mill TTVIVP / «a/ m, ||| <& j r S négyzetcentiméterenként. II I ^ « -i»tt , 1 -c**. v | sorenként 20 fillér POLITIKAI HÍRLAP § - ­Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon: M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. esám. Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 100. »ám. Más ifjúságot! Irta: Oláh György. Sevillában úgy húzzák husvétkor a harangot, hogy a harangozó fiuk maguk is lengenek a harangon, rákapaszkodnak a kötélre s ki­hintáznak az ablakon a város fölé, mintha ők maguk is harangnyel­vek, a harangnyelv élő folytatásai volnának Aki husvétkor tollat vesz kezébe, annak ugyanilyen élő harangnyelvnek kéne lenni, ugyanígy együtt kéne repülni a feltámadást hirdető harangok szavával. Én magam is úgy képzeltem, mikor a papirt magam elé tettem, hogy most örömöt fogok hirdetni, most ifjúságról, jövőről, az uj nemzedékben való feltá­madás húsvéti misztériumáról fogok beszélni. S most látom csak, hogy nincs harangkötél, amibe belekapaszkodjam nincs az ország mai fia­talságáról szólva örömet hirdető harangnyelv, aminek folytatása lehetnék. A napokban részt vettem egy ifjúsági megbeszélésen, a fiatalság legintelligensebbjei: ügyvédek, orvosok, tanársegédek, újságírók, diák­vezérek gyűltek ott össze, kezdő irók, filológusok és gondolkozók, leg­kiválóbb agy velői a mai huszonöt—harmincesztendős fiatalságnak. A legaktuálisabb kérdésekről, a földmives proletáriátus szörnyű szegény ségéről, a földproblémáról és a városi szegényekről folyt a szó és a tár­gyalás közben egyik felszólaló, egy tehetséges magyar fiú, a legnyu- godtabban kifejtette, hogy nem kell többé háború, irredenta ábránd és fegyver. A parasztdemokráciák az utódállamokban megtalálják az utat egymáshoz s ha itt agrár-demokrácia jut uralomra, egymásra talál a cseh, tót, román, magyar és horvát paraszt és akkor a magyar nép újra megtalálja elhelyezkedését a Duna-medencében. Ezeket mondta el a legnyugodtabb fölénnyel, mintha Jászi vagy Károlyi egyik októberi beszédét ismételte volna és a többiek nyugodtan hallgatták, nem tört ki felháborodás, nem volt, aki felorditson és a tintatartót az arcába vágja Nem akarok túlozni, ismerem én az én generációm sorsát, tudom én, hogy szenvedés, a fiatalkori nyomorgás csak apátiát, hidegvért és kérget csinál a lélekben. Tudom, hogy az ifjú, aki talán fronton is járt a háború utolsó évében, aki hallotta az őszirózsás forradalom matrózainak istenkáromlását, látta a proletárdiktatúra lángvörös dra­périáit, aki tán akasztást is látott, román, cseh és szero kegyetlenke­dést, vagonlakó volt, tagja a nemzeti hadseregnek, karhatalmista és ebédelt gyanús szuterénekben, alacsony, félhomályos, ételpárás menzá­kon, lakott menekült otthonokban, tömegkollégiumok fütetlen szállásain, rongypokrócos szalmazsákágyon, sósheringet vacsorázott és belesodró­dott tüntetések áradatába, aki végigjárta a nélkülözés minden skáláját, tanulmányaival párhuzamosan volt magánhivatalnok, órabéres és tulórás, ötven pengős délutáni pótmunkás és nyolcvan pengős déli irodarab­szolga, aki a farkastorku Károlyitól kezdve a rőt Kun Bélán, Friedrichen, Héjjas Ivánon, Telekin keresztül Bethlenig annyi váratlan emelkedés és bukás, annyi meglepő és ellentmondó dolgot látott éppen az élet leg­fogékonyabb éveiben, annak a szive kell, hogy megedződjék mindennel szemben, annak szemében először csak a cinizmus csillanhat meg minden meglepetésre és nehezebben tud hevülni, nehezen tud felhá­borodni, mert vastag kéregnek kell átmelegedni, hogy hinni tudjon. Nem akarok túlozni, nem kívánom én az én generációmtól, hogy minduntalan kokárdával Talpra Magyart szavaljon, Tizenkét Pontokat gyártson olyan világotmerő romantikus hittel, mint a 48-as március ifjúsága. Tudom én, hogy ez a mai nemzedék minden elődjénél ke­vésbé éli az eszményeket, mert minden előző nemzedéknél jobban érzi bőrén a materiális világ, közgazdaság kérlelhetetlen törvényeit. De hogy ne legyenek pillanatai, melyekben arcát mégis elönti a vörösség, ne legyen perce, melyben mégis fejébe szalad a vére, mikor e te­nyérnyire szabott rongyos kis ország körül minden uj demokrácia fegy­verrel les ránk és az utólsó tiz év minden népszabaditásából egyetlen tanúság ordít ki ránk.* fegyvert, fegyvert, fegyvert! Nem akarok túlzásba esni, de engem mégis csak elborít a vér, mikor azt látom, hogy mig itt az ifjúság elitjének egy része dzsesz- bend hangjain és a lokálok színes zűrzavarán át, csak egy világtör­vényt ismer: zsentrinek látszani, kornyadt kis bajuszkát hordani és a mágnáshoz hasonulni, addig a másik rész, az eljövendő szellemi élet kovásza, a költők, az intellektuellek, a szellem hőseinek csoportja meg nyugodtan hallgat végig olyan előadást, melyben a magyar agrárde­mokrácia összeölelkezik a cseh agrárdemokráciával, mintha maga is elhinné, hogy itt akár a tót, akár a ruthén, vagy horvát parasztság szabadon tudna tárgyalni, egyezkedni, szövetkezni a magyarral, mig egyetlen cseh, szerb vagy oláh szurony van országában! Katonafaj voltunk ezer évig, szebb, lélekemelőbb, fényesebb látványt sohasem tudtunk adni a világnak, mint mikor egy-egy viasz- csákós huszárezred parádéra vonult fel. Államéletünk legszebb formáit mindég háborúban mutattuk meg, történelmünk legkiemelkedőbb pontjai mindig azok az évek, amikor fegyver volt kezünkbe. Más tollal, hajóvitorlával, ekével, gyárkéménnyel, vagy diplomataokmány - nyal szerzett magának pozíciót Európában. Nekünk, mint abban a bi­zonyos tatártörzsben minden családfő újszülött fiának, kardot tett bölcsőnkbe a végzet, azok az áll amférfiaink voltak legnagyobbak, akik ismerni és használni tudták ezt a végzetajándékozta kardot. — A negyvennyolcas generációnk minden nagysága abban van, hogy egyezkedések helyett hamar rátudott térni a fegyverre. Nemcsak maga, de az egész magyar faj igazságát mondotta a költő Zrínyi, amikor azt irta, hogy nem pennával, de karddal akarja Írni az örök dicső­séget. A mi parasztunk csak katonai formákban szervezhető meg iga­zán, a legrongyosabb és mocskosabb zsellér fiúból is király lesz, ha egyszer huszármundért és huszárcsizmát húz magára. És mégis ugylátszik a mi ifjúságunk vezetőiben ma már annyira megromlottak az ösztönök, hogy erre az egyszerű törvényre sem ké­pes rájönni. Bizony aki ma itt az ifjúságról akar írni, annak tolla soha sem lehet örömöt hirdető harangnyelv, legfeljebb nagypénteki kereplő, mely nem a feltámadásról szól, csak kétségbeesésről és a Koponyák hegyéről.. . Tehermentesítjük a kézműipart A Zemplén számára irta: dr. Dréh Imre államtitkár. A magyar társadalom, amelyet a Trianon és a bolsevizmus foko­zott mértékben tépázott meg, di­cséretre méltó szeretettel és meg­értéssel vállalta a gazdasági harcra nem képes, magára maradt egyén védelmét. Tudást és szeretetet öntött azokba a törvényekbe, amelyeknek hivatása letörölni a könnyet a kétségbeesettek ar­cáról, tartóssá tenni az örömet ott, ahova ez véletlenül betenkin- tett. Ezt a tényt állapították meg a külföldön is, mindazok, akik a magyar társadalombiztosítás épü­letébe betekintettek. De vájjon, háládatos-e könnyeket felszáritani, szegényeket gyámoli- tani, betegeket gyógyítani, éhezők­nek ételt adni, csüggedőket báto­rítani? Aki az utolsó hetekben a napi sajtó termékeit lapozta, arra a szomorú következtetésre jut, hogy bizony nem érdemes. Lehet azonban, hogy ez csak felületes megállapítás, mert a sok, igazta­lan, kicsinyes, piszkálódó támadás nem a Társadalombiztosító Intézet biztosított tagjaitól jön, hanem olyanoktól, akik talán sajnálják már azt, hogy valaha átérez'ék a társadalom szivszaggató szavát és nagylelkűen magukra vállalták a szociális terhek viselését. Vannak olyanok is, akiket a ki nem elé­gített egjéni ambíció tüzelt fel az oktalan támadásokra, mások meg anélkül, hogy a társadalombizto­sítás labirintjába valaha is bete­kintettek volna, feljogosítva érezték magukat a kéretlen — és helyte­len — tanácsok osztogatására. Azt panaszolják némelyek, hogy a magyar társadalombiztosítás drá­ga. Ezzel szemben le kell rögzí­teni azt a tényt, hogy mig nálunk a betegségi és az öregségi bizto­sítási teher a bérek 10°/» ára rúg, addig a legtöbb külföldi országban ez a teher a bérek 13—15°/o-ig emelkedik fel, az egyesektől bál­ványozott Szovjetoroszországban pedig, számos iparágnál egészen a munkabér 22%-ig! Az a tény azonban, hogy a magyar társadalombiztosítási teher a munkabérek 10%-át jelenti, nem lehet alapja annak a lelkiismeret­lenül megnyilatkozó vádaskodás­nak, amely szerint a társadalom­biztosítás 10%-kal drágította meg a termelést. Nézzünk a szemébe ennek a vádnak! Az idei társa­dalombiztosítási reform végrehaj­tása azzal kezdődött, hogy minisz­terem, dr. Vass József, saját ha­táskörében, a betegségi biztosí­tás járulékkulcsát 7%-ról 6% ra csökkentette, ami a betegségi biz­tosítással járó köztehernek még akkor is 7%-kal való mérséklését jelenti, ha tekintetbe vesszük, hogy ezzel egyidejűleg megszüntettük a bérosztályok rendszerével össze­függő mindazokat az igazságtalan­ságokat, melyeknek bántó hatása eddig a munkások százezreit érin­tette. Ezzel egyidejűleg hatályba- lépett az uj, öregségi és rokkant­sági biztosítás. Vájjon milyen uj terhet jelentett ez az életgondok alatt küzködő kézmüiparosra? Az uj biztósitási ágazat járulékterhe 4%. Ennek fele a törvényalapján a munkást, nem pedig az iparost illeti. A fennmaradó 2% a kézmüiparosok tulajdonképeni terhe. De valótlant állít az, aki ezzel kapcsolatban azt hangoztatja, hogy ime 2 szá­zalékkal drágítottuk a kézmüiparos- ság termelési költségeit! Mert nem a termelési költséget fokoz­tuk a szóbanlevfl 2%-kal, hanem csupán a munkabért, tehát a ter­melési költségnek csak azt a há­nyadát, mely a munkabérben je­lentkezik. Minthogy pedig, átlag­ban az ipari termelés költségének legfeljebb 40%-a esik a munka­bérre, a kézmüiparost terhelő 2% os járuléktöbblet csak 0*8 százalékkal fokozhatja a termelés költségeit. Ha tekintetbe vesszük, hogy a betegségi biztosítási járu­lékkulcs csökkenése következtében, nagy átlagban, a termelési költ­séget 0 2 százalékkal csökkentet­33gT3res assésa Ära* IQ fillér

Next

/
Thumbnails
Contents