Zemplén, 1928. július-december (59. évfolyam, 49-92. szám)

1928-08-08 / 58. szám

C tvenkiiencedlk évfolyam. 58 szám. Sátoraljaújhely, 1928. augusztus 8. M egjelenlk^hetenkónt kétsier «Bordáin és nombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : S&toraljaajhely (Vármegyehás II. udv) ElöflBotéii ár: Negyedévre. . 2 pengi Hirdetések : négyzetcentiméterenként. Ryllttér soronként 20 fillér Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ Telefon: 1M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. »»am Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF M. T. 1. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. suám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni őrök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen. Csak öt É9Í börtön? A Zemplén számára irta: Dr. Krüger Aladár országgyűlési képviselő. * A nemzetek küzdelmében a jognak rendesen annyi ha­tóereje van, amennyi eleven erő van mögötte. Hogy a magyar igazságot annyiszor letiporták, annak rendesen az volt az oka, hogy a magyar igazság mögött nagyon sok­szor kevés volt a magyar ököl. Száz év alatt, 1800-tól 1900-ig a magyarság száma megkétszerőződött. Ezt a sza­porodást a külföldi államok közül elérte egynéhány, de nagyon sok alatta maradt. Mostanság a magyar faj sza porodása a régi arányokat nemcsak, hogy nem haladta meg, hanem azokon messze alul is marad. 1921-ben 106 volt a szaporodás ezer lélekre, ezzel szemben 1927-ben már csak 7’6. Nálunk 1920 ban azoknak a családoknak száma, amelyekben férj és fele­ség élt 1,642.145 volt. Ebből a családlétszámból gyermek nem született 294.007 család­ban, l gyermek született 273.434 családban 2 gyermek 204.587 családban, 3 - 5 gyer­mek született 457.924 család­ban, 6 vagy ennél több gyer­mek 410.250 családban. Ezek a számok azt mutat­ják, hogy két gyermek, vagy kettőnél kevesebb gyermek származik nálunk a családok­nak körülbelül felénél. A sta tisztikai adatok, történeti, tár­sadalmi kutatások bebizonyí­tották, hogy amely családban csak két gyermek van, az a csa­lád két-három generáción ke­resztül kipusztul. Eszerint tehát a magyar nemzetnek körül­belül fele pusztulásra van ítélve, a nemzet fentartásában, propogativ erejében csak a másik fele vesz részt és ha nem változtatunk a mai vi­szonyokon, akkor ez az arány- szám, sajnos, mégcsak növe­kedni fog a magyarság ve­szedelmére. De vájjon ezen a kétségbeejtő helyzeten le­het-e segíteni, vájjon a ma gyár nemzet fejlődését, szám­beli szaporodását lehet-e ked­vezőbb viszonyok közé te­relni ? Igenis lehet! Az egyke és a semmike elsősorban nem gazdasági, hanem morális kérdés. Ha az ember végignézi azokat a fal­vakat, amelyekben az egyké­vel kell küzdeni, megdöbben, hogy azok a falvak legke­vésbé rendesek, azok a falvak legkevésbbé tiszták. Gondo­zatlan házak, tisztátalan utcák, gazzal össze-visszanőtt kertek vannak ott, ellenben cifrái kodó asszonyok, cifrálkodó leányok, korcsmázó férfiak, üres templomok, de szombat­tól hétfőig, tele pálinkaméré­sek. Vannak olyan községek, amelyekben papot sem vá­lasztanak azért, mert sajnálják a paptól fizetést. Ezekből a községekből koporsóval szál­lítják ki a magyarságot, el­lenben szekérrel jön be az elhagyott magyar tanyákra, magyar házakba, az idegen lakosság. A Dunántúl egyes községeiben, a felosztott nagy­birtokon idegenek szaporod­nak. Az első generációban még törik egymás nyelvét a magyarok és idegenek, de a magyarok egymásután pusz­tulnak ki, a magyar udvar­házak egymásután válnak gaz­dátlanokká, azokat ellepi az idegen. Ennek az egykével fertőzött népnek morális szín­vonalát kell emelni és ezen a téren a lelkészkedő pap­ságra és a tanítóságra vár az első feladat. Ezeknek ál­lását, tekintélyét kell emelni még azon az áron is, hogy a néptől anyagilag függetlenné tegyük őket, mert ez a legke­servesebb szempont, amely megrontja a papnak a tanító­nak a helyzetét, lehetőleg függetlenné legyük őket és minden eszközt és módot adjunk meg nekik arra, hogy erkölcsileg hatni tudjanak az egykével megfertőzött népre. De nem elég a puszta er­kölcsi prédákáció, hanem szük­séges az erkölcsi törekvése­ket büntetőjogilag is alátámasz­tani. A gyermek életét egyet len egy büntetőtörvénykönyv olyan gyenge védelemben nem részesíti, — majdnem védelem nélünk hagyja — mint ami annyiszor dicsért, de a reformra már mégis régen megérett magyar bün­tetőtörvénykönyvünk. Ennek 284 §-a szerint „az az anya, aki házasságon kívül született gyermekét a szülés alatt vagy közvetlenül a szülés után szándékosan megöli öt évig terjedhető börtönnel büntetendő“ Erkölcsileg a gyermekgyil­kosság, a leghitványabb bűn­tény. Az az ember, aki fel- nötttet támad meg legalább kiteszi magát annak a veszély­nek, hogy a megtámadott: védekezik s esetleg őt, a gyil­kost fogja megölni, ellenben az a nyomorult kis poronty, nem tud védekezni és azt megöli az, akinek gondozá­sára Isten és a törvények rá­bízzák, megöli az édesanya, akinek szeretetére az a sze­rencsétlen gyermek támasz­kodik. Minden egyéb jogi kér­désben a gondozónak a fele­lősségét a törvény, súlyosabb beszámítás alá veszi, egyedül a gyerinekgyilkos anya az, aki a gondozására bízott gyermek életével, úgyszólván, büntetés nélkül szabadon rendelkezik, mert én még nem tudok ese­tet, hogy ötévi börtönt kiszab­tak volna bármikor a gyer­mekgyilkos anyára. Néhány hónapi büntetéssel szokták ezt ezek megúszni. Ezzel szemben fel szokták hozni, hogy a női becsület sem részesül megfelelő véde­I „ZEMPtÉH“ EREDETI T9HUÜ1 A hóhér Irta : H Balzac Franciából fordította: Eperjessy Gyula. IV. A vacsora tálalva volt. Az asz­talhoz ülő tisztek fáradtságuk da­cára jó étvággyal fogtak hozzá. A lakomáról csak Victor Mar- chand hiányzott; Hosszú habozás után a szalonba ment, ahol a büszke de Léganes család halál- félelemben reszketett. Szomorú pillantást vetett a teremre, ahol még tegnapelőtt két fiatal leány s három fiú keringett a valcer dallamaira, ma pedig arra kellett gondolni, hogy ezek fiatal életét nemsokára a hóhér bárdja fogja megszakítani. Aranyozott kar­székekhez kötözve, teljes mozdu­latlanságban találta a családot: az apát, az anyát, a két leányt és a három fiút. Nyolc szolga állt, kezeik háfrakötve. Ez a tizenöt ember komoran nézett maga elé, gondolataikat alig lehetett kiol­vasni szemeikből. Egykedvű be­letörődés lakozott egy pár homlokon s mélységes bánat, me­lyet a felkelés sikertelensége oko­zott. A francia katonák mozdu­latlanul őrizték őket s úgy látszott, hogy ezzel a mozdulatlansággal adják meg a tiszteletet a kegyet­len ellenség nagy fájdalmának. Victor megjelenésekor várakozó kifejezés költözött az arcokra. Pa­rancsot adott, hogy az elitélteket szabadítsák meg kötelékeiktől s ő maga vette le a kötelet dará­ról. A fiatal tiszt nem birta meg­állni, hogy alig-alig ugyan, de meg ne simogassa a leány kar ját, ne csodálja meg fekete haját s hajlékony, könnyed alakját. Clara igazi spanyol nő volt: arcbőre, szeme, a spanyol szép­ség minden jellegét magán hor­dozta, visszahajló szempillája szeme feketéje feketébb volt a holló szárnyánál. — Sikerült Önnek? kérdezte gyászbaborult mosollyal, amely­ben azonban benne volt a fiatal lány minden bája. Victor megremegett. Végig hor­dozta tekintetét a három fivéren, majd Clarára tekintett. Egyik fiú, a legidősebb, harminc éves volt. Kicsi volt, nem valami jól termett, tekintete azonban büszke és meg­vető. Mozdulataiban bizonyos elő­kelőség volt s úgy látszott, hogy nem hiányoznak belőle azok a fi­nomságok sem, melyek a spanyol gálánsságot valaha oly híressé tették Juanitónak hívták. A máso dik, Philippe, körülbelül húsz éves volt s Clarára hasonlított. A leg­kisebb alig volt nyolc éves. Egy festő azonnal felfedezte volna Manuel vonásaiban azt a római határozottságot, amit Dávid köl­csönöz vásznain a gyermekarcok­nak. Az öreg márki feje sürü fe­hér hajjal volt borítva, mintha egyenesen egy Murillo képből lé­pett volna ki. A fiatal tiszt erre a látványra csüggedten hajtotta le fejét, mert nem bízott abban, hogy ezek kö-

Next

/
Thumbnails
Contents