Zemplén, 1928. január-június (59. évfolyam, 1-48. szám)

1928-06-13 / 44. szám

4. oldal ZEMPLÉN 1928 junius 13 r Vasárnap délután a Hajtóvadá­szat nem sok közönséget vonzott, pedig a darab is, az előadás is teljesen kielégítő volt; a szerep­lők a délutáni közönségnek is éppen olyan szivvel-lélekkel ját­szottak, mintha esti zsúfolt ház lett volna. Hétfőn Zilahy Világbajnoka sem vonzott nagy közönséget, a darab nem is a legsikerültebb alkotása Zilahynak, a színészek játéka azonban most is feledtette velünk a darab fogyatékosságait. Minden esetre kár, hogy a kis Gáspár Máriát olyan kevesen látták ebben a szerepben, mert Ágnes mintha rá lenne szabva, talán saját ma gát játszotta meg benne; az a színésznő, aki egybeolvad szere­pével, aki tud és akar alakítani, jó minden arcmozdulata, gesztusai, ruhái elragadóak. Osztozott vele a sikerben Zemplényi, aki kissé félszeg szerepében is éppen olyan illúziót keltő volt, mint mikor fö­lényes férfit kell alakítania. Bán Felicia is kivette részét a siker­ből a pompásan elképzelt ame­rikai leány szerepében, L. Dóczy Emma finom játéka nagyon tet­szett, Pattantyús, Polgár, Várady minden szavukkal derűt keltettek s minden elismerést megérde melnek. Kedden volt Ivain világsikert aratott operettjének bemutatója. Csókról-csókra nevet kapta Hel- taitól ez a sikert-sikerre halmozó darab, amely természetesen itt is meleg fogadtatásban részesült. Tapsorkán, rengeteg ismétlés je lentette a külső sikert, amelyek a pattogó, fülbemászó zenét, a si­kamlós, de végig szellemes szö­veget, a hibátlanul pergő előadást, a nagyszerű rendezést, a zenekart és a díszleteket dicsérték. Koron- kay nagy kedvvel játszot'a nem könnyű szerepét, rengeteg tapsot kaptak Turcsy-val együtt, ki ma különösen élemében volt s olyan temperamentummal játszott, hogy a tapsoktól alig tudta folytatni jele­néseit. Daniss Bob Tomsonja mű­vészi alakítás volt, neki volt a legnagyobb egyéni sikere. Gulyásáé színpadi készsége, abszolút biztos föllépése minden darabban nye­reség ; L. Dóczi Emma házmes- ternéje elsőrangú figura. Várady izig-vérig francia férje ép oly jó volt külső maszkjával mint meg­i I I i i I I „U R I B 0 R“ Tokaj-Hegyaljai Bornagytermelők Szövetkezete Mád. MEHGIVO. fiz „Uribor“ Zokajhegyaljai Bornagytermelők Szövetkezete folyó évi junius hó 23-án délelőtt 10 órakor a mádi központban tartja évi rendes közgyűlését melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. Az Igazgatóság. , Tárgysorozat: J. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése az el­múlt 1927. évi üzletévről, a zárszámadás és mérleg előterjesztésével. 2. Igazgatóság választása az alapszabályok VII. pont 15. §-a értelmében. 3. Felügyelő-bizottság választása az alapszabályok Vili. pont 16. §-a értelmében. 4. Esetleges indítványok. Mád, 1928. junius 11. játszásában. Őszinte, megérdemelt sikere volt. Pattantyús tipikus pá­rizsi fiút varázsolt elénk s ismét bebizonyította, hogy főerőssége a társulatnak, mihelyt a színpadra lép, a közönséget magával ra­gadja. Polgár alakítása mint min­dig, úgy most is teljesen méltóan illeszkedett az együttesbe — e. Színházi iroda hirei : Díszelőadás keretében kerül színre szerdán Herczeg Ferenc koszo­rús írónk remek alkotása a Bi- záncz gróf Klebelsberg Kunó vallás és közoktatásügyi minisz­ter Ur tiszteletére. Az előadást ünnepi nyitány vezeti be Lilich karnagy vezetésével. Csókról-csókra Iwain szenzációs operett újdonsága, melynek min­den egyes száma sláger, még- csak egyszer csütörtökön kerül színre, a premier nagyszerű sze­reposztásában, Márkus Lajos jutalomjátéka pén­teken Strausz János világhírű operettjében, a Böregérben. Mozi helyárakkal szombaton d. u. 4 órakor Harsányi Zsolt mesés vigjátéka, A zenélő óra Nászéjszaka, Messager világhírű operettjét, mely Budapesten 100 nál több előadást ért el, szom­baton és vasárnap este mutatja be a színház. Vasárnap d. u. 4 órakor olcsó helyárakkal a nagysikerű ope­rett újdonság, a Legkisebbik Horváth lány. Daniss Győző jutalomjátéka hét­főn Zeiler világhírű operettjében, a Madarászban. MEGHÍVÓ ! Magán- vagy tízletí iigyekbeni utazások alkalmával Budapesten a legkellemesebb otthont nyújtja a legelőnyösebb feltételek mellett a Keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben levő grand fiok\ Fark Jíagyszálloöa Budapest, VIII. Baross-tér 10 mert 20% engedményt kap mint ezen lap előfizetője olcsó szoba-árainkból, 10% engedményt kap olcsó éttermi árainkból, (Kitűnő házi konyha) 5 pengőt megtakarít autótaxi költséget, mert gyalog át­jöhet egy perc alatt a pályaudvarról Nálunk otthon érzi magát 1 Elsőrendű kiszolgálás, szigorúan családi jelleg Saját érdeke ezen előnyök folytán, hogy okvetlenül nálunk szálljon meg. — Előzetes szobamegrendelés ajánlatos. — Fővárosba utazó olva­sóinknak páratlan kedvezmény- nyujta Keleti pályaudvarral szem­ben lévő, elsőrangú Park szálloda, amennyiben a szobák árából 20 százalék az éttermi árakból pedig 10 százalék engedményt ad a legutóbbi, előfizetési nyugta fel­mutatása ellenében. Egyben fel­hívjuk a Park szállodának lapunk más helyén olvasható hirdetésére Olvasóink szives figyelmét. ************************* 15/1928. vh. szám. Árverési hirdetmény. Hazai Likör, RumésSzeszárugyár végrehajtatnak végrehajtást szen­vedő ellen 303 pengő 24 fillér tőke, ennek 1924. évi november hó 23. napjától járó 18 százalék kamata és eddig összesen 170 pengő 18 fillér perköltség ere­jéig a sátoraljaújhelyi kir. járás­bíróság Pk. 5030/1928. sz. vég­zése folytán a végrehajtást szen­vedőknél 1928. évi jan. hó 3-án biróilag le(fe!ül)foglalt és 1060 P-re becsült ingóságokra az árverést — azon foglaltatók követelése erejéig is, akik törvényes zálog­jogot nyertek — elrendeltetvén, annak Sátoraljaújhelyben Jókai u. 9. és Justus ucca 3. szám alatt leendő megtartására 1928 évi junius hó 26 ik napjának d. u. 1/í3 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt lévő bútorok, ká­véházi berendezés stb. a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben a követelésre idő­közben részfizetés teljesittetett, a fizetett összeg a követelésbe be lesz számítva. Az árverési vevő a vételáron felül köteles fizetni a vételi ille­téket és forgalmi adót is. Sátoraljaújhely, 1928. jun. 1-én. Gált Vilmos kir. járásbirósági végrehajtó. II SINGER varrógépek rég bevált jó minőségben • Kedvezd fizetési feltételek SINGER VA K R 6 G é P RtSZVÉNYTARSASAU Sátoraljaújhely Rákóosl uooa 18 Művész- és tanulmány olajfestéheli! Elsőrendű minőségben: festővásznak, preparált festólemezek, vidra-, nyest- és sörteecsetek. Paletták óvál és téglaalakban, fából és porcellánból. Lenolaj, Máho'aj, Terpentin: flllastixhence, Uernisage lakh! Gombfestékek, pastellkréták. rajzszerek! SWT Ingyen t'estőminta kölcsönzés SZABÓ F91 FOTÓCIKKET! AMATŐRÖK készpénzáron 3 havi részletre is! Nagy raktár elsőrendű külföldi gyártmányú lemezek, filmek, elő­hívók, fixálók, aranyfürdők, gáz- és napfény másolópapirokban. Lemezes és filmesgépek! Másolókeretek! — Szárító-állványok ! — Kazetták I Mendsurek I — Tálak! — Fém- és faállványok! könyv-, zenemű-, papir- és fényképészeti cikkek kereskedése SATORALJAUJHELy Nyomatott a laptulajdonos : Zemplén könyvnyomda és lapkiadó r. t. betűivel Sátoraljaújhely. Felelős kiadó: Szentgyörgyi Géza r. t. igazgató

Next

/
Thumbnails
Contents