Zemplén, 1927. január-június (58. évfolyam, 1-46. szám)
1927-04-27 / 30. szám
Ctvennyolcadik évfolyam. 30. ssám. Sátoraljaújhely, 1927. április 27. WtgjelenOc hetenként fcétssor iserd&n ét ssombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: SátoraljBajhoIy (Vármegyeház udvar) MPI POLITIKAI HÍRLAP Előfizetési ár : Negyedévre. . 2 pengő Hirdetések: négyzetr.entiméterenként. Ny rlttér soronként 16 fillér Telefon : M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. KZám FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF Telefon : M. T. I. Kirendeltség és szerkesztőség, kiadóhivatal 109. szám. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. Tavaszi puttó Az elmúlt esztendő gazdasági nyomorúságára mintha egy kis reménysugarat hintett volna az idei tavasz. Ám amit látunk, egyelőre igazán csak olyan ráhintett vigasz, mert az alapos, mélyreható változások még mindig késnek, A kereskedelem és ipar megbillent mérlege nem zuhan tovább lefelé, de még mindig messze van attól, hogy egyenlegbe jusson. A fizetésképtelenségek és csődök statisztikája kisebb számokat mutat, a veszedelem megállóit, mintha túl lennénk a mélyponton, de a felfelé ragadó lendület még mindig nem jelentkezik. A tőke még mindig nem akar megmozdulni abban az irányban, hogy építő alkotások változtassák meg az ország háborús ábrázatát. Mindenfelől hallunk a bankok pénzbőségéről, sőt olyan jelenségekről is, hogy a pénzt már nem is tudják az itthoni piacon felhasználni a nagy pénzintézetek, s az olcsó hitel csatornái még mindig nem nyíltak meg. A vidéki középbankok szembehelyezkedtek a bankokkal, a kamatláb leszállítását illetőleg, vagyis kétféle érdek van: a nagy bankoké, amelyek már megfulnak a pénzüktől és a kisbankoké, amelyek nem elégelik meg a betétállományt, miután drága kamatért tudják a pénzüket kihelyezni. Hogy mennyire lenyűgözi ez az ipar és kereskedelem szárnyait, azt bővebben fejtegetni felesleges. Másrészről ebben a pénzbőségben való pénztelenség lehetetlenné teszi az építkezéseknek olyan mértékben való megindulását, mint ahogy ezt ettől a tavasztól várta az építeni szándékozó, de várta az ipar és a kereskedelem, az is, amely közvetlenül az építkezőtől él és az is, amely számitott arra az egészséges lendületre, amit az építkezések megindulása terem, visszaadva a megállóit vérkeringést. Az emberek ezreiben tulhal- mozódott ez építési vágy s a várva-várt tömeges építkezési kampány még mindig várai magára. Drága a kölcsön — hallik mindenfelé — az amortizációs hitelt csak elvétve, súlyos megszorításokkal folyósítják, s az emberek újabb dátumokról tudnak, amikor végre elérkezik a kedvezőbb feltételű, hosszú lejáratú kölcsönök ideje. Pedig ennek a dátumnak meg kellett volna előznie ezt a tavaszt, amelynek rüg^ fakasztó erejéből sok-sok reménység virágba borulását vártuk. Ha igy telnek el a következő hetek is, akkor, úgy látszik, ismét csak hiába vártunk. Uj ösvényeken A Gazdasági Egyesület a gyümölcstermelés, a méhészet és a baromfitenyésztés felvirágoztatásáért. A gyümölcstermelés, a méhészet s főleg a baromfitenyésztés az ős- \ termelés leghaszonhajtóbb ágai. ! Kevés befektetést, de annál több szorgalmat, gondosságot és odaadó buzgalmat és ügyszeretetét igényel. Népünknek és nemzetünknek vérében e tulajdonságok — sajnos — nagyon kevéssé vannak benne. Őseink szarvasmarha és juhte nyésztő nomád népek voltak, nagy szeretettel űzték a vadüzést és a halászatot, a földművelésre is csak a hadifoglyokul behozott német rabszolgák befolyására tértek át, helyesebben űzték azt behurcolt hadifoglyaik által. A gazdasági mellékhaszonvételekkel azonban egyáltalán nem törődtek. A hatvanhetes kiegyezés után a földmivelésügyi kormány kezde ményezésére, főleg minden földművelésügyi minisztereink között az első és legnagyobb, Darányi Ignác ügyszerető támogatásával vette kezdetét a gazdasági mellék- foglalkozások szakszerű íizése. Az állami faiskolák öntötték a nemesebbnél nemesebb gyümölcsfacsemetéket, degenerált baromfi állományunk a földművelésügyi kormány közvetítésével behozott külföldi törések utján kezdett javulni és nagy fellendülést nyert a méhészet is. Sajnos a szerencsétlen világháború ennek is véget vetett és az őstermelés egyetlen ágánál sem tapasztaltunk oly erős visszaesést, mint a gyümölcstermelésnél és főleg a baromfitenyésztésnél. Gyümölcstermelésünk annyira visszaesett, hogy importra szorulunk, holott jobb, ízletes gyümölcsöt aligha termel egyetlen ország is, mint a mi földünk; tojás és baromfi kivitelből pedig, dacára kezdetleges volta és nagy hanyatlása mellett is, majdnem annyi jövedelme van ma is, mint a búza kivitelből és több, mint a szarvas- j marha kivitelből. Holott a kormány, j lehet mondani, semmit nem áldoz • a baromfitenyésztésért, s a baromfi- í tenyésztés a gazdaságoknak mostohagyereke csak. Hova lehetne fejleszteni a baromfitenyésztést, ha a kormány, a vármegyék csak tizedrész annyit fordítanának erre a gazdasági ágra, mint áldoznak a szarvasmarha és lótenyésztésre, s ha az egyes gazdaságok csak fele annyi gondot fordítanának e gazdasági ágra, mint a földművelésre, a szarvasmarha, juh és sertés tenyésztésre. Sokszorosan áll ez a vármegyénkre. Nincs még az országban vármegye, amelynek kiimája, talaja annyira kedvező volna a gyűs 2eírnia un tüscím Sáró Inkey Eduárd. Néhai Zalkodi Bajusz József volt 1848/49-es honvédfőhadnagy, sátoraljaújhelyi ügyvéd hátrahagyott munkáiból IX. Mint később megtudtam, a nagy- kállói vészbíróság Inkey Eduárdot halálra Ítélte. Végrehajtatott-e rajta a halálos ítélet vagy nem, meg nem tudhattam mindaddig, mig május hó végén Miskolcon keresztül, az úgynevezett bártfai táborba masírozván, Miskolcon félnapot töltöttünk és ott értesültem Tóth Mihály j ügyvédtől, hogy Szemere Bertalan ■ miniszterelnök a nagykállói vészbíróságot épen azért, mert egy halálraítélten sem merték végrehajtani a halálos Ítéletei, feloszlatván, Miskolcon fog újabb vészbíróságot alakítani. Az összes status foglyokat Miskolcra hozatta és azok a vármegyeházán vannak elhelyezve. Nekem sem kellett több! Amint a Nagyhunyadi uccában legényeimet beszállásoltam és az ott közelben levő fürdőben megfürödtem, siettem a megyeházához és senkitől engedélyt nem kérve, a kapu alatt és az emeleten állott honvéd őröknek csak annyitt mondtam: „itt vannak a státus foglyok?“ benyitottam, mert szobájuk zárva nem volt. A második emeleti — a felme- neíelné! balkézre eső — nagy teremben lehetett együtt vagy 20— 30 fogoly és olyan pipafüstöt csináltak, hogy a szó teljes értelmében alig lehetett az egyiket a másiktól felésmerni. Ezekhez csak annyit szóltam: — Inkey Eduárd őrnagy urat melyik teremben találom ? A következő terembe lépve Inkey csakugyan ott volt és a győri plébánossal sakkozott. De már alig tudtam felösmerni, annyira lefogyott, sápadt színtelen és zavart volt, amihez hozzájárult az is, hogy már nem katonai uniformisában, hanem vékony nyári ruhába volt öltözve és meg is őszült. Ölelt és nagyon sirt. Elmondotta, hogy halálra Ítéltetett, de a végrehajtás el lett halasztva és most, miután öccse, Kázmér a törzstisztek között első volt Budavár falain, amely dicső tettéért Kázmért érdemrenddel kitüntetni és előléptetni akarták, csak azt kérte, hogy ha jutalmazni akarják, bátyjának kegyelmezzenek meg legalább annyiban, hogy meg ne öljék. Reménye van még azért is, mert a muszkák jönnek s igy nem fogják a kimondott halálos ítéletet végrehajtani. Ismételte a káliói elállásunkkor nyújtott biztatást, ha elfognának és ő még életben lenne stb. Érzékenyen búcsúztunk el egymástól és én azután egész 1856- ig nem tudtam, nem hallottam róla semmit. Az ügyvédi pályára óhajtván lépni, mint még 1848 április 1-én Pozsonyban felesküdt kir. táblai mzzéuxxx újcm, lO fillér
