Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)
1924-11-22 / 93. szám
Ötvenötödik évfolyam. 93. szám Sátoraljaújhely, 1924. november 22, N Megjelenik hetenként kétszer szerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely (Vármegyeház udvar) Előfizetési ár: Negyedévre . . 20000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyllttér soronként 1500 K. Telefon : FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Telefon: (szerkesztőség) 03. s.iám Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF (kiadóhivatal) 63. Him. Hiszek egy istenben hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. államérdek és tisztviselő- kérdés Azok előtt, akik a csonkaország gazdasági helyzetét pártérdekeken felül egyetemes nemzeti szempontból tárgyilagosan vizsgálják, kétségtelenül és tisztán kell hogy álljon a mai idők legnehezebb, legégetőbb és egyúttal legveszedelmesebb jelensége, a magyar középosztály, a magyar értelmiség pusztulása. Megdönthetetlen igazság, hogy amint a múltban, ma is a magyar középosztály és a magyar értelmiség a nemzet gerince, a magyarság történelmi gondolatának hor dozója s a nemzeti és állami intézmények legerősebb, legmegbízhatóbb támasza. Ennek a magyar középosztálynak legfontosabb és legértékesebb eleméről, a magyar tisztviselői karról pedig, sajnos, elmondhatjuk azt, hogy az utolsó évek hihetetlen megpróbáltatásai, anyagi bázisának az életstandardon aluli lecsökkenése folytán megszűnt tetterős tényezője lenni a magyarságnak, mert egy része mint elbocsátott tisztviselő munkáját és biztos kenyerét vesztette, másik része pedig emésztő küzdelmet folytat a mindennapi megélhetésért. Pedig ez a társadalmi osztály folyt be még a közelmúltban is legintenzivebben az ország sorsának intézésébe, a régebbi múltban pedig mint köznemesség, ez az osztály volt az, amelyben mindig öntudatosan élt a nemzeti gondolat, a magyarság öntudata és fajszeretete. Mindig megvolt ebben az osztályban a közdolgok iránti érdeklődés és az egyéni és az osztályérdeket ftgyelembe nem vevő önzetlenség, amely egy állam virágzásának és boldogulásának egyedül biztos alapja. Valamennyi állam, a győzők, éppen úgy mint a legyőzöttek, belátták azt, hogy az intelligencia sorvadása a nemzeti gondolat legnagyobb veszedelme s elsőrendű állami érdeknek ismerték ennek fentartását, segítését és gyámoli- tását. Érzi ezt és nem téveszti szem elől a gazdasági korlátok által engedett helyzetben mai kormányzatunk sem, annak belátásával és megértésével, hogy ez az osztály a múltban a közügyek iránti érdeklődéséből és önzetlenségéből következőleg nem törődhetett eleget saját sorsával. Minden társadalmi osztályban megvolt és meg van az osztályérdek és az osztályöntudat, csak a középosztályban nem, mert itt az osztályérdeket és öntudatot a nemzeti érdek helyettesitette. Tönkrement és elszegényedett intellektuell osztályunk ma is szervezetlenül áll az osztályok harcában mint legmegpróbáltatot- tabb sorsú mártirja a történelmi Magyarország összeomlásának s kormánynak, törvényhozásnak, társadalomnak és a földmivelő osztálynak, mely most kezd mindinkább az állami élet irányításába befolyni, tudomásul kell venni, hogy a magyar intelligencia további sorvadása, nemcsak ennek az osztálynak, hanem a magyar kultúrának s igy a nemzeti életnek is veszedelme. Ezért kiséri nagy figyelemmel és osztatlan érdeklődéssel a magyar társadalom a tisztviselői osztály támogatását célzó s értesülésünk szerint eredménnyel biztató tárgyalásokat, amelyek arra is hi- vatvák, hogy megerősítsék e nem- zetfentartó elem kitartását és ellenállását azokkal a hasztalan törekvésekkel szemben, melyek a középutról a szélsőségek s az osztályharc felé szeretnék elterelni ezt a tábort, amely a múltak tradícióinak ma is a leghűségesebb őrizője. Biztató harcok Erdély felől A román uralom képe a román képviselők tükrében Volt egy időszak, majdnem pont hat évvel ezelőtt, a trianoni béke megkötésének időpontja, amikor a magyar integritás gondolata az események által letárgyalt képte lenségnek látszott s amikor csak a történelem- és földrajzbölcsészet megdönthetetlen törvényeibe vetett bizalom tartotta a hitet a porig sújtott magyarban. Jöttek aztán szórványos jelenségek, amelyek táplálni kezdték azt a halvány reménységet, hogy nemzeti létünk nem bukott el végleg s ma már ott tartunk, hogy napröl-napra történnek körülöttünk olyan dolgok, melyek nyilvánvalóvá teszik azt, hogy az utódállamok politikai homogenitása foszladozó csalóka ábránd. j Néhány nappal ezelőtt a liorvá- tok vezére, Radics dokumentálta Jugoszlávia érzelmi kettészakadását és a kiegyenlithetetlen ellentétet a í szerbek és horvátok között, tegnapelőtt Csehszlovákia nemzeti I kisebbségei hagyták ott deklarációjukkal a cseh parlamentet; a tegnapi posta meg Erdély felől hozta meg Maniu felszólalását a bukaresti kamarában az erdélyi kérdésről. Mielőtt a felszólalás részleteivel foglalkoznánk, szükségesnek tartjuk megismertetni Maniu szerepét és jelentőségét Erdélyben. Mint a román túlzók egyik legműveltebb és legtehetségesebb vezérembere, központja volt azoknak a nemzetiségi küzdelmeknek, melyek célja Erdély elszakitása volt. ő sietett j legelői a magyar országgyűlés | törvényhozó terméből a gyulafe- i hérvári gyűlésbe, megszövegezni azt a határozatot, mely kimondotta Erdély romanizálását s amelyet nyomon követett a dicsőséges román megszállás, ő volt a továbbiakban a román berendezkedés és átszervezés lelke, az összekötő kapocs az erdélyi románok és a regát közt. És most ez az ember emel szót az ellen a politika ellen, amellyel ma Erdélyt kormányozzák Bukarestből. A román agrárreformot birálva, szemére veti a kormánynak, hogy nemcsak felhasznál, hanem szit minden mozgalmat, ami a mozgósításnak és az ostromállapot fen- tartásának ürügyül szolgálhat. — Fájdalmasan állapítja meg, hogy a bukaresti kormány aknázza alá az egyesülést akkor, amikor Erdélyt hóditott tartományként kezelik. Tiltakozik a továbbiakban az ellen, hogy a kisebbségeket erőszakkal kormányozzák, mert ezzel csak az összhangot akadályozzák. Az ország valamennyi állampolgárának egyforma jogokkal és kötelességekkel kell bírnia. Ezzel szemben a kormány a felekezeti kérdést is csak arra használja fel, hogy ellentéteket támasszon A közoktatás erőszakos egységesítésével dezorganizálták Erdély köz- oktatásügyét és indokolatlanul tönkretették az igen kiváló erdélyi iskolákat. Nem kisebb értékű és jelentőségű Jorga Miklós — egyik legA proletárdiktatúra Zemplén vármegyében Irta: Dr. Kossuth J&nos (95) II. A diktatúra Sátoraljaújhelyben. A kommunizmus ideológjai előszeretettel hangoztatták, hogy ők a nagy francia forradalom eszmei örökösei s hogy amit az be nem végezhetett, reájuk vár. Nyegle és buta kérkedés voltl Csak a salakját vallhatták magukénak. Amaz még szörnyű elfajultságában is megőrizte a legnemesebb emberi ideált, a fenkölt patriotizmust, amelyből rekonstruálható volt és azzá is vált minden eszményi érték, amit a rettenetes vihar ideiglenesen elsepert. Emez csak a poklot hozta a földre. Amabban felharsant a dal, amely e szárnyas szavakat oltotta a lélekbe: „csatára honfiak!“ Emebben már azt a dalt az emberméltóság utolsó foszlányát is tagadó tartalommal bőgték a könnyben és vérben gázoló emberbestiák. A sansculottok is gázoltak vérben, egy Carrier, Fouquie Tienville, Saint Just és sok rtiás névhez tapadt felejthetetlen átok, de tudjuk, hogy a rongyosok egy intésre özönlöttek Valmy felé, ahol a határon a braunschveigi herceg német és osztrák hadai betörőben voltak. A nojádok, a forradalmi nász, a földdel egyenlővé tenni rendelt nagy Lyon, a gilotin emlékei is szörnyűek, de mindazok csak a purgatóriumot jelentették, amelyben megtisztul a lélek. És láttuk, hogy a világtörténelem ama nagy stációja után mi következett. Es mit láttunk azok kezei nyomán, akik hazugul bitorolják a nagy forradalom hagyományait. A megsemmisülést. Ellenségek törnek be mindenünnen, akiket gyáva gazemberek miatt nem lehet a határokon feltartóztatni. Egy világbirodalom roskad ösz- sze a dögleletes uralom vértől párolgó kezei alatt. És egy ezeréves ország fölött kondul meg a halál- harang. Oroszországban néhány emberszörny lemészároltatja a nép vezetésére hivatott társadalmi osztályt — nem kiméivé annak gyermekeit sem. Magyarországon a gyáva tehetetlenség vállalkozik az orosz pestis behurcolására, ördögi sikerrel. Egy boldogtalan, gyáva ember végzetes kapkodásában feleszmél a mindent kockára tevő kalandor s mig amaz menekül, hogy odakivülről, páholyból nézhesse hazája példátlan romlását — emez jóformán ellentállás nélkül ragadhatja magához a kormányát vesztett hajó vezetését. Cinkosok jelentkeznek, akiket pré- daszomj vezet fertelmes táborába. A lelkét vesztett nép gonosz bűvölet hatása alatt egy bitang lábai alá veti magát. „Nem akarok katonát látni“, annyit is jelentett „hurrá Kun Béla“ és amikor Uj- helyben a nemzeti tanács átadta a fegyvereket a mohnak, egyben vállára emelte Bettelheimot. Hogy mi csak kóstolót kaptunk a muszka lelkiveszettség nyomán fakadt iszonyatosságokból, nem a magyarországi kommunisták emberibb voltának, hanem ellenségeink prédaszomjának köszönhettük. Bettelheim a Károlyi asszisztenciájával megalakult szovjetköztársaság területének határán próbálkozott fertelmes munkájával Bucharin tanításait megvalósítani — ahol érthető okból — nem érezte magát teljesen biztonságban. A feszélyezettsége fékezte ádáz dühét, amelynek ha szabad folyást engedhet, Ujhelyt nem a „magyar Kronstadt“ vagy „ma-
