Zemplén, 1924. július-december (55. évfolyam, 53-102. szám)
1924-11-22 / 93. szám
2. oldal Z E M P L E N 1924 november 22. bölcsebb román államférfit! beszéde, aki szerint Romániában csak rossz emberek vannak, akik jól élnek és jó emberek, akik rosz- szul érnek. Majd föltárta az arcátlan erkölcstelenséget, mely mindenfelé tobzódik s a kisebbségekkel szemben követett erőszakosságokat. Dörzsöljük meg szemeinket, ez a két beszéd nem álom. Egyiket sem gróf Apponyi Albert tartotta Genfben, hanem vérbeli románok: Maniu Gyula és Jorga Miklós Bukarestben, az erdélyi Unió kimondásának hatodik évében. fi tisztviselők előlege Budapestről jelentik: Sza- bóky Alajos államtitkár, iklódi Szabó és Jakab miniszteri tanácsosok tegnap is beható számításokat végeztek a köz- tisztviselők decemberi előlegének a fedezetéről. A köz- tisztviselők érdekeltségének a vezetői részéről azt ajánlották, hogy a postatakarékpénztár 100 milliárdos forgótőkéje szolgáljon fedezetül a 60 — 80 milliárdot igénylő köztisztviselői előlegeknek. Ennek alap ján a MTI. jelentése szerint hivatalos helyen úgy intézkednek, hogy minden állami alkalmazott december hó 1-én fizetési előlegként kapja az egy hónapi fizetésének megfelelő összeget. Tatarozást hitel a háztulajdonosoknak. Az országos tatarozási hitelakció tárgyában a kormány rendeletet adott ki, amely szerint a Pénzintézeti Központ abból a célból, hogy az elhanyagolt lakóházaknak helyreállítását lehetővé tegye és hogy a munkanélküliséget enyhítse, hitelakciót szervez, amelynek keretében a székesfőgyar Moszkva“ becéző néven emlegették volna Bettelheim sziko- fantjai, hanem bátran neki adhatták volna a ."magyar Odessza“ nevet is. Bettelheim tömjénezői a zseni és a hős atributumait vélték bálványukban fölfedezhetni. Tényei után ítélve előbb szélhámost, később kalandort, utóbb — ugy- látszik az önsugalmazás hatása alatt — gonosszá vált embert ösmertünk föl benne. Mig diadalát, helyesebben egyéni sikereit könnyen ekrhetőknek vélte, súlyra nézve nem sokban különbözött ama stréberektől, akik elözön- lötték a köz- és társadalmi életet, tolongva a hiúság-vásárján s az önreklamirozás mesterségét próbálták művészi tökélyre vinni a kínálkozó konjunktúrák szerint, akkor beérte volna egy maradék vármegye alispánságával is. Mikor az országromlást a csőcselék elérkezettnek látta, botor álmai meg- valósithatására vezérükül szegődik • ott, ahol tud Itt-ott azonban már követel magának valamiféle számfeletti hivatallal járó rangot, mint az összes direktóriumok fölé helyezett legfőbb valamit. (Folyt, kör.) BRáZHY NA]áD KÖLNIVÍZ Kiegészíti a népszerű Najád cihhehet a Najád krémet, a Najád pudert. Najád szappant! város és a tízezer lélekszámot meghaladó lakossággal biró városok háztulajdonosai hitelben részesíthetők, ha kérelmüket 1925. május 1-ig előterjesztik. A hiteligénylést vidéken az ál- lamépitészeti hivataloknál kell előterjeszteni. filmet mutatják be félhelyárakkal. Este társas vacsora a Club étteremben. HIBES. — Áthelyezés. A pénzügymi- j niszter Pechmann Vilmos pü. fő- i számtanácsost Miskolcra helyezte ! át s megbízta az ottani pénzügy- ! igazgatóság mellé rendelt szám- ; vevőség főnöki tendőinek ellátásával. — A Kazinczy-kör Gárdonyi ünnepe. A zemplénvármegyei Kazinczy Kör szezonnyitó estéjét december hó 6-án tartja meg a vármegyeháza nagytermében. Az első estét a kör a nemrégen elhalt Gárdonyi Géza emlékének szenteli. Az ünnepi beszédet ez alkalommal Kállay Miklós iró fogja tartani, aki Gárdonyi Gézának nemcsak irótársa, hanem személyes barátja is volt. Az ünnepély műsorán közreműködnek még Simonffy Margit szavaló művésznő és Szent-Istvány Juliska énekmüvésznő. Az ünnepély részletes programját rövidesen közölni fogjuk.- A Sac. jubiláris gyűlése. A Sac. december 7-én tölti be fennállásának 15-ik esztendejét. A Club vezetősége ez alkalomból dec. 7-én d. e 11 órakor disz- közgyülést tart, melyen résztvesz- nek az MLSz. MASz- OTT s a miskolci társegyesületek kiküldöttei. Délután a városi színházban két előadás keretében az olympiai — Halálozás. Onczay Ödön ny. Máv. felügyelő, volt sátoraljaújhelyi állomásfőnök folyó hó 20- án 57 éves korában meghalt. Általánosan becsült és tisztelt tagja volt városunk társadalmának, érdemes és kitűnő tisztviselője a Máv.-nak, aki különösen a világháború alatt teljesített értékes és hasznos szolgálatokat. November 21- én délután temették el kartársainak, tisztelőinek és barátainak mély részvététől kisérve az állomáson levő gyászházból, özvegye, gyermekei és kiterjedt rokonság gyászolják. — Elrendelték Lázár Miklós elővezetését. A legutóbbi tokaji képviselőválasztás után a választáson kisebbségben maradt Lázár Miklós, a Reggel cimü budapesti hétfői lap szerkes7tője cikket irt a miskolci Reggeli Hírlap 1922. május 30-án és junius 7-én megjelent szamaiban, a kerületben le- folyl választási harcokról. A cikkekben sértő kifejezéssel aposztrofálta Illésházy Endre gazdasági tanácsost, valamint Isépy Zoltán és Wieland Andor tokaji főszolgabirSZIPÁL M. KÁROLY művészi fényképészeié megnyílt ?iiÄlhf4yhes": Hol is a nagybecsű közönségnek, a fotográfia terén a legmesszebbmenő igényeit elégítik ki. U. m : művészi portrait, speciál gyermek- és csoport-felvételekben, ftf'jc* Külön szakosztály fényképnagyitásoknak. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy a helybeli „MERCUR BANKHÁZ* és köztem fennálló üzleti viszony 1925. öli január ló 10-én mepzit. A fent jelzett határidőig, a raktáron levő összes cikkeket minden elfogadható árban KIÁRUSÍTOM. a J _ L . Aranyat (14 karátos) 31—35000 K-ig Tagon nélkül) f I a O K . Ezüst disztárgyakat (800/1000) gr.-kint 2200-3500 K-ig Veszek: (Fagonnal) Az üzletemben lévő összes ezüst és arany tárgyak a m. kir. főfémjelző hivatal által vannak fémjelezve. Minden, eladott tárgy valódiságáról és súlyáról írásbeli szavatosságot vállalok. Ezüst 1 K-ást 6000 K-ért; 2 K-ást 12000 K-ért; 5 K-ást 31000 K-ért; régi forintost 16500 K-ért. Törött aranyat grammonként 30000, platinát 220,000 K-ért. Régi fogsorokat csontból is veszek. 20 K-ás aranyat 33000 K ért 1925. évi január 10-ike után ugyancsak helyben, de más helyiségben önállóan lesz üzletem. A n. é. közönség szíves pártfogását kérem, Kiváló tisztelettel Kálmán Zsigmond órás éa ékasoréas rákat. Lázár Miklósnak sértő cikkére Illésházy Endre sajtóperrel felelt, mig Isépy Zoltán és Wieland Andor főszoigabirákra vonatkozó és hivatalból felhatalmazásra üldözendő sértésekért, a kir. ügyészség emelt vádat, sajtó utján elkövetett rágalmazás cimén. Ez ügyben már negyedszer tűzte ki a főtárgyalást a miskolci kir. törvényszék Sztolarik tanácsa s miután Lázár Miklós ezúttal sem jelent meg a főtárgyaláson, a bíróság végzésilcg elrendelte az elővezettetését. — Orvosi hir. Dr. Gaál Jenő körorvos rendelőjét ■Andrássy-ucca 20. alól Rákóczi- ucca 5. sz. alá helyezte át Rendel d. e. 10—12-ig cs d u. 3—5-ig. — Iskolaszékek figyelmébe. A Budapesti Közlöny folyó évi 240 számában közölt vallás- és közokt. miniszteri rendelet értelmében azok a nem állami elemi iskolák, melyek dologi tandijkár- pótlási eimén államsegélyt élveztek, ezen államsegély megfelelő hányadának aranykorona értékben való engedélyezését a kívánt ösz- szes adatok igazolásával kérelmezhetik. A minisztériumhoz cim zett kérvény nov. hó 30-ig nyújtandó be a közigazgatási bizottsághoz. Az elkésve vagy hiányosan benyújtott kérvények tekintetbe nem vehetők. — A rendőrség intézkedései a moziban A vezető r tanácsos intézkedést adott ki, melyben elrendeli, hogy az előadások megkezdése után, valamint a felvo nások tartama alatt senki nem léphet be a nézőtérre, miután a későn érkezők untalan zavarják az előadásokat. A rendelkezés a páholyok közönségére nem vonatkozik Biztonsági szempontokból megtiltotta továbbá a rendelet a színház folyosóin való tartózkodást. — Határátlépési és gazdasági igazolványok meghosz- szabbitása. A november 30-ával lejáró határátlépési és gazdasági igazolványok további meghosszabbítása az államrendőrségnél már kérelmezhető. A lejárt igazolványokat Rosenmüller Béla r. s. fogalmazó veszi át meghosszabbítás végett. — Tizenöt centiméter mélységű vízbe fűlt egy szívbajos fiú. Gáván Katona Imre 15 éves fiút édesatyja. egy napszámossal a Tisza felé eső határba küldte fáért. A fiút már régebben epilep tikus rohamok támadták meg s e betegsége miatt orvosi kezelés alatt is állott. Munkaközben lement a Tiszára vizet inni s mert sokáig nem tért viszza, a napszámos keresésére indult. Hosszabb keresés után a viz szélén találta holtan. A fiú haláltusájában az iszapot nagyobb helyen szétnyomta s az igy támadt mélyedésbe befolyt 15 cm. mélységű vízben megfulladt, — A Kazinczy-ucca helyreállítása. Igen sok panaszt hal lünk a Kazinczy-ucca külső részének burkolása ellen, mely valóban szánalmas állapotban van, tele zökkenőkkel, kátyúkkal, göd rökkel s minden egyéb kellemet len közlekedési akadályokkal. Kérdést intéztünk ez ügyben a polgármesterhez, aki azt a kijelentést tette, hogy a legelső tavaszi munkaprogramm a kifogásolt ucca- rész helyreállítása, mire a fedezet a költségvetésbe már fel is vétetett. - . FLEI! Budaj karács e Az öss temese Férfi Férfi ru Strapa Homesf Ragián < Kockás szövet Gyapjú Camgai Női di csikó Vasa Kelengj Mosott Piroska litása Lepedő nőséi Paplan! Konyha Asztalk mélyi Nappali nyü Nadrág Hálóing Grenad gos Mosó V' mek Ruhává Himzeíti kimir Japán c mints' Eponge 100 ( Creppe kék, Teniszf Sportft; szint Ratinéc ben Francia mint. Doublé nősét Crepp ben George ben T ricott: Charm Óriási francia mekbe ban A felhi CSŐI Jtajs POIal András szemb szer s: s \ GYI I 1 Erz készít és ka Fizeti