Zemplén, 1924. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)

1924-05-07 / 37. szám

Ötvenötödik évfolyam. 37. szám Sátoraljaújhely, 1924. május 7 I Megjelenik hetenként kétezer szerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely (Vármegyeház ndvar) I Telefon: (szerkesztőség) 63. mám. POLITIKAI HÍRLAP FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ : Báró MAILLOT NÁNDOR Dr. MIZSÁK JÓZSEF Előfizetési ár: Negyedévre . . 10000 K. Hirdetések: négyzetcentiméterenként. Nyllttér soronként 1200 K. Telefon (kiadóhivatal) 63. szám. Hiszek egy istenben, hiszek egy hazában Hiszek, egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. fi franciák üdvözletének jelentőssége Báró Korányi Frigyes pénzügy- miniszter Párizsban diplomáciai bucsulátogatásait is felhasználta arra, hogy a világpiacnak a ma­gyar kölcsön elhelyezése tekinte­tében elfoglalt álláspontját meg­ismerje s annak jóakaratát mint pozitív vívmányt hozza haza, na- gyobbitva ezáltal is azokat az érdemeket, melyeket párizsi kül­detése alatt szerzett a magyar talpraállitás szolgálatában. Hazatérve a pénzügyminiszter nyilatkozott párizsi útjáról, ami lényegileg udvariassági látogatás volt, mert arra szorítkozott, hogy átadja a francia köztársasági el­nöknek a magyar követségtől való visszahívó levelét. Millerand köztársasági elnök háromnegyed óráig tartó kihallgatáson fogadta báró Korányi Frigyes pénzügy- minisztert s nyilatkozatából meg­tudtuk, hogy ennek a kihallgatás­nak igen nagy jelentősége van a magyar politikai életnek az euró­pai politikai orientációt uraló francia politikai felfogással való kapcsolata szempontjából. Megtudtuk Korányi báró nyi­latkozatából, hogy Millerand elnök­nél meglepő érdeklődésre talált Magyarország regenerálódási kér­dése s nagy elismeréssel nyilat­kozott pénzügyminiszterünk előtt nemzetünk munkabírásáról, szor­galmáról s az erőforrásainkba ve­tett európai bizalom fontosságáról. De nem kisebb lényeggel bir az sem, hogy felhasználta az alkal­mat a francia köztársaság elnöke arra is, hogy kifejezze a köztár­saság örömét és szerencsekivána- tait Horthy Miklós kormányzónak, azon tény fölött, hogy az ellene tervezett aljas merénylő szándék, ineiynek szálai a külföldre vezet­tek — nem sikerült. Rendkívüli fontosságú és jelen­tőségteljes az a meleg érdeklődés, melyet a kormánykörök s köze­lebbről a köztársaság elnöke Ma­gyarország kormányzójának sze­mélye iránt tanúsítottak. Nagyfon- tosságu és messzire kiható jelen­tőségűek, mert annak a kormányzói téuykedésnek elismerését és nélkü­lözhetetlenségét tartalmazzák, mely négy év óta óvatos állambölcse- séggel, nemes hazaszeretettel, nagy szívvel és az akadályok rémei elöl vissza nem rettenő erős kézzel tartja a magyar sors hajójának kormányát. Mai helyzetünkben a diplomá­ciai udvariassági tényt messze meghaladja a francia köztársasági elnök és kormánykörök Horthy Miklós kormányzónak küldött üd­vözlő szerencsekivánata, mert ez kormányzónkon keresztül a ma­gyar nemzetnek is szól; annak a politikai nemzetnek, amely meg­értéssel és odaadással követi azt a vezért, azt az izig-vérig ma­gyart, azt a tetőtől-talpig férfiút, aki a bizonytalanság ködhomá­lyában tévelyegve bolyongó, saját maga lelkét, szivét, meggyőződé­sét kétségbeesve kereső nemzetét határozott, szilárd iránnyal vezette el a nyugodtabb partok biztos révje felé, Szól az üdvözlet a magyar nem­zetnek, amely a magyar erőt szim­bolizáló kormányzója mögé sora­kozva az ő erőteljes vezetésével kiheverte a forradalmak anarchiájá­énak következményeit, eltávolodott a tétlenség és a pusztítás, a tar­talomnélküli jelszavak, üres frázi­sok és beteg teóriák korszakától s reátért a rend és konszolidáció útjára, a magyar erkölcsi eszmé­nyek s a nemzeti géniusz varázs­ereje által áthatott gyakorlati nem­zeti élet ösvényére. Annak megis­merését és belátását jelenti ez az üdvözlet, hogy a magyar nemzet Horthy Miklós kormányzóval élén egyik legerősebb és legmegbízha­tóbb támaszává vált a ma olyan­annyira szükséges és kívánatos európai békének, egy rémségesen sokat szenvedett világrész építő és alkotó munkásságának. És nem-e világos, érthető és megnyugtató cáfolata ez az erősen aláhúzott üdvözlet azoknak a ten- ; denciózus óhajtásoknak, amelyek i Magyarországon még mindig rend- S szerváltozás szükségességét s a rosszul értelmezett demokrácia | túlzásainak uralomra jutását hir­detik a külföldi kölcsön feltétele gyanánt. Kéiségbevonhatatlan, hogy az í európai politika vezető államának í kormán} férfiaitól küldött ez az üzenet elismerése annak, hogy felfüggesztett külpolitikai helyze- í tünk mindinkább hozzáalakul Eu- I rőpa jelen helyzetéhez s a legjobb | utón haladhatunk a magunk elé í tűzött végső nagy célok felé. S amint a nemzetgyűlés házá- '■ nak gótikus ivei fölött az égnek j törő közfelkiáltás a magyar nem- i zet élére állította Horthy Miklóst, j a nemzeti akaratnak élő és hiva- ' tott megtestesítőjeként, úgy fogja megőrizni őt a Gondviselés to­vábbra is számunkra, hogy ezután is ápolja, megőrizze és reprezen­tálja a nemzetcsalád egyetemének szivében kegyeletteljes tisztelettel megőrzött ősi tradícióknak, az al­kotmánynak, a jognak, a törvé­nyeknek mindenekfölött álló te­kintélyét. A proletárdiktatúra Zemplén vármegyében Irta: Dr. Kossuth János (48) 11. A diktatúra Sátoraljaújhelyben. Tehát helyén valónak látták a szembe való puhitást, ellenben Bettelheim Sátoraljaújhelyben, a hol amint láttuk, a „népköztársa­ság“ a proletárdiktatúrának való­ságos előkészítő tanfolyama volt, szive szerint beígérhette az akasz­tófát mindazoknak, akik a direk­tórium rendeletéit „kalaplevéve nem fogadják“, sőt azoknak is, akik az uj világrend elótt „gyanú­san viselkednek.“ A fővárosban azután az Erdélyi Mór által beígért „építés és fej­lesztés“ munkája az üzletek be­záratásával kezdődött. Az első nap (március 23.) csak az élel­mezési üzletek, gyógyszertárak, drogériák, papirkereskedések és dohánytőzsdék lehettek nyitva, amelyeket fokozatosan követték a legnélkülözhetetlenebb szükségleti cikkeket árusító boltok. Az üzle­tek bezárásának főcélja a kész­letek lefoglalása volt. „Semmi sem az egyéné, minden a szov­jet-köztársaságé“ volt a jelszó. Nyakra főre leltározták a készle­teket, beállították a népbiztosokat, akik csak szakszervezeti igazol­vánnyal ellátott proletároknak en­gedték meg a vásárlást, amely rendelkezés újabb visszaélések melegágyává vált. A proletár vá­sárolt és uzsora áron adta el áru­ját a „burzsujnak.“ Az üzlet tu­lajdonosa mint egyszerű alkalma­zott bennmaradhatott az üzletében s vagy nézhette vagyona pusztu­lását, vagy összebeszélhetett az üzembiztossal s feleshaszonra dol­gozhatott vele. A kirakatokban ott volt a felírás: „Közvagyon“ s a nagy üresség, mely a fényes üvegtáblák mögött tátongott, je­lezte, hogy mivé lett az uj világ­rendben a „közvagyon.“ A keres­kedők közül mindenki, aki becsü­letes ember volt, egész készletét elvesztette, számos egzisztencia elpusztult és temérdek ember maradt munka nélkül. Károlyi elnök búcsúbeszédében a következőképen nyilatkozott az általa gyászosan és gyalázatosán élőmunkáit „átalakításról“ : „Nem kell feledni, hogyha egy-két eg­zisztencia, vagy vagyon tönkre is megy, ha az uj rend kialakulásá­nál egyesekkel talán méltatlanság is történnék, azt az ország érde­kében el kell viselni.“ Ezekkel a hülyeségekkel vélte szépíthetni az általános vagyonelkobzás okozta felfordulást s az annak nyomába várható kikerülhetetlen köznyo­mort és eialjasodást. Bornirtsága azonban beszédének végső sza­vaiban érte el tetőfokát, amidőn a bolsevizrrust a magyar faj ér­dekében állónak tüntette föl, mondván: „Öntsünk olajat az uj kormányzat kerekeire és köves­sünk el mindent, hogy vállalko­zása sikerüljön, mert ez a magyar feltétlen életérdeke.“ Ám az uj kormányzat „kerekeire“ való olaj­öntésre már nem mer vállalkozni, azt tegyék meg azok, akik az „uj világrend“ tanai szerint nyomorba és kétségbeesésbe taszittattak. Él­jék világukat a bitangok, a kalan- j dorok, a hatalom uj birtokosai, prédálják föl mindazt, amit a vi­lágkatasztrófa a legszerencsétle­nebb nemzetnek még meghagyott. Az „uj rend,“ helyesebben az általános felbomlás őrült tempó­ban következett be. A közoktatás- ügy két népbiztosa, Kunfi és Lu­kács proklamálták, hogy „ezentúl a művészet sem lesz a reáérő gazdagok kiváltságos élvezete: a kultúra a dolgozó nép jussa.“ „Még kirívóbb volt a „tudomány“ átadása a proletárságnak. Plaká­tok hirdették, hogy a nép eddig ki volt zárva a múzeumokból, ahová eddig csak a burzsoá jár­hatott s azt a plakátot nem poli­tizáló népbiztosok, hanem egye­temi magántanárok és múzeumi főtisztviselők szerkesztették, akik­ről eddig senki sem sejthette, hogy kommunisták lettek volna.“ Hazug ámítással próbáltak az uj hatalmasokhoz törlészkedni, hogy észrevétessék és behizeleghessék magukat. Egy „tudós“ még a növényvilág kommunizmusáról is jónak látta értekezést írni. Megszüntetik a rendőrséget s a budapesti rendőrszemélyzet „szak­EgT3r©s száanoL ára, 600 K.

Next

/
Thumbnails
Contents