Zemplén, 1922. július-december (53. évfolyam, 78-133. szám)

1922-11-18 / 122. szám

MírMí látni akarj* a HAMBURG! MENYASSZONYT. ^z Üzemi képviselOtestfilct kSzgyülése i Kétszázezer korona Villanyos falazeraléal üalatet állít fel a Táró*. havi támogatást Javasol a szlnlgyl bizottság Csütörtökön délután tartotta meg kőz- gyülését ai üiemi képviselőtestület Orbán h. polgármester elnöklete alatt. A napi­rend első pontja (aa üzemi tanáes által megállapított) felemelt villamos áram egy­ségárainak bejelentése volt. Gsiger igaz­gató a ssénárak horribilis áremelkedésével indokolta az emelést, igazolva, hogy a szénáiak egyik hónapról a másikra tébh mint lOO*/»-al emelkedtek. Halász ét* Lán­cai képviselőtestületi tagok hozzászólása után dr, Gross Dezső jelentette ki, hogy eddig mindig bizalmi alapon szavazta meg as áremelést, de moet, mikor a Zam- plénböl értesül arról, hogy visszaélések és hanyagságok történtek a közmüveknél s mindaddig mig ez tisztázva nines, nem hajlandó az emelést tudomásul venni. A lakosság amúgy is a legnagyobb mérték­ben meg vsn terhelve, újabb megterhelé­seket fisak úgy hajlandók viselni, ha az nem helytelen gazdálkodás, visszaélés és holmi suttogott panamák eredménye. Or­bán b. polgármester kijelenti, bőgj er­ről a tárgyról beszólni nem enged, a vizsgálat folyamatban van, annak befe­jezése után természetesen azonnal jelen­tést tesz. Dr. Grosz Dezsőnek azt az indítványát, hogy az áremelés kérdé- aét a vizsgálat befejestéig ne tárgyalják, .nem fogadhatja e), mert az áremelés a közmüvek exieitenoiálie kérdése. Payer püspöki helynök, najd Neuman Jenő fel­szólalása után dr. Lichtenstein szólal fel, ismét fslretve a szőbanforgó vizsgálat kér­dését, felvilágosítást kér a tevvbevett villamos felszerelési tárgyak árusításá­val foglalkozó üzletről, amely szerinte esak a kiadások szaporodását fogja j«lan­tén i és a közüzemek terjeskedése ellen nyilatkozik. Ugyanígy nyilatkozik dr. Gross Dezső is. A napirend második pontját, a vizdi- jak felemelését a h. polgármester indítvá­nya ée dr. Grosz Dezső felszólítása után leveszik a napirendről, minthogy még nines kellően előkészítve, i. vágóhídi dijak fel­emelését a képviselőtestület tudomásul vesii. A napirend után Lánezi Zoltán a köz­müvek forgó tőkéjéről, a színház fűtéséről és javításáról, Ladányi a közüzemi költ­ségek megtérítéséről interpellált. 1 I i 1 Valódi angol téli kabátra és öltönyre, zsaket és frakk szövetek legjobb minőségben kaphatók. p kabát kelmék, ruha és costümszövetek nagy választékban Brünner Lajosnál SítoPBljoujheli, Fl-utca 16. I I K . Heltaiéknak. Csütörtökön délelőtt tizenegy érakor a síinügyi bizottság ülést tartott, amelyen a tagok csaknem valamennyien megjelen­tek. Haltai ssinigasgató a ssinügyi bizott­sághoz beadványt intézett, amelyben kérte a legutóbb kiosztott jegyárpótlék elenge­dését annyival is inkább, mert azt a tár­sulat mai anyagi helyzete mellett megfi­zetni képtelen. Kimutatja, hogy jélhhet eddig a kö­zönség meglehetős érdeklődést mutatott az előadások iránt, mégis mintegy negyven­hétezer korona deficit mutatkozik a vzazon kezdete óta. Hivatkozik a tulmugae vil­lanyszámlára, amely tetemesen drágítja a ssinhás rezsijét és kéri a világítás és fűtés dijának elengedését. Például hozza fel Bseg»d»t, Dabreesent, Mirkolezot, Gyűrt és Csonkamagyarorsság számos többi vá­rosát, ahoi a városi hatóság ingyenes fű­téssel, világítással és eg? 6b kedvezmé­nyekkel segíti elő a színház prosperálását. Ez.'«! szemben Ujhtlyen maga a hatóság nshwiii meg újabb és újabb megterhelé­sekkel a ssinhás működését. Á beadvány felolvasása után szólásra emelkedett Kertész Ödön bizottsági tag és kijelentette, hogy a vidéki magyar szí­nészet mai esüköe helyzetében jogosnak és méltányosnak találná, ha a ssinügyi bizottság — miként ez ország többi váro­séiban történik, Ujhslyen is segítségére sietne a színészet ügyének és vagy pénz­beli, vagy természetbeni segítséget nyúj­tana a társulat tagjainak. A szinház elsői sorban kultúrintézmény és ezt minden eszközzel támogatni kötelesség volna még akkor is, ha ennek szüksége nem mutat­koznék. Fokozott támogatásra van szük­ség ma, amikor a súlyos gazdasági hely­set katasztrófával fenyegeti a azinézsetet. Nem tesz konkrét indítványt, aaonbau elv- b*Q leszögezni kívánja, hogy a ezinügyi bizottságnak feltétlenül keil valami mó­dúit találni rá, hogy az újhelyi színház helyzetén segítsenek. Ugyanilyen értelemben szólalt fel Székely Albert, Dsbrscseni Áron éa még többen, majd Geiger Oítmár a város állás­pontját szögezte le, azt bizonyítva, hogy a város áldozatot hoz már akkor, amidőn a színtársulat kedvéért lemond a mozidé- adásokról. Hosszas vita indult meg, amelynek során két konkrét indítvány vetődött fel, végül is úgy döntöttek, hogy a jegyérpót- lókot az igazgató továbbra is köteles meg­fizetni. A színházi anyagi támogatása kér­désében «pedig úgy döntött a bizottság, hogy javasolni fogja a tanácsnak, hogy havi kétszázezer koronás segélyt utaljon ki. — Dr. Kállsy Zoltán jogi szemináriuma. Budapest, Andrássy-ut 8. és Szeged Pal- lavioini-u. 3. felelősséggel és biztos siker­rel készít elő bármely egyetem és jogaka­démia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzetbérleti Rekapitulációi Minden felvilágosítást szóval, vagy levél­ben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. Miskolczi ref. papválasztás. Enyedy Andor meghivása. Tóth Béla örökéérrt, a miskolczi ref lelkészi állásért a pályásók erős versenye indult meg. Legújabban az egyhástanáes tagjai között olyan irányú mozgalom ke­letkezett, hogy egyértelmű megállapodást keressenek és megfelelő jelölt eseményében megállapodva, lehetőleg meghívás utján töltsék be a megüressdett miskolczi ref. lelkészi állást. Á miskolczi ref. egyház körében széleskörű mozgalom indult mag most Enyedy ándor sátoraljaújhelyi ref. lelkész meghívása érdekében. Enyedynek máris olyan tábora van, hogy valószínűnek látszik, sikerülni fog az ő személyében találni meg a megüresedett miskolczi ref. Idkészi állás várományosát. [SEIÉNÍÍVHÍI KANDALLÓM PORCELLÁKTÖZHELYEK TŰZÁLLÓ (CHSMöTTEl TJÉULÁK szaküzlete: TÓTH JÓZSEF Debrecton, Timár-u. 11. Telefea: 10—92 — Távirat: Kerámia. Irta: Hans Müller, előadták a Városi Színházban november 15., 16-án. Mikor az este hirtelen végig szalad a városon, az utcák egyre csendesebbek lesz­nek, az üzleteket becsukják, n Kürnthner- Strassen végig guruló autóbusz piros lám­pája úgy világit, mint egy égő szív, haza- indulnak az alegáns sapiopók, kialusznak a vakító lámpák és a pompát meg fény­űzést a barna vsaredőnyök gondosan elta­karják — akkor kezdődik az ö életük. Síük mellékutcákban akkor nyílnak az ablakok, rozsdás ajtózárak csikorognak, ébred az élet és kiéhezetten törli ki ae ál­mot a szeméből. Az Anna-Gasze táján mósuszfelhő száll a levegőben, ibolya illat csap az útjába; selyem subog, ezüst pán­tok zörögnek, amikor a tarkaruhás alakok kisietnek az ismeretlen uteák sötétjéből. Kifestett ajkak, amelyről vidám nóta buggyan. Himbáiódzó csípők, amelyeket a fűző páncélja eltorzít, szemek, amelyeknek merő tekintete hararakél a világossággal és mosolyuknak, mintha ki volna vésve az ágya az arc eltorzult vonásaiban. így mannsk ki a szép tisztán aszfaltozott ut- cá'r. A szerelmi vásár megkezdődött. * Ez megelőzi a darabot, A színpadon túl, a gyéren világitott kis szürke és nap­pal szinte elrejtőző utcák micsoda nagy n in i un ni i mi mi 111 ii n'-nrmwizrmíiirnffimrn----------n—rn~~rm,TrwiT u iiiiiii'iiByr'~,,M,M,*,,,!MM~ Karácsonyi és újévi ajándékait Szabé Pál könyv-, zenemű és papirkereskedésében vásárolja. *er Imakönyvek! Ifjúsági iratok! Képeskönyvekből nagy választék mindkét nembeli ifjúság részére. Társas- játékok, sakkfigurák és táblák. Dobozos levélpapírok. Emlékkönyvek. Levelezőlap albumok. Festékek dobozokban. Magyar festőművészek képeinek másolatai keretezve. Hegedűk, hurok, hegedütokok stb. 14 karátos arany töltőtollak! Dísztárgyak! Iró&sztaikószletek a legfinomabb kiviteligI OS

Next

/
Thumbnails
Contents