Zemplén, 1910. július-december (41. évfolyam, 53-102. szám)

1910-11-05 / 88. szám

2. oldal.

ZEMPLÉN.

November 5.

Bodrogközi dolgok.

Második közlemény.

Panaszolták azt is, hogy a be- reeki szivattyú-telep felesleges. Bajos elhinni, hogy a lejtmérő annyira tévedett volna. Hogy néha nincs mit szivattyúznia, az lehet, de abból nem az következik, hogy a mü felesleges A tűzoltó szerszám is feleslegesnek látszik, ha tűz nincsen, de baj lenne nélkülözni, ha ég a tető. A társulat okszerűen járt el. Mert, ha nem minden tavaszon kell is a berecki telep kazánját fűteni, de készen kell lenni mindig a szükség eshetőségével szemben. Elvégre néha a bereczki telepet sem kell működésbe hozni, azért mondhatni-e, hogy felesleges. Azután meg az egész kifogás kicsinyeskedés. Mert a berecki telep amortizációja a vállalat összes terhei közt az egyes teherviselőre elenyésző csekélység. Ha pihen, nincs rá költség. Ha pedig szükség van rá, aminthogy volt is már sokszor s igy bizonyosan lesz is még számtalanszor, akkor pedig kártól mentesít, még pedig nagytól.

Ha a vállalkozásba fektetett tőke alapján, tehát tisztán pénzügyi szempontból vizsgáljuk a teherviselést, kitűnik, hogy a társulat kisebb áldozattal, tehát tagjainak csekélyebb megterhelésével éri el célját, mint a 42 tiszai társulat túlnyomó része. Sietünk megjegyezni különben, hogy ezt a szempontot nem tartjuk mértékadónak. Legalább egymagában nem. Mert a dolog természeténél fogva, itt a relativitásra esik a döntő súly. Az ugyanis a kérdés, jól felel-e meg a pónzáldozattal szemben a társulat kitűzött céljának ? Nyujtanak-e kellő biztonságot a töltések az ár ellen. Levezetik-e a csatornák a belvizet s kitaszitják-e a szivattyú-telepek a gazdasági követelményeknek megfelelően kellő időben ? Ezekre a kérdésekre maholnap már évtizedek adják meg az igenlő választ, tehát olyan időmennyiség, amely még egyrészt bőségesen variálta a figyelembe vett eshetőségeket, másrészt tagadhatlanul örvendetes nyomokat hagyott maga után a mentesített vidék gazdasági fejlődésében. De egyéb vonatkozásokban is, amelyekről egyebütt kívánunk megemlékezni.

Ami a Latorcza vidék gazdáinak többször hangoztatott panaszát illeti, azzal — ha jól tudjuk — most foglalkozik a társulat. A kérdés alapos ismeretének hiányában arra ki nem terjeszkedhetünk ugyan, de ha értesülésünk megbízható, ez a kérdés a maga rendes kerékvágásába terelten halad a megoldás elé.

volna, ugy-e igy lett volna édes Ödön ?

És most nincs semmi. Körülra- jonganak, versenyeznek a mosolyomért, arany nyal viszonozzák a csókjaimat és úgy érzem : fáj az a csók, a melyért megfizetnek s koldus, szegény vagyok a sok, sok aranyommal.

Magával mi lett ? Azt is tudom, mindent tudok édes Ödön.

Azután, hogy elváltunk és én kezdtem járni a fényes utón, maga lassankint megnyugodott. Nem egészen, mert teljes gyógyulás nincs a szív sebére, de annyira, hogy beleegyezett anyja akaratába; s feleségül vette a dúsgazdag Szaplonczay Birit. Ez magához való parthie; gazdag, előkelő — igy hitte az anyja — de maga másként gondolta, Hisz kacér, könnyelmű teremtés, aki csak annyiban különbözik tőlem, hogy nem aranyakért, de puszta szeszélyből osztogatja a csókjait és egy szép nap még azt is megtette, hogy elutazott egy fess kis hadnagygyal a maga tudta és beleegyezése nélkül.

Maga többé tudni nem akart róla s a válópert is megindították.

Hát ide vhtem én magát édes Ödön. Hát igy mentettem én meg magát, hát ez az eredménye az édes anyja akaratának.

Koldusok vagyunk mind ketten,

(Komblnáoiós elméletek.)

Az „ismertetés“ a szigorúan szó- szerint veendő tartalmán kívül „Egy kikombinált méltányos teherviselés“ cime alatt külön fejezetben foglalkozik azon teherviselési modalitásokkal, amelyek szóba jöhetnének. E fejtegetés konklúziója azonban abban csu- csodik ki, hogy a kombináció eredménye lényegileg alig különböznék a teherviselés mai állapotától. így annak inkább elméleti, mint gyakorlati fontosságot kell tulajdonítanunk. Mert a percentek tizedében differáló eredmény egyenlő a semmivel. A gyakorlati élet a methematikai finomkodásokkal per absolute nem törődik. Ha Kis Pálnak 50 korona helyett 49 korona 496/io fillérre igazítják ki az ártéri könyvecskéjét, bizony nem lészen tőle se okosabb, se gazdagabb. Mivelhogy harmadfél esztendő alatt spórolhat össze magának a különbözeiből egy pakli gyufára valót.

A kombináció egyik alapmotívumához azonban van némi szavunk, habár elméleti is, aminthogy — ismételjük — elméletinek tartjuk az egész kombinációt. A tervezet egész helyesen a belvíz levezetésből eredő költségekkel csak azokat a községeket rója meg, amelyeknek birtokossága hasznát látja a belvíz levezetésnek. Ehhez nem férhet szó. Igazságos és logikus egyaránt. Nem igy áll azonban a dolog a szivattyúzás költségeinek elosztásánál, ahol a „kombináció" kizárólag a községek Ill-ik csoportját látja megterhelhetőnek. Belvizet ugyanis szivattyúzás nélkül képtelenség kár nélkül levezetni. Ha Pál kénytelen a Péter belvizét felfogni, de a kiszivattyuzás csak Pált terheli, akkor voltaképen a Pál költségén szivattyúzzák ki a Péter vizét is. Ez a képlet kifejezi a felőlről ter- mészetszerint alóíra folyó belvizet. A hydrostatika törvénye szerint a terület legmélyére helyezett szivattyútelep taszítja ki az egész, tehát a felülről lefolyt belvizet is, igy mi sem logi- kusabb, minthogy a vizeltávolitását mindenki fizesse meg, akinek eltá- volitandó vize vagyon.

Különben a „kombináció“ szerint éppen a nagybirtok nyerne az eddigi teherviseléssel szemben 5/ie-ed százalékot, mig az idáig közepesen megterhelt községek 6/io°/o-kal pótolnák meg kvótájukat. Azért a semmiért pedig, amivel a kiigazítási munka járna, előirányzat szerint 450,000 koronát kellene fizetni, vagyis holdanként 3 koronát, amivel a legjobban megterhelt is csaknem kifizetheti egy évi ártéri tartozását. Nevető számok bizonyítanák, hogy a holdankénti esetleges 1 fillér megtakarítása háromszegényebbek, mintha akkor együtt indultunk volna a nagy útra.

A szobám tele van virággal. — Marechal-Niel rózsa minden vázában. Tegnap ismét nagy sikerem volt s ma ismét lesz, úgy hiszem. Virágot hintenek az utamra, hogy ne lássam az örvényt, amelynek szélén sírok ...

Marechal-Niel rózsák 1 kedves virágaim — mert most is ezeket szeretem a legjobban — egy megmaradt rész a múltból; a szertefoszlott álmok atómja.

Ismét lelkemre száll a varázs, szivembe a vágy : a boldogság után el, elküldök minden levelet, hisz ha elolvassa a lelkem igaz vallomásait, ha kiérzi belőlük a lelkem vergődését, talán elfelejti, hogy egyszer vétettem ellene.

Összehajtom a levelet s véletlenül a szemközti nagy tükörbe esik a tekintetem . . . szomorú, fáradt arc, festett, sárga haj s egy bus szempár néz onnan reám. Ez én vagyok ? Én, a körülrajongott, az ünnepelt, a divatos primadonna ? és az a másik, a hófehér, az ártatlan nem támadhat fel soha ...

Bezárom a kis kékselyem kazetta fedelét és ez a levél, a századik sem fog eljutni magához soha, soha édes Ödön...

százszor annyiba kerülne. És még hagyján, ha megnyugvás járna a nyomában. De előre láthatólag ismétlődnék az ismert anekdotta a molnárról, a fiáról és a szamaráról. Mivelhogy fizetni nem jó, se annyit, menynyi dukál, se majdnem annyit. Ä fizetést meg lehet szokni, de megkedvelni, vagy csak kibékülni is vele, bajos. Legjobb tehát ha nem bolygatják.

(A megifjodott Bodrogköz.)

Beszámoltunk az „ismertetés“ azon adatairól, amelyekre a közérdek lődés leginkább fel volt hiva s amelyek ütköző pontjait képezték részint suttogott, részint hangosan nyilvánított panaszoknak. Egyet kétségtelenül konstatálhatunk és ez az, hogy ha volna is méltán felpanaszolni valója a Bodrogköz közönségének, az aligha lenne okbeli kapcsolatba hozható a szabályozó társulattal. Mert ami bajok felmerültek a társulat 64 éves muljában, azokat se emberi előrelátás meg nem előzhette, se emberi erő meg nem akadályozhatta. Á célhoz mórt eszközök elégtelenségével a szabályozások történelme szerint ugyanis csaknem mindenütt találkozunk, miután a kezdet hipothezisekre volt kénytelen építeni. De abból, hogy a társulat viszonylag kisebb anyagi erőfeszítéssel érte el célját, mint sok más, a higgadt és érdektelen okfejtés csak arra enged következtetni, hogy a társulatot helyesen és jól vezették úgy a cél felé való irányítási, úgy az adminisztratív vezetési, valamint műszaki szempontokból s hogy méltánytalan teherelosztással senki helyzete súlyosbítva nem volt. — Nem tűnik ugyan ki az „ismertetésből“ az, hogy a szembe állítható társulatok minő kiterjedésű területet védenek s igy az összehasonlítás lényeges szempontjai hiányosak, de a beruházott tőke nagysága alapján megejthető összehasonlítás kétségtelenül a Bodrogközi Tisza- szabályozó Társulat javára billenti a mérleget.

Közgazdasági és szociális hatásaiban vizsgálva a társulatot, útban találjuk a teljes siker felé. Tompa Mihályt nem inspirálná ugyan többé az örök szépségű lukai népregói- nek megírására, de Stephens Henri elragadtatással szemlélné a kövér földeket, amelyeket az emberi tudás és szorgalom a kultúra számára biztosítottak. Aki harminc esztendővel ezelőtt látta a Bodrogközt, az ma alig ismer többé rá. Pedig az ember mindig hajlandó szebbnek tartani azt, amit fiatal szemmel látott. Nem is a nézésen van itt a fősuly, hanem a mérlegelésen. Mert más a nádas poezise és más az „aranykalásszal ékes róna- ság“ nemcsak szemet gyönyörködtető, de áldástól duzzadó viránya. Amaz talán regényesebb és mint ilyen szebb volt, gazdag madár faunájával, színes molanchcliájával. De csak díszlet volt az éltető valóság helyett. Álmodozásra lankasztó hatású. Sokaknak terített asztalt nyújtott a tengődés sovány lakomájához. De szunyádéi hagyta a munkakedvet, bénította az akaraterőt, leszerelte az energiát, hibás, sőt fonák életfelfogást sugalmazott idejét múlta nomádkodásra, a tulajdonjog kevésbe vételére. Pedig a haladás erőfeszítésre sarkantyuzott. Elmaradni annyi, mint elpusztulni. A Bodrogközre más hivatás várt, semhogy a vizivadak vadaskertje legyen, vagy egy Hanság, egy magyar Dobrudsa maradjon.

És tessék most megnézni a népesedő és bár lassan, de észrevehetően vagyonosodó községeket. Hogy lassú volt az átmenet, az igaz. De a nép konservativizmusa nem kedvez a gyorsaságnak. S azon kívül a kő gyakran visszagördült a hegyről. Makacs a természet nagyon, egy rohamra bajos célt érni ellene. A gazdasági fejlődés és különösen kezdetben, erős próbáknak van alávetve. De az unokák már aratnak ott, még pedig súlyos kalászokat, ahol a nagyapa kelletlenül akasztotta fejszéjét az engedetlen talajba.

(Dub kamatok.)

És a föld termi az embert is. Az adja az erőt, egészséget, munkakedvet, a hosszú életet, az emberi célok megvalósítására alkalmasat. Ha átfogjuk a letűnt hatvannégy esztendőt, amelyből pedig csak az utóbbi két évtized esik már a nagy átalakulás hatása alá, felfrissült emberanyagot láthatunk a letűnt helyére lépni. Csak éppen a látás képessége szükséges hozzá és az elfogultság levetkezése, az előttünk lévő népszámlálás adataiból becses tanulságokat fogunk meríthetni a 90 érdekelt község népesedési viszonyaira vonatkozólag, jóllehet a teljes hatás még nem érvényesülhetett.

De egyet konstatálhatott mindenki, aki járatos volt a Bodrogközön és legalább 25—30 évre képes visszaemlékezni. A Bodrogköz és a hideglelés elválhatatlanok voltak, akárcsak Guiana és a sárgaláz. Az újhelyi gyógyszertárak nem győzték chinin- nel az ide gravitáló falvakat, noha chininnel bizonyára csak az értelmesebb és jobb módú hideglelősöket gyógyították, mig az alsóbb néposztály betegeit hol ráolvasással, hol mindenféle pacsmagokkal kuruzsolták még betegebbekké, amit a babona és a vajákos asszonyok tudománya kieszelt. Láz gyötörte alakok ténfereg- tek szanaszét a falvakon, püffedt, viaszsárga arcuk szánalmat ébresztett. Hogy mit jelent a betegség a muD- kás embernél, pláne nyáron, azt talán felesleges hangsúlyoznunk. Hogy a láz sorvasztotta szervezet melegágya egyéb bajoknak is, hogy tehát a föld népe életerejében volt megtámadva, annak minden következményeivel egyetemben az is kétségtelen. Ezt a csapást egy varázsütésre szüntette meg a csatornázás. Amint a miazma- tikus párákat lehelő posványok kiszáradtak, eltűnt a Bodrogköz réme is, az élőhalottakat formáló, a temetőket népesítő.

Felesleges volna a Malthus bölcsészeiével bizonyítgatni az emberi élet, a munkaerő pénzben is kifejezhető értékét annak a beigazolására, hogy a csatorna hálózatba és szivattyútelepbe fektetett tőke nemcsak a Bodrogköz mezőgazdaságában, de a Bodrogköz lakosságának egészségében is dúsan kamatozik.

Egy szerencsétlen határozat.

Városi közgyűlés. — A piac elhelyezése. — Apró ügyek. — A községi választók.

— nov. 5.

A napipiac ügye nem akar elaludni és konstatálnunk kell: a közérdekek szempontjából kívánatos, hogy ez a sokat hánytorgatott kérdés a végleges rendezésig ne is aludjon el. Amikor a képviselőtestületi bölcseség akként intézkedett, hogy a napipiac a tűzoltó-laktanya melletti térre kerüljön fel, olyan kísérletezések elé vitte az újhelyi érdekeket, melyek joggal hívták ki a közönség ellenszenvét. A napipiacnak mindenfelől- ről könnyen megközelíthető helyen kell lennie és nem szabad kívül esnie azon a forgalmi távolon, amit a praktikus szempontok s elsősorban a közönség kényelme határolnak. Tény az, hogy amióta a napipiac a régi helyéről elkerült, jelentősen megcsappant a forgalma és minden jel arra vall, hogy a falusi közönség — éppen a rossz elhelyezés folytán — olyan számmal fog elmaradni, amit az újhelyi kereskedelem és ipar érez majd meg a legkeservesebben. A polgárság is megmozdult már s erélyesen követeli a kérdés megoldását: tudnia kell hát a kötelességét a képviselő- testületnek is és meg kell, hogy találja azt a módot, ami az újhelyi érdekek védelmét jelenti majd a piaci kérdésben is.

Szerdán délután egyébként rendkívüli közgyűlés volt a városházán és a közgyűlés elsősorban a piac áthelyezése folytán bekövetkezett mizériákkal foglalkozott. A képviselő-