Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-12-24 / 102. szám
16. oldal. ZEMPLÉN December 24. gyermekeiket maguknál tarthassák s nevelhessék. Sok esetben nem is annyira anyagi, mint erkölcsi támogatás kell az ilyen asszonynak, mert tapasztalatlan, bátortalan az életnek neki vágni. Önzetlen tanácsadó kell neki, amilyenre az életben ritkán talál. Én azt hiszem ezt az egyesületet hamarabb támogatná a társadalom, talán az állam is, mint a nők szavazati jogát. Engelné. Illatos virágot . . . Illatos virágot, egy szál piros rózsát Kaptam a rózsámtól. Nekem szakasztottá virágos kis kertje Legszebbik fájáról. Fakadozó bimbó, himes arany rózsa, Mintha csak szép arcod mosolyogna róla. Kaptam ám én mást is: muskátli virágot. Nem bársony kéz adta. Nem az erdőn termett, virágos kertben sem Csak egy kis ablakba. Egyszerű kis virág, tán illatja sincsen, Mégis a ki küldte, áldja meg az Isten. Te adtad én édes, szerető jó anyám! Nem tűzöm keblemre, Mert talán akadna olyan is, ki rajta Kacagna, nevetne. Hej, de mégis, mégis, oly drága az nékem, Imakönyvbe teszem s gyönyörködve nézem. S csöndes, szelíd este, ha testben fáradtan Nyugalomra térek, Eszembe jutsz róla távollevő anyám Te áldott, jó lélek! S mig érted Istenhez imádkozni szállók, Megcsókolom azt a muskátli virágot! Tima József. 9 magyarosodás. Oly nemzeteknél, minő pl. Németország, a politikai egyesülés a faji rokonságnál fogva könnyen eredményezte az iskolák közremunkálásával a nyelvbeli egységet is, mert az egyes tartományok lakói számba nem vehető csekély kivétellel germánok voltak. Magyar hazánkban azonban egészén más a helyzet. Politikailag egységes nemzet volnánk ugyan, de fajilag nem. A magyar politika a nemzetiségeket nyelvük gyakorlásában sohasem háborgatta s nem törekedett arra, hogy e népeket nyelvileg is a nemzet testébe olvaszsza, csupán a politikai egységesítést tartotta szem előtt. Az 1907. évi XXVII. t.-c. a nemzetiségek faji fejlődését és nyelvük szabad használatának jogát sem kifejezetten, sem burkoltan nem korlátozza. Az említett törvény kitűzött célja az, miszerint az állam minden egyes polgára a magyar nyelvet szóban és írásban elsajátítsa. A törvény ezen intenciójából az tűnik ki, hogy megalkotását ama körülmény idézte elő, miszerint a nemzetiségek faji és nyelvi fejlődésének tultengése a magyar nemzet rovására ne történhessék, vagyis a nemzet politikai egységét ne gyengítse. A nemzetiségi izgatok a törvényt tudatosan félremagyarázva akként tüntetik fel, hogy az fajuknak és nyelvüknek halálharangja. Ha megfigyeljük, hogy hazánk nemzetiségei milyen álláspontra helyezkednek a magyar nyelvet illetőleg, különbséget fogunk találni. Továbbá, ha mérlegeljük a körülményeket, vagy az egyéneket, a melyek és akik erre befolyást és irányítást gyakorolnak, arra a tapasztalatra jutunk, hogy az, az egyes nemzetiségeknél egyforma. Különbség csak ott észlelhető, ahol az izgatás mérve nagyobb arányokat ölt és nagyobb térre terjed ki. Azon körülmény, hogy a Magyar- országban élő nemzetiségek kultúrája, fejlettségének melyik stádiumában van, nem sok gondolkodásra ad okot. A történelem tanúsága szerint: az a nép, mely kultúrájának bölcsőkorát éli, művelődés iránti érzékkel nem bir. Minél műveletlenebb valamely nép, annál kevésbé érdeklik a nemzet nagy céljai és annál kevésbé igyekszik e célokat előmozdítani és azok előnyeit a maga részére kihasználni. Az ilyen nép — nemzetiség — az egységes nemzeti szellem kiépítésére irányuló törekvésekben aktiv részt nem vesz: közönyösségénél fogva. E közöny azonban bölcs intézkedésekkel eloszlatható és igy az illető nemzetiség a közös ügynek megnyerhető volna, ha ennek útjában nem állanának a mindenkori izgatók. Tudjuk, hogy minden nemzetiségnek vannak véres szájú agitátorai, akik népük tudatlanságát saját személyes —■ mindig anyagi — érdekeik előmozdítása céljából kiaknázzák; és ezen munkálkodásukat — helyesebben gazságukat — nem átalják oly színben feltüntetni előttök, hogy az, amit ők tesznek, mind-mind az ő boldogulásuknak az útját egyengeti. Voltaképen pedig a dolog épen fordítva áll. A szomorú csernovai eset is igazolja ezt. Habár itt nem a magyar nyelv volt az izgatás eszköze, hanem a hit. És kinek volt ebből haszna ? Csak az izgatóknak. A tót népnek pedig folyt a vére. Ha az izgatás talaját tekintve párhuzamot vonunk pl. a tót és oláh nép között, arról győződünk meg, hogy az előbbi kevésbé alkalmas arra. Az északkeleti vármegyék szelíd tótjai nem reagálnak az izgatásokra. Ez abból magyarázható, hogy e tótok nincsenek annyira elszigetelve a magyarságtól, mint az oláhok. Az oláhok falvaiban ritka a magyar család, mig amott gyakori. Természetes, hogy ahol az izgatók bizonyos számú magyarságot éreznek, ott nem mernek oly nyíltan fellépni, mint a magára hagyott oláh nép között, vagy az északnyugati vármegyék tótjainál. Az izgatás mérvét tehát nemcsak a tér nagysága, hanem a helyzeti viszony is fokozhatja. Az oláhoknál mind a kettő meg van, ott tehát a magyar nyelv iránti ellenszenv inkább szembetűnő, mint általában véve a tótoknál. Hogy az északkeleti vármegyék tótjai elfordulnak az izgatóktól, legjobban mutatja azon körülmény, miszerint e nép örömének ad kifejezést a felett, hogy gyermeke az iskolákban a magyar nyelvet elsajátítja. Ezt olyan tanítók állítják, akik 30—40 év óta működnek közöttük valóságos apostoli munkálkodással. A magyarosodásnak egyik akadálya tehát a közöny; a fő, vagyis lényeges akadálya pedig az ellene való izgatás. A közönyt a társadalom segítségével az iskolák törhetik meg. Ennek azonban feltétele az, — amit már sokszor elmondtak, de még nem elégszer — hogy minden nemzetiségi községben állami óvoda állíttassák fel. Ugyanis bebizonyított tény, hogy az óvodaköteles gyermek játszva elsajátítja a magyar nyelvet, a tanköteleskorban pedig ez már nehezebben megy. Elvitathatatlan továbbá, hogy az óvodából kikerült nem magyar anyanyelvű gyermek a magyar nyelvet oly tökéletesen eltanulja, hogy mintegy magyar anyanyelvűnek tekinthető; ebből aztán következik, hogy a tanító sokoldalú, nehéz tevékenysége is megkönnyebbül és az iskola eredménye is fényesebb lesz. Igazolja ezt az a különbség, amit láthatunk nemzetiségi vidéken fennálló két állami iskola eredménye között, ha az egyik olyan községben van, ahol óvoda is van, mig a másikban nincs. Az előbbi iskola félakkora munka mellett egyszer akkora eredményt mutat fel. Szükséges továbbá, hogy az iskolákkal kapcsolatos ifjúsági egyesületek szervezése az iskola jellegére való tekintet nélkül mindenütt elrendelendő és ugyancsak minden iskola ifjúsági könyvtárral is ellátandó. Az izgatók eltávolítása szorosan véve a törvényhozás dolga. Ezeket a kűfárokat egyszer s mindenkorra ártalmatlanná kell tenni, mégpedig úgy, hogy az egyszer megbüntetett agitátornak örökre elmenjen a kedve az izgatástól. Nincs Európában még egy olyan állam, mely minden fiát egyforma elbánásban részesítvén, eltűrje azt, hogy ezek némelyike izgatásaival politikai egysége és nyelve ellen támadást szítson. Porosz- ország a békeszerető lengyeleket — akik pedig sohasem izgatnak — most akarja Ieigázni, mi pedig végtelen jámborsággal türjük testünk marcangolását. Ennek a gazságnak elébb-utóbb véget kell vetni. Törvényeink ezekkel szemben enyhék. Szigorú törvényeket kell a törvényhozásnak alkotnia és e bestiákat kiűzni az országból, mert mig ezek szabadon hirdethetik tévelygő tanaikat, addig az 1907. XXVII. t.-c. nagyratörő nemes célja nem lesz megvalósítható. Ha a magyarosodás útjában álló akadályok elhárittatnak, kétségbevonhat- nul nyert ügyünk lesz. Az állam határain belül lévő válaszfalak önmaguktól ledőlnek és be fog következni, amit Széchényi mondott: „Magyarország nem volt, hanem lesz!“ Marikovszky Pál. Jövőbelátás. Látom magam lázárját dáridóknak Hol pezsg a bor és pezsg a szerelem, Látom magam kihűlt szívvel, megaszva A dalolok közt némán, csendesen. Mikor megállók romjain a múltnak S nem lesz szivembe már se dal, se láng Ajkam kifogy sorvasztó csók borából Nem lesz piros már s nem lészen [falánk. Mikor emlék lesz csak a színes álom, A nagy, diadalmas, hirthozó tusák, S halálba hamvad haldokló hevemmel, A hóditó, az édes»ifjúság! Látom magam a megtört fényű szemmel Dalos ajkammal némán, hangtalan Mikor már csak emléket mezgerélek És vállamon halálnak árnya van. Látom magam, oh megrettenve látom A csendethozó gyászos holnapot, Mely elborítja árnyba, éjszakába Én ifjúságom; — perzselő napod. Kádár Illés. Az „esperanto.“ „Minden hóbortnak akad utánzója." Ily értelmű mondattal kezdte cikkét egy magyar hírlap az esperanto nemzetközi nyelvről. A volapük letűnt világnyelv még ki nem aludt hamvaiból, föltámadt a világnyelv valódi eszméje, mely nyelv már s mely hivatva van a nemzetközi érintkezés eszméjét megvalósítani, ez a esperanto. Szükséges-e az esperanto? E kérdésre a jövő század gyermeke fog mosolyogni, miként mi is mosolyognánk, ha valaki azt kérdezné tőlünk: „Szükséges-e a vasút, vagy a póstai intézmény?“ Sajnos nem sokan méltatják eléggé e fogalmat, pedig már nem is uj e nyelv. Igaz, nem szégyenlem bevallani, hogy én is csak most ismerkedtem meg e nagyszerű műnyelvvel, de ugyanakkor beláttam ennek a nyelvnek nagy horderejét s csodálkoztam, hogy mások idegenkednek tőle. Pedig nekünk magyaroknak kellene a legtöbbet tenni e nyelv érdekében, hogy ez minél szélesebb rétegben el legyen terjedve. Nem hiszem, hogy a müveit emberek közül csak egy is volna, ki nem érzi szükségét a világnyelvnek. A mai politikai és kulturviszonyok mind I sűrűbb érintkezésre utalják az egyes nemzeteket. E célból a feltaláló s gondolkodó ész redukálta e nagy távolságot a közlekedési eszközök által, részben megsemmisítette a telefon, a táviró és a repülőgép feltalálásával. Csak a nyelv szegül ellene. Ma mikor mindenki élni siet, mikor oly drága az idő s oly kevés a pénz, mennyi időt fecsérelünk s mennyi pénzt áldozunk az idegen nyelvekért. Mert ha a nemzetek egymással érintkezni akarnak, meg kell tanulniok egymás nyelvét. Egy fiatal ember pl., ki most Budapesten a felső kereskedelmi iskolát elvégezte, nem mehet külföldre, — hogy ott tapasztalatokat gyűjtsön és világot lásson — mert egy idegen nyelvet sem beszél tökéletesen. így van ez sok emberrel, ki csak a nemzeti nyelvét tudja. Azonban ha megtanulná — természetesen a nemzeti nyelv el nem hanyagolásával — az esperantót, úgy útnak indulhat a szélrózsa minden irányában és nem kell attól tartania, hogy nem boldogulhat, mivel nem tud más nyelven beszélni. Ne játszunk az értékes ajándékkal, mint sötét Afrika csecsemői a csiszolatlan gyémánttal, — mit ha aztán megunnak, eldobnak maguktól, — hanem ragadjuk meg s ne engedjük ki birtokunkból. Minden feltalálónak nagy hálával tartozunk, de a világnyelv megalkotójának kell adni a legeslegnagyobb erkölcsi jutalmat, azzal, hogy pártoljuk s minél rövidebb idő alatt megtanuljuk verejtékének gyümölcsét — nyelvét. Azoknak, akik — sajnos — még nem ismerik e nyelvet, legyen szabad bemutatnom alant lévő néhány sorokat, melyekből ki fog tűnni, hogy egy közép műveltségű ember tanulás nélkül is megérti, ha még soha egy szót sem hallott volna esperantul. „La internacia lingvo Esperanto estas faci le lernebla. Simpla, fleksebla, belsona, vere internacia en siaj ele- mentoj, la lingvo Esperanto prezentas al la mondo civilizita la sole veran solvon de lingvo internacia.“ Az esperanto nevű műnyelvben meg van a nemzetközi nyelv minden kelléke. E nyelv talán 40>szer könnyebb az európai nyelveknél. Nagy előnye, hogy minden szavát úgy kell leírni, a mint kiejtjük, (fonetikusan.) Rövid nyelvtanában egyetlenegy kivétel sincs. Szótövei nemzetközi kifejezésekből vannak véve s ezekből sok ezer szót mindenki maga alkothat. Minden eszme, gondolat és gondolatbeli árnyalat kifejezésére alkalmas. Könnyen s egyenlően kiejthető. Kellemes, lágy hangzású, szóval nem csoda, hogy alig 22 éves pályafutással e nyelv nagy utat tett meg. Ma már hatalmas könyvtárat tölt meg irodalma. Jelenleg körülbelül 40 esperanto lap jelenik meg. A hazai esperanto mozgalmat főképen a „La Verda Istando“ nevű országos magyar esperanto szervezet indította meg. E szervezet fenti cimü lapot is ad ki, melynek gyönyörű és hazafias cikkei, Marich Ágostonnak, az esperanto lelkes és agilis apostolának nevéhez fűződik. Marich Ágoston társadalmi utón is mindenfelé izgat és lelkesít az esperanto érdekében. Hogy ez a nyelv minden tudománynak, sőt a legfenségesebbnek, az orvosi tudománynak is kifejezője és terjesztője lehet, bizonyítja, hogy a közelmúltban lezajlott világhírű budapesti orvosi kongresszuson is egy külön szakosztály ezen nyelven tartotta előadásait, melyen részt vettek a világ összes országai orvosainak esperanto művelői. Most Marich Ágoston azon buz- golkodik, — nem kímélne annyi fáradságot és költséget, — hogy itt Sátoraja- ujhelyben a helyi csoportot megalakítsa. Na, — csak rajta kedves tagtársaim, segítsünk neki egyesült erővel, hadd kapjon egy kis erkölcsi jutalmat, hogy mondhassa, hogy mi is csatlakoztunk e szép és nemes eszméhez. Nemes Sándor. Sátoralja-Ujhely, nyomatott a „Zemplén“ könyvnyomtató intézetében.
