Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-11-13 / 91. szám
Sátoraljaújhely, 1909. November Í3. 91. (4899.) Harminchetedik évfolyam. Megjelen hetenkint kétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztéség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 8 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyilttérben minden garmond sor 30 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ÉHLERT GYULA. MAJTÉNYI GÉZA, felelés szerkesztő, fömunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre [5 kor negyedévre 2.50 korona. — Egyes szám ára 10 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit botüknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szorint egy négyszög centim, után 8 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. A függetlenségi párt kettészakadása. Megalakult a „48-as függetlenségi Kossuth párt.“ — nov. 13. Ami már hónapok óta úgyszólván a levegőbe volt, — a folyó hó 11-én tartott értekezleten bekövetkezett, faktummá vált: a függetlenségi párt ketté szakadt. A mérsékeltebb felfogásuak, akik számot vetnek a viszonyokkal s az adott helyzettel és elv feladás nélkül, de nem kalendárium! dátumokhoz ragaszkodva, hanem a kitűzött utón a lehetőség szerint előre haladva vélik a haza javát előmozdíthatni, — élükön Kossuth Ferenc pártvezérrel — kiváltak a függetlenségi pártból, hogy saját utaikon, saját meggyőződésük szerint haladhassanak s ne legyenek kénytelenek minduntalan akadályokba ütközni. Kossuth Ferenc megköszönte az eddig számbelileg túlnyomó többségben volt függetlenségi párt ezen utolsó értekezletén a bizalmat s a kiélesedett helyzet folytán fel kellett vetnie a bizalmi kérdést. A bankosok többségben voltak ; Kossuthot leszavazták, mire az önérzetes vezér, Á ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Az utolsó nap. A .Zemplén* számára irta: Főnyi Ilonka. — Fogd m"g a kezemet mind a két kezeddel én édes, szerelmes, erős uram . . . Fogd még erősebben, hadd fájjon, hisz az a fájdalom gyönyör lesz énnekem. Boldog gyönyörűség. Aztán jöjj közelebb; igy — még közelebb — és most nézz a szemembe a te csodás két fekete szemeddel, hadd olvassak belőle utoljára . . . Utoljára . . . Mert ez az ón utolsó napom. Mire az alkony eljő s a szellő susogni kezd majd halkan, csönd lesz körülettem és én leszek a legcsöndesebb. — Fehér, még fehérebb mint most és néma örökre . . . Mert meg fogok halni. Meg kell halnom. Nem! nincs lázam, nem beszélek félre, józan vagyok, nagyon is józan; eddig voltam lázas, nem hallottam, nem láttam, nem tudtam semmit, csak egyet: hogy boldog vagyok s csak azt, hogy nagyon szeretlek . . ■ És ez elfoglalt teljesen; nem vágytam tudni semmit, csak élni, élni akartam, hisz olyan nagyon szép volt nekem az élet. .. Százszor, ezerszer szebb, mint a milyennek bohó leánylelkemmel képzeltem. Hisz az nem is álmodhatott aki többséggé tette neve és po litikai tevékenysége által a függetlenségi pártot: megvált attól s híveivel nyomban elhagyta a tanácskozó termet. Félóra sem múlt el s már megalakult Kossuth elnöksége alatt az uj „48-as függetlenségi Kossuth párt“, amely most már egyértelműséggel, egyetértőleg fog eljárhatni, amint egyértelműséggel s egyetértőleg járhatnak el ezentúl a Juszth vezetése alatt maradt bankos függetlenségiek is. Mert kitünően aposztrofálta a helyzetet gróf Apponyi Albert eme mondásával: „csak egyetlen jelvény van, mely két fejjel bir, — a kétfejű sas; a pártéletben azonban nem lehet kettős vezérség“. A függetlenségi pártban beállott eme változásnak nagy hord- ereje van nemzetünkre nézve úgy politikai, mint gazdasági szempontból. Csak előnyös lehet az országra nézve ez a kettéválás, mert a függetlenségi párt, most már meggyőződésszerüleg elemeire oszolva, szabadon követheti saját utait. De nemcsak a párt maga nyert ezáltal, hanem nyert a nemzet is, mely már valóban beleunt a hosszas politikai válságokba, meddő vitákba s eredménytelen és csakis arról, mi a boldogság, a valódi gyönyörűség, amelyet az élet két szerelmes embernek tartogat . .. Én részese voltam annak. Az üdvnek, mit a szerelem nyújt. Egy- egy csókod forróvá, izzóvá tette a véremet és én soha nem érzett gyönyört éreztem olyankor. Az ölelésed, a te erős két karod érintése földre hozta nekem a menyországot. . . Megittasultam a boldogságtól és mindig, mindig boldog akartam lenni. Mindig ölelni, csókolni, melletted lenni,, én édes, szerelmes, erős uram. És mind ennek most vége . .. Nem csókolom az ajkad többé soha, érted ? soha 1 Én mondom ezt, aki reszketett a csókodért, aki a menyországban vélt járni, ha átkaroltál erős két karoddal. De ennek igy kell lenni, nem lehet másként. Az élet megirigyelte a boldogságunkat. Fagyos, durva hangjával beleszólt: elég ! Erős kezével rajtam- ütött és én tehetetlenül vergődöm... Amikor három évvel ezelőtt, épen az eljegyzésünk napján véletlenül vért láttam a zsebkendőmön: megnyugtattak, semmi komolyabb baj; az izgatottságtól, az örömtől s talán meg is hűltem kissé, ki veszi ilyenkor észre ? Megnyugodtam, hisz nem ismétlődött többé. S azután sem soha, csak a múlt nyáron, emlékszel ? mikor a Demkóék kertimulatságán olyan sokat táncoltam. Akkor egy hétig mindennap vért köptem s gyönge is a nemzet rovására eső személyi érdekű harcokba. Egy oly hatalmas lépés történt eme szétválás folytán a kibontakozás felé, hogy azt most már joggal vélhetjük küszöbön állónak. Ezt előre láttuk s hangoztattuk már huzamosabb időn át. — Örvendetes, hogy az események beigazolták feltevésünket, t. i. hogy egy uj kialakulásnak feltétlenül el kell következnie. Ez az uj kialakulás most már nem várat magára sokáig, mert nem is várathat, mivel a november lliki értekezlet eredményével a függetlenségi párt megszűnt többség lenni. A politikai helyzet ilyetén alakulása folytán ugylátszik, hogy egy uj választás elkerülhetlen lesz. Ez kívánatos is, mert ez fog ítéletet mondani" ezen fogja a nemzet saját szabad akarata szerint megjelölni amaz irányt, amelyet helyesebbnek vél. Akinek a többség jut: annak jut a vezetés feladata, annak lesz kötelessége, hogy megoldja a függő kérdéseket. Senkinek a jóindulatában, hazája jólétéért való igaz, meggyőződésszerüleg folytatott küzdelme jogosságában nincs okunk kételkedni. A függetlenségi párt kettéválása azonban nemcsak polettem; de Kairó helyre hozott. Soha erősebb, vidámabb nem voltam mint azután. Ugye ? még mindig te figyelmeztettél, hogy ne szaladjak oly gyorsan, mikor buvócskát játszottunk itt a fenyvesek között. Soh’ sem tudtál utolérni. Te kértél: ne beszéljek oly hangosan, mert oly erős volt a hangom, hogy bántotta a te gyönge idegeidet, én édes, szerelmes, erős uram . .. Igen, erős vagy és nagy meggyőző erővel bírsz, hogy, mindezt eltudtad vélem hitetni. És kacagtál, vidám voltál, pedig te akkor már tudtál mindent. Ne, ne szakítsd félbe a beszédemet, engedd, hadd mondjam tovább, hisz ez az én utolsó napom ... A múlt héten egy reggel ismét vér volt a zsebkendőmön. El akartad vélem hitetni, hogy az Ínyemből jött. Már-már el is hittem, hisz az ember a jobbat oly könnyen el tudja hinni; de alig pár perc múlva köhögni kezdtem, majd fuldokolni és aztán csak úgy ömlött a számból a piros, meleg vér. Sürgönyileg hívtad a leghireselb orvostanárt. Megvizsgált. Mosolygott s azt mondta: nincs semmi komoly baj, elő sem jön többé, csak pihenjek s őrizkedjem a hangos beszédtől, gyors járástól, aztán utazzunk melegebb vidékre, a kellemetlen időjárás, az erős levegő ... s tudja az ég hánylitikai, de mély erkölcsi tanulságokat is tartalmaz, melyek egy nemzet életében csak nagy ritkán s oly alkalmakkor fordulnak elő, midőn az a nemzet politikai életének egy-egy uj korszaka elé jut. Kossuth Ferenc nevének szimbolikus hatalma, az ő politikai mérséklete, a viszonyokkal való teljes ismerete, az évtizedek óta csekély számból állott függetlenségi pártból többséget volt képes a parlamentbe behozni. Ennek a többségnek oly magasztosan szép feladatai voltak, hogy ha azokból fokozatos elhaladással valósítja meg elveit, — úgy programmjának teljes beváltására képes lett volna. Démon- szerüleg üldözi azonban a magyart az átok, hogy az soha össze nem tart. — A közügyek, nemzeti érdekek helyét egyéni ambíciók érvényesülése iránti törekvések foglalták el, pártütők dúltak a hatalmas táborban, melyet diadalra jutásakor oly kitörő örömmel üdvözölt az ország. De bármint alakul is a jövő, a 48-as függetlenségi Kossuth- párt most már feltétlenül többségben van a parlamentben. A 248 függetlenségi párti képviselő közül a Juszth-féle bankcsoporthoz eddig 133 csatlakozott, Kosféle ürügy, mert hazudott, most már tudom: hazudott nekem. Lázas izgatottsággal készültem az útra. Tegnap reggel egész jól éreztem magam s amikor te elmentél hazulról, fel is keltem az ágyból. — Egyet mást előakartam készíteni a csomagoláshoz. Nem találtam a kulcsaimat. Eszembe jutott, hogy előző este te vitted el, az íróasztalod fiókját nyitottad ki valamelyik kulcsommal, mert a tiedet a hivatalban felejtetted. Bementem a szobádba s meg is találtam a, kulcsot. Még bent volt a zárban. És — és hát olyat tettem, amit azelőtt soha, kinyitottam a fiókodat. Csupa véletlenből, valami különös kényszer hatása alatt. Nem is asszonyi kíváncsiságból, mert hisz nyitva állt előttem mindig, csak akarnom kellett s belenézhettem bármikor, de most, most kinyitottam és — és — n?>, ne szólj közbe kérlek, hisz ez már úgy is megtörtént, én már úgy is tudok mindent; elolvastam a tudós professzor levelét. Nem tudott véled négyszemközt beszólni, mert ott voltam én, feltűnően nem akart távol tartani, de kötelességének tartja figyelmeztetni téged: őrizkedj minden közelebbi érintkezéstől. A csókom halálos veszedelem, annyira előrehaladott a bajom, hogy a leggondosabb ápolás mellett sem élhetek csak hetekig, legfeljebb két hónapig. De hogy ez a kis idő tűrhető legyen ; figyelmeztet egyre-másra: nyitott abNAGYMIHÁLYI SÖR- ÉS MALÁTAGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. Első rangú modernül berendezett hazai ipartelep. Évi gyártás 30,000 hektoliter. Gyárt Márci usi, Korona és Casinó sört. 8MT Sátoraljaújhelyi főraktár : Egyesült Szikvizgyár és Sörnagyraktár, Justus utca, '“mg Votrml ónuórmarrtrot Írónvioal o+oinÍr • Mezőlaboroz, Sstropkó, Homonna, Varannó, Gálszéos, Királyhelmeoz, Perbenyik és Szerenosen ^empieilVdimegyei KepVlbeitiltJmK. . -------------------------------- AUandóan friss és zamatos sört szállítanak. -----------------------------— Lapnak mai száma 8 oldal