Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)

1909-10-02 / 79. szám

Sátoraljaujhely, 1909. Október 2. 79. (4887.) Harminchetedik évfolyam. Megjeleli hetenbint hétszer szerdán és szombaton este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoraljaújhely, Főtér 8 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Nyilttérben minden garmond sorítO fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ÉHLERT GYULA, MAJTÉNY1 GÉZA, felelés szerkesztő, főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre '5 kot negyedévre 2.50 korona. — Egyes szám ára 10 fillér. «— Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hir­detések térmérték szerint egy négyszög centim, ntán 6 fill. — Állandó hirdeté* seknél árkedvezmény. A hegyaljai vasút. — okt. 2, Évtizedeken át tartott előké­születnek, 2 év óta folyt serény munkának érett gyümölcsét lát­juk immár. A Szerencs—Kassa között épült hegyaljai vasút át­adatott nemes rendeltetésének, hogy a közgazdaság ügyét szol­gálva nagyban hozzájáruljon To- kaj-Hegyaljánk fellendüléséhez, népének anyagi boldogulását moz­dítsa elő. Néhány nap előtt érkezett be a helyi kir. pénzügyigazgató­sághoz a vasútépítő társaság kér­vénye, melyben a mezőzombori határban egy őrház, a mádiban egy állomási épület s 2 őrház, a rátkaiban 1 őrház, a tállyaiban pedig egy emeletes állomási épü­let s 2 őrházra vonatkozólag 1909. október hó 1-től kezdő­dően a törvény által biztosított 10 évi házadómentesség kedvez­ményének megadását kéri. Ez volt előjele annak, hogy a vasút október 1-én tényleg átadatik rendeltetésének. Több ízben voltak már az ünnepélyes megnyitásra határidők tűzve, de a szükségesnek mutat­kozott pótmunkálatok miatt mind a mai napig ki kellett tólni a határidőt. — Szeptember 28-án és 29-én végre beszállították az őrök, tiszti személyzet s az ösz- szes alkalmazottak podgyászait, ezek elrendezkedtek s szeptem­ber 30 án lefolyt az ünnepélyes megnyitás, mely bárcsak forma- szerűség, de ily hatalmas épít­mény, ennyire közérdekű dolog anélkül már csak nem születhe- tik meg. Minket azonban elsősorban nem az ünnepség, nem a forma­litás és szokásjog érdekel, de az a rendkívül nagy horderejű kér­dés : mely e vasút megnyíltával Hegyaljánk érdekeit szolgálni hivatott. A viszonyokkal ismerősök igen jól tudják, hogy Mádról, vagy Tállyáról Sátoraljaújhelybe jutni ezelőtt valóságos tortúra volt. Éjfélkor kelve döcögős sze­kerén 10—12 kilométernyi utat tenni sárban, hóban, fagyban a szerencsi állomásig, vagy onnan a nevezett községekbe: ez volt a merész vállalkozó sorsa. Ez a képtelen közlekedési állapot okozta aztán, hogy a Hegyaljá­nak e két, legelsőrendü borter­melő helye, — hol a pincékben milliókat érő kincsek feküsznek ma is, — izolált helyzete miatt nem tudott úgy érvényesülni, a mint azt a köz- és magánérdek megkívánta volna. — Abaujszáa- tóról ne is szóljunk, annak még keservesebb volt a helyzete, mert 20 kilométer választotta el a vasúti állomásoktól. Elképzelhető, hogy ha Galí­ciából, hol hegyaljai borainknak A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Levél az idegenből. — A „Zemplén* eredeti tárcája. — Az amerikai magyarok társas életéről, ott létesitett tudományos, önkópző s jótékonycélu intézményei­ről s a szálakról, melyekkel a sok ezer kivándorló az idegen földhöz láncolta magát: nagyon vastag, tar­talmas és tanulságos könyvet le­hetne Írni. A nemzeties együttérzés létesít­ményeket teremtett már az idegen­ben, melyek lehetővé teszik, hogy a kivándorolt magyarság pártfogása alá helyezkedjék a már régebben kiván­doroltaknak s munkát, keresetet kap­janak. Sokszor nagyon nehéz munka ez s verejtékkel kell megszerezni a dollárokat, de aki átment az óceánon, legtöbbnyire áthaladt az élet azon választó vizén is, mely a gondatlan könyelmüség s a terhes de békét s jólétot adó munkásság közzé von ha­tárt. A munka, a pénzkeresés vágya, a nagy ut viszontagságai megacéloz­zák a kezet a durva munkára is, ki­irtják a büszkeséget, dölyföt s va­lami nevezhetlen elkeseredéssel s erő­vel esik aztán neki a kivándorló a munkának, amelyet dollárrá váltanak fel ott a tengeren túl. Jól esik hallani minden hirt, mely tudatja, hogy Amerikában nincs rossz dolga a magyarországiaknak. Hiszen kétszeresen fájó volna, ha a kivándoroltak elvesztése felett érzett fájdalomhoz azon tudat is járulna, hogy a haza elhagyására ösztönző remények a messze idegenben nem váltak valóra. Kedvező híreket mondó, ilyen­féle tartalmú, igen érdekes levelet irt most lapunkhoz Petsár Gyula, volt sátoraljaújhelyi fodrász, közölve utazását s amerikai éleményeit. Az érdekes, eredetiségében meghagyott levelet nem tartjuk érdektelennek közreadni: Cleveland, 1909. szeptember hó. Május 27-ón kötött ki hajónk New-Yorkban s talán az isteni gondviselés akarta úgy, hogy ne mi velünk sülyedjen el, mert köz­vetlen visszamenőben tönkre ment, oda veszett az utasok holmijával együtt. Mert történetesen a „Sla­vonia“ nevű hajó volt az, amelyi­ken 19 napig éheztem én 300 fo­rintomért, II. osztályon. Először elkülönítettek a feleségemtől, má­sodszor ez az úgynevezett magyar legkitűnőbb piaca van, egy-egy borkereskedő lejött a Hegyaljára, Bodrogkereszturban vagy Sze­rencsen már nagyon elvesztette a kedvét a tovább utazástól. — Féltette az erszényét no meg a testi épségét is, mert bizony a mai modern ember már csak a vasúton való utazáshoz szokott s a tengelyen való rázatásban nem találja örömét. Abban az esetben pedig, ha az a külföldi borkereskedő, eset­leg valamely dúsgazdag külföldi ur megbízottja nagynehezen el­jutott Mádra vagy Tállyára, a borvétel alkalmából feltétlenül számotvetett az elszállítás módo­zataival. Mikor meghallotta, hogy Mádról 10, Tállyáról pedig 15 kilométer sáros utón kell befu­varozni Szerencsre a bort, — Bodrogkereszturig pedig ez az ut 12—17 kilométer, akkor na­gyon elment a kedve attól, hogy a kért árösszeget a nagyterhet képező szállítási költségek mel­lett is viselje. — Százezreket veszített el Hegyaljánk e közle­kedési nehézség miatt évente, — milliókra megy a kár, melyet csak az utóbbi évtized alatt is szenvedett. Ha a hegyaljai vasút 15 év előtt nyittatott volna meg: ma nem volna Mádon és Tállyán agrárkölcsön. Nem hangzanék a jajszó a legértékesebb borok birtokosainak ajkairól, mert évi * 19 hajójárat, melyen magyar étkezést hirdetnek s kaptunk olyan gyalá­zatos angol kosztot, hogy a meg­érkezés napján, ha valami ismerős várt volna minket, aligha ismert volna reánk. Succi 21 nap alatt nem fogyott le jobban, mint én a 19 keserves nap alatt, mert a ten­geri betegség is igen megviselt en­gem a férfit, mig a feleségemnek a feje sem fájt. Szidtam a mi köz­ismert tehetetlenségünket, hogy ép­pen ezzel az átkozott „Cunard“ társasággal kötöttünk mi magya­rok szerződést. Ezen a magyar vonalon egy tiszt sem tud se magyarul, se né­metül, akinél orvosolhatná az em­ber baját, egy magyar orvos volt a hajón és a szerencsétlen szintén nem tudván angolul s ő sem tu­dott a tiszttársaival érintkezni csak mimikával. El is átkoztuk magyar utasok a hajót s amint később ki­derült, meghallgatott Isten és el- sülyesztette. Soha többet ezen a vo­nalon nem mennék és nem aján­lom egy honfitársamnak sem csak úgy, ha I. osztályon jön, vagy megy és jól ellátja magát 3 heti élelemmel: konservekkel, itallal stb. mert olyan táplálkozásban volt részünk, hogy leírni nem lehet. Ez termésük akadálytalan és köny- nyü módon való értékesítése le­hetővé tette volna anyagi rom­lásuk kikerülését, vagy legeny­hébben szólva az eladósodott­ságtól mentette volna meg őket. Mindnyájan tehát, kik Zem­plén vármegye világhírű termé­két nemcsak a magunk, de a világ kincsének tekintjük a to­kaji borban, őszintén örvendünk, hogy 1909. október első napja olyan intézményt adott át a köz­jólétnek, melynek áldásai rövid időn belül élénken tapasztalha­tók lesznek. Mi ebből a szem­pontból, Hegyaljánk uj életre keltének, a nagy világforgalomba történt közvetlen bevonásának szempontjából üdvözöljük a hegy­aljai vasutat s hálával adózunk mindazoknak, kik e nagy arányú intézmény létrejöttét lehetővé tették. A községek csaknem erejü­ket meghaladó anyagi áldozato­kat hoztak. Nagy összegű rész­vényeket váltottak meg, határuk legszebb részeit engedték elda­rabolni, kisajátítani a vasút cél­jaira. De hálával említjük azokat is, kik szellemi tőkéjükkel, fá- radhatlan munkásságukkal meg­oldották e csaknem 30 év óta vajúdó nagy kérdést. Az admi­nisztratív munkából Fábián La­jos vasútépítő vállalkozó vette ki oroszlán-részét. A legközelebbi jövő igazolni igazi szégyenünk nekünk magya­roknak. Hát még a szerencsétlen ILI-ad osztályú utasok. Ezekről megemlé­kezni is fáj és azt a szenvedést és bánásmódot, amibe részesülnek látni kell. Ütik, verik őket kivétel nél­kül nőt, férfit, gyermeket, felnőttet s ezt orvosolni nem lehet, a kapi­tány a legfelsőbb hadúr s ha pa­naszra mentek; ő az utasra nézve kedvezően nem intézett el semmit. Egy magyar pincér szolgált ki bennünket, ki Barabás orszgyül. képviselő unokaöcscsének mondotta magát, az azt mondta, hogy vissza­felé mindig másképen bánnak az utasokkal, mert Fiúméban tud a magyar ember panaszával hova fordulni, de New-Yorkban süket fülekre talál. Az egész szenvedé­sünkért annyi kárpótlásunk volt, hogy amig az Adrián jöttünk, re­mek tájakat láttunk. Három helyen megállt hajónk és én bizony első voltam, hogy leszáljak és megnéz­zem a piszkos olasz városokat. Az első Palermó volt, ahol megálltunk és én nem sajnálom, hogy le men­tem, fogalmam sem lett volna egy olyan nagy város piszkos, bűzös voltáról; igazán kár, hogy az Isten az ilyen népnek narancsot, citro­NAGYMIHÁLYI SÖR- ÉS MALÁTAGYÁR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. BIbő rangú modernül berendezett hazai ipartelep. Évi gyártás 30,000 hektoliter. Gyárt Márci usi, Korona és Cazinó sört. gy Sátoraljaújhelyi főraktár : Egyesfiit Szikvizgyár és Sörnagyraktár, Justus utca, *yg| Mezőlaboroz, Sstropkó, Homonna, Varannó, Gálszóos, Királyhelmeoz, Perbenyik és Szerenosen — i Állandóan friss és zamatos sört szállítanak. ............. ■ »■ » Zemplénvármegyei képviseleteink: Lapunk m»J «sánta 8 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents