Zemplén, 1909. július-december (39. évfolyam, 53-103. szám)
1909-09-11 / 73. szám
4. oldal. ZEMPLÉN. Szeptember 11. zése. Az áthelyezés azonban most sem valósult meg, mert a tanács a piac átköltöztetésével várni fog addig, mig a Tüzoltó-tér kikövezési munkálatai befejezést nem nyernek. Kiss Ödön h. polgármester az újabb határidőről, melyben a napi piac a Tűzoltó-térre fog kerülni, falragaszok utján fogja értesíteni a város közönségét. — Nagy, jótékonycólu ünnepség a Bodrogközön. A nemes missziót teljesítő Bodrogközi Jótékony Nőegyesület, ólén elnöke gróf Mailáth Józsefnéval: jótékonycélra egy nagyszabású, fényes ünnepséget rendez Perbenyiken, mely iránt szinte országszerte élénk érdeklődés nyilvánul meg már azért is, mert azon a zempléni arisztokrácia is találkozót fog egymásnak adni, a nagy közönséggel együtt beállva a jótékonycél szolgálatába. Ennek a fényes ünnepségnek, melynek rendezését a nemes, agilitásáról ismert gróf Mailáth Józsefné vette tervbe a vezetése alatt álló jótékony nőegyesülettel, már megjelent a műsora is, mely igazolja, hogy egy minden tekintetben változatos, fényes és nagyarányú ünnepség fog lefolyni folyó hó 19-én Perbenyiken a kies „Nyesés“ mulatóhelyen. Mulattatónak, látványosnak és szórakoztatónak ígérkezik az impozáns ünnepség s a rendezőség mindent elkövet, hogy a Perbenyikre kirándulóknak ez az ünnepség emlékezetessé s feledhetlenné váljék. Az ünnepség délután 2 órakor veszi kezdetét s a mulattató műsorban galamblövészet, allegorikus diszfelvonulás 12 képben, élőképek, apotheozis, társasvacsora, lámpionos menet, confetti csata, táncmulatság s más szórakoztató müsorpontok lesznek. A zenét katona s cigányzenekarok fogják szolgáltatni. A közönség ellátásáról mindenben gondoskodva van. Az ünnepség napján Sátoraljaújhelyből, honnan jóformán a fél város készül kirándulni — különvonat fog indulni, melyhez kedvezményes jegyek váltására szóló igazolványok Mitrovich Endréné nőegyl. titkárnál (Királyhelmecz) s a Zemplén kiadóhivatalában (Sátoraljaújhely) válthatók 20 fillér ellenében, mely bólyegjegyekben is beküldhető. Az ünnepség rendezősége a mulatságba belevonja a népet is, melyet felvonulásokkal, lacikonyhával, zenével fog szórakoztatni. Belépődíj: egész napijegy, mely az egész napi program megtekintésére jogosít, vacsorával együtt személyenként I. oszt. 12 kor. II. oszt. 7 kor. — Két tagból álló család részére személyenként I. oszt, 11 kor., II. oszt. 6 kor. — Három, vagy ennél több tagból álló család részére személyenként I. oszt. 10 kor. II. oszt. 5 kor. — Tribünjegy, egyedül a délutáni diszmenet megtekintésére : I. oszt. 5 kor., II. oszt. 2 kor. — I. oszt. jegy az esti előadásra és vacsorára 7 kor. II. oszt. jegy 5 kor. — III. oszt. jegy a díszmenet megtekintésére 40 fillér. — A műsorból kitetszik, hogy mindenről gondoskodva van, mi a kiránduló közönséget ki fogja elégíthetni s máris mutatják az előjelek, hogy Perbenyiken folyó hó 19-én egy nagyszabású s teljes anyagi s erkölcsi sikerrel záródó ünnepség fog lefolyni. — Hegyaljai bor az angol király asztalán. Eduárd angol király ma- rienbadi időzése alatt részt vett a gr. Lönyay Elemér és neje Stefánia cs. és kir. főhercegnő által adott dejeuneren, mely alkalommal gr. Lónyay Elemér tokaj-hegyaljai borai kerültek az asztalra. A felséges nektár annyira megtetszett a királynak, hogy azokból udvara számára nagyobb meny- nyiségü megrendelést tétetett Londonba. Mindenesetre örvendetes, hogy ily módon, ily támogatás mellett a tokaji bor végre valahára újra elfoglalhatja a világpiaczon azon első helyet, melyet csakis a borhamisitók manipulációi folytán volt kénytelen, hacsak ideig-óráig is, silány minőségű utánzatoknak átengedni. — Tüzérek átvonulása városunkon. Folyó hó 11-én reggel félkilenc órakor Sátoraljaújhely városon keresztül újabb katonai átvonulás történt. Ez alkalommal a miskolci tüzér dandárnak két ütege vonult át a városon ágyúival. A két tüzér üteg Alsóreg- mecre igyekezett s Sátoraljaújhelyben megállva egy kis pihenőt tartottak. Az átvonuló katonák a vármegyeháztól kezdve az útvonal mentén állottak fel s egy kis pihenő után folytatták fáradságos útjukat Alsóregmec felé. A tüzérek átvonulását nagyszámú érdeklődő közönség nézte végig. — Beiratások eredménye. Sátoraljaújhely város tanintézeteinél az 1909/10. tanévre szóló iskolai beiratások eredménye a következő : A kegyesrendiek vezetése alatt álló rk. főgimnázium nyolc osztályába összesen 337 tanuló iratkozott be: kevesebb az előző évi létszámnál 53-mal. — Az irgalmas nővérek vezetése alatt álló Karolineum rk. leánynevelő intézetnél polgári és elemi iskolába s az óvodába összesen 520; a róm. kath. elemi fiúiskolába 200; — a polgári fiúiskolába 198; — az állami polgári leányiskolába 191; — a stat.-quo izr. elemi iskolába 219 növendéket Írtak be. Az állami elemi iskolába f. hó 15-éig tartanak a beiratások ; a létszám előreláthatólag meg fogja haladni az ezeret. — Nem Sárospatak, de Munkács- oroszvég. Lapunk legutóbbi számában Papp Gergely nagymihályi csendőr- járásőrmester áthelyezéséről adtunk hirt. Hivatalos forrásból nyert értesülés alapján közöljük, hogy nevezett őrmestert nem Sárospatakra, de Mun- kácsoroszvégre helyezte át a m. kir. honvédelmi miniszter. — Kérelem. A „Zemplén Naptárának 1910. évre szóló kötete e napokban kerül szedés alá. A közhivatalok, egyletek, társulatok, intézetek stb. vezetőihez a naptár szerkesztősége már szétküldötte a hiteles névjegyzék egybeállítása iránti kérelmét. Minthogy a naptár adatainak teljes hitelessége közérdeket szolgál, a szerkesztőség ez utón is felkéri az érdekelteket, hogy ahová a hivatalos névjegyzék kiegészítése iránti kérelem talán tévedésből, vagy postai téves kezelésből folyólag meg nem érkezett volna, vagy olyan egyletek, testületek, köz- és társas intézetek, melyek a naptárban eddig elő nem fordultak, de felvételüket óhajtják : szíveskedjenek a szükséges adatokat szerkesztőségünk címére mielőbb beküldeni, hogy a hiteles adatok hü reprodukálásával legyen naptárunk a közönség érdekeinek szolgálatában egybeállitható. — Pályázat. A néhai Kellner Mózesné szül. Schwartz Betti által létesített és a sátoraljaújhelyi izraelita anyahitközség elöljárósága által kezelt 3000 korona kiházasitási alapítványnak 1903. februártól 1906. okt.-ig felgyűlt kamata — miután az 1906. 1907. és 1908. években hirdetett pályázat eredménytelen maradt — folyó 1909. évi október 22-én az örökhagyó halála évfordulóján válik esedékessé. Ugyanekkor válik esedékessé ezen alapítvány 1906. okt.-tól 1909. okt.-ig felgyűlt kamata is. E kamatösszegeket elnyerhetik oly izr. menyasszonyok (hajadonok), kik az örökhagyó két testvérének egyikétől törvényesen leszármazottak, esküvőjüket a jelzett évforduló napon tartják ős két hasonló leszármazásu rokon által segélyre ajánltatnak. Kellően felszerelt folyamodások a hitközség elöljáróságához címezve a titkári hivatalnál folyó évi október hó 10-ig adandók be. Ugyanott kaphatnak bővebb felvilágosítást. A segélyezendő menyasszonyt, illetve menyasszonyokat a hitk. elöljárósága választja és szemeli ki. A pénz a polgári és egyházi házasságkötés hiteles igazolása után folyósittatik. Az egyh. házasság, mivel a halálozás évfordulója ez idén péntekre esik, a rákövetkező vasárnapon történhetik. — A betegsegélyzö pénztári állások. Lapunk multi számában közreadtuk a sátoraljaújhelyi kerületi mun- kásbiztositó és betegsegélyzö pénztárnál újonnan szervezett tisztviselői állások betöltésére vonatkozólag az igazgatóság által kibocsátott pályázati hirdetményt. Az állások elég szépen vannak javadalmazva, amit csak helyeselni lehet, mert akitől jó munkát kívánunk, annak meg kell adni a tisztességes megélhetés feltételeit is, nehogy a nyomorgó ember a más kasszájában kotorásszon. Van azonban a pályázati hirdetmény ellen egy kifogásunk, t. i. kimaradt abból, hogy az ezen állásokat betöltő tisztviselőktől megfelelő összegű óvadék kiván- tassék meg. Elkerülhetlennek tartjuk ezt s azért is felhívjuk a pénztár igazgatóságát, hogy e hiányt sürgősen pótolja s a múltak szomorú tapasztalatain okulva tegye közzé, hogy minden tisztviselőjétől — állása súlyának megfelelőleg — készpénzben vagy közhitelforgaliri értékpapírokban leteendő s meghatározott összegű biztosítékot kíván. Ezzel a pénztár vezetősége a közmegnyugvásnak tartozik. — Serencsótlenség. Súlyos csapás érte Éless István legenyei körjegyző családját. 4 éves kis fiacskájuk az udvaron játszadozott társaival, miközben egyik fiú a sarokvasról leemelve levő kaput feldöntötte s ez oly szerencsétlenül esett a kis fiúra, hogy lábszáralcsontját kettétörte. A kis fiút az Erzsébet közkórházban ápolják. — Gondatlan szülésznő. Grosz- mann Dávidné szülésznő Demkó András és neje legyesbényei lakosok újszülött csecsemőjét fürdetés közben rendkívül forró vizbe mártotta úgy, hogy a kis gyermeket összeforrázta és az a sérülések következtében keserves kínlódás után meghalt. A járásbíróság távirati értesítése folytán az újhelyi ügyészségtől Olchváry kir. ügyész és dr. Löcherer törvény- széki orvos kiszállottak a helyszínére és megejtették a bűnügyi boncolást. A gondatlan szülésznő ellen a bűnügyi eljárás folyamatban van. — Búcsú Szerencsen. A szerencsi róm. kath. egyháznak folyó hó 8-án népes búcsúja volt. Az ünnepi nagymisét Petsár Gyula monoki plébános mondotta. Istentisztelet után Szeke- resi János plébános házánál lakoma volt Szerencs és vidéke intelligenciájának részvételével, melyen részt- vett Bemáth Béla orszgy. képviselő is. — Beiratások az iparostanonc iskolában. A sátoraljaújhelyi iparostanonc iskolában az 1909—Í0. iskolai évre a beiratások folyó évi szeptember hó 12-től 15-ig, a rendes tanítási napokon d. u. 6-8 óráig az állami elemi fiúiskola II. A) osztálya termében eszközöltetnek. — Távolsági kimutatások hivatalnokok részére. Köztudomású, hogy az egyes községek egymástól való távolságának megállapítása a kereskedelmi minisztérium által e célra rendelkezésre adott térkép lapokból csak hosszas keresés és számítás alapján volt megállapítható. Ezen hosszadalmas eljárás megkönnyítésére Ajaky János m. kir. p. ü. számellenőr szolgabirói járásonként kimutatást állított össze a járáshoz tartozó valamennyi községnek egymástól való távolsága feltüntetésével. — Ezen megállapított távolságok a m. kir. p. ü. igazgatóság mellé rendelt számvevőség által hitelesítve vannak s igy pontosságukhoz kétség nem férhet Mindazoknak, akik hivatalos utazásokat teljesítenek, a célszerűen össze- állijott távolsági kimutatásokat igen ajánljuk. A kimutatások az összeállítónál járásonkint (csak hivatalnokoknak) egy (1) koronáért szerezhetők be. A kimutatások külső kiállítása olyan, hogy azok valósággal remekei a magyar kőnyomdászatnak. — Pálinkafőzők figyelmébe. Adott esetből folyólag a m. kir. pénzügy- miniszter kimondotta, hogy gyümölcs- termelők vagy szőlőbirtokosok által saját termésű gyümölcsből (törkölyből) kisüstön főzött pálinka nagyban eladható anélkül, hogy ahoz a pénzügyi hatóság engedélye volna kikérendő. Menyasszonyi kelengyék beszerzésére ajánljuk Schön Sándor és Barna D. előnyösen ismert céget DUNKY FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében Sátoraljaújhely Széchó- nyitér 9- Modern irányzatú művészi kivitelű fényképek és nagyítások készülnek. Az 1909. őszi idény különlegességei: blúzok, ajak, kosztümök, pongyolák, leányruhák és női felöltőkben már mind raktáron vannak Szegő Sándor divatáruházában Sátoraljaújhely. — Teljes ellátást keres intelligens úri ember, helybeli keresztény intelligens családnál. Cim a kiadó- hivatalban. — Az orvoskongresszus sikere. Kétségtelen, hogy az orvoskongresszus legfőbb sikerét azok a tudományos előadások képezik, a melyeket a müveit világ orvosi kapacitásai tartottak azokról az elterjedt betegségekről, melyeknek mélyére még nem hatolt a tudomány. Ez előadások legtöbbje a vakbélgyulladás, a gümőkór, a rak és az idegbajok körül forgott. Különösen az utóbbiak érdeklik az orvos világot, miután manapság a mértani haladvány arányában terjed az idegbeteg emberek száma. Aki népszerűén tudományos előadásban kívánja ismerni a különféle idegbajok természetrajzát, az kérje egy levelezőlapon, lapunkra való hivatkozással az „értekezés a villamos gyógymódról« cimü könyvet, melyet ingyen és bérmentve küld bárkinek az Elektro Vitalizer Orv. Rend. Int. Budapest, Károlykörut 2. félemelet 50 sz. — A drezdai motorgyár, részvénytársaság mely máig is a legkitűnőbb motorokat gyártotta, kellemesen meglepte az összes szakköröket a legujabb és legegyszerűbb szerkezetű universalis — szivógáz — motorjaival és annak különös előnyeivel. Különös megemlítést érdemel, hogy a legolcsóbb barna és kőszenet egyenlő jó eredménnyel gázzá fejleszti, úgy hogy egy lóerő óránként kb. 1 fillérbe kerül, miért is egy ilyen szivórgázmotort minden tulajdonosa kedve szerinti égőanyaggal táplálhatja anélkül hogy annak szerkezete bármilyen kompli kációknak, vagy nehéz kezelésnek lenne alá vetve. A drezdai motorgyár részvénytársaság gázmotorja e szerint a legolcsóbb hajtóerő mely erős és solid, valamint egyszerű szerkezeténél fogva a legbiztosabb üzemgép. Mindenki aki motort venni óhajt, forduljon tehát elsősorban a gyár vezér- képviselőjéhez Gellert Ignác és Társához Budapest, Terézkörut 41. felvilágosításért. Szemgyógyintzéet van Miskolcon a Csabai-uton levő szanatóriumban. — Zongora tanítás. Zongora órákat úgy háznál, mint saját lakásán előnyös feltételek mellett ad kiváló képesítésű zongora tanítónő. Cim;