Zemplén, 1909. január-június (39. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-20 / 6. szám
Sátoraljaújhely, 1909. Január 20. ^ WC.H ------...... ... —— — 6. (4814.) Harminchetedik évfolyam. Megjelen hetenkmt kétszer szerdán ós szombaton este. $zerke»ztőség és kiadóhivatal : Sátoraljaújhely, Főtér 9 szám. Telefon: 42. szám. Kéziratokat nem adnnk vissza. NyHtíórben minden garmond sor 30 AH. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ÉHLEBT GYULA, MAJTÉNYI GÉZA, felelős szerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 10 korona, félévre 5 kor negyedévre 2.50 korona. —* Egyes szám ára 10 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó otán 2 fill. Petit botüknél nagyobb, avagy diszbetükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. Ut a szivekhez. — jan 20. Napjainkban alig vau nehezebb helyzete valakinek, mint a gyakorlati lelkipásztorkodás terén működő egyházi férfiaknak. A felületes szemlélő azt véli, hogy csupán aranyak besöprésé- böl áll a lelkészi hivatalos funkció ; a kissé szabadabb gondolkozása s magát néhány Nick Carter elolvasásából merített tudománya alapján műveltnek vélő elem pedig, amely azonban nem egyéb szerencsétlen félmüveit s eltévelyedett társaságnál, abban véli kimerithetőnek szelleme szabad megnyilvánulását, ha üres óráiban a papokkal foglalkozik. Nem mondjuk, hogy az egyházzal, mert annak, legyen az az ■ egyház bármilyen hitet valló, magasztos tanaihoz nem ért. Tudatlan tehetetlenségében tehát kikezdi az egyház szolgáit, a lel- készkedő papságot, üvölt és reklamál amiatt, hogy azok is élnek, sőt nem átallják megszolgált bérüket meg is kívánni a tisztelt hitfelekezetbeiiektől. Beteges állapottá fajult máiéi Magyarországon is a papok iránti gyűlölködés. Pedig akárhány falusi papot sorolhatnánk fel névszerint s valláskülönbség nélkül, akiknek alig van 4—500 frt. évi jövedelmük. Azt is keserves fáradozással, gyűlöletes exe- kuciókkal hajtják be többnyire a kurátorok éppen azoktól, akik szájhősködnek a lelkészkedő al- papság megélhetése ellen. Bizonyos, hogy a párbér és szabadstóla nem is tartozik népünk előtt a legkellemesebb fogalmak közzé. Főleg az utóbbi gyűlöletes, mert egy-egy pénz- sóvár papnak tág teret nyitott a harácsolásra. — Megszüntetését azonban a párbér és egyéb hason természetű szolgálraányokkal együtt csak akkor remélhetjük, ha a kath. autonómia törvénybe lesz iktatva. Mérséklést elvárhatunk azonban joggal, ha a most már előhaladott stádiumban levő kongrua ügy végre befejezéshez jut s az a szegény falusi pap is megkapja legalább az ő évi 1200 forintját, mint a létfeltétel minimális összegét, amelyet a fizetés kiegészítő kongrua fog neki nyújtani. Nyolc évi középiskolai, négy évi theologiai s legtöbbször még ezeken felül külön végzett tanulmányaik révén ennyit joggal el is várhatnak a társadalomtól. Most már helyzetük javulni fog, mert a kormány legközelebb rendezi a lelkészi kongruát, tehát csak a másik gyűlöletes fogalom maradna még meg: a szabadstóla. Pedig ebben az utóbbiban sem lehet feltétlenül és kellő körültekintés nélkül kárhoztató ítéletet mondani lelkészkedő papságunknak főleg ama részére, akik életcélul híveik szereteté- nek s nagyrabecsülésének elnyerését tűzték ki célul maguk elé. Szerzett jogokat fel nem adhatnak, ezt egyházjogunk s a kánoni törvények tiltják. Saját személyeiket illetőleg azonban teljes szabadságuk van a stóla meghatározása tekintetében. Jól distingváljunk. A lelkészi javadalmakat a canonica visita- tiok alapján létrejött s hitközség és egyházi főhatóságok közös megegyezésével kiállított és jóváhagyott dijlevelek állapítják meg. E dijlevél egyik tétele például a sátoraljaújhelyi róm. kath. lelkészi javadalomnál a szabad stóla. Jog ez, dijlevélileg biztosított jog, mely az állással együtt jár, attól el nem vonható, el nem idegeníthető. Erről a jogról a mindenkori plébános le nem mondhat, annak megváltoztatása vagy hatályon kívül helyezése épp oly kevéssé áll szabadságában, mintha egy törvényszéki bíró a perrendtartásból neki nem tetsző valamelyik §-t akarná önhatalmúlag kiküszöbölni. Joga van azonban a lelkésznek — s erre gyönyörű példát statuált Bessenyei István sátoraljaújhelyi apátplebános, — arra, hogy saját lelkészkedésének idejére a szabadstóla keretében ta- rifális, mérsékelt stóla dijakat állapítson meg, mely megállapítás egyházjogilag nem kötelező, sem az utódot nem terhelheti, sem a plebánosi javadalom dijlevelének vonatkozó tételét nem alterálja. Újabb canonica visitatioig az előbbi bir közjogi érvénnyel, de szerzett s birtokolt jogok keretén belül bizonyos határvonalakat megállapítani, ez nem csak bölcseségre és emberszeretetre de egyben arra is vall, hogy azok közt a sokak által félreismert papok közt valóban magasztos gondolkozásu emberekkel is találkozunk. Nagy örömünkre szolgál, hogy éppen Sátoraljaújhely plébánosa ad inicia- tivát ebben a tekintetben. Mikor Bessenyei István 1908. március 12-én átlépte a sátoraljaújhelyi plébánia templom küszöbét, legelső szavai ezek voltak: „Szeretetet és bizalmat kérek hiveimtől, szeretettel leszek hozzájuk én is.“ Társadalmi nagy tevékenysége sokkal ismertebb a kiváló főpapnak, hogysem azt itt külön kellene méltatnunk. Ott találjuk már minden terén a közjóért való küzdelmeknek. Vármegyénél, városnál, egyletekben, társulatokban, körökben, közjótékonyságban mindenhol elől jár. — Most megmutatta egy nagyobb müvével, hogy igazi lelkipásztor. Önként mondott le szabadstólájának dús jövedelméről s táblázatba foglalva állapította meg a stólá- ris dijakat, amelyek arányban állanak hitközsége népének fizető- képességével s egyben — minthogy ez a táblázat az egyház- tanács jóváhagyásával a templomban közszemlére is ki lesz téve — tájékoztatja hiveit a stóladijak összegéről. Ezek a dijak szerzett tudomásunk szerint nagyon méltányosak s a lakosság anyagi helyzetével arányban állók, a teljesen vagyontalanoktól pedig semmiféle stóladijat nem kívánván a nemes szivü lelkész, megszűnik az az anomália, hogy földhözragadt .szegényembereket valóban összekoldult pénzen temessenek el. Az ilyen pénz megszerzése nagy nehézségekkel járt a családra, de nem találta abban örömét a lelkész sem, tudva szomorú eredetét. Nagy bizonytalanság szűnik ezzel meg. Mindenki tudhatja ezentúl, hogy egy temetési funkció milyen díjazással jár. Nem akarunk régieket feszegetni, nem akarunk a jövőnek beszélni. Nekünk ma csak egy véleményünk lehet, mely tökéletesen fedi az egybáztanács bála nyilvánításait, amidőn elismerését fejezte ki s meleg ovációban részesítette kiváló apátplebánosát e direktíváért, mely anyagi tekintetben is sokat jelent, de főleg arra alkalmas, hogy a hívek szeretetét és nagyrabecsülését biztosítsa a fenkölt gondolkozásu lelkész iránt. Magyarország külpolitikai helyzete és a hatalmak politikája. — Kót cikk. — Irta : Bencsik Iréné. II. A helyes külpolitikának nagy perspektívákat kell átölelnie s nem csupán az adott esetekre szorítkoznia ; s miután a hatalmak jelenlegi politkája annyira csak az adott esetet szolgálja, hogy ily rövidlátást alig tudunk a hatalmakról feltételezni, ez oknélküli zavar s alig elcsitult nagy lárma hallatára önkénytelenül is gondolkozóba estünk, ha a hatalmak e nagy és önzetlenül nemes felháborodása, amelylyel részint a sértett nemzetközi jog, részint a gyengébb érdekének pártfogása címén az annexió elismerésétől mindeddig húzódoztak, nem rejt-é magában kevésbbé nemes és még kevésbbé önzetlen okokat. A hatalmak a Balkánt, Európának ez egyetlen még prédának ígérkező pontját, a béke és rend fenntartásának hálás örve alatt évek óta úgy kerülgették, mint macska a forró kását. Féltékenyen ellenőrizve egy- i mást, hogy valamelyikük nélkülük a ! kásába ne kapjon és dühösen prüszkölve arra a vakmerőre, amelyik csak egy mozdulattal is közelebb látszott húzódni a tálhoz. S most, miután a törökök felébredt politikai ösztöne elvonta előlük a nagy jóakaratuk által rájuk nézve már erősen veszélyeztetett területet, számításaikat csalódottan keresztülhúzva látva, vesztett reménységük egyedüli talaját a jövőben csak Boszniában láthatták, miután Bosznia hovatartozandóságának meg nem oldott problémája mindig magában hordta volna a jövő konfliktusainak csiráját, amely ugyan esetleg a mainál is nagyobb bonyodalmat provokált volna, de amelyből a nagyhatalmaknak esetleg hasznot huzniok sikerülhete. Törökország — most egyéb gondjai és gyengébb lévén, hogysem velünk háborút folytathatna — ma nem gondolhat Bosznia visszafoglalására, de nincs kizárva, hogy az állandósult szabadság korszakában megerősödve, a kor szelleméből szükségszerűen feltámadó nemzeti önérzet követelni és megkísérelni nem fogja-é azt; mely esetben ismét a jog és igazság jól festő köntösébe burkolózva (mely alól azonban bármily hosszú legyen is, kilátszik a lóláb) alkalmuk nyílnék a hatalmaknak a beavatkozásra, s támogatásuk honorálásaként a török birodalomtól szerzendő kompenzációkra. S miután azt valószínűleg vereségük esetén sem engednék el, — amit most a kis Szerbiától győzelem esetén sem követelhetnének — akkor már kevésbbé riadnának vissza egy európai háború provokálásától szem* ben azzal a kecsegtető kilátással, sőt biztos tudattal, hogy bármelyik fél javára dőlne is el a háború, a vége a Balkánon való nagy osztozkodás lenne. S hogy a hatalmak meg nem indokolható exponált raaguktartásából levezetett s a fentebbiekben kifejtett gyanú nem alaptalan, azt megerősíti Anglia ravasz és alattomos politikája, amelylyel a Balkánon keveri a kártyát; s amelynek titkos, de azért nagyon is átlátszó szándéka, hogy miután a már meg nem változtatható annexió kikerülhetetlen elismerése folytán a jövőre nézve megszűnik a háborút előidézhető ok, a Törökországnak sugalmazott merev magatartás s általunk teljesíthetetlen, túlzott követelések felállítása által, már most belekcrgesse Törökországot egy velünk való háborúba, amely neki (Angliának) úgy politikai, mint gazdasági téren óriási hasznot hozhatna, sőt egy világháború révén hatalmas versenytársa: Németország esetleges meggyengülésével, az annyira sóvárgott kizárólagos világuralomhoz is hozzájuthatna. S bizonyos, hogy ez nemcsak ravasz, de egyszersmind ügyes politika is, mert ha ebbeli terve a mi engedékenységünk folytán — aminek Aerenthal legutóbbi kártérítési ajánlatával is tanujelét adta — nem is sikerülhetne, úgy a saját támogatásának tulajdonítva az alku Li*»!»*»»!* msl ss&staa, 4 oldal.
