Zemplén, 1908. július-december (38. évfolyam, 53-104. szám)
1908-07-25 / 60. szám
Julius 25. ZEMPLÉN. 3. oldal. julius hó 26-án fog megtartatni s a hús ugyanaz nap a napi piacon a 29. sz. bódéban, amelyen az meg is fog jelöltetni, lesz elárusítva és pedig: A marha-hus kilója I. rendű 1 kor. 12 fillér; II. r. marha-hus 90 fillér árban. Midőn ezt a közönség tudomására hozzuk, figyelmeztetjük, hogy a hús elárusitásának biztosítása érdekében a napi marhahús szükségletét a jelzett helyen szerezze be.“ Árra kérjük ez alkalommal a közönséget, hogy a nagy nehezen elért eredményt tegye még fényesebbé azzal, hogy hús szükségletét a városi mészárszékből szerzi be, nehogy az legyen a panasz, ami már előzőleg volt egyszer, hogy senki sem jelentkezvén, hatósági mészárszék felállításának szükségét az akkori polgár- mester nem látta fennforogni. Bár ez alkalommal nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy már is hiba történt, amennyiben a holnapi husméréshez, az első nagy naphoz ilyen elkésve adták ki a hivatalos hirdetést. Ez ügygyei kapcsolatban mint érdekes hirt ide iktatjuk a következő hirlapi közleményt: A makói hatósági mészárszék. Makóról jelentik: A hatósági mészárszék felállítása ügyében ma Rákossy Gyula rendőrkapitány el- nöklésóvel ülés volt. Rákossy felhívta a jelenvolt összes mészároso-, kát és henteseket, hogy a megoko- latlanul nagy húsárakat mérsékeljék, ellenkező esetben Makó városa kénytelen lesz hatósági mészárszéket felállítani. — A mészárosok és hentesek rövid tanácskozás után kijelentették, hogy a marhahús árát 52, 50 és 46, a borjúhúsét 60, 50, a disznóhusét 80, 70 és 56, a juhét 48, 44 és 40 krajcárra szállítják le minőség szerint. Rákossy rendőr- kapitány helyeslőén vette tudomásul az árakat. A hús ára ezzel visszatért a tiz évvel ezelőtti normális árhoz. — Staudt József előléptetése. A király Staudt József belügyminiszteri segédtitkárnak a miniszteri titkári címet és jelleget adományozta. A legfelső kitüntetés Staudt Józsefet épen városunkban érte, hová pár napi tartózkodásra jött le. Ezt az alkalmat természetesen örömmel ragadták meg itteni nagyszámú barátai, ismerősei és tisztelői, hogy a kitüntetés alkalmából üdvözöljék. Staudt József hosz- szu ideig működött itt, mint főispáni titkár s ez idő alatt kiváló egyéni tulajdonai közszeretetét vívtak ki számára, melynek általános voltát ép a jelenlegi üdvözlés melegsége, őszintesége és terjedtsége bizonyítja. — Henk Imre tvhat. föállatorvos áthelyezése. A földmivelésügyi miniszter Henk Imre th. főállatorvost Temesvárra, helyére pedig Révész György m. kir. állatorvost helyezte Sátoraljaújhelybe. Henk Imre uj állomáshelyén magasabb munkakört fog betölteni, amely egyszersmind felügyelői előléptetését alapozza meg. Távozását úgy tiszttársai, valamint Ujhely város intelligens közönsége is őszintén sajnálja. — Eljegyzések. Cziráky Károly sárospataki jegyző eljegyezte Szalay Margitkát Gönczön. — Ifj. Witek Imre károlyfalvi kántortanitó eljegyezte Szepsy Erzsébetet Bodrogke- reszturban. — Sulyovszby István előléptetése. Országszerte ismerik és nagyra- becsülik Sulyovszky Istvánt, akinek melegen érző szive és céltudatos működése mintegy kiegészítő része annak az áldásos, nemzedékekre kiható emberbaráti missziónak, amelyért urát, Andrássy Dénes grófot, az egész civilizált emberiség csodálja. A nemes- szivü grófnak minden tettében, minden intézkedésében hűséges osztályosa, tanácsadója Sulyovszky István, ügyeinek régi intézője, jószágigazgatója. A gróf, aki jelenleg Sulyovszky István kir. tanácsossal együtt Hollandiában egy tengeri fürdőben időzik, újabb fényes jelét adta annak a szeretetteljes bizodalomnak, amelyet hűséges jószágigazgatója iránt érez. Ugyanis Andrássy Dénes gróf Sulyovszky István kir, tanácsos igazgatót legutóbb teljhatalmú uradalmi kormányzójává nevezte ki a Gömör, Ábaujtorna, Zemplén és Nyitra vármegyékben fekvő uradalmaiba. Az érdemes férfiút, kinek nagy része van abban, hogy Andrássy Dénes gróf évente ezreket áldoz jótőkonycélokra, a kinevezés alkalmából a kraszna- horkaváraljai uradalom tisztikara kül- döttségileg üdvözölte. — Esküvő. Gombos Jenő kassai kereskedő augusztus hó 9-én esküszik hűséget Kassán Árvái Eliznek. — Husárszabás Sátoraljaújhelyben. Erősen megsárgult régi Írásoknak teljes hitelű soraiból olvassuk: Eszökbe vévén pedig városatyáink, hogy az marha árának nagy le szállása miatt szükséges lenne a húsnak árát is alább határozniok. Melly is ekképen határoztatott meg Szent Jakab havának huszonhatodik napjátul fogva: Az hízott ökör húsnak fontya 21/z; Az alább való ökör és Tehén hús, mihent nem hízott 2; Egy nagyobb ökörnek 4 Lába, orrostul megtisztítva 10; Tisztitatlan 4; Kisebb marhának 4 Lába orrostul tisztítva 7; Tisztitatlan 4 : Bornyu húsnak fontya 3 ; A’ Borjú Láb 6; Bornyu fej tisztítva 6; Tisztitatlan 4; A' Borjú gyomor 6 : A’ Bornyu Tüdő májjával együtt 6 ; A’ Juh Húsnak fontya 2; A’ Kecske húsnak fontya IV2; Friss Disznó Húsnak fontya 3; Bürös petsenyének fontya 4; Soós száraz szalonnának fontya 8; Nyers szalonnának 6; Uj hájnak fontya 8; O hájnak fontya 10 grajezár. Mellynek közönségessé való tételénél azonban tudni kell, hogy a fent előszámlált „limitatio“-nak minden bötüje „privi- legialt Sátor-Allya-Újhely mezőváros“ mészárszékeiben jó régecskén, éspedig az Urnák 1794. évében volt kelendő, akkor tájban, mikor néhai vitézlett Inczédy István újhelyi nemesek számvevőjének egykorú számadásában egy ilyen tobzódó tételt is olvasunk: „Vettem Hat font Tehén húst; 15 xr“ ... Az öreg idők órájának éves kereke azóta máig 114-et..fordult. És ma, 114 év múltán, Kiss Ödön, rend. tan. városunknak polgármestere, plakátokon is hirdeti, hogy Sátoraljaújhelyben tegnap hatósági próbavága- tás volt, minek következéséül julius 26-án, a 29. sz. bódéban a hatósági mészároslegény az első osztályú marhahúsnak kilóját 1 kor. 12 fül-ért, a másodosztályúnak kilóját pedig: 90 fillérért méri. Tessék egy kis összehasonlítást tenni, abból a hatósági „limitatio“-ból, hogy volt 114 évvel ezelőtt és hogy van ma a megélhetésmód. Bizony azok az -olcsó jó idők, amikor a „férfinaktehénbörből készített egy pár jó fekete csizma ára 1 frt 70 kr; az asszony embernek való egy pár kecskebőr csizma ára pedig 90 krajcár; a férfinak való fejelés csizma 54 kr., ellenben az asszonynak való fejelés csizma csak 45 krajcár“ volt: azok a csaknek hihetetlen jó idők elmúltak örökre. Most örülnünk kell, hogy végre megmozdult városunkban is a helyhatóság, él törvényadta jogával és 1 kor. 12 filléres marhahusárral iparkodik magához édesgetni a gazd- asszony embereket. — Halálozás. Veszprémy József kir. kultúrmérnök 4 éves kis Dóra leánya f. hó 24-én Sátoraljaújhelyben elhalt. Temetése ma d. u. ment végbe. — Nyelviskola Ujhelyben. Napról- napra fejlődő városunknak kulturális haladására nem kis befolyással lesz azon intézmény, melyről épen lapunk zártakor kapunk hirt. — Ugyanis a „Nyelv és Irodalmi intézet r. t.,“ mely a minapában Debrecenben alakult és a melynek célja Berlitz rendszerű nyelviskolák alapítása az ország különböző részeiben, szept. hó 1-én városunkban is tanfolyamot nyit egy három tanerőből álló tantestülettel. Taníttatni fognak a német, francia és angol nyelvek ugyanazon nemzetbeli tanárok által. Az évi tandíj 100 koronában van megállapítva és havi 10 koronás részletekben fizethető. Élőleges jelentkezéseket már elfogad a Lővy Adolf könyvkereskedő cég. Azon kitűnő eredmények után, mit ez intézet már eddig is felmutatott: ez intézet és annak agilis igazgatója Rose Miksa tanár támogatása a közönség által nemcsak kívánatos, de a nyelvek tanulására vágyóknak elen- gedhetlen is. — Házasság. Adorján Dezső hírlapíró ma, f. hó 25 tartja esküvőjét Brassóban Aradi Aranka színművésznővel, a szabad kai színtársulat szubrett- primadonnájával, kinek művészi kvalitásait Sátoraljaújhely közönsége még abból az időből ismeri, mikor a művésznő a Komjáthy társulat szubrett primadonnája volt s mint ilyen egyúttal a sátoraljaújhelyi színpadnak is kedvelt müvésztagja. — Orvtámadás egy erdész ellen. Erdőhorvátiból Írja tudósitónk : Folyó hó 18-án este 11 órakor Szikora György uradalmi erdész Komlóskáról Erdőhorvátiba indult lakására. Útközben — mint lapunknak Írják — az uradalmi erdész orvtámadás áldozata lett. A mint Erdőhorváti felé igyekezett az erdőn átvezető utón négy ember támadta meg, kik fejét egy gubával leszorítva ütötték, verték s az ut melletti patakba akarták belesü- lyeszteni. A megtámadott s védekezni képtelen erdészt alighanem súlyos és végzetes bántalmazás érte volna, ha véletlenül két Komlóskáról jövő szekér nem jön arra, melyeknek zörgésére az orvtámadók elmenekültek az erdőségbe. A megtámadott erdész igy is súlyos sebekkel fekszik lakásán s gyógykezelés alatt áll. A rejtélyes támadókat a csendőrség erélyesen, de ezideig eredmény nélkül nyomozza. — lnternátus az újhelyi apáca zárdában. Elemi és polgári tanképe- sitő bizonyítványokkal ellátott, paulai szent Vincéről nevezett szatmári kongregációhoz tartozó irgalmas nővérek vezetése alatt elemi és polgári iskolai tanulók internátusi nevelésben részesülnek a sátoraljaújhelyi apáca zárdában. Minden további szükséges föl- világositással szívesen szolgál az intézet főnöknője. — Mindazon szülők figyelmébe, kik gyermekeiket főleg vidékről megbízható s valóban jó nevelésbe óhajtják elhelyezni, ajánljuk e magas színvonalon álló intézetet, mint olyat, hol a leánykák a legjobb nevelést és valódi anyai szeretetet találják föl, azonkívül, hogy tanulmányaikban is kiváló gonddal lesznek vezetve. — Tolvaj cselédleány. Juhász János MÁV. vonatfékező, sátoraljaújhelyi lakost nagy összegig károsította meg f. hó 22 én házi cselédje, Hamar Mari 26 éves, cseléd. Hamar Marival Juhász vonatfékező a ,mező- laborci vasúti állomás vendéglőjében ismerkedett meg s az késznek mutatkozott szolgálatába állani. Egyideig itt is volt Juhász házánál, de folyó hó 22-én, mialatt Juhász vasutas minőségében Mezőlaborcon volt útban, feltörte szobájának egyik szekrényét, abból 90 k. készpénzt lopva el. Azonkívül eltulajdonította 400 koronás postakönyvét is gazdájának, kinek 13 éves Margit nevű leányával elment a polgári takarékpénztárba s a pénzt felvette. Az utcán aztán a kis leányt magára hagyva, kocsiba ült, kihajtott a nagy állomáshoz s elutazott. A károsult hazajővén Me- zőlaborcról, egyenesen a rendőrséghez sietett, hol panaszt tett a hűtlen cselédleány ellen. A károsult panaszára megindított rendőrségi nyomo- zatot Jurcsó Ágoston rendőrbiztos folytatta s vezette le, ki azonnal sür- gönyözött a vidéki nagyobb városokba. A gyorsan s erélyesen vezetett rendőrségi intézkedések eredménye- képen f. hó 24-én a cselédleányt a dedreceni rendőrség elfogta s nála a lopott összeget kevés hiánynyal megtalálta. A szerencsés fogásról értesítette a sátoraljaújhelyi rendőrséget, ki a károsultat nyugtatta meg. — Táncvizsga. Révész Imre tánc- tenitó tanítványaival kedden, f. hó 28 án este 8 órától tartja meg nyilvános táncvizsgáját. — Révész Imre már 35 éve működik sikerrel a tánc- tanitás terén, s azon igen szép sikereket ért el. Ez éven különösen érdekes lesz a táncvizsga, mert a rendes táncokon kívül még külön gyermek ballettek is lesznek, u. m. „Cachuka spanyol,“ „Gavotte,“ továbbá az „Udvari Négyes“ és „Magyar szóló.“ Ezen táncvizsgára felhívjuk az érdeklődők figyelmét. Belépő-dij személyenként 1 korona. Révész Imre 35 éves tánc- tanitásának emlékére, azon esetben ha elegendő jelentkező lesz, még egy uj tanfolyamot nyit. — Nyilvános elszámolások. Mezőlaborcon f. hó 12-én a mezőlaborci róm. kath. templom javára úgy anyagilag, mint erkölcsileg fényesen sikerült mulatság folyt le, melynek sikerét a rendezőség élén munkálkodó gr. Hoyos Viktor járási főszolgabíró agilitásának, s érdeklődésének lehet javarészben köszönni. — A mulatság bevétele 345 korona voll, kiadása 145 korona, s igy a jótékonycélra 200 korona összeg maradt, mely a rendezőség által Lehoczky Istvánnak, mint a templom alap pénztárnokának át is lett szolgáltatva. A mulatságra jegyeiket megváltották gróf Andrássy Sándor, dr. Moskovics Ervin 20—20, Kelemen Kálmán, Haraszthy Miklós 10—10, Lehoczky Endre, Omaszta János, Sztrennyovszky József 5—5, özv. Reich Ferencné 4, Id. Zalánffy Sándor 3, Szegedy Bazil s Berman Gusztáv 2—2 koronával. Felülfizettek : gróf Hoyos Viktor 28, Wollman Renée 18, Lehoczky Miklós, Halász Illés 10—10, Kálossy Ferenc 8, dr. Klein Zsigmond 7, dr. Görgey László 5, Hozdovits Péter, Petrasovszky Leo 4—4, Losonczy József, Mazur Gyu- láné, Borbáth Gábor, dr. Krajcsovics József, Turkinyák Iván, Szemán N. Sárkány Róza 3—3, Rónay Vilma, Vogler Rezső, Vojnár Béla, Dur- csinszky Kálmán, Ócskay Andor, Koch Béla, Farkas József, Müller Lajos, Honák László 2—2, Paraghy Árpád, Halasi Pál, Hladonik János, Gerbery Ede, Gojdics Illés, Kocsis Gyula, Szegő Farkas, Gress Andor, ifj. Zalánffy Sándor, Szilassy Irén 1—1 koronát. A jótékonycélt adományaikkal támogatóknak ez utón is köszönetét mond a rendezőség. — A felsözempléni tanuló ifjúság f. hó 19-iki nagytoronyai jótékonycélu tánc- mulatságán felülfizettek: Gr. Berch- told Kázmér 50, Iványi Károly 13, Gáthy József, Mihalik József, Soltész Miklós 5—5, Szokolszky Géza 4, id. Kolonay Gyula, Szunyoghy József 3—3, Szikszay Béla, Alexy Endre, Stefancsik József, Widder Andor, Kádár János, Péter Mihály, Balogh György, Mészáros Elek, Doboey Pap László 2—2, Erdélyi András, Jákó Sándor, Bartha Lajos, Kapu Gyula, Takács János, Simon Ferenc, Molnár Béla 1—1 koronát. Fogadják az adakozók a nemes cél érdekében a rendezőség őszinte köszönetét. — Veszett gyanús kutyák garázdálkodása. A legutóbbi napokban Sátoraljaújhelyben több rendbeli veszett gyanús kutya marás történt. Ebből kifolyólag a rendőrkapitány az összes szájkosár nélkül kóborló ebek elfogását s kiirtását rendelte el, azonkívül minden egyes esetben a legszigorúbb pénzbeli büntetést fogja mérni a házon kívül, szájkosár nélkül kóborló ebek tulajdonosaira. Ennek valóban itt az ideje. A megmart egyének nevei a következők: Gondkevies Katharina, Menykő János, Pasztermák János, Fülöp István, Lupis Gyula, Keuber Józsefné, Vágenberg Irén, Osztapják János s Onuska Gyula, kik közzül két utóbbit már fel is küldték a Pasteur intézetbe. — Női kereskedelmi tanfolyam. A homonnai magy. kir. állami felső