Zemplén, 1908. július-december (38. évfolyam, 53-104. szám)
1908-07-25 / 60. szám
2. oldal. Z E;M,P LÉN. Julius 25. ségem van, bejelentettem még 1907. év október havában, hogy az ügyvédi gyakorlatot folytatni kívánom — és hogy a h. polgármesteri állás alóli felmentésem iránt a kérvényt T. Zemplén vármegye alispánjához benyújtottam. Az alispán ur bizonyára úgy mint én, abban a feltevésben, hogy az állapotok rövidesen változni fognak, kérvényem elintézésével s én annak sürgetésével vártam; igy történt, hogy az 1907-ik év október havában benyújtott felmentés iránti kérvényem most julius hó 6-án adatott vissza nekem, hogy adjam azt be annál a hatóságnál, amelytől a megbízatást nyertem. A kérvény engem illetett, az csak is nekem volt visszaadható, tetszésemtől függött azt ma, holnap, egy hét vagy hó múlva beadni, vagy egyáltalán be nem adni. Mint mondottam, én ügyvéd vagyok, soha kibúvó ajtókat nem kerestem, s mert én a kamarának bejelentettem, hogy felmentésemet kértem, nem habozva és nem tétovázva, miután a kérvény kezemben volt, én azt másnap vagyis julius 7-én a képviselőtestülethez címezve a városi iktatóba benyújtottam azzal a szándékkal, hogy a legközelebbi közgyűlésen tárgyalható legyen. Az ügy abból a célból, hogy ahoz javaslat készíttessék, mert újabb időben, vagy is egy óv óta minden ügy javaslattal kerül a képviselőtestület elé, az ügyész úrhoz került, mert még is fontos kérdésről van szó s elintézése az ügyvédi rendtartás ismeretét kívánja. Én az ügyet a julius 16-ára tervezett ülésen szerettem volna tárgyaltatni, azonban dr. Reichard Salamon kedves barátom, a h. tőügyész ur, a ki éppen most rendezi lakásán irodáját, a javaslatot el nem készíthette s igy az a jul. hó 20-ára összehívott s már tovább nem halasztható tárgysorozatba fel nem vehető volt. Ezért nem tehettem eleget a Fm. H. által annyira óhajtott sürgősségnek. E tárgyban nyilatkozik a leg- tárgyilagosabban a h. főügyész ur a Fm. H. 59. számában. Ezt jóhiszemmel más lap nem teheti másként közzé, mint egyszerűen közli, de a Fm. H. nem igy szokta. Ezt sajnos, tapasztalásból Írhatom, mert addig, mig érzékenyebb voltam a közélet tövisei iránt, addig mig nem voltam tisztában ezen lap intencióival s talán .több kedvvel és idővel rendelkeztem, mint ma, támadásaira feleltem, illetőleg helyreigazító közleményt írtam — Ezt közre is adta, el is ismerte, hogy igazam van, de bámulatosan mindenkor azzal a megjegyzéssel kisérve: „Nagyon sajnáljuk, hogy a h. polgármester ur intenciónkat, cikkünket, szándékunkat félre értette vagy félre magyarázta“ ; néha azt is beismerte, hogy ő volt helytelenül informálva, de aztán még is ütött rajtam egy nagyot. így történt ez dr. Reichard Salamon barátom közleményével is, beismeri a lap, hogy helytelenül volt informálva, kiváncsi vagyok, ugyan kitől szerzi nevezett lap a hivatalos dolgokról, nevezetesen a személyemmel összefüggőkről információit? — Annyit tudok,’hogy nem tőlem,—de ismét kijelenti, hogy „bármennyire tisztel is bennünket, általa hibásnak tartott cselekedetünket nem fogja elhallgatni.“ Erre azt hiszem nem kerülhet a sor sem dr. Reichard Salamon barátom, sem részemről, annál kevésbbé, mert erre nem is kérjük. Hogy ismertetett cselekedetünkkel hibát követtünk volna el ? ezt a közönség Ítéletére bízom. Annyit azonban a Fm. Il.-nak tudomására juttatok, hogy én részemről még ha valaki haboznék, tépelődnék, gombjain számlálná is, hogy lemondjak, ne mondjak, rossz néven nem venném oly embertől, aki önzetlenül, tisztán városa iránti szere- tetből és kötelesség érzetből nehezen választ a közt, hogy odadobja a kezeire bízott gyeplőt a bizonytalanságnak, vagy visszatérjen a kenyerét biztositó foglalkozáshoz ?! Kiss Ödön, h. polgármester. Ezen nyilatkozat után, mely teljesen fedi a tényeket s egyező Kiss Ödön h. polgármesternek a lemondás kérdésében elfoglalt mindenkori álláspontjával: kevés mondanivalónk lehet. Legfeljebb az, hogy ha a már nem tendencia nélküli sürgetések arra késztetik, hogy határozzon lemondása vagy maradása kérdésében: határozza azt, hogy élére áll városunk tisztviselői karának, s munkálkodását e város javára szenteli, vezetve Sátoraljaújhelyt önzetlen, becsületes törekvésével a szebb s boldogabb korszak felé. Iskolai Értesítők. ni. A sátoraljaújhelyi államilag és városilag segélyezett nyilvános polgári fiúiskola 1907—8. tanévi értesítőjét 54 oldalon, Kertész Ödön intézettulajdonos igazgató állította össze. A füzetet mi inkább Évkönyvnek, mint értesítőnek neveznők, mert Értesítő fogalma alatt csak azt érthetjük, amelyik valóban értesít is mindenről, tehát a kalkulusokat is közli. Az évkönyv egyébként ügyesen és helyesen van egybeállitva; említett hiányától eltekintve elég tartalmas és mondhatni, hogy magas pedagógiai színvonalon állanak tanügyi közleményei. Az első: „Iskolán kívüli közoktatás'1, Gárdos Mór tanár szellemes értekezése, milyet a kiváló pedagógustól már megszoktunk. Nagyon érdekes Gárdos eme közleményének második része; ez valójában az iskolán kívüli közoktatásról, a szabadliceumról szól. — Ajánljuk főleg Sátoraljaújhely város közönségének, hogy ezt a közleményt olvassa el, mert akkor képet nyer arról a hatalmas szellemi munkáról, mit ez intézet tanári kara kifejt a felnőttek oktatása érdekében s ugyanakkor nem fogja megtagadhatni nagyrabecsülését attól a tantestülettől, mely szabad idejét is a közoktatásnak áldozza, embereket akar képezni azokból, kiknek gyermekkorukban nem volt alkalmuk a szükséges alapismeretek elsajátítására. Helyesebb, hálásabb tárgya nem lehetett volna az évkönyvnek, mint ez a közlemény, mely hivatva van arra is, hogy a szabadliceum intézményét népszerűvé tegye városunkban. A második közleményben Dió- szeghy László intézeti tanár Írja le kellemes, vonzó stilusban s távol a doctrinair rendszertől ama tanulmányutat, melyet az ifjúság a tantestület vezetése alatt tett a diósgyőri nagy vasgyárak megtekintése céljából. Az ut célja és jellege kitünően volt megválasztva. Polgári iskola növendékeit a reál életre kell nevelni. Élvezetes, tanulságos szép útleírás ez. Az intézet igazgatója Kertész Ö lön számol ezután be 14 oldalas jelentésében az intézet múlt tanévi beléletéről. — A jelentés igen nagy gonddal, részletesen van egybeállitva. Átolvasását ajánljuk a városi polgárság figyelmébe, mindjárt más színben tűnik majd föl előttük a polgári iskola, mint azt addig sokan vélték. Most már a városi pénztár is évi 1000 koronával segélyezi az intézetet, mely az államtól is kap 600 kor. segélyt, melyből felszereléseit gyarapítja, a mely felszerelések máris sok részben mintaszerűek. Az iskolai értesítők sablonos részét, — tananyag, tudnivalók a jövő évre stb. — ez évkönyvben is megtaláljuk. Ez ellen nem szólunk, ez helyén való. De kifogásoljuk, hogy a tanulókat csak névszerint sorolja fel, az osztályzat mellőzésével. Akárki mit mond, addig nem értesítő az ilyen mü, amig a klaszifikáció hiányzik belőle. Elvi álláspontunk az: hogy az értesítőnek igazi értesítő jellegét s valódi értékét a klaszifikációk közlése adja meg. Vájjon nem esik-e nagyon is jól a legújabb pedagógia tudósainak, ha most előszedik azokat a 25—30, sőt 40 év előtti időkből való értesítőket; ott minden osztálytársuk nevén kívül azoknak klaszi- fikációját is megtalálják. Mi'y kellemes és jól eső érzetet kelt ez, mily végtelen becscsel bir egy ilyen értesítő. Ne akarjunk sem másokat felültetni sem magunkat. A kalkulusok mellőzését nem az uj pedagógiai irány, de a kényelem, szeretet s a helytelen érzékenykedés sugalmazzák. Folyton támadnak újítók, akik azt akarják, hogy nevükhöz valami emlék fűződjék. Herostrates is erre törekedett ; vigyázzanak a legújabb pe dagógusok, hogy dicsőségük olyan kétes értékű ne legyen. Az osztrák kultusz miniszter már a kalkulus jegyzést is eltörölte az uj tanév elejétől. Követni fogjuk ugyebár a „müveit nyugatu-ot rövidesen. No csak kövessük. Minek tanuljon a nebuló, ha már kalkulust sem kap. Nem is fog az tanulni. Ennyi mondani valónk van a legújabb pedagó gusoknak. A sátoraljaújhelyi polg. fiú iskola rohamos fejlődését igazolja ama körülmény, hogy a lefolyt tanéven már 131 növendéke volt. —; Ezek közt magyar anyanyelvű 121, német és tót 10. Róm. kath. 20, gk. 5, ref. 11, ág. 3, jzr. 92. Helybeli illetőségű 56, vidéki 75, v. VÁRMEGYE ÉS VAROS. )( Állatorvosi áthelyezések és kinevezés. A földmivelésügyi miniszter Kraitz Ede sárospataki állatorvost Beregszászra helyezte át, helyére Virág Mór székesfővárosi m. kir. állatorvost osztotta be Sárospatakra. — Ugyancsak a földmivelésügyi miniszter Niedermüller Ferenc Bácsordas községi ^állatorvost ideiglenes minőségű m. kir. állatorvosgyakornokká kinevezte és szolgálattételre a sátoraljaújhelyi törvényhatósági m. kir. állatorvoshoz osztotta be. — Koch Béla mezőlaborci járási állatorvost Kőszegre, Megyercsy Kázmár állatorvos gyakornokot Sátoraljaújhelyről Mezőlaborcra áthelyezte. )( Az újonnan rendszeresített szolgabirói állásra vonatkozóan a következő sorok közlésére kérettünk fel: „Tekintetes szerkesztő ur 1 A „Felsőmagyarországi Hírlap“ f. évi julius hó 18-án megjelent számában „Harc a szolgabirói állásért“ cim alatt reám vonatkozólag egy alaptalan közlemény jelent meg, amely közleményben a sátoraljaújhelyi járás szolgabirói hivatalához újonnan rendszeresített szolgabirói állással kapcsolatban az állittatik rólam, mintha én sorra járnám a megyebizottsági tagokat s hogy pártfogásukat megnyerjem, mindenféle rokonságra és hivatalos jelöltségre hivatkozom. Mondanom sem kell, hogy úgy az egyik, mint a másik körülmény telivér valótlanság, mert a jelzett állásra egyáltalában nem pályázom s nevem csak tévedésből kerülhetett a lapokba. Midőn tek. szerkesztő urat jelen soraim szives közlésére tisztelettel kérem, maradtam Nagymihályban, 1908. julius 20. Hálás köszönettel, készséges tisztelője : Mertens Arthur, köz- igazgatási gyakornok.“ — Itt említjük meg, hogy az uj szolgabirói állásért ez idő szerint Székely József és dr. Marton Gyula tb. szolgabirák pályáznak. )( Díszoklevél átadás. A szerencsi járás jegyzőinek egyesülete diszelnö- kévé választotta Gortvay Aladár főszolgabírót. A diszelnökségről szóló művészies kivitelű oklevél átadása céljából a járás összes jegyzői f. hó 22-én tisztelegtek a főszolgabírónál. Az ünnepi beszédet az egyesület elnöke Pethő Dániel sajóhidvégi jegyző intézte a főszolgabíróhoz. Gortvay Aladár átvevén a díszoklevelet, meleg szavakban köszönte meg a megtiszteltetést s biztosította a jegyzői kart jóindulatáról. A hivatalos tisztelgés végeztével a főszolgabíró a Nagy Szálloda kerthelyiségében barátságos villás reggelire látta vendégeiül a jegyzői kart. A rendkívül agilis főszolgabírót, midőn járásának jegyzői kara igy megtisztelte, önmagát tisztelte meg egyben ; mert Gortvay neve a kötelességteljesités fogalmát jelenti, aki tehát vele érez, az vele is halad azon a téren, ahol a közügy javára lehet sikeresen munkálkodni. )( Törvényhatósági bizottsági tagok választása. A mezőlaborci kerületben fellebbezés folytán megsemmisített törvényhatósági bizottsági tag- választás f. hó 21-én lett újonnan megejtve. Bizottsági tagokul megválasztattak : Görgey Gyula sátoraljaújhelyi kir. járásbiró s Homicsko Pál homonnai lakos, ügyvéd. )( Pályázat jegyzői állásokra. Mád községben 160U kor. készfizetés s 350 korona lakbérrel javadalmazott adóügyi jegyzői állásra julius hó 25 ig adandók be a pályázati kérelmek a szerencsi járás főszolgabirájához. — A bélyi 1000 korona éyi fizetéssel javadalmazott segédjegyzői állásra agusztus hó 16 ig lehet pályázni a királyhelmeczi főszolgabíróhoz beadandó pályázat utján. )( Kitiltott egyének. A szinnai járás főszolgabirája Kies Olexa méréséi illetőségű, valamint Bandorcsák Mihály szolyvai illetőségű egyént járása területéről egyszer s mindenkorra kitiltotta. )( Vadászati jogok bérbeadása. Magyarsas község vadászati joga s Szürnyeg községé aug. 4-én, Céke s Imreg községeké aug. 6-án fognak a magyarsasi körjegyzői irodában bér- beadatni. Szolnocska község vadászati joga aug. 12-ón fog a szolnocskai községházánál árverés alá kerülni. )( Megürült szülésznői állások. A Mocsár községi szülésznői állásra jul. hó 24-ig, a hosszulázi szülésznői állásra julius 29-ig s a megyasszói községi szülésznői állásra jul. 24-ig adhatók be pályázatok az illetékes főszolgabíróknál. HIRE k. Olcsóbb a hús. — jul. 25. Végre sikerült! Három esztendő óta írunk, kérünk, majd panaszkodunk a husdrágaság ellen és sürgettük a hatósági mészárszéket. Kivéstük. Az eredmény itt van s erről Kiss Ödön b. polgármester a következő hivatalos hirdetményben értesíti a város közönségét: „Sátoraljaújhely város képviselőtestülete 1908. évi junius hó 15-én tartott ülésében 197|7256|1908. sz. a. hozott határozatával próbahusvágást rendelt el. A próbavágás folyó évi MIT £CrYUn? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer. a mohai Minden külföldit felülmúl hazánk természetes _________ szénsavas-vizek királya .......— gyógyvíz, a gyomorégést rögtön ■Forrás. ÁGNES megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, gyomorbajosoknak. Milleniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali, bor- és használata valódi áldás Kedvelt borviz! Olcsóbb a szódavíznél! Mindenütt kapható !