Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-30 / 44. szám
l. oldal. ZEMPLÉN. Május 30. jAMfcwiytíélu zártkörű nyári táncmulatságot rendez. Belépő-dijak: Személy-jegy 2 korona. Családjegy 4 korona. Felülfizetóseket a jótékonycélra való tekintettel elfogadnak és hirlapilag nyugtáznak. A táncmulatság kezdete d. u. 5 órakor. — Eljegyzés. Dr. Dévai Ármin gálszécsi ügyvéd eljegyezte Aczél Margitot Kisvárdán. — Jegyzők gyűlése. A zemplén- vármegyei községi és körjegyzők egylete Sárospatakon f. évi junius hó 11-én d. e. 10 órakor tartja tavaszi rendes közgyűlését, melynek 8 pontból álló tárgysorozata van, közöttük több, igen fontos. — Tanulmányút. A „Zemplén- vármegyei orvos-gyógyszerész egyesület“ mind népszerűbbé váló tanul- mányutját ez éven is megtartja és pedig ez idén a Balaton vidékére rán- dul ki. A tudomány kultiválóiboz szívesen csatlakoznak laikusok is, mert ezek a tanulmányutak mindenkor igazi élvezetet szereznek az abban résztvevőknek. Szinte nevezetessé lett vármegyénk orvos-gyógyszerész egyesülete már eme kirándulások rendezése tekintetében, aminek élénk bizonyítéka az, hogy értesülésünk szerint a mostani kirándulásban a budapesti és a debreceni orvos-gyógyszerész egyesületek is részt fognak venni. Figyelmeztetjük a tudomány s a természet szépsége iránt érdeklődőket, hogy a kik a kirándulásban részt venni óhajtanak, ebbeli szándékukat mielőbb tudassák az egyesület titkárával, dr. Roboz Bernáttal. Hölgyek ífe részt vehetnek a tanulmányúiban s más érdeklődőkkel együtt mindama kedvezményekben részesülnek, melyekben az egyesület tagjai. A két napra terjedő Balaton melléki útra indulás Sátoraljaújhelyből 1908. jun. 26-án az esti vonattal. — Egy kis statisztika. Az 1908. év január—április havában Amerikából mintegy 250.000 magyar munkás vándorolt vissza. Az előző év hasonló idő szakában ez a szám 80.000 volt. Amerikába bevándorolt a f. év első harmadában 117.000, mig 1907-ben 400.000 ember. Tempora mutantur 1 — Megszökött elmebeteg. Molnár János közkórházi főorvos némahegyi szőlőtelepóről Madarász Mihály nevű, abaujkéri lakos, 63 éves elmebeteg egy őrizetlen pillanatban megszökött s azóta nem került elő. Az eset bejelentése folytán a sátoraljaújhelyi rendőrség elrendelte az önkényes szabadságot vett elmebeteg körözését. — Tornaverseny Sárospatakon. A „Sárospataki Akadémiai Athlétikai Club“ által, 1908. május 28-án Sárospatakon rendezett háziversenyen dijat nyertek: I. 60 méteres sik futás. 1-ső : Horváth József I. jh., 2-ik : Páchy József II. hh., 3-ik: Kovács Bertalan I. hh. — II. Kezdő vivők. 1. Tomcsányi Boldizsár jh., 2. Töőz Lajos jh., 3. Juhász Imié II. hh. — III. Magas ugrás. 1. Rutkay Elemér II. jh., 2. Horváth József I. jh., 3. Ivanics Bertalan II. hh. — IV. Korlát. 1. Csabay Gyula II. jh., 2. Tamáska Lőrinc I. jh., 3. Izsák Imre H. hh. — V. Távolugrás. 1. Páhy József II. hh., 2. Vitányi Iván II. jh., 3. Szalay Béla II. jh. — VI. Súly- dobás. 1. Kató István II. hh., 2. Tamáska Lőrinc I. jh., 3. Szalay Béla II. jh. — VII. Nyújtó. 1. Csabay Gyula II., 2. Tamáska Lőrinc I. jh., 3. Murgu Péter II. jh. — VIII. Rud- magasugrás. 1, Páhy József II. hh., 2. Antalfy Gyula II. hh., 3. Bornemisza István IV. hh. — IV. Haladó vivők. 1. Tamáska Lőrinc I jh., 2. Kossuth Ferenc II. jh., 3. Majos István II. jh. — X. Súly emelés. 1. Lőrinc László III. jh., 2. Tamáska Lőrinc I. jh., 3. Kovács Bertalan I. hh. — Hadüzenet. Az emberi élet- biztonság de legalább is a testi épség megóvása érdekében hadat üzent a város rendőrsége a háztulajdonosoknak, akik köztudomásúlag és szabály- rendeletileg tartoznak arról gondoskodni, hogy a járda folyvást tisztán tartassák telkeik előtt. Annyi azonban az eldobált narancshély s más ilyenféle hulladék, hogy a jámbor utasnak testi épsége folyton veszélyben forog. A rendőrség most nagy figyelmet fordít a járdatisztításban elmaradottakra s közérdekből igen helyesen cselekszik, midőn kényszerítő eszközökhöz is nyúl. — Újabb kamatláb leszállítás. Az angol bank f. évi május hó 28-tól a kamatlábat két és fél százalékra szállította le. — Füstbe ment milliók. A statisztikai hivatal kimutatása szerint az 1908. óv első két hónapjában Magyarország területén 19 millió korona értékű dohányt füstöltek el s 20.000 kor. értékű tubákot szipákoltak föl mindazok, akiknek ez jól esett és akiknek pénzük volt rá. Hogy 19 millió koronát okosabban is lehetett volna felhasználni, arról ne beszéljünk addig mig szivarozva írjuk e sorokat. — Népszövetség. Zemplén vármegye területén legutóbb Bodrog- szerdahely községben alakították meg a kath. népszövetséget Damjanovics Ágoston gör. kath. esperes és Fris- nyák János róm. kath. káplán. A szövetségnek nagyon számos tagja van nemcsak Bodrogszerdahelyen, de a környékben is. — Edison színház a „Vadász- kürtiben. A „Vadászkürt“ kerthelyi- ségének fedett termében folyó hó 31-én vasárnap este mozgó fényképek bemutatásával Harington mester büvészeti mutatványait fogja bemutatni. Számozott helyek a főtőzsdében válthatók. Az érdekesnek ígérkező előadás este fél kilenc órakor kezdődik. A műsor egyik érdekes száma lesz a villanyos szerpentin tánc. A bűvész estélyre felhívjuk a közönség érdeklődését. — Színtársulat Tolcsván. Tolcs- ván Bombay Mihály színtársulata a közönség fokozott érdeklődése s pártolása mellett tartja előadásait. — Correpetitor, VII. gimnáziumi osztályú tanuló, ki a zene, fényképészet és ölej festésből is oktatást adhat, a szünidők tartamára vidékre ajánlkozik. Cim a kiadóhivatalban. DUNKY FIVÉREK cs. és királyi udvari fényképészek műtermében készülnek, Sátoraljaújhely Főtér 9. Csak elsőrendű modern irányzatú minták művészies kivitelben. — Főgimnáziumi, esetleg polgári flu, vagy leányiskolái két tanuló, a főgimnázium közvetlen közelében: Deák-utca 18. szám alatt, teljes ellátásra elfogadtatik. — Eladó egy zöld plüs kis dívány és 2 hockerli, egy függő csinos szobai lámpa és egy nagy alig használt szőnyeg, cim a kiadóhivatalban. — A legrégibb motorgyárak egyike a drezdai motorgyár részvény- társaság. Ezen gyár már 4 évtized óta tökéletesíti speciális gyártmányát, a motorokat és ma a világ minden részében diadalmasan szorítják ki a régi rendszerű hajtógépeket a drezdai motorgyár rászvénytársaság remek motorjai. Magyarországon, Ausztriában és a Balkánon ezen előkelő gyárat a Gellért Ignác és társa cég, Budapesten, (Terézkörut 41. szám) képviseli. Felhívjuk t. olvasóink figyelmét a cégnek mai számunkban megjelent hirdetésére. — Fármal ibolya szappan. E név alatt pár év óta egy kitűnő mosdó-szappan van forgalomban. Ki ne szeretné az ibolya illatot? S ha e kedves és gyöngéd illattal ellátott szappanról még azt is tudjuk, hogy az arcbőrt finomítja, üditi ugyannyira, hogy még a legérzékenyebb arcoőrüek is nagy eredménnyel használhatják s ha tudjuk azt, hogy hasonló finom minőségben ilyen árért külföldi szappant nem is lehet kapni, akkor méltán várhatjuk, hogy a közönség nem szánalmas pártolás céljából, hanem saját érdekében fogja használni e kiváló magyar gyártmányt. 1 darab 80 fillér, 3 darab 2 kor. 20 fillér. Készítője Szabó Béla pipere-szap- pangyáros, Miskolczon. Kapható: Sátoralj a- belyen, Hrabéczy Kálmán drogériájában, 9LK9LIKU5 HATRON-LITHION GYDGYOIZ, Orvosilag ajánlva: hugysavas diathesis, köszvény, cukor- betegség, gyomor-, vese- és húgyhólyag-bántalmaknál stb. Mint üdítő és borviz páratlan. Bővebb felvilágosítással szolgál a Központi iroda: BUDAPEST, LIPÓT-KÖRUT Z9. Főraktár: NAGY FERENC urnái Sátoraljaújhely. Kapható]: Gyógytárak, droguerlák és füszerüzletekben. 1 Q<±Q eredeti angol, íranczia és amerikai toalett- AO:to modelt közöl a BUDAPESTI BAZÁR egy évfolyamában. Előfizetési ára: negyedévre 2 korona. Ingyen mutatványszámot küld a „Budapesti Bazár“ kiadóhivatala Budapest, VIII., Baross-utcza 22. (Budapesti Bazár-ház.) IRODALOM. Az „Adalékok Zemplónvármegye Történetéhez“ c. havi folyóiratunknak 1908-ik évi XIV. évfolyamának máj.—jun. havi füzete a következő érdekes tartalommal jelent meg: 1. A leleszi monostor alapítólevele 1214- ből. Latinból: Dongó Gy. Géza. — 2. Zemplén a Váradi Regesztromban. (XIII. közi.) Irta: Dongó Gy. Géza. — 3. Wolkenstein Ozwald Góbert gróf apai és anyai ágon való egyenes leszármazása a Rákóczi és Hoheuzol- lern hercegi családoktól. (Képekkel és 3 darab leszármazási táblázattal.) Irta: Waldbott Frigyes br. — 4. Zemplén a Sztáray-kódexben (III.) Latinból: Dongó Gy. Géza. — 5. Homonna történetéhez. Irta : Dudás Gyula. — 6. Zemplén vármegye történeti földrajza. (LXXXI) Irta : Dongó Gy. Géza. — 7. Statisztikai adatok Zemplén vármegye néprajzához. (II.) Irta: Balogh Pál. — 8. Tokaj-Hegy- alja borai az 1807. évi ország gyűlésén. (I.) Latinból: Dongó Gy. Géza. — 9. Zemplén vármegye újjászületése 1860-ban. (I.) Irta: Dongó Gy. Géza. — 10. Zemplén vármegye címeres nemesei. (1556—1699.) I. közi. összeállította: Dongó Gy. Géza. — 11. Olasz-Liszka Diáriomából. (XXXIV.) Közli: Dongó Gy. Géza. — Levelesláda. 12. Pálosok dolgai vármegyénk levelestárában. (1610—1790.) Két közlemény. Dongó Gy. Géza. (I.) — 13. Sátoralja-Ujhely város törvényei a XVII. évszázban. (V.) Közli: Dongó Gy. Géza. — 14. Sátoralja-Ujhely város 1848. évi „Polgári Jegyzőkönyvéiből. (V.) Közli: Andorko János. — Tréfás történetek. — 15. „Ügy- viszlet Szemere Miklózsi Onoraazi- sara.“ Közli: Halasy Szerencs. — A szerkesztő postája. Előfizetési ára félévre 3 korona, egész évre 6 korona. Az „Adalékok“ eddig megjelent füzeteihez készült díszes bekötési táblák kiadóhivatalunkban (Főtér 9. sz.) folyton kaphatók. Arnó partján. Ez a cime Vidor Marci legújabb verses könyvének, immár a hatodiknak, amely közkézen forog. Vidor Marci e könyvében a megállapodott lyrikus minden erénye szembeötlő. Mindaz a költői szépség, mely az ő Írásait jellemzi: e könyvben hatalmas erővel jut érvényre, sőt uj szépségekkel lesz gazdagabbá, mintha az Arnó partján az ihletadó miliőben: a versek is eszmében gazdagabban, formai tökélyben kifogástalanul nyernének életet. Az „Arnó partján“-ban a felüdülés, az uj környezet ihletadó ereje nyilvánul meg, mintha a fiatalos hév, szárnyalás kapna újból erőre, de vadhajtásaitól lemezgerélten. Az ott született versek mindegyikében benne lüktet az élet, a megújhodás, a költői termékenységnek azon csodálatos renesszánsza, moly velejár az arnóparti örök tavaszoknak ragyogásával, sugárszőtte vidékének látásával. S a fenkölt, eget ostromló gondolatokat Vidor Marci ez újabb könyvében kifogástalan formába öntötte. Diszonancia, selejtes- ség, sablon sehol úgy, hogy e könyv újabb bizonyítéka annak, hogy a Vidor Marci költői tehetsége iránt várakozással levők most sem csalatkoztak s a költőt költőnek e versek bátran igazolhatják. Az „Arnó partján“ különben hoz komolyabb lyrai termékeket is, ódái szárnyalásu költeményeket, melyek közül egy párat jól ismer lapunk hasábjairól a mi olvasóközönségünk is. Aki költői termékek olvasása által folakar üdülni: szerezze meg e könyvet, mely nem olyan, mint a könyvpiac sok ezer uj szülötte, mely mind halvaszületik: s meghal, mielőtt élhetett. Az „Arnó partján“ egy mélyszivü költő poezis- tele költeményeinek gyöngyeivel ékes, mit az általános bírálat újból elismert róla. A könyv ára 2 korona s megrendelhető a szerzőnél. (Vidor Marci Üngvár.) TANÜGY. = Magánvizsgálatok a főgimnáziumban. A sátoraljaújhelyi r. kath. főgymnáziumban a magánvizsgálatok a folyó évben junius hónap 11 és 12. napján fognak megtartatni. = Gondnokság megalakulása. A sátoraljaújhelyi állami polgári leányiskola újonnan kinevezett gondnoksága f. hó 26-án tartotta meg Dó- kus Gyula elnöklésével alakuló gyűlését. Ez alkalommal a gondnokság tagjai a törvényben előirt esküt tették le, majd az intézet gondnokát választották meg Kincsessy Péter, eddig is volt gondnok személyében. Az alakulás formaságainak elintézése után megtekintette a gondnokság Gyulai Károly igazgató kalauzolása mellett az intézet uj helyiségeit, úgy a tantermeket mint a szertárt és torna termet. = Évzáró vizsgálatok sorrendje a Karolineumban. A paulai szt. Vincéről nevezett irgalmas Nővérek vezetése alatt álló sátoraljaújhelyi „Karolineum“ r. k. leánynevelő és tanintézet elemi és polgári osztályaiban 1997—8. isk. évben a vizsgálatok sorrendje a következő: Junius 3-án d. e. V28 órakor „Veni Sancte“ után hittan az elemi népiskola osztályaiban. D. u. a párhuzamos elemi (Externát) osztályokban. — 4-én d. e. hittan a polg. osztályokban. — 5-én d. e. óvodavizsgálat, d. u. a polgári oszt. tornavizsgálatai. — 6-án d. e. oszt. vizsg. az elemi népisk. III. oszt-ban. — 11-én d. e. oszt. vizsg. az elemi népisk. IV. o.-ban. —• 12-én d. e. a párhuzamos el. (Externát) oszt.-ban. — 16-án d. e. a polgári I. osztályban. — 17-én d. e. a polg. II. o.-ban. — 19-én d. e. a polg. III. o.-ban. — 20-án d. e. a polg. IV. o.-ban. — 20-án d. u. a zenetanulók I. csoportjának zenevizsgája az intézet által szétküldött műsor szerint, — és a párhuzamos oszt. (Externát) tornavizsgája. — 22-én d. e. Te Deum, az érdemsorozat felolvasása, bizonyítványok és jutalomkönyvek kiosztása — 23-án d. e. záróünnepség és a zenetanulók II. csoportjának zenevizsgája. — 24-én d. e. a magántanulók írásbeli, d. u. szóbeli vizsgálatai. — A népiskolai kézimunkák junius 6—12-ig; a polgári osztályok kézimunka, festés s rajzkiállitása 16—23-ig tekinthetők meg. A vizsgálatokra a szülőket és a tanügy barátait az intézet elöljárósága ez utón is azon kéréssel hívja meg, hogy a záróünnepségre helyszűke miatt gyermekeket ne hozzanak.