Zemplén, 1908. január-június (38. évfolyam, 1-52. szám)

1908-05-27 / 43. szám

2. oldal. ZEMPLÉN. Május 27. latban a plébános terve az, hogy a templom alatt ma fennálló butykákat modern, Ízléses kivitelű szép bazár­épületekké alakitatja át, amelyeknek jövedelme tetemes összeget hoz az egyháznak, de a legfőbb az, hogy egészen átalakítja és moderné teszi városunk főutcájának képét. A tem­plom építés céljaira tehát ha más vallásu polgártársaink is adakoznak, igen helyesen teszik, mert közérdeket, a város esztétikai fejlődését moz­dítják elő. Tervezi továbbá a Rákóczi-utcán levő, félig már földbe sülyedt sze­gényház helyett egy tisztességes, célszerű s olyan szegény ház építését, mely kapcsolatos lenne egyúttal le­lencházzal is. Két nemes eszme nyer itt védelmet: a tehetetlen aggság és a tehetetlen gyermekkor védelme. Az iskolai élet terén is szükség van fejlesztésre. Most ugyanis a hely­beli róm. kath. elemi iskolában a IV., V. és VI. osztály növendékei egy tanteremben, egy tanító vezetése alatt tanulnak. A mai viszonyok ezt már nem engedik meg, részint mert ter­hes a gyermekekre, hogy más osztá­lyok tananyagát figyeljék, részint, mert a nagyon népes összevont osz­tályokat egy tanító kellő sikerrel nem oktathatja. Szükségesnek véli az V. és VI. osztály számára egy külön tanterem felállítását és egy uj tanítói állás szervezését. Egyben ezen átala­kítással, — minthogy arra a róm. kath. népiskola épületében kellő he­lyiség van: szükségesnek véli egy tanácsterem létesítését is, mert nem tartja az iskolaszék méltóságával ősz - szeférhetőnek, hogy tagjai gyűlések alkalmával valamely tanterem gyer­mekpadjaiban szorongjanak. Mind­ezen átalakítások nagy költséget nem igényelnek, az uj, V. tanítói állás javadalmáról pedig — mely államse­gély igénybevételével szerveztetnék, — előrelátható, hogy a közigazgatási bizottság a legteljesebb jóindulattal fog viseltetni az iskolafentartó hit­község iránt s az államsegély kiesz­közlését előfogja mozdítani. Ez által eléretik ama cél is, hogy a felsőbb iskolákba nem törekvő növendékek 12 éves korukban a törvényes tan­kötelezettség keretén belül mintegy befejezett egészét nyerik a népokta­tásnak, amely az életben legszüksé­gesebb tudnivalókat megadja szá­mukra. Végül megválasztotta az iskola­szék a folyó évi zárvizsgák elnökeit a következők személyében: I. osz­tály: Arnótfalvy Emil, II. Vass Jó­zsef, III. Éhlert Gyula, IV—VI. dr. Hornyay Béla. Elnöklő plébános előterjesztései­hez az iskolaszék nemcsak minden­ben s teljes készséggel járult hozzá, de az azokért szép szavakban köszö­netét mondó Hornyay Béla dr. kije­lentette, hogy emez újítások szive- vágyát képezik e nagy népességű hitközségnek s megvalósításuk igazi áldás lesz egyház- és iskolára egy­aránt, erősbitve a hazafias, helyes népoktatás terén a vallásos buzgal­mat is, egyben pedig az építkezések által emelve városunk csinosságát. Abban a reményben, hogy mind eme szép tervek már a közel jövőlen va­lóra is válhatnak, szívélyesen üdvözli Bessenyei István plébánost s a Gond­viselés áldását kéri vallásos buzga­lomtól áthatott hazafias, nemes tö­rekvéseire. A gyűlés tagjai élénk éljenzéssel emelték határozattá az említett terve­zeteket s azzal a tudattal távoztak az ülésből, hogy Bessenyei István buzgó működésével uj korszak nyílik meg a sátoraljaújhelyi róm. kath. egyház beléletében. VÁRMEGYE ÉS VAROS. )( Szabályrendelet módosítás. Zemplén vármegye törvényhatósága tudvalévőén 1 °/o-os pótadót szavaz meg közművelődési célokra. E pótadó jjezelése és mikénti felhasználása tár­gyában az eddig érvényben volt vár­megyei szabályrendelet, mint azt a gyakorlati élet bebizonyította, nem felel meg teljesen a célnak. Dókus Gyula alispán most uj szabályrende­let-tervezetet készített és terjesztett a törvényhatóság elé, mely ez alapnak sokkal helyesebb és egyöntetűbb ke­zelését vau hivatva biztosítani. )( A vármegyeház építése. A vár­megye uj székházénak építése ügyé­ről megemlékeztünk a legutóbbi tör­vényhatósági közgyűlésről hozott re- ferádánk keretében. Most a hivatalos lap részletesen közli az idevonatkozó intézkedéseket, melyekből kiemelen­dők főként a következők: az alispán elnöklete alatt működő építési bizott­ság a beérkezett építési pályaterveket vizsgálat alá vevén, az 1000 koronás tervezeti-dij kiadatása ügyében rövi­desen határozni fog. Ugyanez a bi­zottság az építkezések tervezetének, a szomszédos telkek megvétele s mi­kénti felhasználása tekintetében is eljár; a telektulajdonosokkal az el­adási árat illetően tárgyalni fog s minden methodus alkalmazásával ké­szítendő tervezetet és költségvetést terjeszt a törvényhatóság legközelebbi közgyűlése elé. E rendkívül érdekes, évszázadokra szóló alkotás iránt in­dokolt figyelemmel viseltetik várme­gyénk közönségének minden rétege, mert kell, hogy a monumentális uj székház neesak a bürokrácia mene­dékhelye legyen, de legyen az méltó Zemplén vármegye méltóságához is. A dekórumot sem lehet ilyen kor­szakos nagy alkotásoknál figyelmen kívül hagyni. )( Kamatláb leszállítás. A vár­megyei közigazgatási alapok, letétek és átmeneti pénzek után fizetendő kamatlábat Zemplén vármegye tör­vényhatósága, — tekintettel a pénz­ügyi helyzet javulására, — 5°/o-ról 4%-ra mérsékelte ez évi máj. hó 1-től. hírek. — Kinevezés. A m. kir. igazság­ügyminiszter dr. Kabina Géza sátor­aljaújhelyi kir. törvényszéki aljegyzőt a lemesi kir. járásbírósághoz jegyzővé nevezte ki. — Megbízás. Zemplén vármegye törvényhatósága Zombory Géza gál- szécsi szolgabirót a kihágási ügyek önálló tárgyalásával és elbírálásával megbízta. — Uj ügyvéd. Dr. Bettelheim Jakab, Bettelheim Márton helybeli borkereskedő fia folyó hó 25-éu tette le Budapesten ügyvédi vizsgálatát. Az uj ügyvéd — mint értesülünk — városunkban fog letelepedni s ügy­védi irodáját a Kazinczy utca 11. sz. házban fogja megnyitni. — Halálozások. Eperjessy Fe­renc kir. törvényszéki bírót és csa­ládját súlyos csapás érte. Kis fia Jó­zsef folyó hó 25-én Sátoraljaújhely­ben elhalt. — Részvéttel értesülünk, hogy sziróti Kilián Bertalan 53 éves korában Bodrogkereszturban elhalt. Az elhalt kiterjedt rokonsága s csa­ládja iránt széles körben nyilvánul meg a részvét. — Hivatal és fogházvizsgálat. Paksy József kassai kir főügyész több napra terjedőleg részletes vizs­gálatot tartott a sátoraljaújhelyi kir. ügyészségnél és fogháznál. Meghal- gatta a kir főügyész ittléte alkal­mával több ízben a törvényszéki tárgyalásokat is. A vizsgálat ered­ményeként jelezhetjük, hogy úgy Eiserth István kir, ügyésznek, mint Schveitzer János kir. fogházfelügye­lőnek teljes elismerését nyilvánította a kir. főügyész, kiterjeszkedvén neve­zetteknek főleg ama nagy horderejű tevékenységére, melyet az itteni s most az országban legnépesebb fogház ve­zetése és a rabmunkaerő jövedelmes és közgazdaságilag igen fontos felhasz­nálása érdekében kifejtenek. — A város felelőssége. Elvi jelentőségű ítéletet hozott legutóbb a m. kir. Curia azon adott esetből folyólag, hogy egy, vízvezetéki cső­repedés folytán kártvallott városi polgár a várost perelte be kártéríté­sért. Curia meg is Ítélt neki a város ellenében 3752 kor. kártérítést, azon indoklással, hogy : „a vízvezeték nem­csak közigazgatási intézmény, de a városnak magánjogi természetű vál­lalata is. A vagyonbiztosságra veszé­lyes üzemek tulajdonosai pedig vét­kesség nélkül is felelősök az üzem vagy berendezés hiányaiból másokra hárulható károkért“. Ez olyan elvi jelentőségű s fontos döntés, amelyre nem lehetetlen, hogy alkalmilag ne­künk újhelyieknek is hivatkoznunk kell majd. — Jóváhagyás. A sátoraljaújhelyi Szandakoosz egylet, valamint a to­kai Rákóczi kath. kör. alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. — Az izr. elemi iskolás növen­dékek majálisa. A sátoraljaújhelyi izraelita elemi iskola növendékei f. hó 26-án délután tanítóik vezetése alatt a „Torzsás“-ra rándultak. A gyermeksereg a vidám mulatozás után az esti órákban jött vissza a városba. — Akit a pénz megbolondit. F. hó 27-én délelőtt részeg állapotban, nagy kiabálás között adta tudtára az utcák közönségének egy nagygéresi parasztember, hogy ő a bankban sok pénzt vett föl. Az ittas állapotban lévő embert, akit kihallgatni kilétére még nem lehetett, az egyik rendőr- őrszem bekísérte a rendőrségre, ne­hogy valaki, ha szavai igaznak bi­zonyulnak — a bankból kivett ösz- szeget részeg állapotában ellopja tőle. A rendőrségen történt megmotozása alkalmával tényleg kiderült, hogy a parasztembernél nagyobb összeg pénz van, amit reggel egyik helybeli pénz­intézetnél vett fel. Mikor kialussza mámorát: a rendőrség a pénzt vissza­adja neki s egy kis jóakaratu figyel­meztetés után hazaküldi. — A sátoraljaújhelyi polgári fiúiskola önképzőkörének diszgyülése. A sátoraljaújhelyi államilag és vá- rosilag segélyezett polgári fiúiskola III—IV. osztályának önképzőköre f. évi május hó 31-én, vasárnap dél­előtt fél 11 órakor a „Magyar ki­rály“ nagytermében diszgyülést ren­dez. A diszgyülés műsora 13 számból áll. Az érdekesnek Ígérkező diszgyü- lésre a szétküldött meghívók szolgál­nak belépőjegyül. — Állatfelhajtásos vásár. A leg­közelebbi állatfelhajtásos vásár folyó évi junius hó 2-án fog Sátoralja­újhelyben megtartatni. — A belügyminiszter a kiván­dorlás ellen. Gróf Andrássy Gyula újabb körrendeletét adott ki a kiván­dorlás ellen. Á miniszter felhívja a vármegyék első tisztviselőit, hogy sürgősen utasítsák az útlevél kiállí­tására illetékes hatóságokat, hogy minden egyes kivándorolni szándéko­zót külön figyelmeztessenek arra, hogy az északamerikai Egyesült Ál­lamokban a gazdasági viszonyok még mindig nem javultak s hogy a közel­jövőben nagyobbarányu ipari föllen­dülés nem várható: figyelmeztetni kell a kivándorolni szándékozókat arra is, hogy a munkaalkalmak sza­porodásáról és a kereseti viszonyok javulásáról terjesztett hírek alaptala­nok és hogy külképviseleti hatósága­inknak a belügyminiszter utasítást adott, hogy az államköltségen való hazaszállítás kedvezésében nem ré­szesíthetik azokat a kivándorlókat, a kik ez év január elseje után, tehát már abban az időben vándoroltak ki, midőn az Egyesült Államokban beál­lott rósz kereseti viszonyokról tudo­másuk volt. — Uj telefon előfizető. A Sá­toraljaújhelyben újonnan alakult „Me­zőgazdasági Bank“ belépett a telefon előfizetők közzé s az 53. számot kapta. — Ki akar gazdász lenni ? A kassai állami gazdasági akadémiával kapcsolatos konviktusban 10 félfize­téses hely jön üresedésbe az 1908/9. tanév kezdetével. E kedvezményes he­lyekre a gazdasági akadémia I. év­folyamára beiratkozó olyan szegény sorsú ifjak pályázhatnak, kiknek érettségi bizonyítványa legalább is jó. Kérvények nevezett akadémiai igaz­gatóság utján a földművelésügyi m. kir. miniszterhez intézendők. Határ­idő julius 20. — Hány 48-as honvéd van még ? A nagy idők hősei május 21-én Buda­vár visszafoglalása napján országos gyűlést tartottak Budapesten. Az egyesület ügyeinek intézése közben a tagok száma is szőnyegre került s kitűnt, hogy a százezernyi hős közül már csak 7420-an vannak életben. — Correpetitor, VII. gimnáziumi osztályú tanuló, ki a zene, fényké­pészet és olnjfestésből is oktatást ad­hat, a szünidők tartamára vidékre ajánlkozik. Cim a kiadóhivatalban. — Főgimnázium^ esetleg polgári flu, vagy leányiskolái két tanuló, a főgimnázium közvetlen közelében : Deák-utca 18. szám alatt, teljes el­látásra elfogadtatik. — Eladó egy zöld plüs kis dí­vány és 2 hockerli, egy függő csinos szobai lámpa és egy nagy alig hasz­nált szőnyeg, cim a kiadóhivatalban. — Pármai ibolya szappan. E név alatt pár év óta egy kitűnő mosdó-szappan van forgalomban. Ki ne szeretné az ibolya illatot ? S ha e kedves és gyöngéd illattal ellátott szappanról móg azt is tudjuk, hogy az arcbőrt finomítja, üdíti ugyannyira, hogy móg a legérzékenyebb arcbőrüek is nagy eredménnyel használhatják s ha tudjuk azt, hogy hasonló finom minőségben ilyen árért külföldi szappant nem is lehet kopni, akkor méltán várhatjuk, hogy a közönség nem szánalmas pártolás céljából, hanem saját érdekében fogja használni e kiváló magyar gyártmányt. 1 darab 80 fillér, 3 darab 2 kor. 20 fillér. Készítője Szabó Béla pipere-szap- pangyáros, Miskolczon. Kapható: Sátoralja- helyen, Hrabéczy Kálmán drogériájában. 1 fids eredeti angol, franczía és amerikai toalett- modelt közöl a BUDAPESTI BAZÁR egy évfolyamában. Előfizetési ára: negyedévre 2 ko­rona. Ingyen mutatványszámot küld a „Budapesti Bazár“ kiadóhivatala Budapest, Vili., Baross-utcza 22. (Budapesti Bazár-ház.) 9UUS HATRQd-LITHIOH GYÓGYSIZ, Orvosilag ajánlva: hugysavas diathesis, köszvény, cukor- betegség, gyomor-, vese- és húgyhólyag-bántalmaknál stb. Mint üdítő és borviz páratlan. Bővebb felvilágosítással szolgál a Központi iroda: BUDAPEST, L1PÓT-KÖRUT Z9. Főraktár: NAGY FERENC urnái Sátoraljaújhely. Kapható : Gyógytárak, drogueriák és füszerüzletekben. SZÍNHÁZ. ** A Bonboniere nálunk. A Bon­boniere, a főváros első kabarét szín­ház jött, láttuk és — mint jósoltuk — igazán nem igazolta a nagy ér­deklődést, melyet a közönség irányá­ban a húsz százalékos helyáremelés ellenére tanúsított. Az előadás főér­dekessége Nagy Endre konferálása lett volna, hanem Gyöngyi Izsó után közönségünk egyáltalán nem volt tőle elragadtatva. Nagy Endre, mint kon- feránszió annyira diszkrét, annyira előkelő és hideg, hogy szinte kiáltón válik ki abból a cseppet se diszkré,t kevésbbé előkelő, ám ledérségében szinte égetően tüzes müsorkeretből, mit kabaret-társasága igazán közepes tehetségű tagjai közvetítenek. Azon­kívül a vidéki közönségnek bizonyos fokig való elegáns negligálása szin­tén nem áll jólNapy Endrének, mert akinek pénzére rászorulunk; azzal

Next

/
Thumbnails
Contents