Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-08-22 / 91. szám
Augusztus 22. ZEMPLÉN 3. oldal. va a világ forgalom számára szükségelt borkivitelünk megteremtésére szol gáló tudnivalókat szakszerű és élénk megvitatás tárgyává tegyék és mód nyujtassék ezáltal is a magyarországi összes szőlőtermelőknek, hogy minden e szakmához tartozó kérdések megvitatása által a külömböző borvidékek helyes szokásai és gyakorlatai közismeretüek legyenek s igy az egymás kioktatása által közösen felismert és elfogadott művelési, termelési és borkezelési szabályok általánositassanak. A kongresszus végrehajtó bizottsága ez alkalomból egy tisztán „Er- melléki borokból“ álló borkiállítást is rendez s igaz magyar vendégszeretettel nyújtja vendégei felé a mit sem változott régi Ermelléki bakatorral töltött poharat. A kongresszus szabályzata és programmja, úgyszintén az utazásra szóló kedvezményes vasúti és kongresszusi tagsági jegy 5 korona, valamint az elszállásolásiránt a székelyhídi központi irodához kell fordulni. * Szilágyi Diskant, miskolczi gépgyáros cég kitűnő borsajtóira, valamint legújabb „Villám“ centrifugális bogyózó és zúzógépére felhívjuk olvasóink figyelmét. Kiemelendők különösen a cég által feltalált és készített „Kossuth“ „Kincsem“ és „Hegyalja“ borsajtók nem különben a nagy Üzemű préseléshez készített Rákóczy „kettős kosara“ sajtók, a melyeknél a régi világ fából készített prése ge- nialisan egyesítve van a modern technika vívmányaival. A sajtó felső része acél, alsó része faszerkezet. Ennélfogva a must sehol sem érintkezik vasrészekkel, hanem csak a fával, ami a must színét, zamatját nem befolyásolja. A törkölt sem kell ösz- szevagdalni, hanem kisebb darabokban is könnyen ki lehet venni. Az 1901. évi temesvári, 1902. évi egri és a pozsonyi II. mezőgazdasági országos kiállításon a cég borsajtói első díjjal, aranyéremmel lettek kitüntetve. A cég Ízléses árjegyzékét kívánatra minden érdeklődőnek megküldi. Közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelés. — Adminisztráció egy áll. iskolában. Olvastuk Malonyay et comp. ily cimü cikkünkre megeresztett válaszát, de engedje meg a nagyközönség, ha kijelentjük, Kogy fölötte egy igen jólesőt kacagtunk. Kacagtunk pedig első sorban azon a naivságon, melynél fogva e jó urak elhitették önön- magukkal, hogy üres szalmát csépelve is lehet a nagyközönség előtt megjelenni; kacagtunk, de részint bosszankodtunk is azon a náluk különben már megszokott eljárási módon, melynél fogva, mint rendesen a tények elől a személyeskedés útvesztőjén tóvelyegnek s piacra viszik tisztelt személyét annak, kinek a múltban kifejtett buzgó tevékenysége csak hálát és köszönetét érdemel, Írván róla, hogy: „akinek idegrendszere nem bírja ki még a leghiggadtabb hangot sem, az ne menjen a fórumra“. Erre vonatkozólag nekünk csak egy a megjegyzésünk, még pedig, hogy mindenütt és mindenkor hasonlíthatatlanul többet ér egy oly ember, kinek szervezete ideges, de észjárása józan, mint tiz olyan, kinek szervi konstrukciója kifogástalan, de észjárása ideges, magyarul — hibás. De ne tévelyegjünk ezen a téren, nehogy azt mondhassa valaki, hogy bomba helyett ismét tüzeny- bombácskát pattogtatunk. — Ejnye, ejnye de kár, hogy nem lettem bakatiszt, de cifra bombácskákról tudnék én regélni akkor, — pislantsunk csak bele abba a nyilatkozatba, amit Malonyay et comp. urnák összeróvniok sikerült. Azon nyargal elnök ur, hogy mi a sötétség lovagjai vagyunk, ám legyen az ő hite szerint. Nekünk csak egy a megjegyzésünk, hogy a „jó bornak nem kell cégér“, az igazság még a legsötétebb Afrikában is csak igazság s hogy az igazság a mi részünkön van, csak egy kis türelem, ráolvassuk mi az igét derekasan. Mindenekelőtt sajnáljuk szegény elnök urat, hogy bekötött szemmel rohant neki a bicskának s meg nem gondolta, hogy acél a pengéje annak s in fine finali: „szive vérzik, szive fáj“ annak, aki belerohan, mert ugyan kár volt a múlt már-már heggedő sebeit feltépegetni. Talán inkább elhallgatta volna az „egy kinevezés ellen hazugságokkal telt förmedvényt az Alkotmányiban, mely lap az elnök urnák adósa biztosan nem marad. Hiszen gondoljon csak vissza elnök ur, hogy is történt Szenákyné Kunstl Kamillának a tanítónői teendőktől való végleges felmentése? Nem könyörtelen szívtelenség volt-e azok részéről, kik e dologba belefolytak : egy szegény magára hagyatott özvegy asszonynak az állami szolgálattól kilátásba helyezett csekélyke végkielégítéssel történt fölmentése? De kérdem, hol 'voltak hát akkortájban azok a nemes lovagok, akik manapság a névtelen nők védelmére gomba módra teremnek? Persze az más! No, de ne bolygassuk. Aztán elnök ur nem restéit a minap történt vérvádról említést is tenni ? mert legyen meggyőződve, hogy az a toll, mely e kisded játékot annak idején szellőztette, nagyon is igazságszeretően rója a barázdákat s mi neki ez utón, a nagy nyilvánosság előtt is csak köszönetét mondunk. Az egészben csak az volt a némi hiba, hogy kissé erősebben fogott a tolla, semmi más. De ne féltse elnök ur az informátorokat, ha ugyan voltak ilyenek is ; legyen nyugodt, erős a meggyőződésünk, hogy ők is csak a felebaráti szeretet korlátain belül kerestek orvoslást annál is inkább, mert hiszen nem első esete volt ez a már lovagiasan megvédelmezett nagyrabecsült hölgynek. Azt írja: „a legszigorúbb tárgyilagossággal megejtett hivatalos vizsgálat kiderítette, hogy a vád merő rosszakaratból fel lett fújva“. A vizsgálat tárgyilagosságáról nem szólunk. Csak az az érthetetlen, hogy a lapokban is tudtunkkal korona-tanúként szerepelt terebesi káplán s az általa esetleg megjelölendő tanuk kihallgatva nem lettek s bár a vizsgálat a hírlapok közleményei nyomán lett megindítva, e tanúról említést tenni sem jutott eszükbe. De, ha oly ártatlannak érezte magát e köztiszteletben álló hölgy, ugyan miért kellett a szegény tót asszonynak 40 koronát küldeni, hogy a dologról hallgasson ? Lám, lám elnök ur hova lyukadtunk. Hallgassunk hát a múltról, hiszen a múlt bombái mind csak tüzenybom- bácskák. Séd nunc venimus ad fortissimum. Az elnök ur dicshimnuszokról zengedezik. Éz ugyan nem argumentum ! Mert jegyezze meg nagyrabecsült elnök ur, hogy az a bizonyos gondnoksági tag, kiről az az állítólagos dicshimnusz szólott, annyira nem szorul dicshimnuszokra, hogy az ő egész ténykedése, mit a közügyek terén éveken keresztül kifejtett, már maga egy fényes dicshimnusz s ha nem a személyeskedés szemüvegén nézi a dolgot, maga a nagytekintélyű elnök ur is dicshimnuszt fog neki zengeni. De fordítsunk a dolgon. Tetszik még emlékezni arra a bizonyos legutóbbi gondnoksági ülésre, midőn minden előzetes incidens nélkül az egyik tag ur az elnök urnák erőnek erejével bizalmat óhajtott szavaztatni s egy másik tag időszerűtlennek találta a dolgot, de kijelentette, hogy ha az elnök urnák ez jól esik, ám legyen. S az elnök urnák ez jól esett és meg lett. Ugyan kérem, ki vágyik hát dicshimnuszokra? De hagyjuk ezt! Szebb théma az elnöki felelősség, mert az elnök ur ilyenről beszél és igaza van. De ha az elnök ur az iskola úgy bel-, mint küléletét illetőleg minden tekintetben felelős, amit szívesen kon- cedálunk neki, de a § is kötelezi, hogy történhetett mégis, hogy egy régebbi igazgató kisded manipulációi folytán a gondnokságnak circa 600 koronát kellett pótolnia. Ha felelős, miért nem tekintett a kulisszák mögé, hogy mi fő ott, miért fizettette meg e hiányt a gondnoksággal ? Az elnök ur felelős, hogy történhetett mégis, hogy négy esztendőn keresztül eszébe nem jutott a leltározás ? merre van a sok hőmérő stb. Az elnök ur felelős, hogy történhetett hát, hogy kifizettetett olyan portékát, amit az iskola soha át nem vett. Tetszik emlékezni arra a bizonyos forgatható táblára, pedig az még 1902-ben volt. Ha az elnök ur felelős, mi történt hát az esztendők előtti büntetés pénzekkel ? mert tévedni méltóztat- nak abban, mintha pl. az 1903—904. évben a mulasztási kimutatások át nem lettek volna adva, mert a birtokunkban levő adatok szerint a mulasztási kimutatásokat a gondnok ur többször az év folyamán saját kezű aláirásával ellátott elismervény mellett vette át. Aztán tetszik ismerni nagyrabecsült elnök ur az „Utasítás“ 33. §-át, melynél fogva az igazolatlan mulasztók büntetését a gondnokság az 1868. évi XXXVIII. t.-c. értelmében a községi elöljáróságtól követelni tartozik. Ha az elöljáróság a bírságpénzeket be nem hajtaná, erről nyomban jelentést kell tenni a tanfelügye- lőséguek. Kérdjük hódolattal, megtörtént ez? Mi következik ebből? Két alternativa. Vagy be lettek a bírságpénzek hajtva, ez esetben valaki, mondjuk ki magyarul: lopott, mert a bírságpénzek a számadásban egyáltalában nem szerepelnek, vagy nem lettek behajtva, akkor oly kötelesség mulasztás történt, mely fegyelmit von maga után. Kérdjük hódolattal a felelős elnök urat, miként méltóztatott ez ügyben annak idején intézkedni, mert gorombaság volna feltételezni, hogy az Utasítás épen e § ával nem méltóztatik tisztában lenni. Hja, de az elnök ur más állásponton van, mert szerinte: „a gondnok egy jottányi kifogás nélkül igazolta magát“. Hol hát az a nagyhangú felelősség, mikor tartozik az elnök felelősséggel, ha még az említett esetekben sem tudtuk ezt kiolvasni, mert feltételezzük, hogy ha ez esetekbea felelősnek érezte volna magát, komolyabban vette volna felelősségét s nem engedte volna a dolgokat eddig fajulni. De térjünk át a bérletre. Méltóztatik ismerni elnök ur az „Utasítás“ 18. §-át, melynek értelmében „az áll. iskola minden vagyonának és jövedelmének gondos kezeléséért a gondnokság tagjai egyenként és összesen vagyonilag felelősek ?“ méltóztatik to- továbbá ismerni ugyané § ama szavait : „az áll. el. iskolai gondnokság határoz az iskolai fekvő javak bérbeadása vagy házilag leendő kezelése felett?“ Ha igen, akkor ugyan melyik gondnokság hatalmazta fel az urakat, hogy a földeket bérbeadják, vagy azt hiszi elnök ur, hogy ilyen tényéknél a gondnokság plénumát a mellényzsebében hordja. Szólhatnak még ezek után „klikkről.“ Szó volt róla, hogy e néhány hold tulajdonjogilag a községé. Helyes. Egy mulasztással több, mert a vall. és közokt. miniszternek 1888-ban községi iskolai alapvagyon kezelését illető utasításának 5. §-a értelmében: „az iskolai alap vagy önhöz tartozó földterület előlegesen közhírré tett, az illető járási szolgabiró jelenlétében megejtendő árverés utján adatik bérbe s a bérleti szerződés a járási szolgabiró által is aláirt jegyzőkönyv kíséretében az illető közigazgatási bizottsághoz jóváhagyás végett felterjesztetik.“ Ugyan kérdem elnök ur, ha ily természetűek e földek, hol fogtak egy járási szolgabirót, mert tudtunkkal községünkben a bérbeadásnál ilyen meg nem jelent. Igen ám, de van még egy dolog, hangzik pedig ekkép : „A jóváhagyott szerződések egy-egy hiteles másolata az iskolai költségvetéshez csatolandó.“ (Utas. 18. §.) Ugyan látott ilyent a gondnokság ? Ha nem, megint csak hibás valaki ugy-e elnök ur?! De bármint történt is a dolog, a jövőre vonatkozólag arra kérjük szeretettel, tudjon a bérbeadásról a gondnokság is, mert erre sem ön elnök ur, sem a gondnok nem illetékes. Az elnök ur jeles gondnoka érdemekre hivatkozik, állítani merészkedvén: „Hogy mennyit tettem és fá- tadoztam az iskola fejlesztése körül stb.“ Kérjük hódolattal az elnök urat, világosítson fel érdemeiről. Gondnoki működése óta leltározott talán, ha mindjárt egyszer is, felszerelte talán a tantermeket megfelelőbb asztalokkal, jó ajtókkal, órákkal. Talán ellátta az iskolát fatartóval. Talált-e a jelenlegi igazgató csak egy tintatartót is. Ugyan hol hát a plausibilis érdemek? Méltóztassék elnök ur egyet említeni s mi porba hullunk nagysága előtt. De pardon! Egy mégis van! Az iskolát kerítéssel látta el, de itt, az üröm, épen elnök ur mondta egy, ma is élő gondnoksági tagnak, hogy eny- nyit csinált, de ezt is horibilis költségen. Kérdem elnök ur, meszeltetett e a tavalyi nagy szünidőben, pedig a tanfelügyelő ur 1904. aug. 13-án ezt határozottan elrendelte. Avagy ez is érdem? Nagyra lehet elnök ur a gondnokával. De felkérjük a nagy közönséget, ha útja erre vezet, térjen be hozzánk, tekintse meg iskolánkat s győződjék meg mindezekről iskolánk nagyobb dicsőségére. Avagy nem botrány az, hogy az áll. iskolában egy Felség-képet nem pillant meg a szem. De ez mind rendén van ugy-e elnök ur? Füllentésről beszél az elnök ur cikkében, Engedje meg súgok valamit, de csendesen, hogy a nagyközönség meg ne hallja. Emlékszik rá midőn 1904. okt. 2-án önönmagát hazudtolta meg a gondnokság plénuma előtt, egyik javaslatát illetőleg erősen állitván, hogy ilyet nem tett, de sajnos a tanfelügyelő úrtól vett saját sorainak hiteles másolata ellenkezőt mondott. Ezek után azt mondom, ha cikkezni óhajt, mielőtt Deák Ferenc adomáját másnak figyelmébe ajánlaná, rágja meg jóelőre önmaga. Á gondnok úrral pedig rövid a dolgom. Ő megveti a „Terebesiek“ cikkírót s nem veszi észre, hogy ő már előbb megvettetett a „Terebesiek“- től, midőn írja: „nem a működésem, hanem a személyem nem tetszik.“ stb. Ugyan mit mondjak még legvégül. Azt súgom meg az elnök urnák, ha e tényeket rágalomnak minősiti, méltóztassék engem a független bíróság elibe citálni, hadd feleljek ottan, vagy pedig szíveskedjék maga elen fegyelmit kérni, de előre is kikötjük, hogy ennek a vezetője ne legyen se a terebesi gondnokság, se zempléni ember, hanem egy objektiv budapesti miniszteri tisztviselő; ha pedig beismeri valódiságát a közölteknek, mondjon „mea culpát“ s a múlt hibáit reperálja ki jövőben, hátha sikerül? mert ha továbbra is e csapáson akar haladni, helyesebb, ha leteszi a lantot, hiszen úgy is „más teendői“ vannak. De én továbbra is maradok; Terebssiek. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. D. B. Helyben. Teljesen elkésett dolog. 0. Helyben. Köszönettel vesszük. Nem közölhető: Pernye, (vers) L. Kassa. Mindenesetre gondunk lesz rá, hogy ez megemlítés nélkül ne maradjon. Felelés szerkesztő és laptulajdonos: Éhlert Gyula,
