Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-08-08 / 86. szám
Auguzstus 8. ZEMPLÉN 3. oldal. gyógyszerü főzés hiánya betegebbé teszi az embert, mint mielőtt e rongyos fürdőbe jött volna. Ha, ha! Kacagok én keserűen, mondván: próbálja meg.uram, éljen úgy, mint én, ha a szelíd álmokat kedveli. Én vacsorára savanyu tojást és cukros riskását eszem, amelytől sikerült is eddig 10 kilót veszítenem. Olyan vagyok már mint a bőregér. De hát miért szükséges önnek is egy serfőzőhöz hasonlítani ? Már a fürdői életben igy megy eznapról-napra. És igen bölcsen megy igy. Mi lenne abból, ha ón B. professzorral bele bocsátkoznám valamely fontos kérdés boncolgatásába épen vacsora után ? Mi lenne abból, ha A. inkognitóban itt időző államférfiuval már jó reggel elkezdenénk a politikai kérdések négyszegét körvonalozni? mi abból, ha az ideg*s hölgyek sokaságával, művészeti, színházi, irodalmi tárgyak bevonásával kisérteném meg a társalgást? Isten őrizz fürdőben az ilyen merényietektől! Vallom is azért hogy csak az az igazi jó fürdő, ahol naponkint elég aprólékos baj merül fel a zsörtölődésre é^ könnyed csevegésre; ahol a vendégek mindennap készülődnek, podgyászolnak, de azért, csak itt maradnak, sőt a jövő évben is feltétlenül itt lesznek, mert jó levegő és jó koszt mellett az üdítő unalom táplálására nincs jobb szer mint a szőrszálhasogató panaszkodás. A furfangos fürdőzők azért övezik magokat körül kicsinyes panaszkodásaikkal, hogy nagyobb veszedelem ne férkőzzék hozzájok a komolyabb gondolkozás alakjában. Jó levegő és jó koszt mellett igy töltöm én is napjaimat Rohitschon, ebben az igazi szép, hires a természettől kellemes izü gyógyvízzel megáldott, jó berendezésű fürdőben, a mely ellen valóban csak az abszolút unalom kedvéért panaszkodhatunk, hogy okosabb dolgokkal ne foglalkozzunk hat hétig. Ily körülmények közt tudatom is otthonmaradt barátaimmal, hogy én itt a csendes erdő lombjai közt ásitozva kezdem már elfelejteni azt is, hogy otthon egy- egy csendes kalabriász után szoktam jóízűen vacsorálni. O! drága unalom, hogy már ennek is vége lesz! Számlája kissé drága, de kettős örömet vásárolunk rajta. Az egyik örömünk, mikor alig várjuk, hogy induljunk otthonról, hátrahagyva egy esztendő gondjait; a másik örömünk, mikor ismét alig várjuk, hogy induljunk haza azzal az újra és újra tapasztalt bölcsességgel, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon. Élni is, meghalni is. Bárd. — Rákóczi hamvainak hazaszállítását elhalasztották. Fejérváry Géza báró miniszterelnök értesítette a Rá kóczi hamvainak hazaszállítására alakított bizottságot, hogy a hamvak hazaszállítása nem most őszszel, hanem csak a jövő tavaszszal fog megtörténni. Az elhalasztás oka első sorban az, hogy a kassai dóm átalakítása nem halad előre kellő mértékben és a munka csak késő őszszel fejeződik be. Másfelől, minthogy megállapodás történt az iránt is, hogy az összes idegen földön porladó bujdosók, igy Vay Ádám gróf, Forgách Simon gróf és Bercsényi gróf hamvait is hazaszállítsák és az elhozatalukra vonatkozó tárgyalások még befejezve nincsenek, elháríthatatlan akadályokba ütközött az a terv, hogy a hamvakat még ez év őszén hazahozzák. — Esküvő. Ma f. hó 8-ón d. e. 11 órakor tartotta meg esküvőjét Nagy- mihályon Wihs Béla, a békésszent- andrási takarékpénztár főkönyvelője, lapunk munkatársa Vanicsek Lénkével. A házassságkötés tanúiként Frank István birtokos és Németh Pál szerkesztő szerepeltek. Az egyházi eske- tést Huttka József bánóéi ev ref. esperes a menyasszony nagybátyja végezte. — A gyártelepi dal-, zene- és ön- képzö-kör vasárnap tartotta a „Nyul“ kertben augusztus havi táncmulatságát, melyen a gyártelepi alkalmazottak és családjaik, valamint számos érdeklődő jelent meg. A fiatalság a gyártelepi zenekar játéka mellett táncolt kitartó jó kedvvel egészen a hajnali órákig. — Féltékenységből. Kovács Gábor napszámos már régen szemet vetett Forgács János napszámos feleségére. Eleinte azonban az iránta érzett szerelem csak „plátói“ volt, tegnap azonban tettel is kifejezést adott ebbeli érzelmeinek azáltal, hogy For- gáesnét, kissé ittas állapotban ölelni kezdte. Miután Forgácsnénak ez a szerelmi ömlengés nem tetszett s miután „Kovács ölelő karjai“ közül menekülése hasztalannak bizonyult, a közelben dolgozó férjét hívta segítségül. Mint egy becsületében sértett oroszlán rohant Forgács Kovácsra és egy nem mindennapi parázs verekedést rögtönöztek, a melynél úgy a Kovács, mint a Éorgács felesége kiki saját férjének aszisztált. Eddig a komikum. A tragikum azonban akkor származott, amikor Forgács nagyon szorongatni kezdte Kovácsot, s Ko- vácsné, hogy férjén segítsen, a Forgács nyakába csimpaszkodott, aki hogy az asszonytól szabaduljon, az áldott állapotban lévő asszonyt kétszer hasba rúgta, akit sérülései következtében felszállitottak a kórházba, ahol életveszélyes sérüléseivel ápolják. — Yillamvilágitás Homonnán. Mint a „Homonna és Vidéki-ben olvassuk, gróf Andrássy Sándor Homonna városában villanyvilágítást kíván létesíteni. —- A harmadosztályú kereseti adó. A közigazgatási bíróság újabban két elvi határozatot hozott a harmad- osztályú kereseti adó dolgában. Az első kimondja a harmadosztályú kereseti adó törlésének időpontja tekintetében, hogy a cégek harmadosztályú kereseti adója akkor is az üzlet megszűnésétől kezdve törlendő, ha a cég a kereskedemi cégjegyzékben csak a cég megszűnése után töröltetett. A másik meg azt mondja, hogy a három .évre jogerősen megállapított harmadosztályú kereseti adó azon a címen, hogy az üzlet munkazárlat (sztrájk, vagy más vis major) következtében időközben szünetelt, nem mérsékelhető. — Az uj szivarkák. A dohányjövedék központi igazgatósága a múlt hónap elsején hozta forgalomba a Duna elnevezésű cigarettákat, egyelőre csak a fővárosban. A szivarkák nagyon beváltak, úgy, hogy most a kassai, pozsonyi kerületek, majd a dunántúli kerületek is árusítják az uj szivarkákat, amelyekből már is több százezer korona folyt be. — Halálos fürdés. Radról írja tudósítónk, hogy Blaustein Mórné férjével s gyermekével folyó hó 1-én fürdeni ment a Latorcába, s két gyermekével meg is fürdőit, majd kijött a partra, hogy felöltözzön. De eszébe jutott, hogy jó volna még egyszer lemosnia lábát a homoktól. Vissza is ment, de szerencsétlenségére, mert egy mély mederbe lépett s befult. A parton levő férje, a vízben mosó cselédje mit sem segíthettek a 24 éves fiatal nő állapotán, mert egyikük sem tudott úszni s igy mindnyájuk szeme láttára fűlt be a fiatal asszony. Holttestét másnap Zemplénnél fogták ki a Sajgó révnél s ugyanaznap nagy részvéttel temették el Szinyérben a különben jó lelkű fiatal nőt. — Uj ügyvédi iroda. Dr Klein Károly fővárosi ügyvéd ügyvédi irodáját Budapestről Sátoraljaújhelybe (Deák-utca, Ember-féle ház) helyezte át. — Gyermekek mulatsága. Nagy- kövesdről Írja tudósítónk, hogy ottan e napokban sikerült mulatságot tartott Karosán a „Bodrogközi nőegylet“ Czehlár Jánosné úrasszony rendezése mellett az iskolás gyermekek részére. D. u. 2 óra felé indultak ki az iskolából tanitónőjök kíséretében a beregaljai társulati telep melletti „Olga-ligetbe“, hol üarsányan éljenezték az őket szeretettel fogadó úrasszonyt. Kis idő múlva ugyancsak járták a ropogós csárdást, majd szünetek alatt hazafias dalokat énekeltek, birkóztak és versenyt futottak a nedves apróságok. Később ozsonnát osztottak ki a gyermekek között. — Ozsonna végeztével fölhangzott ismét a „Helmeczi Jancsi“ hegedűje s táncoltak vígan este 7 óráig, midőn szép sorba állva, a tánctól kipirult arccal, énekelve megindultak kicsi falujok felé. A mulatság végeztével az azon részt vett intelligencia jött Czehlár János vendégszerető házához, hol a remekül kivilágított kertben, terített asztalok mellett jó kedvben mulattak a hajnali órákig. — Eltűnt fiú. Pivárnyik József gyári munkás bejelentette a rendőr- kapitányságnál, hogy József nevű, 15 éves lakatostanuló fia néhány hét előtt elhagyta munkaadóját és azóta eltűnt a városból. A rendőrkapitányság körözteti a következő személyleirás alapján : arca gömbölyű, haja barna, szemei barnák, erős termetű, zömök testalkatú. — A cséplőgép áldozata. Tőke- terebesen Bumherg Györgyné a cséplőgépnél dolgozott. A kévéket adogatta az etetőnek. A kazalról kévéket dobáló Lopatnyik György egy kévét oly szerencsétlenül dobott a szegény asszonyra, hogy ez elveszítve az egyensúlyt, belebukott a cséplőgép dobjába, mely balkarját tőben kitépte. — Az útlevelek postadijai. A belügyminiszter a hozzáintézett jelentések folytán, sokszor tapasztalta, hogy az útlevél ügyben való levelezésnél a féltől a postadijnak a befizetését is követelik. Mivel a külfölddel való forgalomban az útlevél kiállítására illetékes hatóságok több országban portómentességet élveznek, a belügyminiszter elrendelte, hogy a féltől a postadijakat csakis ott szedesse be a hatóság, ahol a postai küldeményen nincs díjmentesség. Minderről Zem- plénvármegyét is értesítette a belügyminiszter. — A játék vége. Lakatos József gesztelyi lakos 4 éves gyermeke a község határában a mezőn működésben lévő cséplőgép mellett játszadozott. Egy őrizetlen pillanatban a gép járgányára lépett fel s annak a fogas kereke bal lába fejét elkapta s azt összezúzta. A miskolezi Erzsébet kórházban ápolják. — A napszurás áldozata. Zsol- ner János radi gazdasági cseléd aug. hó 7-én reggel jó egészségben ment ki terményért a mezőre. Visszajövet az 50 év körüli ember napszurás következtében pár órai szenvedés után reggel 8 órára meghalt. A gyors orvosi segély mit sem használt a szerencsétlen embernek.-- Csödelrendelés. A sátoraljaújhelyi kir. törvényszék, mint csődbíróság Stark Izrael sátoraljaújhelyi kereskedő ellen csődöt rendelt el. A csőd esődbiztosa Ferenczy Sándor törvényszéki biró, tömeggondnoka dr. Gombos Gáspár ügyvéd, — Utlevólügyek. A belügyminiszter az alispánok utján körrendeletét bocsátott ki az összes főszolgabirák- hoz és rendőrkapitányokhoz, melyekben meghagyja, hogy az utlevélügyek- ben hozzájuk intézett megkeresések soron kívül foganatositandók. A belügyminiszter úgy tapasztalta, hogy az utlevélügyek s különösen a külföldi képviselőtestületi hatóságok által az útlevelet kiállító hatósághoz áttett kérvények feltűnően hosszú idő alatt, sőt tábbszöri sürgetés dacára sem nyernek elintézést, ennélfogva szoros alkalmazkodás végett felhívja, a hatóságokat, hogy ily kérvényeket so- ronkivül intéztessenek el. — Zemplónvármegye állategészségügye. Zemplénvármegyében az állati betegségségek közül a rühkór a bodrogközi, sátoraljaújhelyi, szinnai sztropkói és tokaji; a sertésorbánc a bodrogközi, gálszécsi, nagymihályi, sárospataki, sátoraljaújhelyi, szerencsi, tokaji és varannói; a sertésvész pedig minden járásban el van terjedve. Előfordulnak azonkívül más állati betegségek is — melyek rendkívül nagy kárt okoznak állattenyésztő gazdáinknak — ám csupán szórványosan. TÖRVÉNYSZÉK. § Főtárgyalások. Aug. 2-án elítéltettek : súlyos testi sértés vétsége miatt Dubeczki József 4 havi, Mató Takács János 3 havi fogházra. Súlyos testi sértés bűntettéért: Lacza György, Kureczko András és Újhelyi István 6—6 havi, Laca János 7, Jesó János pedig 8 havi börtönre. — Sándor István halált okozott súlyos testi sértésért egy és fél évi börtönt kapott. Kocsis József ellen a hason természetű vádat kir. ügyész elejtvén, terhelt a vizsgálati fogságból szabadon bocsáttatott. — Varga Julia kapott lopás vétségéért 6 heti, Balog János és társai pedig hivatalból üldözendő rágalmazás miatt 2—2 napi fogházat. § Végzetes nászmenet. Kanalas László agyidóci lakos elszánván magát a hetedik szentség felvételére, többedmag val Takcsányba indult kocsin, hogy oldalbordájával együtt térjen majd onnan vissza. Útközben a szekéren ülő Serbán Julia nagy nyakkendője a szekér kerekére csavarodott, a szerencsétlen nő a saroglyába hanyatlott le s pillanat alatt meghalt. Valószínűleg nyakcsigolyája ficamodott ki vagy tört el. A vizsgálat folyik. § A hirtelen kéz. Vaskó János kaponyai csordás, marháit a községi kúthoz hajtotta itatni. A mezei ut Kosztyo János rétje mellett vezet el, aki rá kiáltott a csordásra, hogy ne hajtsa arra a marhákat, mert azok az ő rétjén kárt okoznak. Egyik szó a másikat húzta s a vége az lett, hogy Kosztyo a kezében levő kaszával olyat talált a szegény csordáson ütni, hogy ennek életéhez kevés a remény. A gyorskezü gazduramat a bíróságnak adták át. Közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelős. — Hála. A most lezajlott két havi súlyos betegségem tartama alatt városunk lakosságának legszélesebb körében irányomban megnyilatkozott nemes érzésű részvétéért fogadják ez utón szeretve tisztelt illető polgártársaim együttesen és egyenként boldogitólag meghatottan hálás köszönetemet. Fogadják azt első sorban drága kedves kartársaim, kik Schön Hugó öcsémtől a fenyegető veszélyt megtudva, önként siettek ágyam mellé: Szepessi, Moskovitz, Ligeti,kik mindvégig két hónapon keresztül naponta többször, gyakran éjjel is gazdag tudásukat és tapasztalataikat összesítve, hivatásuk magaslatán, de mint barátok is olykor Roboz, Davidovics, Fried és Friedmann kollegák is érdeklődvén, egész odaadással küzdöttek önzetlenül a gyilkos támadó ellen, mig siker nem koronázta fáradozásaikat. Üdv nektek fiatal kartársaimj! jutalmul pedig Isten dús áldása! Sátoraljaújhely, 1905. augusztus hó 9-én. Dr. Schön Vilmos. A SZERKESZTŐSÉG ÜZENETE. D. Gy. Helyben. Köszönjük, alkalomadtán legyen szerencsénk szerkesztőségünkben. F. I. Rohitsch. Igen köszönjük a megOTT! lÚlffl7(ÍQt Zs. J. Nagykővesd. A tudósítást köszönjük, bár azt igen elkésetten vettük. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Éhlert Gyula.