Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-12-19 / 141. szám
S&toraljaníitely, 1905. December í9. 141. (4494.) Harmincharmadik évfolyam Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sitoralja-Ujkely, fétór 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó d fill,, vastagabb betűkkel 8 fill. Njilttérben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Maczner Gryula dr. Pereayi József főszerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona félévre 6 kői negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény, politikai reminiszcenciák. — dec. 19. Bécsben még mindig azt reményük, hogy a folytonos huzavonával ki lehet e nemzetet fárasztani és a magyar, tőle megszokott gavallér természetéből folyólag majd csak föladja a harcot. Ez a vélekedés nem ismeretlen előttünk s igy meg sem téveszthet minket, mert tudjuk, hogy mostani küzdelmünk késhegyig menő. — Ha nem átallották nemzeti jogaink kivívását célzó törekvéseinkben csatasorba szólítani ellenünk a hiszékeny, könnyen befolyásolható munkásnép nagy táborát; ha megengedhetőnek tartották beugratásokkal főispáni székeket betölteni, — akkor már nem csodálkozunk azon sem, ha a nemzetiségi vidékeken titkos kezek éppen úgy kezdik a bujtogatást mint 1848- ban és éppen úgy akarják előkészíteni a forradalmat, a nagy hatalmi hóbort képzelt védelmére. Most azonban más idők vannak már mint 48-ban. Az emberek valamivel okosabbak lettek. Ma újságot olvas, sőt gondolkozik is mindenki. A copf megmaradhatott a bécsi intéző köröknél, de nálunk más szellők lengenek; itt a tavasz közelségét érzi minden magyar ember. Ugyan ki merészelte volna ezelőtt egy évvel azt csak álmodni is : hogy Budapest székesfővárosban a korona egyik miniszterével szemben egy függetlenségi elveket valló magyar ember nyer mandátumot? A kultuszminiszter bukását ki merészelte volna képzelődésnél többnek vélni? Ki merészkedett volna egy év előtt azt mondani Bécsnek : nevezhettek ki főispánokat, beültethetitek őket egy emberből álló közgyűlés jelenlétében a főispáni székekbe, de bár ez a ceremónia katonák és csendőrök századainak kivezénylése mellett történik is, mind a mellett az igy beinstallált főispánok szökni fognak a kétes dicsőség elől, levetik a méltóság palástját, mert magyarok, akik gondolkoznak s midőn látják beugratásukat, első sorban ők maguk (undorodnak meg a kormány kebelében érvényre jutott közerkölcsi érzéstől! Ki hitte volna, hogy lesz még Magyarországon Haladó párt is, amely sehogy sem tud haladni. Minden erőlködés, hivatalos nyomás, pénz, rang dacára is még mindig csak górcső segélyével fedezhető fői! ? Pedig a magyar szeret haladni, ezt megmutatta a legutóbbi időkben, de bizonyítja ezt e nemzetnek egész élettörténete is. Miért nem bir tehát haladni a haladó párt ? Mert nem gyökerezik annak létjogosultsága a nemzet szivében — nem ért az általa vallott elvekkel egyet a magyar nemzet! Mint forró nyári nap által kiperzselt szérűre ha gonosz kezek egy égő parazsat dobnak — amelynek nyomán lángra kap a gyúlékony száraz anyag és romlást okoz, — úgy dobták be a nemzeti követelmények ellensúlyozásául az általános titkos választói jog kérdését a felhevült közvéleménybe. Egymás ellen akartak vele uszítani embert és embert, magyart és magyart. Mikor a közvéleményt képviselő sajtó uniszónó hangoztatja, hogy aki terhet visel annak jogokat is kell adni; mikor az ellenzéki pártok programmjaiban az alaptételek egyikét képezi a választói jog kiterjesztése; mikor napról-napra többet- és többet akar e nemzet képviselete a jogok gyakorlatából eddig kitagadottaknak juttatni; mikor azt hirdetik az arra első sorban illetékesek: hogy jog, egyenlőség, igazságosság a mi utunk vezérfonala, — akkor van-e jogosultsága annak, hogy gonosz indulattal kikapva a sok hangzatos jélszó közül egyet, azzal felbőszítsék a társadalom különböző rétegeit egymás ellen? Kinek van igaza ? Annak a higgadt, okos meggondoltsággal haladó pártvezéreknek-e, akik azt mondják : Igen is, mi régen érezzük, hogy nektek kisebbek, adósok vagyunk. Nem is zárkózunk el az elől, hogy a titeket megillető jogokat elnyerjétek. De legyen eszetek — jogokkat csak törvényes, alkotmányos kormány adhat és mihelyt ilyen lesz, ez meg is fogja nektek adni. Vagy annak a néhány különvált embernek van-e igaza, aki kétes dicsőséggel övezett hatalmi állásában most arra fordítja főgondját, hogy a társadalom különböző rétegeit egymás ellen uszítsa, magát a kétes egzisztenciák által törvényesnek kikiáltatva, diktátorként vezesse ez alkotmányos érzelmű nemzet kormányzatát. A mi munkásaink tisztes gon- dolkozásu emberek, akik törvényes utón követeljék is az őket megillető jogokat ; — de ne feledkezzenek meg erkölcsi méltóságukról azok kedvéért, akik .úgysem fogják nekik a kívánt jogokat soha megadhatni! Andrássy szombathelyi beszéde, Kossuth higgadt politikai magatartása, Lukács békítő közbelépése még mindig nem elég garancia a nemzet részéről ? Mit akarnak oda át? A békét aligha, dacára e nemzet minden nemes törekvésének is. Mert ha akarnák a békét; ilyeu közeledéseket nem lehetne úgy fumi- gálni, amint teszik azt napról- napra minden becsületes törekvésünkkel szemben. — dec. 19. Pongrácz — a Kassai Őr — és a zempléni föispánság. Az abauji megyefőnök egymásután mozdítja el a vármegye hazafias tisztviselőit; eddig Ferdinándy főjegyzőt, Jászay főszolgabírót és újabban Pallaghy Il-od aljegyzőt érte ez a kitüntetés. — Valahányszor Pongráeznak egy-egy elmozdító rendelete jelenik meg, mindannyiszor lapját a „Kassai,; Ór“-t itt nálunk ingyen osztogatják, amiből sokan azt vélik, hogy itt valami utógondolat lappang s hogy a megyefőnök „nagy erejét“ megakarja ismertetni Zemplén vármegyével, mert ő lenne kiszemelve Zemplén vármegye laszbergrudijának. Hát annyit jelezhetünk Pongrácz urnák, hogy a Hegyalja népe, bár fél attól a bizonyos fagyos Pongrácztól, de a kassaitól nem fog megijedni. Emlékbeszéd gróf Andrássy Tivadar felett. (A „Magyar nyelvet és népnevelést Zemplén vármegyében terjesztő egyesület“ 1905. évi dec. hó 16-án tartott közgyűlésén mondotta Hiszem Kálmán apát, esperes, tökerebesi plébános.) Mélyen tisztelt közgyűlés! A hódolat s megilletődós szent érzelmei töltik el keblemet a jelen pillanatban, midőn magasztos osztályrészemül jutott a kitüntető feladat, hogy fenkölt szellemű nagy elnökünk, Istenben boldogult gróf Andrássy Tivadar emlékének hódolva, hálatelt szivünk kegyeletes érzelmeinek tolmácsa lehessek. Érzem súlyát feladatomnak, érzem gyengeségét ajkaimnak, mert nagy volt ő, kinek emléke dicsfényként vonja be egyesületünk nymbusát. De a földi nagyság kétféle : az egyik az, melyet a puszta születés nyújt, rövid ideig, legfeljebb a sirig tartó, mely a legtöbb esetben nyom nélkül tűnik el, megsemmisül, elmosódik, mint a ravatal mellett lobogó fáklya füstje, még olyan halvány fényt sem hagyva maga után, milyennel a lenyugvó nap int búcsút a földnek. S ezen nagyság ajkait elnémítja, emlékezetét porladó szivével a földbe szegzi egy hideg fényű márványkő, vagy még rövidebb éltü sírkereszt. A másik nagyság az, melynek élete a legszentebb kötelességek betöltése, trónja a szeretet, palástja a mindenkor pártatlan önzetlenség. Áz ilyen nagyság kebelét a vele született lelkes buzgóság duzzasztja, mely szivét ingerli s nyugalmat nem enged, mig tevékenysége — hazája s nemzete jóléte s boldogsága érdekében kifejtett célirányos ténykedése folytán — kimerítve nem lett. Az ily nagyság, ha koldus ágyból származott is, királyok jogara fölé emelheti trónját s ha nagynak született, sírjában is él, lecsukló szemeit felpattantja a késő unokák kegyeletes emlékezete. Égy ily nagynak üljük a mai nap emlékét! Nagy volt ő, de nagyságát nemcsak a rang, nem a születés tette, nagysága érdemein alapult, melyeket hazája s nemzete boldogságáért, a közpályán bölcs mérséklettel, társadalmi téren leereszkedő nyájassággal, de mindenkor pártatlan önzetlenséggel fejtett ki. Józan bölcsessége, mélyen látó szemei a múlt emlékein elmerengve, keresték titkát a boldog jövendőnek, keresték és megtalálták egy eszmében, melynek zászlaját fennen lobogtatva, láng betűkkel reá irta, hogy: Nemzeti kultúra! És méltán 1 Hiszen nemzetünk élettörténetére visszapillantva, életünk egén a kevés derű közt ott látott egy véres sávot, mely a nemzet bölcsőjétől, életünk hajnalától ott húzódott létünk minden mozzanatán s melynek végső pontján, a még párolgó vércseppek nyomán rá van irva „1848.“ Szegény hazánk, te vérrel szerzett, vérrel védett jó anyánk, nincs benned porszem, mely nem őseink véréről regélne a késő unokáknak ; nincsen csillag, moly nem dicső őseink el-elfakuló vérében mosdotta volna éjjeli bágyadtságát. Vér és vas nyomai sáncolták be határidat, vér és vas nyomai biztositák életedet! És itt eszünkbe kell, hogy jussanak a múlt véres küzdelmei, eszünkbe kell, hogy jusson ama szomorú tény, hogy mig szomszédaink s bel- béke áldásait élvezve a kultúra ölében dajkálták fiaikat, addig nemzetünk véres kardot hordva körül, küzdött, szenvedett, hogy bár véres sebek árán biztosítsa létét, biztosítsa független, önálló és nemzeti mivoltát. Európa szivébe ékelve, lüktető ereiben faji mivoltához képest heves vér csörgedezett, mely tettre, véres tettre szólítja sokszor a magyart. S e nemzet felfogta misszióját, küzdött s mig küzdelmeivel önmagának fenma- radást biztosított, addig „legjobbjaink elhulltával“ a közel nyugatnak nyugalmas bőkét vívott. — Jött a török, jött a tatár, Európa védvárát nemzetünkben látta s nemzetünk mint egy ember, oroszlán bátorsággal, vakmerőséggel párosult elszántsággal vetette magát neki a pogánynak s véres küzdelem árán bár, gyakran valóban „megfogyva, de nem törve“ oda kiáltá a pogánynak: eddig és nem tovább! S rettenthetlen hősiességének soká nagy választékban és jutányosán kapható HRABÉCZY KÁLMÁN gyógyáru üzletében (DROGÉRIA.) Sátoraljaújhely, Főtér. fiajuinli inai száma 4 oldal.
