Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-12-14 / 139. szám
2. oldal. Z É:M P,L.É N. December 14. vármegyei határozat nincsen, mely e vármegyét arra kötelezte volna bármikor is, hogy a főispánnak helyiségeket bocsásson rendelkezésére, Tette azt eddig saját elhatározásából, minden kényszer nélkül. A belügyminiszter azon rendeletének, hogy a főispánt megillető hivatalos helyiségeket azonnal bocsássam rendelkezésére, eleget nem tehettem, mert a helyiségeket nem én az alispáni pecsétemmel, hanem a vármegyei törvényhatóság saját pecsétjével pecsételtette le, már pedig e helyiségeket csak az esetben adhattam volna át, ha a vármegye tilalmaként odahelyezett pecséteket feltöröm, amire pedig semmiféle rendelettel nem vagyok kötelezhető. Eljárásomban a kötelesség teljesítésének megtagadása az eddig felsoroltak figyelmen kivül hagyása esetén sem foroghat fenn, mert akkor, mikor a vármegye habár megsemmisített határozatának, de meg nem semmisíthető egyértelmű akaratának és a belügyminisztérium ezzel ellentétes intézkedésének végrehajtási kötelezettsége elé állíttattam, a törvényhatóságok közjogi szervezetéből folyólag nemcsak mint határozatainak és akaratának első helyen hivatott végrehajtója, hanem mint személye- sitője és képviselője: más eljárást követnem, mint elhatározását híven képviselni és akaratát föltétlenül érvényre juttatni nem volt szabad. Ezek után, mivel a hivatali hatalommal való visszaélés bűntettében bűnösnek nem érzem magam, kérem a T. kir. járásbíróságot, hogy engem a vád és következményei alól fölmentsen. A rédübeszéd. Mielőtt dr. Szirmay István védőbeszédónek elmondásába kezdett volna, kéri a bírót, hogy konstatálja tulajdonképen a vád okát; mert az ügyész előadásából azt nem veszi ki tisztán. A biró felolvastatja a vádiratot, melyre dr. Szirmay István a következő nagyhatású s a hallgatóság által mindvégig figyelemmel kisért védbeszédet mondotta : Tekintetes kir. járásbíróság! A vádinditványhoz csatolt miniszteri rendeletből, továbbá az ezzel kapcsolatban levő alispáni feliratból, végül magának Zemplén vármegye alispánjának védekezéséből megtudhatja, hogy tulajdonkópen két kegyelmes urnák különös passziója folytán került a vármegy köztiszteletben álló alispánja a vádlottak padjára. Az alispán ur nyilatkozata után, amelyben törvényes álláspontját védelmezte, nem tartanám szükségesnek, hogy az ő védelmére akár több időt, vagy szót pazaroljak; hogy ha mégis teszem, akkor azon kötelesség érzetnek adok kifejezést, amely azt diktálja nekem, hogy a vádlott alispán védekezését, amely a hozzá intézett kérdésekre adott feleletre vonatkozott, én mint védő kijelentem, hogy annak a vádnak alaptalanságát, tarthatatlanságát és rosszhiszeműségét kimutassam s tiltakozom alkotmányunk és törvényes önkormányzati jogunk támadói ellen. Mint védő, törvőnyadta jogommal, szólásszabadságommal élni fogok s be fogom bizonyítani, hogy ez a büntető per nem más, mint ezer éves alkotmányunk megtagadásának silány eszköze, a mely a jelen büntető per tárgyát képezi. Tudjuk, hogy ez a büntető per nem egyedüli azok között, melyeket utolsó napjainkban a kir. ügyészség megindít. A kormánynak nincsen joga a törvényhatóságokról szóló törvény §§-aira hivatkozni, mert arra csak oly kormány hivatkozhatik, mely nemcsak az abban lefektetett jogokkal akar élni, hanem teljesiti is az ott előirt kötelességeket, melynek legfőbbike úgy szól, hogy ha a tényleges hatalmat gyakorló kormány és az alkotmányt védő törvényhatóságok között, mint a jelenben is, alkotmányjogi Vita támad, akkor a törvényhatóságnak joga van a képviselőháznál orvoslást kezesni, amikor is egy törvényt tisztelő kormány ott hagyja helyét, ha e döntés a törvényhatóságra nézve kedvező. De, a mikor a mostani kormány nem is a többség, hanem az országgyűlés ismételt bizalmatlansági határozata ellenére kormányon marad s az országgyűlés ismételt elnapolása által a képviselőház illetékes fóruma elől elvonja, — és elveszi az alkotmány- jogi vitában a döntés lehetőségét, akkor ez a mai pör nemcsak becsületes magyar emberek jogtalan támadása, zaklatása, tisztességes hazafiak hitvány üldözése, de alkotmányjogi fontosságú per. Törvénytelen czéljai szolgálatába akarja beállítani a magyar független bíróságot, s mivel már van félrevezetett, megmételyezett törvényhatóságunk, de bíróságunk nincs, — egyedüli mentsvárunkat ostromolja, de törekvéseivel kudarcot fog vallani, s erre garancia nekünk a magyar bírói kar függetlensége, alkotmány tisztelete, törvény tudása. S ha az ügyészségnek elég volt a vád emelésére egy besugás következtében, egy excelenciás levél, az itélőbirónak alaposan kell tanulmányoznia, hogy igazságos ítéletet hozhasson. Védelmem további folyamán előre ki kell jelentenem, hogy azt a törekvést, a melylyel nézetem szerint ez a kormány, az ilyen pereket felszínre hozza, veszedelmesnek nem tartom, mert én bizom, hiszem és tudom, hogy a magyar bíróság törvénytudása, igazságszeretete, meg fogja találni a kellő utat, s ezen alaptalan vádakat visszautasítja ; de félteni kell az alkotmányt, félteni kell az önkormányzati jogainkat, mert meg van támadva. Hogy magának a vádlottnak védelmi szempontjára, bár ez fölöslegesnek látszik is kitérjek, bölcsen méltóztatik tudni, hogy régi törvényeink alapján, a törvényhatóságot, a vármegyéket, a kerületet, a székeket a végrehajtó hatalommal szemben, a legszélesebb körű ellent- állási jog illette meg. Éppen azért nem frázis, hanem jogi műszó az, hogy a törvényhatóságok „az alkotmány védő bástyái“, mert az a műszó nemcsak megilleti, hanem az élet folyamán ismételten és ismételten igénybe kellett venni e műszóba fektetett lényeget. — Ezen a jog álláson az 1848-iki törvényhozás mitsem változtat, mert bár behozza a független felelős ministeriumot, de az 1848. t.-c. 26. §. kimondja, hogyha vmegyei törvényhatóság régi jogállását minden tekintetben megtartja s a vármegye jogállását szabályozni nem lehetett. Az 1870, majd az 1886. évi törvény- czikk a törvényhatóság jogállását szabályozza, ezt preceizirozza, de úgy az 1870. XL. t. ez. mint az 1886. XXI. t.-cz. intencziója akkor, a mikor a törvényhatóság a kormánynyal szemben áll, a midőn a jog állását védi, olyan kormányra gondol, amely a képviselőház törvényes többségére támaszkodik, amely a törvényhozás felfogását határozatával alkalmazza, olyan kormányra gondolt, amely tiszteletben tartja a törvényhatóságok alkotmányos jogait. — Mint fentebb említettem, az 1886. XXI. törvényben benne van az, hogy abban az esetben, ha törvényhatóság és a kormány vitába elegyedik és a törvényhatóság részére hajlik az igazság mérlege, a kormány vagy levonja helyzetének tarthatatlanságát, vagy enged a törvényhatóságnak, más alternativa nincsen; de egy olyan kormány, amely az országgyűlés határozatát nem teljesíti, amely kormány az országgyűlés összehívását lehetetlenné teszi, a mely kormány hónapok óta, az ország tilalma ellenére viszi Magyarországon a kormányzást, kezeli a közhatalmat, a közpénzeket felelősség és számadás nélkül, vagy legalább is nem úgy, a hogy az a törvényben van, az ilyen kormány nem követelüeti, illetve nem vindikálhatja magának azt a hatalmat, hogy ő a törvényhatóságokkal olyan mértékben rendelkezzék, mint egy független felelős magyar kormány. A mi a vád tárgyát képezi, hogy a miniszteri rendelet végrehajtása meg- tagadtatott, nézetem szerint csak törvényes elbírálásban részesült. De vegyük közelebbről ezt a kormány intézkedést. A kormány azt rendelte, hogy „az állam veszélyeztetett érdekei“ a rendelet azonnali végrehajtását kívánják. De azt, hogy mik azok a veszélyeztetett érdekek, a miniszter rendeletében nem jelöli meg. Ha egyszer a miniszter azt mondja, hogy ezt rendelem az állam veszélyeztetett érdekei miatt és az alispánnak engedelmeskednie kell, akkor lehet, hogy egyszer azt fogja elrendelni, hogy minden kir. ügyészt meg kell fojtani (derültség), pedig hát ez borzasztó bűn volna s a büntető törvénykönyv megfelelő §-ába ütköznék annak végrehajtása, ámbár lehet, hogy az állam veszélyeztetett érdekei ezt megfogják kívánni. Én azt hiszem, hogy ezen felfogás, az abszolutizmus ilyen széles körű kiterjesztését, a mi közjogunk s a mi bírói gyakorlatunk egyáltalában nem ismeri, mert a törvény §. (olvas) ... azt mondja, . . . a miniszteri rendelet az állam veszélyeztetett érdekeit „tárgyazzák“ . . . s csak végrehajtása után lehet vita tárgyává tenni. Tehát tárgyazni kell, meg kell mondani, hogy mi hát az a veszélyeztetett érdek, mert beszél az a rendelet mindent, csak éppen a legfőbbet, a hivatkozott veszélyeztetett állami érdekekkel maradt adós. Hiányzik ebben a bünpörben a büntető jogi „do/us“, a mely nélkül bűncselekmény nincs, mert lehet-e elhinni azt, hogy akkor, a mikor az alispán a törvénykönyvvel kezében, az alkotmányt védi; az ő becsületes lelkében, a melynek valódiságát egy hosszú életen át kifejtett hivatali működés láncolata igazol, mondom, az ő bensőjét áthassa az a meggyőződés, hogy ő ekkor jog ellenesen cselekszik. Itt a vádnak már csak azért sincs alapja, mert kimutatom azt, hogy a vádlott — Zemplén vármegye köz- tiszteletben és szeretetben lévő alispánja — a mikor ő alispáni jogokat vélt gyakorolni, leikében ott élt a meggyőződés, hogy ez csak képmutatás, ő most a törvénynek, a törvényes kormány ellenkezéseinek ellene szegül, mondom, ezt kimutatnia még „ő excellenciá“-jának se sikerülhet. Éz a helyes megítélése e tárgynak. Alaptalan a vád azért is, mert az alispán, mint a vármegyei törvényhatóság első tisztviselője első sorban felelős a vármegyei határozat végrehajtásáért. A törvényben körülirt intézkedés van arra, hogy a törvény- hatóság határozatát az alispán hajtja végre, ezzel meg is van jelölve az alispán jogállása, szemben a miniszterrel és a törvényhatósággal. Tegyük föl, hogy ellentétben áll egy miniszter felfogásával, a ki azt követeli, hogy az alispán neki engedelmeskedjék. Azt tudjuk, hogy a végrehajtó hatalom első képviselője a főispán, méltóztassék megnézni a főispánokról szóló részletét a törvénykönyvnek, a melyben az áll, hogy ha az alispánnak valamely rendelettel szemben aggálya van, illetve a rendelettel szem- ban külön nézete van, 24 órán belül a főispán utján felír a miniszterhez. Ha a miniszter ragaszkodik rendeletének végrehajtásához, akkor vagy akként hajtja végre, hogy az alispánt megkerüli és nélküle, vagy ha a veszélyeztetett állami érdekek tényleg fenforognak, akkor megjelöli a veszélyeztetett állami érdekeket s a veszélyeztetett állami érdekek megjelölésével a rendelet azonnali végrehajtását követeli. Ha az állam érdekeit veszély fenyegeti, meg nem jelölni a veszélyezterett érdekeket, arra rá nem mutatni, csak 2 szót mondani s azután a végrehajtást föltétlenül követelni, ez a törvénynyel teljesen ellentétben áll, s a rendeletnek, — mint azt már egy másik ítéletben olvastam — e veszélyeztetett érdekek meg nem jelölése a legnagyobb hiánya. Törvénytelen a rendelet, mert a közönséges rendeleteknek az a kritériuma, hogy azok föltétien végrehajtása csak másodszor követelhető, törvénytelen a rendelet, mert törvényes főispánja a megyének nem volt, hiszen a főispán joghatósága, törvényes hivatalba lépése csak a hivatali eskü letétele után kezdődik, törvénytelen, mert ha a főispán valamit anélkül, hogy annak tartalmáról meggyőződnék besúg, a miniszternek a törvény és a jog korlátái között a határozatot megsemmisíteni joga nem volt. A büntető jog 75. §-a azt mondja, hogy szándék nélkül nincs se bűntett, se büntető cselekmény, minthogy pedig a jelen bünpernél a szándék nem fedezhető föl, az egész vádnak minden jogi alapja hiányzik s a váddal csak az a czélja, hogy a vármegyék, a melyek e törvénytelen kormánynak útjába állnak, megfélemlit- tessenek, ilyen silány politikai eszközzé pedig a magyar bíróság nem engedi magát atjasitani; a magyar bíróságnak csak egy kötelessége van, hogy kellő igazsággal visszautasítsa a vádat. Kérem a T. kir. Járásbíróságot, méltóztassék a vádlottat felmenteni. Az Ítélet és indokolás. A védbeszéd elhangzása után a biró a tárgyalást bezárta; 10 és fél órakor pedig a következő ítéletet hirdette ki: Ő Felsége a király nevében! A sátoraljaújhelyi kir. járásbíróság mint büntető bíróság, a királyi ügyész által Dókus Gyula ellen a Btk. 480. §-ába ütköző hivatali hatalommal való visszaélés vétsége miatt emelt vád tárgyában a ma megtartott tárgyalás alapján a vád és védelem meghallgatása után következőkép ítélt: A kir. járásbíróság Dókus Gyula vádlottat a Btk. 480. §-ába ütköző hivatali hatalommal való visszaélés vétségében bűnösnek mezn találta és ezért őt a vád és következményei alól felmenti. Indokolás. A vád tárgyát az képezi, hogy Zemplén vármegye alispánja Dókus Gyula a m. k. belügyminisztériumnak 119209/11. számú rendeletét, dacára annak, hogy ebben a rendeletben az 1886: XXI. t.-c. 19. §-a értelmében azonnali végrehajtás követeltetett, annak a végrehajtását megtagadta, ez által hivatali kötelességét sértette meg, amelyért a sátoraljaújhelyi kir. ügyész az igazságügyi miniszternek rendelete alapján vádat emelt. A védelem és vádlott védekezése arra terjedt ki, hogy ő ezen rendelet végrehajtásnak megtagadását nem követte el, hanem csak a törvényben megállapított felirati jogával élt. Vádlott alispán azzal védekezik, hogy a miniszter ezen rendeletének azért se követelhette azonnali végrehajtását, mert a 882/905. számú közgyűlési határozatot a belügyminiszter nem látta, hiszen hiteles másolatban nem terjesztetett föl s a hivatkozott t. i. 1886: XXI. t.-c. 10. §-a intézkedései szerint csak azokat a bizonyos határozatokat semmisítheti meg, amelyeket az alispán föl terjesztett, vagy pedig Zemplén vármegye közügyéit illetőleg hivatalos eljárása közben tudomást szerzett, azt a közgyűlési határozatot pedig a belügyminiszter se közvetve, se közvetlenül tudomásul nem vehette és a kiadott rendelettel a közgyűlési határozatot meg sem
