Zemplén, 1905. július-december (35. évfolyam, 70-145. szám)
1905-12-09 / 137. szám
Sátoraljaújhely, 1905. December 9. 137. (4490.) Harmincharmadik évfolyam. Hegjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség; és kiadóhivatal: SátoralJa Ujnely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző A fill,, vastagabb betűkkel 8 üli. Nyllttérben minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. iij. Msczner Gyula dr. Perenyi Józsei főszerkesztő. főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona félévre 0 kői negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó ut.'n 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz* betűkkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél árkedvezmény. Örgrój pallavicini föjxtö lemondása. — dec. 8. A törvénytelen kormány zem- plénvármegyei kiküldöttje f. hó 7 én benyújtotta a belügyminiszterhez lemondását. Nem lep meg bennünket leg- kevésbbé sem a lemondás hire, mert az ide vezényelt őrgróffal történt találkozásunk első impressziója is meggyőzött bennünket arról, hogy ez az ur semmi más, mint egyszerűen a Fejérváry- kormány egyik újabban kiszemelt áldozata. Belátta az uj megyefőnök az ő kudarcát, amely lé- pésről-lépésre követte; belátta, hogy Zemplén vármegye törvény- hatósága rendíthetetlen sziklaként védi alkotmányát és mindezekből levonta a konzekvenciát s lemondott állásáról. Már kinevezése alkalmával — mikor tudósítónk felkereste, akkor is oda nyilatkozott, hogy a kormány erős rábeszélése folytán hozta meg azt az áldozatot, hogy megbízatását elvállalja s mert azzal buzdították, hogy hazájának nagy szolgálatot fog tenni a fő- ispáni állás elfoglalása által: engedett a kapacitálásnak s feláldozta magát; de amint a tények mutatják,, nem hazájáért, hanem “ mindenhez kapkodó s minden- kormányózni kívánó tőreién kormányért. 1 ZEMPLÉN TÁRCÁJA. A kis kadét. „Zemplén“ számára irta: Főnyi Ilonka. (Folyt, és vége.) Oda hallatszott a mámoritó zene, a osiilár ténye csak halványan világította meg az erkélyt. A kis kadét elbüvölten hallgatta a keringő lágy dallamát, majd hirtelen megragadta a leány kezét és beszélni kezdet neki az ő mély, imádatszerü tiszteletéről, a melyet iránta érez az ő nagy, nagy szeretetéről és szenvedélyesen csókolta meg a leány hófehér, vékony kezét. A leány ijedten húzta vissza a kezét és hirtelen közbeszólt: — Jó barátok lehetünk, de szerelemről ne legyen szó köztünk; nincs annak értelme, lássa én szegény leány vagyok, maga fényes ragyogó világban ól, én nem követhetem oda — hiányzik az eszköz a melylyel oda juthatnék — a mi utaink nagyon is eltérnek egymástól; a magáé: puha, fényes, — az enyém göröngyös, nehéz rajta járni . . . — Én ott hagyom a fényes puha utat és megyek a másikra, ha maga is ott lesz, ha együtt, kéz a kézben járjuk azt az utat, nem szúr majd a tövis, puhább lesz a göröngy is . . . Ugye ide nyújthatja a kezét?...ugye szeretni fog? .. I feleljen édes, édes Margó ... hát nem szól, hát nem szeret? . . . hallgat? . . . Ez a körülmény tartott bennünket vissza attól, hogy az uj főispánt már vállalkozása alkalmával nem támadtuk a megér- demlett fegyverrel, csupán figyelmeztetni kívántuk vállalkozásának káros és mindenekfelett ha- zafiatlan voltára. És mert úgy ez, valamint a' törvényhatóság komoly és hazafias magatartása — saját szavai szerint — imponáltak neki legjobban, a vállalkozás sikertelenségét mindezekből belátva, ne hogy a különben is felizgatott közvéleményt még jobban maga ellen zúdítsa: mielőtt zsarnokhoz illő működését megkezdte volna — lemondott. Helyesen cselekedett, mert lemondása enyhítette hazafiatlan vállalkozásának súlyos következményét. Most csak sajnálkozni tudunk a megtévedett vállalkozó uron, kinek ez a vállalkozása nem a remélt babért, hanem csak a töviseket hozta meg. Most is csak azt mondjuk, a mit kinevezése alkalmával mondottunk : hogy nagy és dicső dolog Zemplén vármegye főispánjának lenni; de csak akkor, ha e vármegye közönsége úgy fogadja kebelébe, mint fogadta gróf Hadik Bélát, kinek neve ma is egy magasabb eszme jelképe vármegyénk minden polgárának szivében és akinek egyénisége mint daliás — Ne kívánja, hogy szóljak, nem szólhatok, felejtsen el, kerüljön, mert mi nem lehetünk egymásé soha. III. — A kis kadét ma ismét reggelig mulatott, huzattá a cigánnyal és csak úgy folyt a pezsgő, nem értem mit akar az a fiú, előbb-utóbb tönkre megy, úgy hallom már nagyon sok az adósága — mondta Lenkey százados az étkezdében Szalay főhadnagynak — pedig kár lenne érte olyan kedves, jó fiú. — Valami szerelmi história az oka; nem tudom ugyan a részleteket, de úgy hallottam, hogy a kis Irányi Margit a fő szereplő benne. Csinos kis lány az igaz, én magam is mindig utána nézek, ha látom szép sugár termetét, nagy sötét szemeit s ártatlan kedves arcát. De szegény, nagyon szegény, már pedig ez olyan nagy akadály, mely minden józanul gondolkozó katonát hamarosan kiábrándít. — De Benkő Béla nem azok közül való; ismerem annak a fiúnak a lelkét teljesen, az képes meghalni, de lemondani nem fog. — Gyerek, majd megtanítja az élet, az idő, hisz magamról tudom, az igaz hogy sokszor teszem fel azt a kérdést önmagámnak, hogy jobb-e hát igy, a fényes, ragyogó élet, boldogság nélkül? És hidd el barátom vannak percek, mikor busán mondom: nem, jobb lett volna szegényen, de boldogan. Eh, de hagyjuk ezt, hisz idők nagy alakjáé, tisztelt és maradandó lesz századokon át. Mig bővebb kommentárt fűznénk e, -— vármegyénk közigazgatási és politikai életében mondhatni korszakot alkotó eseményhez, — egyelőre szószerint közöljük az őrgróf Pallavicini ur lemondását tartalmazó, vagy jobban mondva bejelentő levelét, melyet e hó 8-án Zemplén vármegye közönségéhez intézett. Szól pedig ez az irat ilyeténképpen : 511. szám. föisp. 1905. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Midőn Őfelsége Apostoli Királyom Zemplén vármegye főispánjává legkegyelmeselben kinevezett, e legfelsőbb kinevezés elfogadásával Hazámnak és Királyomnak véltem a mai súlyos viszonyok között szolgálatot teljesíteni. Megerősített ez elhatározásomban az a körülmény, hogy a vármegyei alispán ur nekem Budapesten kijelentette, hogy ő beiktatásom végett a rendkívüli közgyűlést össze fogja hívni, hogy a vármegyei tisztviselők nagyobb része törvényben előirt kötelességüket teljesíteni s e közgyűlésen is jelen fog lenni. Ez közben megváltozott, sőt a felzaklatott kedélyek engem különféle, kicsinyes fenyegetésekkel illettek, amikkel szemben természetesen férfias kötelességem volt kitartani. Annál inkább kötelességem volt a főispáni esküt letenni. nem jó a múltat bolygatni, ha már egyszer eltemettük, maradjon lenn mélyen. A kis kadét jött be. Az arca beesett, halvány, a szemei alatt mély, sötét vonásokkal; meglátszott rajta, hogy sokat éjjelezik. — Épen rólad beszéltünk kadét, jöjj közelebb — mondta Lenkey százados — ej, ej, de halvány vagy, sokat beszélnek, mi igaz belőle, légy őszinte mondd el. — Igaz, minden igaz . . . Iszom, kártyázok, huzatom a cigánnyal és oda adom neki az utolsó pénzem, de még ez mind kevés, adóságom van sok, sok és még mindennap újakat csinálok — elpusztulok, de el is kell pusztulnom, nem élet az enyém, csak azt sajnálom, hogy az édes anyám fogja majd fizetni az én könnyelmű adóságaimat. Megdöbbenve hallgatták a kis kadét szavait, szinte hihetetlenül hangzott az ő ajkáról, hát ő beszél igy, az a szerény, kedves, jó fiú ? Ő, aki ártatlan és mosolygó volt eddig ? Örült az életnek, 6 mondja, hogy el kell pusztulnia ? Ő ? ő ? és hallgatott mind a kettő, úgy érezték, hogy most az egyszer gyengék ők is, az erős, megedzett katonák. A kadét szólalt meg ismét: — De minek is élnék? cél nélkül nincs az életnek semmi becse, ezt a léha életet meguntam már egész lelkemből, megundorodtam tőle, hiszen nem vágytam én erre soha, a ■ " ;r’v>' pH Midőn azonban a vármegyei tisztikar ellenem, jövő eljárására nézve is szolidáritást vállalt s ez olyan párját ritkító passzivitásban nyilvánul, hogy most már a teljesen védtelenekkel szemben csak erőszakkal lennék képes törvényben előirt kötelességemet teljesíteni s igy e dicső múltú vármegyének javára nem lehetek, az erő- szakos eljárás pedig egész lelkü- letemmel ellentétben áll: azért főispáni állásomról való lemondásomat a mai napon illetékes helyen benyújtottam.. E körülményt a Tekintetes Törvényhatósági Bizottságnak hazafias tiszteleltel bejelentem. Kelt Sátoraljaújhelyben, 1905. december 8. Őrgróf Pallavicini Alfréd s. k. — dec. 9. Kirohanás a „Zemplén“ ellen. F. hó 7-én az est sötétjében bujkáló nehány fekete alak egy nyomtatványt osztogatott szót a nagy közönségnek ; sőt annyira udvariasak voltak, hogy egy köteget szerkesztőségünkbe is küldöttek abból. A helybeli szociáldemokrata munkások aláírásával volt ellátva; stilusa megegyezik az utóbbi időkben megjelent falragaszokéval, célja volt lapunkat becsületes és hazafias irányáért támadni. Ennyit e szenny-nyomtatvány tartalmáról és szerzőiről. Bővebben foglalkozni vele részünkről nevetséges vállalkozás lenne; a véleményt már úgy is megalkotta arról az a „közvélemény,“ amelyhez a kirohanás intézve volt. Csodálkoztunk azonban, hogy itt nálunk akadt nyomdatulajdonos, aki ennek a nyomtatványnak előállítására vállalkozott, azonban a ma vett és lelkem nem kivánta; de azt hittem elkábit, feledést találok benne, de csalódtam. Amikor mámoros voltam a pezsgőtől, a cigány vig nótákat játszott, a többiek daloltak, mulattak, én akkor is arra a hófehér leányra gondoltam, aki akaratán kívül része lett az életemnek, aki önhibáján kívül megmérgezte azt; aki miatt elpusztulok, meghalok . .. — Ne beszélj igy kadét — szólt hozzá Lenkey százados szeretettel — az idő jó orvos és nincs olyan seb, amelyre nem találunk balzsamot. — Soha, én tudom hogy soha. * Es akkor látták a kis kadétot utoljára. Másnap reggel átlőtt fejjel találták az ágyában holtan. Olyan szép volt, mintha csak aludt volna; csak a homlokán volt egy kis piros folt, amelyből még akkor is szivárgott a vér. Amikor már a ravatalon feküdt s selyem szemfedő takarta halvány szép arcát, oda ment a koporsójához egy fehérbe öltözött karcsú leány, felemelte a lenge fátyolt és a mozdulatlan, merev kezekbe tett valamit, aztán észrevétlen, gyorsan távozott. Váljon megérezte e annak a mozdulatlan szegény kis kadétnak az elszállt lelke, amikor hozzá ért, a kezébe tette azt a szál hófehér virágot, az a másik fehér virág? .... Ha igen, úgy nagyon szép lehet a siri álma ... Lapunk mai száma 8 oldal.
