Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)

1905-02-28 / 23. szám

Sátoralj au] hely, 1305. február 28. 23. (4388.) Harmincharmadik évíoiyaiL,

Megjelen minden második napon

kedd, csütörtök és szombat este.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: őátoralja-XTjüely, íötór 9. szám.

Kéziratokat nem adunk vissza.

Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill,, vastagabb betűkkel 8 fill.

Njilttérhen minden garmond sor 30 fill.

POLITIKAI HÍRLAP.

ifj. Meczner Gyula

főszerkesztő.

dr. Molnár János

felelős szerkesztő.

dr. Ferónyi József

főmunkatárs.

Előfizetési ára:

Egész évre 12 korona, félévre 6 kői negyedévre 8 kor.

•™- Egyes szám ára 8 fillér. ~

Hirdetési díj:

Hivatalos hú (Ütéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim után 8 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény.

forradalom.

— febr. 28.

Szörnyű színjáték játszódik le Oroszországban. Az éhező nép vére patakokban folyik. Akiket nem vittek az ázsiai mészárszékre, azoknak a hazában gyilkos testvérkéz oltja ki életűket. A nyomor, az Ínség teljes. Nem jut a népnek a falat kenyérre. Csekély keresetéből adóznia kell a háború rengeteg költségére, oda kell adnia utolsó kopekjét, hogy segítsen megmenteni hazája hanyatló tekintélyét. Oda kell adnia a véréből való vért, a családfentartó apát, a kenyérkeresö fiút, hogy a hadvezérek elhibázott, tudatlanul végrehajtott stratégiai műveleteinek áldozatai legyenek, hogy hősiesen küzdve halhassanak meg az imádott „Atyuska“ kedvéért.

Szegény „Atyuska“ pedig nem is tudja, hogy az istenadta nép szenved, hogy nem a hőstettekre vágyódás viszi a katonákat a háborúba, hanem a szigorú parancs, melynek minden egyes szavából halálos ítéletet hal a katona, aki észszel fel nem éri, miért kell neki heteken át utaznia a távol Keletre, miért kell magát kitenni az ellenséges ágyuk pusztító tüzének. A minden oroszok uralkodója nem érti a népét, a nép nem érti uralkodóját. Vezetik őket mint a bá- ránykákat — egyiket is, másikat is. Egyiknek a hangja nem jut el a másikhoz, vastag, áthatlan fal választja el őket egymástól.

k ZEMPLÉN TÁRCÁJA.

Küzdelem a farkasokkal.

A „Zemplén“ számára irta:

Ifj. Hegedűs Ágoston.

— János 1 — szólt ki egy öblös hang a tornácról — holnap délután vásárra megyünk.

— Igenis! nagyságos ur — volt rá a felelet.

János kocsis nagy buzgalommal kefélgette a lovakat. Szép, magas termetű alak volt s oly gyöngéden simogatta a lovakat, mintha legkisebb fiát simogatta, cirógatta volna.

Szép téli napra virradtak. Az ég tiszta volt. Végtelen mennyiségben esett hó az elmúlt éjjel s az egész határ vakító fehér fényben csillogott.

Szép, elegáns, öreg ur jött ki az udvarra.

— János 1

— Tessék parancsolni.

— A szánba tégy pgy kis szalmát, szükség lehet rá s hideg is van, különben jó lesz lábmelegitőnek is.

Egy félóra múlva előállott a fogat. A szép, hatalmas lovak nyugodtan állottak a kijárat előtt.

János, a kocsis egy nagy pokrócba burkolódzott be.

— No, készen vagyunk ?! hangzott ismét az öreg ur szava.

Vaskos konzervativizmus, orthodox fásultság, gonosz rosszakarat állja útját a kölcsönös megértésnek. S rombadőléssel fenyeget az a nagy hatalom, mely előtt rettegve hajoltak meg az európai békes^erető országok. Kívülről bátor, eszes, kitünően gyakorlott és fegyelmezett ellenség méri reá a súlyos csapásokat, belülről szú rágódik testén, lazulnak a rend kötelékei, fenekestül felborul a törvényesség, s a kartácsok és korbácsok a helyett, hogy helyreállítanák a békét, csak a határtalanságig fokozzák az elégületlenséget, szítják a forradalmat és aláássák az állam alapköveit.

Az orosz nép szabadságra áhítozik. A szomszéd népek már régen élvezik a szabadság áldásait. A huszadik század felvilágosodása elhatolt a legutolsó orosz pór kunyhójába is, fénytárasztó fáklyái elnyomják a tudatlanság halványan pislogó mécseit — világosság, szabad, messze ellátszó világosság kell az elnyomott, szenvedő orosz népnek.

S meg fogja kapni, mert nem nyugszik mig meg nem kapja. Ha nincsenek is Robespierre-jei és Dantonjai, de vannak Tolstoj, Gorkij és Gapon nevű hősei s Isten a megmondhatója, hogy mennyi még; hiszen a nagy idők nagy embereket teremtenek. Most már nem tartóztatja fel semmi a hatalmas mozgalmat. Ideig-óráig lehet ugyan az a látszat, hogy a mozgalom megszűnt — de ez téve— Igenis, rendben van minden.

— Berci 1 öregem vigyázz magadra . . . szólt az öreg felesége aggódva.

— Légy nyugodt lelkem! Ha tudtam magamra vigyázni ötven éven át, ezután is csak lesz valahogy . . .

— Nálad van a revolver? . . .

— Hopp! igazad van, ott felejtettem az íróasztalomon, küld ki öregem.

— Hozom én mindjárt — s avval eltűnt a bejáratban.

— Nem kíméli magát semmit

— mormogott bosszúsan az öreg ur

— ilyen volt mindig.

A következő pillanatban hozta az üreg asszony a táskában a rev olvert s oda akasztotta a nyakába.

— Mikor jösztök haza?

— Holnap estére, mert be kell térni Tamáséihoz is. *

— Isten veled — bucsuzkodtak s a következő percben már kint volt a szán az udvarból s vígan siklott a jó utón.

— Csak valami baja ne történjen, sóhajtozott az öreg asszony s addig nézett utánok, amig csak láthatta a gyorsan tova iramló szánt s azután nehéz szivei bement a házba.

*

— Nagyságos url

— Mi az fiam 1

— Tessék csak megnézni ezt a lovat. Milyen szép!

dés. Az orosz nép nem fog meg- állani már most, mig teljesen kielégítő alkotmányt nem vivott ki magának.

A népnek nincs mit veszítenie, élete oly komisz, hogy alig becsüli valamire és nem is tekinti áldozatnak, ha hazájának javára szenteli. A vérfürdők nem riasztják el, inkább buzdítják a népet. Az „Atyuska“, kiről azt hitték, hogy népét igazán szereti, elvesztette nimbusát, mióta vonakodott a nép embereit fogadni. A cár szökik, miként szökött XVI. Lajos, de a nép megfogja találni őt is, miként megtalálta a szerencsétlenül gyenge francia királyt is.

De talán mégis minden jóra fordul még az utolsó pillanatban, kik a népek jóllétét szivükön viselik, szeretik hinni, hogy a cár tanácsadói, végre mégis befogják látni, hogy az orosz népnek alkotmány iránti követelése jogosult, hogy nem lehet tőle e jogos követelés teljesítését büntetlenül megtagadni s önként megfogják adni, amit erőszakkal ki lehet csikarni.

Bárhogy is lesz, legalább is valószínű, hogy a keletázsiai háború már nem fog túl soká tartani. Egy nép, mely belső ügyeivel annyira el van foglalva, mint Oroszország, nem fecsérelheti el erejét külháborukra, hanem örülnie kell, ha a maga portáján tudja rendben tartani a szénáját.

így óvja meg a Nemezis a derék japán népet az igazságtalan, kapzsi követelőzésektől!

— Melyik az ? !

— Az ni! mutatott rá János egy nem messze álló lóra. Hejh 1 ha az a mienk volna. Milyen szép pár volna ez a Rózsival.

— No, nézzük meg, ha olyan nagyon tetszik neked! Hát ha beválik ?!

Tényleg, szép hatalmas állat volt. Okos orra jó vérre mutatott, könnyű, vékony lábai meg arra, hogy jó trapper.

Szép, szép — dünnyögött az öreg ur — s körüljárta a lovat.

— Öcsém! szólt az öreg ur a lovat tartó fiúhoz, kié ez a ló ?

— Az édes apámé, nagyságos ur. Ahun van ni! jön már erre, mutatott előre a fiú.

Egy tagba szakadt öreg, jó kinézésű alak volt.

— ’ncsés jó napot! nagyságos ur, köszönt tiszteletteljesen az öreg.

— Maga az a Mihály? Ejh! no, hogy megváltozott 1 Hát hol volt oly sokáig, már régen nem láttam.

— Elmentem Amerikába egy kicsit körülnézni, de bizony nehezebben kell ott dolgozni, mint idehaza, hát visszajöttem.

— Magáé ez a ló?

— Az enyém volna!

— Eladó?

— El a . . .

— Hát miért ad el most ilyen lovat ?

— febr. 28.

Egy képzelt sérelem. A „Ho■ monna és Vidéke“ c. lap legutóbb megjelent száma „Bizottsági tagválasztások“ cim alatt lapja vezetőcikkében a legutóbbi megyebizottsági tagválasztások apropójából négy hasábon keresztül képzelt sérelmekről beszél.

Cikkében többek között ezeket mondja:

„Az 1886. évi XXI. t. c. 24. §-a szerint a bizottsági tagok számát a törvényhatóság lakosainak száma szabályozza, t. i. vármegyékben minden 500 lakos után egy bizottsági tag számittatik, de vármegyékben 120-nál kevesebb és 600-nál több sehol sem lehet, melynek felerésze a 22. § szerint áll a törvényhatóság területén legtöbb egyenes állami adót fizető állampolgárokból, hason felerészben pedig a választó közönség választottjaiból.

A bizottsági tagok száma az általános népszámlálást követő esztendőben a népszámlálás eréd- ményóhez képest 10 évről 10 évre újra megállapítandó.

A 32. §. szerint a bizottság választás alá eső tagjai 5 évenkint 10 évre választatnak s a 29. §. szerint egy-egy választó kerületben 200 választónál kevesebb és 600 választónál több nem lehet.

De hát mit látunk, azt, hogy ezen törvény a mi vármegyénkben csak papíron van meg, de nincs végrehajtvaCikkének végén pedig azzal a kérelemmel fordul Dókus Gyulához, mint a vármegye alispánjához, hogy hajtassa már egyszer végre ezt a törvényt, amely — szerinte — „a mi vármegyénkben csak papíron van meg.“

Amint mi a „Homonna és Vidéke“ törvénycikkekre hivatkozó cik— Kérem alázattal! tél van, két lovam mellett, ez volt a lógó, a széna kevés, az ilyen ló meg urnák való, vétek teherbe fogni.

— Mit kér érte ?

— De ne alkudjunk — nagyságos ur I tessen elhinni, hogy nem adnám el, ha nem volna muszáj, mert majd tavaszszal bizonyára többet adnának érte, mint most.

— Hát csak ki vele.

— 155 forint — könyörgöm ...

— Sok lesz az, Mihály gazda? mondá az öreg ur s János is csavargatta a fejét.

— Soh’se lóbáld a fejedet öcsém ! szólt rá az öreg, megéri a . . . fogd be csak . . .

— Próbáld hát megl — biztat- gatta az öreg ur.

Jánosnak kétszer sem kellett ezt mondani. Nagy örömmel szerszámozta fel a lovat.

Az öreg ur maga fogta a gyeplőt.

Gyönyörűen ment a ló, nagyon megtetszett neki.

— Mihály I adok 150 forintot, mint magának.

—• Kevés az nagyságos ur ! Nagyságos urnák az az öt forint annyi, mint nekem öt krajcár. A nagyságos ur gazdag ember én meg szegény 1 Tessék megadni a 155 forintot.

— Sok, sok — mondogatá az öreg ur.

— Nem a’ könyörgöm , . .

I<apti»k «isi sxásta 4 old.»!,