Zemplén, 1905. január-június (35. évfolyam, 1-69. szám)
1905-03-14 / 29. szám
2. oldal. ze,mplEn. Március 14. A szabadság ünnepén. Olaszliszka, 1905. márc. 13. Sok ünnepe van a magyar nemzetnek, közöttük van kisebb-nagyobb jelentőségű, de messzi kiható következményeiben nemzeti szempontból talán legnagyobb, legmagasztosabb aspirációk győzelmének a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas eszméje kivívásának nagy ünnepe. A többi ünnepeket az egyes vallásfelekezetek a maguk külön hagyományos szokásaik keretében ülik meg, egyedül a március 15-iki nemzeti ünnep az, melynek megünneplésekor elnémulnak a pártoskodás szenvedélyei — habár rövid időre is — leomlanak a felekezetek közti viszályok és válaszfalaik. Impozánsan és lélekemelőén csak igy szentelhetünk méltó ünnepet március idusának, ha a hazaszeretet forró érzetében egy test és lélekké olvadva vallás- és faj különbség nélkül az ünnep rendezésből a hon minden polgára magának részt követel. Immár csak rövid órák választanak el a magyar nép uj életre ébredésének, feltámadásának nagy napjától, amikor a honfi szív elzarándokol nemzetünk politikai Messiásának — Kossuth apánknak és a többi nagy nemzeti hősöknek ércalakjához —leróni a hódoló tisztelet és honfiúi kegyelet adóját s mint legfőbb kiforrásból lángoló honszerelmet és ideális lelkesedést merit a jövő küzdelmeihez. Ma, amidőn szerte az országban hóditó, diadalmas körútját járja a nemzeti szinü lobogó s hazafias eszmék éltető, meleg sugarai törik át a legsötétebb borút is, mely hosszú időkön át sötétségben tartotta a lelkeket — gyújtó sugarakat lövel a szivekbe, hogy azokat hazafias tettek végrehajtására megtermékenyítse. Ma tehát, mikor mint fényes szö- vétnekek világolnak lelkűnkben a nemzeti aspirációk s mikor a forró telkekből fölcsap az érzés hulláma, mint ahogy önként fakad föl tavaszszal a föld meleg szivéből a kis virág, ma a magyar impozánsabb fénynyel s százszorta nagyobb lelkesedéssel áldoz ama letűnt korszak dicső emlékének, mely immár csak a múlté, de a szivekben vallássá lett, mint a feltámadás. Csodás erő hatalma alatt állunk e napon, mely bűbájos erejével ünneplésre hiv fel minden honszerető magyart. E csodás varázs hatalma egy letűnt korszaknak emlékezete, mely emberfeletti vívódások, titáni küzdelmek árán megvetette fundamentumát a szabad, független, uj Magyarországnak ; a magyar történelem örökemlékü napja, egy csodás látomás, mely a nemzet életében egy uj, dicső korszaknak hajnalhasadását jelenté — 1848. március 15-ike. Mint minden évben, úgy most az ország legfélreesőbb falujában is — hová a nagy eszme s a civilizáció csak halvány sugarakat vethet — a magyar nép a szokottnál nagyobb fénynyel és lelkesedéssel ünnepli meg azt a nagy lánctörő napot, mely úgy áll előttünk, mint egy örökké tündöklő valóság, amikor egy pillanatra az ég a földre költözött, amikor a nemzet másik megváltónk, a honszeretet által megdicsőittetett. E nap küzdel meiben évszázadok vívódása, népek elfojtott nyögése, próféták jóslata, apostolok szenvedő sóhajtása zúgó viharrá változott, mely utjából elsepert mindent, mi szennyet addig ösz- szehalmoztak a századok. — E nap diadalaiban a megváltás öröme, az uj élet lelkesedése; a szabaddá lett gondolat egekig való repülése, a rabszolgaság évszázados kínzó járma alól felszabadult népek testvéri ölelkezése hirdette az égiek helyeslő Ámenét. E napnak küzdelmei egy sötét korszakra mutatnak vissza, melytől megváltatánk; ádáz harcok árán kivívott sikerei egy fényes jövendő alapját rakták le számunkra, hogy a nemzet jólétének, boldogulásának épületén, a jövendő magyar nemzeti állam kiépitésén a legjobb igyekezettel s nemes ambícióval munkáljunk. De voltaképen mint utódok előtt, micsoda nekünk a március 15-ike? Határköve egy sötét, gyászos múltnak, egy hosszú századokból álló szomorú korszaknak, melynek ma csak a puszta emlékezetétől is fázunk. Egy korszaknak, melyet méltóan csak ez egy szóval jellemezhetünk : Szolgaság. Egy korszaknak, mely az ösz- szes kulturnépek között legnagyobb sulylyal a magyarra nehezült. A történelemből tudjuk, hogy több népek viselték hosszú századokon át a rabszolgaság jármát, de elvesztett szabadsága felett csak a magyar kesergett ! Más népek is nyögték a zsarnokság igáját, de ott a zsarnok fénye, dicsősége legalább visszasugárzott egész nemzetére, melynek végtére maga is fia volt: de a magyar dicsőségéből idegen font magának glóriát és a magyar verejtékéből idegen nép, gyűlölt ellenség táplálkozott. Mig a félhold ellen testével védte egész Európát, száz és száz sebből vérző szivét, mint egy bilincsekbe vert Prométheusznak — a sasnak körme tépdesé. Zászlóinkon ugyan nem egyszer lengett diadalmasan a szent jelige: „Istenért s a szabadságért“ 1 amit az öt világrészen mindenütt tisztelő bámulattal emlegetnek : a magyar vitézség nem egyszer vívta ki a világ bámulatát és elismerését, de hát végre, az oroszlán is kifárad a hosszú küzdelemben, mi sem birtuk tovább s a nemzet kimerülve elalélt. S ha a holtnak vélt tetemben itt-ott életjelek mutatkozá- nak, ha a népjogok igaz védelmére, a nemzeti szabadság istápolására hősöket adott a Gondviselés: nyomukban vér, börtön, bitó s fejükre kész volt a mártír koszorú. A tél végire járt. Az a rettenetes orkán, mely a nagy francia forradalomban végig sepert egész Európán, beleírta örökké fénylő betűkkel minden nemzet szivébe a szabadság, egyenlőség és testvériség szent igéit, melyet onnan a szuronyok hatalma, vagy zsarnoki önkény keze végkép kiirtani többé nem tudott. Megjött a tavasz, március idusa — a szellemébredés tavasza. Rügyek fakadtak a fákon, virágtenger özöne borította az ébredő föld határait s a hol ember megfordult, mindenütt daltól zengett a levegő. Azok a rügyek a népszabadság hatalmas fáján bomlottak, azok a virágok pedig a szabadság mezőin illatoztak és az a dal, az a vérpezsdítő, szivet-lelket lángra gyújtó dal — az elnyomott népek szabadságdala, mely száz formában, ezer alakban hogy ha felzendül: a refrainje, a tartalma: Szabadság! E vágygyal a szivekben, e lelkesítő szóval az ajkon hivott a nagy munkára Széchenyi a legnagyobb magyar, hogy a koldusból gazdag, hatalmas nép legyen; e magasztos hazafias ideállal sziveikben zendült meg a költők ajkán az ébresztő harsona s kinek ezzel forrott össze lénye élete, ki egy hosszú emberöltőn át mindig hazája javáért munkált, küzdött és szenvedett; ki Isteni szavával lelkesített s a szunnyadó haza- szeretet tüzét millió és millió szivekben lángra gyújtotta: a halhatatlan Kossuth Lajos. Mesébe illő feladat, melyet nálunk megoldott egy nap: március 15-ike. Ez a nap az, melyen a nép világosabban és őszintébben kimondotta a honatyáknál, hogy „mit kíván a magyar nemzet?!“ — ez a nap az, mikor egy varázsütésre a szóból tett lett; szabaddá lett a sajtó, eltöröltetett a cenzúra, szabadon bocsátattak a státuszfoglyok, megszületett a nemzeti őrsereg s az egyetértés, szabadság és egyenlőség vert tanyát az emberek között, melynek nyomában megjött a testvéri ölelkezés. Csodás nap ez, midőn a honfiak ezrei a szabadság oltára mellett mint egy ember — dörögték után a lángszavu költő esküjét: A magyarok Istenére esküszünk Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk I Nemzetünk mozgalma - mondja Vasváry Pál — egy órához hasonlított. Kerekei Pozsonyban az országgyűlésen voltak, de nem igen akartak forogni. Rugóra volt szükség, mely a kerekeket gyorsabb mozgásba hozza. E rugót megadta a pesti ifjúsági mozgalom. Mihelyt a rugó működni kezdett, a kerekek gyorsan és sebesen forogtak; az óra mutató Bécsbe nyúlt s a Metternich politikájának végperceire mutatott. Az óra 300 éves hosszú hallgatás után ütött s ütése a bécsi kormánynak, abszolutizmusnak balálharangja volt. Halálharang ott, a feltámadás és megújhodás trombita harsogása itt. A lassan mozgó és meg-megakadó törvényhozás hetek alatt törvénybe foglalta azt, miért évek során hiába küzdöttek a reformpárt legjobbjai s mit a pesti ifjúsággal a magyar nemzet kívánt. A védelmezett népjog csatáiban a testvérnépből ellenség lett s magára hagyva, minden belső és külső támogatás nélkül — árván küzdött a magyar. Ä sors azonban, jobban mondva a Gondviselés úgy határozott, hogy a magyar nemzeti eposznak végeredményében szomorú, megrázó tragédiává kellett fejlődnie. Marathonná lett az Alföld végtelen rónája, Ter- mopilévé Erdély bércei I Emberfeletti, csodás erővel félistenek küzdöttek a népszabadság kivívásában, küzdöttek: hogy elbukjanak s a győzelmes harcosok, diadalmas csaták riadóját bevégezte az árulás, börtön, bitó és a rabláncok lelket égető, fájdalmas zörgése ... A nagy tragédia vége: a gyászos emlékű aradi Golgota . . . . . . Kossuth és Petőfi szellemei, kik a szabadság hü szolgálatában lettek halhatatlanok, nem hagyták teljesen árván édes nemzetünket, betöltötték a honfiak szivét. Megdicsőült szellemetek, ha évenként eljönnek e napon számon kérni tőlünk, mint unokáktól az örökül hagyott szabad magyar hazát s ha e sok megpróbáltatáson és tenger szenvedésen átment szegény magyar nép pohara újból csordultig telnék a bánat és keserűség könnyűivel: egyetlen hivő szódra a veszélyben forgó hazának minden igaz fia újra talpon állana s akkor láthatnád, mit földi küzdelmes életed látni nem engedett; mennyi örömmel nézhetnéd a dicsők honából, hogy: Győzni fog a regimented. Egy magyar sem lesz itt osztrák : Diadalt ül Magyarország! Kalotaszegi András. VÁRMEGYE ÉS VAROS. )(A választási mozgalmak Karsa Ferenc árvaszéki ülnök nyugalomba vonulása alkalmából is megindultak; az ülnöki állásra hárman pályáznak és pedig: Pilissy Béla, dr. Szent- Györgyi Zoltán és dr. Bajusz Zoltán. Az esetleg megüresedő szolgabi- rói állásra dr. Marton Sándor, ha pedig aljegyzői állás üresednék meg, arra Mizsák József közig, gyakornok pályázik. )( Yárosi közgyűlés. Sátoraljaújhely r. t. város képviselőtestülete ma délután rendkívüli közgyűlést tart. A gyűlés lefolyásáról jövő számunkban írunk. A gyűlés tárgysorozata a következő: 1. A vízvezetékhez szükséges terület megszerzése tárgyában Dókus Ernővel kötött szerződés elfogadása. — 2. A városháza fűtéséhez szükséges tűzi fa kiegészítése tárgyában hozott tanácsi határozat. — 3. Schön Vilmos közkórházi igazgató főorvos átirata Ujfalusi János végrehajtónak egy hóra való újabb átengedése tárgyában. — 4. Építészeti bizottság javaslata a közgyűlési terem villanyvilágitási berendezésének átalakítása tárgyában beadott polgár- mesteri előterjesztésre. — 5. Pilissy Béla volt rendőralkapitány kérvényé a nyugdíjra befizetett járulék átutalása tárgyában. — 6. A pénzügyi bizottság javaslata Dr. Stern Ármin helyettesítési költségeinek kiutalása tárgyában. — 7. Pénzügyi bizottság javaslata a facsemeték árának megállapítása tárgyában. )( A pénzügyi palota tervei. Mint annak idején .említettük, a város közönsége a pénzügyigazgatóság, adóhivatal és pénzügyőrség részére egy palota felépítését vette célba és ennek tervvázlatára és megközelítő költségelőirányzatára pályázatot hirdetett. A tervpályázati hirdetmény alapján 3 pályamű érkezett be Pataky Miklós városi főjegyzőhöz. A pályaművek jeligéi a következők: 1. „Pénzügy.“ 2. „Az idő pénz.“ 3. „Magyar építészet.“ A beérkezett pályamüveket a képviselőtestület által megválasztott bizottság folyó hó 8 és 9 napjain bírálta felül s két napi beható tanácskozás után a „Magyar építészet“ jeligéjű pályaművet a tárgyalás alapjául el nem fogadta. A „Pénzügy“ és „Az idő pénz“ jeligéjű pályaművek szerzői a kivitel kérdését némi tanulmány tárgyává tették ugyan, de nem oldották meg oly képen, hogy a város igényei és a pénzügyigazgatóság követelményei teljes kielégítést nyerjenek. Tekintettel azonban arra, hogy a pályázati hirdetmény szerint a pályadijak a viszonyhoz legjobb két pályamunka szerzőinek kiadandók, a bíráló bizottság az I. pályadijat a „Pénzügy“ jeligéjű, a II. dijat pedig „Az idő pénz“ jeligéjű pályaművek szerzőinek Ítélte oda. A bíráló bizottság tagjai voltak: Székely Elek polgármester elnöklete alatt Mauks Endre pénzügyigazgató, Hönsch Dezső műszaki tanácsos, dr. Hornyay Béla és Miklóssy István képviselő- testületi tagok, mig a jegyzői teendőket Pataky Miklós városi főjegyző látta el. HlREK. Március idusán. — márc. 14. Történelmünk, politikai életünk, nemzeti küzdelmeink legragyogóbb dicsősége 1848 március tizenötödike. Ekkor tépte le egy addig rabságban sinlődő nép a szolgaság láncait és kilépve a renyheség sötét éjszakájából hajnalt kért, követelt emelt szívvel és bátor szózattal — a szabadság hajnalát. Ujjongva üdvözölte glóriás apostolait, akik újjá teremtettek egy romlásnak, pusztulásnak indult fajt, a mely már-már megfeledkezett isteni küldetéséről és vitéz őseiről. Ez a korszak legfényesebb momentuma az egész világtörténelemnek, mert ekkor járta be a sziveket a szabadság szent áhítata, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, ur és szolga, nemes és jobbágy egyaránt; s a népfenség hatalmasan hullámzó vihara össze- dönté évszázadok és évszázadok ma- radiságát. Az éjszaka eloszlik... és fölül az égen mosolygó hajnalpir özönlik el. És megindul a derengés első fu- valma nyugatról-keletre, hogy körüllengje a szenvedő népet: Árpádnak fiait. És vihar kerekedik, pusztító és tisztitó vihar. Ez az orkán halomra döntő századok áldatlan alkotását, amely elpusztulással fenyegette fajunkat. Zűrös, hosszú éjszaka után talpra állott a nemzet. Megértette, hogy legfőbb joga, mit a teremtés őstörvénye adott neki: a szabadon kifejlődő élet, melyet semmiféle idegen hatalom nem vehet, nem rabolhat el tőle. , És a nagy idők megszülették a nagy szellemeket, akik látták hazá- jok siralmas állapotát, látták, hogyan fonnyadoz, hervadoz napról-napra, hogy görnyed erőtlen fásultsággal a rabláncok súlya alatt; holott volna ereje összezúzni börtöne rozsdamarta ajtaját.
