Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-07-28 / 81. szám
Sátoralja-üjhely, 1904. julius 28. 81. (4303.) ■fíarminckettedik évfoiyau. ^ w--1: c ~ Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhiyatal: Sátoralja-'Ujiiely, íétór 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó á fill., Vastagabb betűkkel 8 fill. Njllttérben minden garmond sor 80 fill. Zemplén ifj. Meczner Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. dr. szirmay István felelős szerkesztő. Andor Károly főmunkatdrs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, r'évre 6 kor* negyedévre 3 kit. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Rákóczy hamvai Kassán. — julius 28. Immár egészón bizonyos, hogy dicső fejedelmünk, szabadságunknak hősi védelmezője, II. Rákóczy Ferenc hamvai a kassai dómban fognak átadatni az örök dicsőségnek. A tegnapi lapok hozták a hirt, hogy a miniszterelnök leiratot intézett Kassa város közönségéhez, amelybe tudatta, hogy megnyerte Ö Felsége beleegyezését ahhoz, miként II. Rákóczy Ferencnek, Zrínyi Ilonának, Rákóczy Józsefnek, Bercsényi Miklós grófnak, Eszterházy Antal grófnak, Sibrik Miklósnak és esetleg Bercsényi Miklós grófné, született Csáky Krisztina grófnőnek idegenben fekvő maradványai a kassai dómban helyeztessenek örök nyugalomra. A nagy per tehát, melyet igaz lelkesedéssel indított meg úgyszólván az egész ország s a melyben nem kicsinylendő jogcímekre hivatkozva siettünk mink is felperesként fellépni, vindikálván magunknak a szent hamvakat, véget ért. Az Ítélet ki van mondva: Kassáé a győzelem és a dicsőség s mi többiek pervesztesek lettünk. De hát azok lettünk-e igazán ? Van-e okunk a mellőzés miatt panaszkodni; olyan sérelem ért-e, hogy joggal gondolhatnánk a fe- lebbezésre — ha volna, — vagy pedig, meghallgatva az ítélet indokait, el kell-e ösrnernünk, hogy az igazságos és igy a lemondás fájdalmával együtt helyet kell-e adni gondolkozásunkban a megnyugvás érzetének is? Ezeket a kérdéseket állította elémbe a legfelső elhatározást tudató miniszteri leirat és — habár csak a magara egyéni felfogásának adva is visszhangot — ezekkel a kérdésekkel akarok foglalkozni most a nyilvánosság előtt. Joggal teszem azt, sőt kötelességem is tenni, mert hisz’ elsőnek irtára alá a vármegyéhez beadott indítványt, hogy a mi földünk le gyen az Ő örök nyugalmának helye. Olvasgatom a leirat indokait. „Kassa az a hely, melyet az ösz- szes személyi és történelmi vonatkozások a legszorosabban fűznek Rákóczyhoz, kinek atyja és nagyatyja szintén e város falai között pihennek“ — mondja a miniszterelnök. Ez az indok még nem tud engem meggyőzni a választás helyességéről és ebben a mondatban még egyáltalában nincs megcáfolva az a jogcím, a melyre Zemplénvármegye hivatkozott, mikor magának kérte a szent hamvakat. Oh, azok a történelmi és személyi vonatkozások, a melyek II. Rákóczy Ferencz emlékét mi hozzánk fűzik, erősebbek, mint a kassáéi. Kassa hosszú időn át volt a nemzeti küzdelem főhadiszállása ; igaz és ezer kapocscsal köti ösz- sze a történelem a Rákóczi család emlékével is, de ezek a vonatkozások inkább előző időből valók, a nagy fejedelem atyjának idejéből. Maga II. Rákóczy Ferencz Zemplénvármegye földjét avatta az ő emlékének klasz- szikus földjévé és sem a személyi, sem a történelmi vonatkozások révén a mi jogainkat az Ő hamvaival szemben elvitatni nem lehetne. Még is van valami, ami engem ezzel az elhatározással kibékít. Nekem úgy tetszik, az én alattvalói hűségem dicsőült fejedelmem iránt azt súgja, hogy ezt a kérdést nem is egészen jól fogtuk fel, mikor csak a magunk szempontjából Ítéltük meg, mikor csak magunkra gondolva birálgattuk azt. Mert arra kellett igazában gondolnunk, azt kellett volna szem előtt tartanunk, hogy tudunk-e olyan méltó helyet kijelölnünk az ö hamvainak, amely mai jelentőségében is megfelel az utolsó magyar dinasztia legnagyobb alakjának ? Tagadhatatlan, hogy a kassai dómmal egy jelentőségű nyugvó helyet mi nem tudtunk volna kiÉs veled! hát elszakadva Keltánk között mind a szál, Zúzott szív magára hagyva, Óh ez maga a halál! Bródy Mihály. Nyíregyháza legkisebb embere. A »Zemplén« számára irta: Gál Lajos. A közeli forró napok egyikén ’yiregyházán volt dolgom és a nagy . rróság elől a „Korona“ kávéházba menekülve hűsöltem. Egyszerre csak láttam az ajtón belépni egy parányi emberkét, aki egy vállán keresztül Vetett táskában egy csomó újságot cipelt és a rikkancsok szokott hangján kínálta az „Ejnye be jó“ és „Friss Újság“ c. lapokat. Meglepetve néztem a fura kis alakot. Álig látszott ki a földből, de azért hosszú nadrágot, férfi kabátot, bergsteiger cipőt viselt és felső teste jóval szélesebb és fejlettebb volt, mint a hasonló nagyságból következtethető gyermekeknél szokott lenni. Az arca a haladottabb kor csalhatatlan jeleit mutatta. Magassága azonban alig felelt meg a 2—4 éves gyermek magasságának. Kérdést intéztem a főpineórhez, hogy ki légyen a furcsa kis férfiú. Aki aztán felvilágosított, hogy ez Lakatos András Nyíregyháza törpéje. Lakatos András, ezalatt otthonosan mászott fel egy székre a fagylaltjelölni. A régi Rákóczy várak és kastélyok történelmi jelentősége kétségtelen; ha megszerezzük egyikét, vagy másikát, családi otthonába vittük volna vissza a vár egykori urát, mintegy visszavásárolták volna neki azt, ami az övé volt, mint magán emberé. Ma újra birtokába veszi azt, ami az övé volt, mint Magyarország válasz, tott fejedelméjé; ami megszakítás nélkül is az övé maradt mindvégig, mert a régi kuruc város szabad polgárai mindig megőrizték hozzá hűségűket. Kassát a Rákócziak a fejedelmi imperium jogán bírták, nem mint családi öröklött birtokot. Nem raagánvagyouunk volt, hanem fenhatóságnk alá tartozott. És ez a közjogi vonatkozás előttem szebb és értékesebb, ha Rákóczy Ferencre gondolok, mint a magánjogi, azért nem gondolok vármegyém mellőzésére, mikor a leglelsőbb intézkedés által mintegy utólagos beiktatását látom Magyarország választott fejedelmének fejedelmi jogaiba, mondván: a kuruc fejedelmek székvárosa legyen a te örök rezidenciád. Boldog és dicső vagy Kassa városa; irigyellek dicsőségedért, de szívből osztozom örömedben. Szirmay István. készítő műhely közelében. Az egyik pincér szolgálatkészen segítette le vállairól az újság csomót és azt kérdezte tőle, hogy mit parancsol. A pöty emberke mély, férfias hangon azt mondta: — Hozzon nekem gyorsan egy kis fagylaltot és egy finom cigarettát. Á parancs teljesítve lett. Lakatos András egész szakava- tottsággal rágyújtott a cigarettára és műértően kanalazgatta a fagylaltot, mig kalapját a mellette levő székre tette le. Én pedig vele szemben álltam meg és figyeltem. Értelmes, fekete szemeivel derülten nézdegélt maga körül. Koponyája gömbölyű igazi magyar koponya volt. Szőke haja nyáriasan rövidre nyírva fedte be fejét. Arca fehérbőrű, széles itt-ott kisebb ráncokkal fedve, ami első pillanatra mutatta, hogy a kis ember már túl van a gyermekkoron. Beszédbe elegyedtem vele. A társalgás folyamán csakhamar megtudtam, hogy Lakatos András most 19 éves, róm. kath. vallásu nyíregyházi földmives szülők harmadik gyermeke. Szülői élnek, szegény emberek, rajta kívül van egy felnőtt idősebb fi- és egy leány testvére. Testvérei rendes nagyságuk. Ő nem járt iskolába. Ujságeladással keresi meg kenyerét, ami neki igen szépen jövedelmez, mert az urak csakis ő tőle, a legkisebb rikkancstól vesznek. A kávéház törzsvendégei azon kívül PfT Lapunk mai Mánia 4 oldal. A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Fare thee well. — Byron. — Ég veled, te hűtlen asszony, Mindörökre ég veled, Bár reád én nem haragszom, Nem bocsátók meg neked. Ha belátnál e kebelbe, Melynek titkai felett Egykor lágyan szenderegve Nyugtattad a fejedet; Rejtett gondolataimba Ha beletekintenél, Megbánnád, hogy eltaszitva Boldogtalanná tevéi. Bár dicsérnek érte téged, — Ujjonganak a bajon — Csak sérthet ez a dicséret, Mert gyökere fájdalom. Sok hibának nyom a terhe, óh de ily mérges sebet, Mért hogy az ütött szivembe, Ki ogykor ölelgetett. Óh ne hidd, hogy egy csapásra Véget ér a szerelem, Lassú annak elmúlása, Nem lobban ki hirtelen, Szivemben még forr az élet, Ver szivem vérezve bár, S folyton az a tudat éget: Nem jövünk mi össze már. Oh mi fájhat élesebben, Mint hogy lüktet életünk, S minden reggel mindaketten Özvegyágyban ébredünk. Majd ba lányunk kezd beszélni S meg akarod inteni, Apjáról, mondd, szólsz-e néki, Bárba őt nem ismeri. Majd ha karjai bezárnak S csókkal mondja, hogy szeret, Gondolj akkor rám, ki áldlak, Mert boldog voltam veled I Majd ha rám hasonlít arca, Rám, ki tőled messze jár, Édes sóhajra fakadva Hű léssz hozzám, ugyebár? Ismered minden hibámat, De nem őrültségemet, A reményem száll utánad, Száll és eltűnik veled. Dacra edzett büszkeségem lm előtted térdepel. Elhagytál és én busán érzem, Lelkem hagyott engem el. Vége van. A szó hiába, Nem lehet itt fordulat, Mégis az érzésnek árja Akaratlan tör utat.
