Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)

1904-12-22 / 140. szám

Sátoraljaujholy, 1904. december 22.

140. (4362.) Harminckettedik évfolyam.

Megjelen minden második napon

kedd, csütörtök és szombat este.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SAtorsdja-Ujnely, lőtér 9. szám.

Kéziratokat nem adunk vissza.

Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., Vastagabb betűkkel 8 fill. Njilttérben minden garmond sor 80 fill.

POLITIKAI HÍRLAP.

ilj. Meczner Gyula dr. Molnár János dr. Ferényi József

főszerkesztő. felelős szerkesztő. főmunkatárs.

Előfizetési ára:

Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor.

— Egyes szám ára 8 fillér.

íáirdetési dij:

Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény.

Zemplénvármegye új főispánja.

— dec. 22:

A miniszterelnök a vármegyéhez f. hó 22-én érkezett leiratával értesítette a vármegye közönségét, hogy Ö császári és apostoli királyi felsége Bécsben, december hó 17-én kelt legfelsőbb elhatározásával Szinnyey Merse Istvánt, Sárosvármegye volt főispánját Zemplén vármegye főispánjává legkegyelmesebben kinevezni mél- tóztatott.

Az erre vonatkozó királyi kéziratot a hivatalos lap mai száma a következőkben hozza:

A belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztésére Szinnyey Merse István Sáros vármegye volt főispánját Zemplén vármegye főispánjává kinevezem.

Kelt Bécsben, 1904. december hó 17-én.

Ferenc József s. k.

Gróf Tisza István s. k.

Teremtsük meg a háziipart.

— dec. 22.

(—z.) Amiről most nehány szót akarunk mondani, az is egyike azoknak a thémáknak, melyek a sajtóban bizonyos periódusokban visszatérnek.

Tessék ezidőtájban megtekinteni kereskedőink karácsonyi bevásárlásait és bizonnyal hazafiul

A ZEMPLÉN TÁRCÁJA.

London és Párizs.

A „Zemplén“ számára irta : ifj. Meczner Béla.

(Folyt, és vége.)

A szobák berendezését illetőleg úgy az angol, mint a francia módszer ellen főkép a következő két kifogás tehető: Az első a kandalló használata kályha helyett; megjegyzendő, hogy az angol és francia kandalló egy egyszerű tűzhelyből áll, minden téglaoldal nélkül s igy mig két lépésnyire tőle elég meleget áraszt el, addig a szoba többi része teljesen hideg marad. A másik kifogás az egyszerű ablakok használatát érheti, melyeket még télnek idején sem cserélnek ki duplával. Itt említhető meg az angol ablakok érdekes volta. — Ugyanis ezek nem oldalra nyílnak, hanem le és felfelé tolhatok. Ezen különös beosztásnak az az előnye van, hogy a legfelsőbb résznek 2—3 ujjnyira való nyitvahagyása folytán a szellőztetés állandó; ezért az angol családokban nem is igen ösmerik a reggeli szellőztetést.

A kandalló és egyszerű ablak

aggodalommal vesszük észre, hogy milliók és milliókra megy azon összeg, melylyel most háziipari készítményekért a külföldnek adózunk.

Sóvárgó vágyakkal, csengő szóval fölbukkan nálunk a háziipar megteremtésének kérdése ; de sajnos, jobbára csak hírlapi cikkelyekkel, melyek közérdeklődést nem tudnak támasztani : háziipart teremteni nem lehet.

És elvesztve reményeinket is egy szebb jövőben lanyha re- ménynyel fogunk ahhoz, hogy e jelentős kérdésben felrázzuk az apatikus társadalmat.

Hogy a háziipar országfönntartó és országfölvirágoztató tényező, azt Svájcz beszédesen igazolja. Hogy nálunk nyers anyag, munkáskéz bőviben van, kitetszik azokból az erőtlen kísérletekből, melyeket eleddig a háziipar terén tettünk. Csak meg kell nézni a abártfai játékiparba torontáli sző- teseket, az erdélyi faipari készítményeket és rögtön látni fogjuk, hogy itt egy kifejleszthető iparnak minden tényezője rendelkezésre áll, ügyes munkáskéz, ötlet- gazdaság, bizonyos áttetsző nemzeti styl, emellett tömérdek munkát leső kéz, bőviben mindenféle nyers anyag, csak egy hiányzik, a töke. Ez a töke pedig azért hiányzik, mert a vállalkozási kedv teljesen hiányzik, a közérdeklődésnek kellene ösztökélni a vállalkozási kedvet, hogy azok a milliók, melyek most kimennek tőlünk, itthon maradjanak.

Nálunk az a baj, hogy mindent a kormánytól várunk. Bicélszerütlen volta nyilvánvaló, dacára annak, hogy sem Párizsban, sem Londonban nincs oly hideg a tél, mint nálunk. Csak egy példát hozok fel e tény igazolására, névleg, hogy egy kollegám Párizsban 30—35 francot költött havonta kőszénre a téli hónapokban s bár egész nap éjjeli 12 óráig dudált kandallójában a tűz, mégis másnap reggel, midőn felébredt, a takarón kívül feledt kezei és fülei egész meg voltak dermedve a hidegtől. S Párizsban a téli hónapok alatt nem is igen használja a diák szobáját másra, mint alvásra, mert máskülönben sem erszénye, sem bőre nembirnáki azt. Tanulni, vagy Írni az egyetemi, vagy más nyilvános könyvtárak termeibe megy, hol rendesen jó gőzfűtést és igy meleget is talál.

Nem mulaszthatom el, hogy pár szóval meg ne emlékezzem a két nép udvariasságáról. El kell ismernünk, a francia sok tekintetben igen is előzékeny és udvarias; de én részemről azt a szójárássá vált francia udvariasságot csak kivételesen, a jobb körökben találtam fel. Igaz ugyan, hogy egy bizonyos értelemben majdnem minden francia udvarias, de én ezt inkább formalitásnak és szokásnak tartom, mint valódi őszinte szivességzonyos iránytól kezdést, kétségkívül kell várnunk, ám a kormány nagy számmal tart fönn fafara- gászati és kosárkötö tanműhelyeket, ahol évek óta hozzá értő előmunkások képeztetuek. A baj azonban az, hogy ezek az élő- munkások nem a falukra mennek ki ezrek és ezrek tanítására, hanem kénytelenek letelepedni, városokban beállani a kisipar sóhajtozó alakjai közé. A föld- mivelésügyi ministerium is egész seregét rendezi évente a népies, gazdasági, háziipari kurzusoknak. A legutóbbi öt év alatt 1500 községben 20000 gazdasággal foglalkozó egyén tanult meg valamelyes háziipari foglalkozást. Rendkívül érdekes lenne tudni, hogy ez a 20000 ember a közeledő télen a nyert ügyességet fel fogja-e használni és hova fogja fejleszteni a jó példa ezt a foglalkozási ágat ?

Hiszen nálunk a nép téli foglalkoztatásának kérdése nem tisztán közgazdasági ügy, de elsőrendű szociális érdek. Tessék meggondolni, hogy mostantól négy teljes hónapig a földművelő munkáskéz pihenni kénytelen, hogy ennek a kényszerű pihenésnek milyen ke- dély-deprimáló hatása van. Emellett a munkátlanság mennyi sok hajlékban szerzője a nyomornak, szükségnek, indítója a békétlenségnek, okozója a csüggedésnek, okozója a társadalmi harcnak. Mennyire megváltoznék a helyzet, ha a munkát előidéző alkalmak szaporodnának, s a nép télen is keresne és nem lenne kénytelen a készből élni.

nek és udvariasságnak. Másrészt pedig a franciák által annyira hangoztatott angol darabosság és nemtörődömségre vonatkozólag az a megjegyzésem, hogy ez egy cseppet sem tárgyilagos, hanem igen is egyoldalú állítás s hogy akik ezt tartják, valószínűleg csak a kontinensen utazó angolt tették tanulmányuk tárgyává. Mert e nép őszinteségéről és szívességéről helyes fogalmat csak az alkothat, ki legalább is pár hónapot országukban töltött. A kontinensen utazó angolok ugyan és legtöbbnyire vagy magas rangú arisztokraták, — kiket magas származásuk és büszkeségük nem enged leereszkedni még egy velők egyenrangú idegennel sem, — vagy pedig gazdag gyárosok, vagy kereskedők, kik otthon megszokták azt, hogy minden úgy történjék, mint egy gépezetben. A valódi középosztály nem rendelkezvén oly nagy anyagi javakkal, csak ritkábban jelenik meg ott. így aztán nem csuda, ha valaki ferde véleményt alkot az angolokról. De otthonában kell meg- ösmerni e népet, s akkor egész más véleménynyel leszünk az angol udvariasságról és szívességről. És aki látta, hogy mily szívesen fogadta London város pár héttel ezelőtt a

Mindezeket pedig elmondtuk abból az alkalomból, hogy 800 községben mostanában nyilt meg a népies gazdasági háziipari kurzus. Kívánatos az, hogy mindazok, akik hivataluknál fogva officium- ból a nép vezetői, az ügyet megillető érdeklődéssel (mert hiszen ez az ügy a közérdeklődésből fejlődhet csupán) fogják kisérni, hisz’ ami kezdés most van, az csak indítása egy messzemenő s a jövőre váró aktiónak, melynek célja, hogy azok a milliók, melyek ma még háziipari készítményekért külföldre mennek, itthon maradjanak.

Katiik Jéla grój bncsulevelei.

— dec. 22.

Két búcsúlevél érkezett legutóbb Zemplénvármegyéhez gróf Hadik Béla volt főispántól, a ki ezekben a levelekben vesz búcsút Zemplénvármegye közönségétől é3 tisztviselőkarától,— gyénkhez oly hűen ragaszkodó szive teljes melegével.

Múlt számunkban közöltük ama két iratot, melyet Zemplénvármegye közigazgatási bizottsága és tisztviselői kara a főispánhoz intézett és már ma olvashatjuk a Hadik Béla gróf benső- ségteljes búcsúszavát is, mit az alább közölt levele magába zár. Érdekes, hogy e búcsúlevél, valamint a megyei tisztviselőkar bucsuirata keresztezték egymást s igy tulajdonképen egyik sem felelet a másik búcsújára, de mindkettő egymástól független egész, mely igy legjobban bizoportugál királyi párt s aki e napon egyszer végig ment a tellobogózott és ünnepi köntösbe öltözött város utcáin az éljenző néptömeg között, az másképen fog vélekedni erről.

De magamról is hozhatok fel az angol figyelmességre példát. Nem rég egy szokásos vasárnapi Istentisztelet alatt nem lévén a biblia kezeim között, egy a közelemben ülő szőke hajú, babaarcu angol leány — bár teljesen ismeretlenül is — sajátját nyujtá át nekem, ő maga az anyjáéban olvasván a szent könyv alkalmi szavait! Nekem, mondhatnám, a két ország népéről az a benyomásom, mintha a francia udvariasság módo- zatosabb és ceremóniásabb, de inkább csak külsőleges volna az őszinte angollal szemben.

Végül pedig pár szót az annyira hangoztatott londoni ködről. E tekintetben azt tapasztaltam, hogy a kon- tinensi vélemények nem mentek minden túlzástól. Bár el nem tagadható, hogy a vidéki városok egészen tiszta levegőjét hiába keresnők itt, de a téli hónapok kivételével alig van külömb ség London és a többi nagy világvárosok levegője közt. Mert amelyik városban annyi gyár és vasút van, mint Londonban, következőképen kell, hogy

Lapunk mai iiáma 4 oldal.