Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-12-03 / 133. szám
Harminckettedik óvfolyan. Sátoraljaújhely, 1904. december 3. 133. (4355.) ji — Megjelen minden második napon kedd. csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiaddbiratal: SAtoralja-Ujnely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adónk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző A üli., vastagabb betűkkel S fill. NjUtWrten minden garmond sor 90 fill. Zemplén ifj. Msczner Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. dr. Molnár János felelős szerkesztő. dr. Ferényi József főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, f' évre 6 kői negyedévre 3 k >r. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden sző útin 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. jogos és jogtalan magatartásának valódi okairól. Az ellenzék is be fogja látni, hogy azok a parlament működésének alapjául szolgáló házszabályok mégsem lehetnek annyira tökéletesek, ha ilyen állapot lehetősége is kimagyarázható azokból; mert hiszen igy nem a munka, hanem a mun- kátlanság és jogtalanság előse- gitői azok. Viszont a kormány is engedhetne az ideiglenes házszabályok ridegségéből s újra módot nyújthatna az ellenzéknek arra, hogy a revíziót közös akarattal vigyék keresztül. Igaz, hogy a törvényes többség határozata jogerős s igy a kormányt rideg törvénytelenségről vádolni lelkiismeretlenség: de viszont alkotmányos életünknek csak díszére válik az, ha ilyen fontos ténykedés a képviselőtestület közös munkájának az eredménye. Ha nem tudnak belemenni, belenyugodni abba, hogy az előkészítő bizottságba a pártok számaránya szerint jussanak be a képviselők, küldjenek ki bizalmi férfiakat minden pártból, olyanokat, akiknek önzetlenségéről, tudásáról, törvénytiszteleté- röl minden képviselő eleddig meggyőződést szerezhetett s nyugodjanak bele az azok által végzett munkába. Mert, ha annyiféle akarat érvényesülhet, ahány képviselője van a nemzetnek, soha törvény életbe nem léphet. Az egyesült ellenzék is helyesebben cselekednék, ha a meddő küzdelem helyett, a helyzet kétségbeejtő komolyságán gondolkozva egyesült erejét és méltóságát a haza javára gyümölcsöz- tetné. Nem azért küldötte őket a nemzet a parlamentbe, hogy jó tanácsért minduntalan haza fussanak ; hanem mert megbízott tudásukban, komolyságukban és becsületességükben és munkát vár tőlük ezért cserébe. Nem az a kérdés most, kinek van igaza? Ha ezen akarnak döntő eredménynyel vitatkozni, a kiküldetés ideje, de talán évek hosszú sora is kevés volna ahhoz. Hanem azon kell mindkét félnek munkálkodnia, hogy ebből a helyzetből békés kibontakozást keresve, ennek az eredménytelen küzdelemnek kárát ne vallja a nemzet. Amint ember nincs hiba nélkül, úgy az emberek gyülekezete, tehát a parlament sem ment azoktól, iparkodjanak tehát ezekből a nemzetnek minél kevesebbet bemutatni s áldásos működésűkkel feledtetni a most történteket. Van kibontakozás, csak a hibában való megátalkodottság nem tudja azt megtalálni. Ezt a kibontakozást várja most a nemzet s ha meg lesz, az egész ország fellélegzése lesz a békülők meg- érdemlett jutalma. Karcos. — dec. 8. Külföldi lapok Magyarországról. A londoni „Standard“ a magyar politikai helyzetről szóló vezércikkében konstatálja, hogy Tisza nem tagadja az alkotmányos forma megsértését, védekezése a „Salus reipublicae sup- rema lex“ aksziómába foglalható ösz- sze. A kérdés úgy áll, hogy egy fakfi kibontakozás. — dec. 2. Ha valamikor, most óhajtja a nemzet, hogy a parlament működése ismét a rendes mederbe jusson. Nem az elmúlt, ez a mostani hét a politikai nagyhét, amelyen elszomorodva látja pártkülönbség nélkül mindenki, hogy parlamentünk corrumpált állapotából aligha lesz dicsőséges feltámadás. Elkeseredve küzd mind a két párt, a meggyőződés tüze hevíti mind a kettőt s békés kibontakozás helyett a végletekig menő harcra készülnek. Az egyik fél hazafiui kötelességet vél teljesíteni akkor, midőn az országkormányzás lenyügzö békóit erőhatalommal töri ketté s teszi ezt a jövőért. A másik kétségbeesetten védekezik ez erőhatalom ellen, utolsó csepp vérét kész ontani az idő és törvényszentesi- tette formaságokért s teszi ezt a múltért. Mindkét félnek van igaza, de van hibája is. Hiába hivatkoznak a nemzetre. Az föltétien igazat egyiknek sem fog adni. Vádolni fogja az mind a kettőt, de védeni is tudja bármelyiket. Az eredménytelen harcoknak szomorú következményeit a nemzet fogja érezni s igy a közóhaj nem lehet más, mint az arany középuton való kibontakozás. Ez a nehány nap elegendő lehetett mindkét pártra nézve, hogy meggyőződjék ellenfele A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Egressy Béni. (1814—1851) A „Zemplén“ számára irta: Dr. Perényi József. Egressy (Galambos) Béni a magyar zene művelőinek legtehetségesebb tagjai közé tartozik. Tudás és művészet tekintetében nem áll ugyan egyenlő magasságban nemzeti zenénk művelőinek elsőrangú s világhírre is emelkedett nagy alakjaival, de jótékony hatás tekintetében nem sokkal áll mögöttük. Első sikereit azoknak a daloknak köszönheti, amelyekkel a negyvenes években lépett föl. Petőfi Sándor néhány költeményének sikeres megzenésítésével csakhamar megtalálta az utat a magyar dal kedvelőinek szivéhez. Annyira őszintén, annyi melegséggel és közvetlenséggel szóltak a dalok a szívhez, hogy hatásuk kétségtelen volt. Petőfi pompás dalai oly szerencsésen ihlették, hogy nemcsak külső forma tekintetében, de hangulat és nemzeti érzék tekintetében is jeles alkotásokat adott. Pedig nem is vűit tanult zenész. Istenadta, eredeti tehetség, valóságos költő. Szerzeményei hangjegyzését sem végezte maga, mások segítségére szorult, de volt benne forma — és páratlan dallamérzék, amilyennel kortársai közül kevesen dicsekedhettek, így lesz e kiváló naturalista a XIX. század magyar zenéjének egyik legérdekesebb és legkiválóbb alakjává. Neve mintegy összeforr Petőfi nevével, Petőfi babérjaiból neki is jut egy-két. levél. Id. Ábrányi Kornél minden túlzás nélkül mondja róla, hogy kevés oly egyénisége van a XIX. század magyar zenéjének, akit vele akár termékenység, akár többoldalúság, emelkedett nemzeti érzék tekintetében párhuzamba lehetne állítani. Zenész, színész, énekes színműíró, műfordító és katona! Eredeti és érdekes egyénisége egy egész sereg követőt, magasztalót és ócsárlót teremtett. * Egressy (Galambos) Béni 1814- ben született, Lászlófalván Borsod- megyében. Rövid élete változatokban nem gazdag. Egyszerűen, szerényen élt. Soha föltűnni nem vágyott. Hat évvel volt fiatalabb bátyjánál Gábornál, a legnagyobb magyar színművészek egyikénél. A két testvér ideális lelkületű ifjú. Rajonganak a szépért és nemzeti eszményért. Mindkettő kellő iskoláztatás után a szinipályára lép. Gondos atyjok aggódva néz a tehetséges fiuk jövendője elé. Szép szóval sikerül is őket választott pá- lyájokról visszatéríteni, de csakhamar újból a nemzeti nyelv és színészet zsoldjába szegődnek. Gákor a magyar színészet egyik elsőrangú képviselője, Béni a kardalosságnál sohasem vitte többre, de tehetsége és hajlamai uj irányt szabnak életének és csakhamar a bátyjáéhoz hasonló dicsőség övezi homlokát. Első zenei oktatását atyjától nyerte, ki őt már mint zsenge gyermeket bevezette a zeneművészet titkos, bűbájos misztériumaiba. Az ép zeneérzékü gyermek gyorsan halad s alig végzi be iskoláit (1834) a bátyja példáját követi és a szini pályára lép. Jó hangja és zenei képzettsége az énekes pályára csábították, de a kardalnokságánál többre nem vitte — csak igen ritkán kapott kisebb operai magánszerepeket. A szabadságharc őt is elszólitotta pályájától. Beállott honvédnek. Több ütközetben személyes bátorságának is jelét adta. Végül Komáromba került és itt Klapka vitézeivel mint főhadnagy kapitulált. Á szabadságharc után ismét Budapestre jött és újból a eiozus kisebbség lehetetlenné tegye-e a pártkormányzatot: igen vagy nem ? Tisza Wellington herceggel mondhatná: a király kormányzatát folytatni kell. Magyarország kormányzását paralizis fenyegette, az egész ország biztonsága veszélyben forgott. Tisza azt állítja, hogy csak angol példát követ. Mi is kénytelenek voltunk erős kézzel letörni az obstruk- ciót, túlságos tekintet nélkül formákra és präeedensekre, melyek az obstruk- ció által oly kíméletlenül megsértettek. — A londoni „Daily Graphic“ nem akarja kritizálni Tisza gróf „ál- lamesin“-ját, csak konstatálja, hogy a klotüre és a guillotine az angol parlamenti életben megszokott alapvonásokká váltak s bár senki sem szereti, meg kell adni, hogy szükséges ellenmérget képeznek az obstruk- ció mérge ellen, mely ha magára hagyják, esetleg az egész parlamenti gépezetet összetöri. A lap kimutatja, hogy az obstrukció végeredményében az abszolutizmus malmára hajtja a vizet. Tisza, úgymond, azért joggal mondhatja, hogy midőn a britt parlament példáját követi, nem a többség zsarnoksága, hanem a parlamenti kormányzat érdekében cselekszik. — A párisi „Temps'* * legutóbb is vezércikket szentelt a magyar ügyeknek, amelyben azt mondja, hogy Tisza páratlan mesteri kézzel vetett véget az obstrukciónak és hangsúlyozza, hogy Tisza ellenségeinek nagyrabecsülését is bírja. Á lap jó tájékozottsággal birálgatja a legkülönbözőbb pártárnyalatokból összealakult ellenzéki egyesülést és aztán következőképen ir: „Ä férfiasság tetszik férfias népnek. Ez nem szereti a fikciókat. Ez a nép azt kérdést veti fel, hogy váljon a merénylet a parlamenti jog ellen és következésképen Magyarország szabadsága ellen, nem-e csupán az ellenzék kötekedése a végett, hogy az obstrukció fogantyújával túltegye magát a kormányon és a többségen? A nép továbbá azt fogja kérdezni, hogy pl. az a forradalom, amelylyel Nemzeti Színházhoz szerződött. Munkásságát lázasan folytatja tovább. Ekkor készíti barátja, Erkel Ferenc számára a Bánk-bán opera szövegét is, de ennek megzenésítését már meg nem érhette. Testi ereje lassankint gyöngül, a hazája szolgálatában szerzett betegsége napról napra fogyasztja életerejét, mig végre az 1851-ik év julius havának 15-én az emésztő kór sírba vitte. * Szerzeményei közül elsősorban a „Szózaí“-tal foglalkozunk. Ez a köz- kincscsé vált nemzeti dal nem a legsikerültebb alkotások közé tartozik. Bármennyire is tetszetős és erőteljes a dallam, amelyről a hatvanas évek szigorú bírálója Hajdú László a Zenészen Lapok-han hangjegypóldák- kal is igyekezett kimutatni, hogy a Rózsavölgyi Márk „Honfíhüség“ című hallgató magyarjának merő plágiuma — sem formailag, sem zeneileg nem egyezik meg Vörösmarthy szövegével. Ugyanis Egressy a dallamot formailag úgy komponálta, mintha a verssorai páronként illené- nek össze, holott a páratlan sorok egyeznek meg méretileg és ezek csendülnek össze rimben is. Ez okozza az idegenszerü melizmák használatát is. De mind ennél még sokkal felDanky fivérek cs. és kir. udvari fényképészeknek rendes két heti kirándulásokon kívül, a mi legközelebb dec. 4. és 5-én lesz, egy állandó megbízottjuk van itten a műteremben és igy levételek minden nap eszközöltetnek.
