Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-10-04 / 108. szám
Sátoralj a-Ujhely, 1504. október 4. 108. (4330.) Earminckettedik évfolyam. Hegjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátorsű.ja-'CTjnely, lőtér 9. szóm. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző A fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérben minden garmond sor 30 fill. Zemplén POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Mecznor Gyula főszerkesztő. dr. Molnár János felelős szerkesztő. dr. Perényi József főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, f “> évre 6 kői negyedévié 8 k ír. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. JCétjői témák. — okt. 8. A kormánytanács befejezte munkáját. Tisza István grót miniszterelnök visszautazott a birtokára és visszautaztak a képviselők is, kiket a kormányelnök Budapestre rándulása hozott a fővárosba. A nehány napra felpezsdült klub-élet megszűnt, és október 10-ig teljes szélcsend állott be. A képviselőház október 10-én ül össze. Az első ülésen, a ház határozatához képest, a legközelebbi ülés napirendjét állapítják meg. Ugyanezen a napon azonban a kormány törvényjavaslatot nyújt be, amelyben arra kér meghatalmazást, hogy Olaszországgal a kereskedelmi provizóriumot megköthesse egyrészt, másrészt pedig, hogy a régi provizóriumnak hatályát 1904. október hó 15-ig kiterjeszthesse, mert az uj provizórium október hó 15-én lép hatályba, mig a régi szeptember 30-áu jár le. Ami Ausztriát illeti, ott a provizóriumot császári dekrétummal intézik el. A császári dekrétum a 14. szakasz alapján mindenekelőtt el fogja rendelői, hogy a régi provizórium 1904. évi október hónap 15-ig marad érvényben, az uj pedig e hó 15-én lép hatályba. Ez az Olaszországgal megkötött provizórium politikai oldala; közgazdasági részéről majd az október hónap 10-én beterjesztendő törvényjavaslat megokolása számol be, amelynek megszövegezésével most foglalkoznak az illetékes minisztériumok. * A kis szebeni képviselőt, az országos nevű Hódossy Imrét, aki hosszú éveken át volt a régi nemzeti párt egyik nagyra- becsült vezér egyénisége, előkelő férfiakból álló szabadelvű párti tábor kisérte el vasárnapi beszámolójára. Ez a disz és tisztelet megillette az államférfit, de méltó volt egyben az alkalomhoz is. Mert Hodossy Imre kis-szebeni beszámoló beszéde tartalmánál fogva és nevezetes politikai kijelentéseivel egyaránt kiemelkedett a szokásos beszámolók jórészt helyi érdekű keretéből és joggal nevezhető országos jelentőségű kinyilatkoztatásnak. Elsőbben az a nyilatkozat teszi rendkívül érdekessé, mely a hazaszeretet magaslatáról bírálja a politikai dolgokat és bátran kimondja, hogy a nemzet javát komolyan szivén hordó államférfin feladata nem az, hogy mentői fényesebb és magasabb nemzeti célokat zászlajára tűzve és hangoztatva parádézzon. Hanem igenis az a valódi nemzeti szellemű államférfin kötelessége, hogy higgadtan mérlegelje, hogy az adott időpontban a rendelkezésére álló nemzeti erővel és eszközökkel mely nemzeti célokat lehetséges tényleg megvalósítani. A hazának használni akaró komoly államférfin csakis ily célokat irhát lobogójára. Ez a nyilatkozat őszintén és meggyőzően világítja meg: miért nem követhette Hodossy Imre régi vezérét Apponyit az uj nemzeti pártba. * Hajrá! nosza rajta! Megindult a haragos ellenzéki csatározás Hodossy Imre kisszebeni nevezetes kijelentései ellen. Fújják Lehel kürtjét, hadonáznak Botond kardjával és természetesen, mivel érvekkel nem tudják meg- dönteui Hodossy igazságait, még azt is szemére lobbantják, hogy fényes, nagyszámú gárda kisérte őt Kisszebenbe. Ám ez nem gátolja meg az ellenzéki kikiáltókat, hogy egy füst alatt fel ne sorolják azt a harminckét nemest, aki Kossuth Ferencet Nánásra kiséri. Hiába! már ez igy van. Hodossy mig ellenzéki volt, mint Aladin bűvös lámpája világított a nemzeti lovagok előtt. De mivel most szabadelvű párti, hazaáruló a neve, aki miniszteri bársonyszékért eladta a nemzeti pártot, Apponyit és Bánffyt és a szegény magyar hazát, mely az ellenzéki hazafiak szerint oly gyakran és oly könnyen eladó. * Az erdélyi románok pártalakulásáról cikkeznek most nagy sűrűén a bukaresti lapok. Azon panaszkodnak egyértelműen, hogy amig a faj magyaroknál, mint a gomba teremnek a különféle pártok, a magyar kormány a románoknak nem engedi meg külön nemzetiségi párt alakítását. A magyar kormány szerintük téveA ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Lemondás.*) Irta: 3Iok Ferenczné. I. Orvos ur! Gondolja, hogy jobban vannak a gyermekeim? kérdezte bánatos bangón, melyen a remény átreszketett, özvegy Ozoray Gézáné, a jóképű, kövér háziorvost. — Jobban, asszonyom ! — bólintott barátságosan az öreg ur. Most már csak ápolás, diéta és nyugalom kell. Elbesegettük azt a csúnya, fekete rémet a kicsikék fehér ágya mellől. Ismét napsugár szökik a házba, ha kinyitja a betegszoba ablakait ! S az erős férfikéz tisztelettel szorította meg a sápadt, bánatos asszony sovány kezeit. Ozorayné kikisérte az orvost. Az ajtónál egy-kót pillanatig megállt s fölnézett az égre. Csillagos volt a menybolt s az apró, fényes szemek biztató ragyogással néztek le az özvegy kérdő tekintetébe. Négy apró, fehér ágy sorakozott *) Kiváló munkatársnőnk e tárcáját a „Magyar Szemle“ ang. 21-iki számából engedte át lapunknak közlésre. a tágas szoba egy bosszú falánál. Négy, kis üdülő beteg aludt csöndesen, pibegő mellel a csipkés párnákon. Az asszony sorra járta kis betegeit. Az egyiknek homlokáról elsimította a kuszáit fürtöket, a másiknak a takaróját igazította meg, a legkisebbnek csókot lehelt sápadt arcára s végül a kis leány, az egyetlen leány ágyánál megállt és sokáig nézett a nyugodtan alvóra. Majd elfordult s az asztalhoz ült. . . Zöldernyős lámpa gyönge világosságot terjesztett az asztallapon, melyen orvosságos üvegek, tégelyek álltak össze-visszaságban. Mély sóhajjal temette fejét két kezébe a nő. Az óra halkan ketyegett, a gyermekek csöndesen lólegzettek. A múlt idők alakjai életre keltek, apró tündérek odaültek az asz- zony közelébe és meséltek neki eltűnt boldogságról, régen átélt örömökről. Meséltek addig, mig a nő szemébe kények gyűltek egybe; siratta az eltűnt ifjúságot, a virágjában letört szép, jó hitvesét. Lassan járt föl és alá a szobában, aztán egy régimódi Íróasztal előtt megállt s egy fiókból levelet vett elő. Odavitte a lámpa alá. Nem a betűket látta a papíron, de egy férfinak szabályos, nyílt arcát, mélynézésü szemeit, barátságos mosolyát. S ettől a mosolytól, melyet képzelete odafestett a teleirt levélpapírra, meleg lett a nő szive s édes álmodozás tartotta fogva lelkét. Aztán végigsimitotta homlokát s újból, ki tudja hányadszor elolvasta azokat az erős, biztos kéz által vetett betűket. Asszonyom! Mikor kegyed még ott játszadozott a szomszéd udvar eperfái alatt, mikor éu erdőt, berket bújtam, csakhogy virágokat hódolattal tehessek pici lábai elé, midőn csak azért tanultam, hogy kegyed megdicsérjen : már akkor szerettem. Egy érintetlen gyermekszív rajongó vonzalmával. A sors erőszakos hullámcsapása elsodort engem a közeléből; kivetődtem a világi élet árjába. De ott is egy talizmánom volt: a szomszédunk kis leányának barna, göndörfeje, csodálatos, intelligens szürke szeme. S az élet minden szeny- nyétől ez a talizmán: a visszaemlékezés, az első szerelem mentett meg. Férfi lettem. S kerestem a párom. De midőn falumba visszatértem, két üres udvarház fogadott engem. Puszta, lakatlan úri porta. Az egyik az ón családomé volt, a sen értelmezi a kiegyezési törvényt és azt vitatja, hogy Magyar- országon a pártok alakulása nemzetiségek szerint tilos. Amig p románok a képviselő- választásokkal szemközt pressziv magatartást tanúsítottak, a törvénynek ily értelemben való értelmezése hidegen hagyta a nemzetiséget; de most, hogy a románok is részt akarnak venni az általános képviselőválasztás okon, a magyar kormány jelzett felfogását nagyon sérelmesnek tartják. Mindez azonban nem riasztja vissza a magyarországi románságot, hogy mindenütt, ahol csak tehetik, jelöltet állítsanak. * Gyönyörű irodalmi viszonyok ezek a mi magyar irodalmi viszonyaink ! Pierre Veber, a párisi félvilág, a szemérmetlen trágárságok elsőrendű írója, sok orcapiritó színpadi bűne után irt egy érzelgős, tisztességes színdarabot. Most mutatta be a Vígszínház. És íme a közepes értékű idegen műről zajongó hangon himnuszokat zeng, hasábos dicséreteket ir a magyar sajtó. Összeolvastam a hosszú cikkeket : összesen tí.000 sorban magasztalják az önfejére hamut hintő francia irót. No de legközelebb majd egy eredeti magyar színműre kerül a sor, kivégzik azt sorban. így aztán természetes, hogy szépen fejlődik a magyar szinmüirodalom. —y. másikból kegyedék költöztek el. Férjhez ment, asszonyom. Rátalált a boldogságra. S én nem jajgattam, nem keseregtem azon, hogy kis játszótársam nem értette meg, hogy mim volt ő nekem. Férfias akarattal belenyugodtam a Gondviselés rendelésébe. S most, midőn fejemre dér ült, midőn szememben a régi tűz és fény kialudt, — most újból keresem a szót egykori játszótársam szivéhez. Kegyed elvesztette társát. Egyedül áll. Fogadja el karomat, mely még mindig erős, hogy oltalmazni tudjon egy gyönge, bánatos asz- szonyt; jöjjön arra a szívre, melyben csak az ön emléke él. Legyen nőm! Neveljük fel ketten azokat az ártatlan kis árvákat. El fognak száradni könyei, szerelmem lecsókolja azokat. Régi játszótársa és hive: Balogh Kálmán. Ozorayné szeméből két fényes köny gördült alá. — Kálmán! — súgta halkan, álmodozva. Hívsz, hogy menjek szivedre, gyógyirt kínálsz beteg lel- kemre. Csalogat a gondtalanság, a jólét, a biztos tűzhely melege. Még boldog lehetek! Mert szeretek. Mert ÜÜF* Lapuik mai nxátna 4 oldal.
