Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-09-27 / 105. szám
Sátoralja-üjiiely, 1904. szeptember 27. 105 (• 327.) Hirminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: S&toralja-XJjnely, lőtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző i fill,, vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérhen minden garmond sor 30 fill. POLITIKAI HÍRLAP. ilj. Meezner Gyula dr. Molnár János dr. Ferényi József fűszerkesztő. felelés szerkesztő. fémunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, t évre 6 kei negyedévre 3 k r. — Egyes szám éra 8 fillér. — Hirdetőéi dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. szabb és göröngyösebb útja felé terel is végzetünk. „Nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett.“ De sein a gyáva, rothasztó tespedés posványában, sem a „harag és káromlás“ közötti Petur-bánoskodásban semmi üdvös dolgot nem cselekedhetünk. Mert van némi vigasztaló momentum a legrosszabb eshetőségre is. Az, hogy a legkedvezőtlenebb előfeltételek dacára is virágzásnak indult egy némely iparunk. Tehát a nemzet erős akarata képes volt leküzdeni a termelés egyik-másik terén az akadályokat. Nos, ha a szunyadó tetterő a maga elemi hatalmával tör ki az érvényesülése elé botorul emelt gátak ellen : nem seperheti-e el azokat? Mi azt mondjuk, hogy gyenge hit lakozik azokban, akik kételkednek. De miben nyilatkoznék meg az a tetterő? veti föl a szkeptikus. A munkában és az erős, tettrekész elhatározásban, hogy a lehetőség határáig csak a magunk munkája' kell. Nélkülözzünk egy ideig, fokozzuk le igényeinket egyik másik szükségleteinknél, ha kell, az önfegyelmezés férfias erényének gyakorlásában mutassunk példát, a vaskövetkezetesség zsinór mértékétől el ne térjünk, ahol arról van szó, hogy iparuukat tehetségünk és érdeme szerint támogathatjuk. Akik nem hisznek, azoknak nem szól az irás. De akikben bizalom van, a tettrekész, nagy és nemes elhatározás óriási ereje iránt, azok a hivő hitével fogjanak hozzá a hazai munka lelkes támogatásához. Ne törődjenek a közönynyel; türelemmel vértezzék magukat a guuy ellen, nemes magvakat hintenek el, amelyek biztosan ki fognak kelni. A megfeszített, a kiváló munka át fogja alakítani az egész társadalmat. Bizalom fog lépni a bizalmatlanság helyére, s ha a fogyasztás álhatatosau istápolja a termelést: érett gyümölcsként fog ölünkbe hullani, ami iránt olyan hiába sóvárogtuuk. Hogy nincsen pénzünk 1 Üres kifogás, hiszen a pénz felkeresi a munkás embert. Amint izmosodik iparunk: nő hitelünk is a külföld előtt. A hitel pedig — az okos hitelt értjük — olyan, mint a termékenyítő májusi eső. De hogy biztosíthassuk magunknak a hitelt, bizalmat kell öntenünk a kapitalistákba ; a bizalom legszilárdabb bázisa pedig a becsületes iparkodás. Egy törekvő nemzet minden akadályát leküzdheti a boldogulásának. Ne higyjük, hogy a boldog gazdag nemzetek másképen váltak azokká, mint erős, kitartó igyekezetük által. A kis Hollandia ezerszer nehezebb és mostohább viszonyok között, mint aminő a mienk, küzdötte ki magának azt a pozíciót, hogy Európa bankárjává lehetett. De — mint egyszer a hollandi követ mondotta Bercsényinek — Németalföld ólomgombos ruhába vivta ki a szabadságát. Sokat mondott pedig az„De \\i beszéljünk róla.“ — szept. 27. Vegyük elejét a félreértésnek azon melegében. Nem azt mondjuk mi a Felsőmagyarországi Hírlap agilis szerkesztője által neheztelt helyen, hogy a magyar iparpártolásról ne beszéljünk. Ha úgy volna; méltáu róhatna meg bennünket. Azt sem akarjuk, hogy a maffia módjára titokban tevékenykedjünk a magyar munka érdem szerint való megbecsülésében. A magyar embernek nem természete a titkolódzás, de meg mit is titkolnáuk. Hanem, azt igenis állítjuk most is, hogy minden okos elhatározásunk előtt vége hossza nincsen az aukettezésnek, a gyü- lésezésnek, a bizottságok szervezésének s aztán a legtöbb esetben a szaltnaláng azokban az előkészületekben lobog el. Sőt — sajnos — egyébb is szokott történni. Az, hogy hajba kapunk egymással a kezdet kezdetén s ahol a válvetett buzgalom, az egymás megértése, a kitartás volna kívánatos: azok helyett a legtöbbször elmaradhatatlan pártoskodás zűrzavarja bénítja meg az üdvös kezdeményezést. Csakis ezeknek a meggondolása Íratta vélűuk le a zokon vett intelmet. Azután meg legyünk őszinték. Alig van újságolvasó ember széles e hazában, akit föl kellene még világosítani a magyar ipar pártolásának óriási jelentőségéről. Nem is a tudás hiányzik nálunk, A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. A fogadalom. •A „Zemplén“ számára irta: Aniáué. Nagy szárazság mindenfele. Mintha a föld mind az erejét, szivének mind a melegét, lelkének könyeit, csókját ide adta volna, hogy a szerelmes napsugárnak eleget tegyen. Vagy, mintha szegény anyaföldünk utolsó csepp vérét adná oda zokogva kérő, éhes csecsemőjének. Még állnak szülöttei a gyönyörű, bánatosan szomorú buzakalászok, de hervadtan, sárgán, esőt szomjazva, mintha egyetértenének avval a sápadt asszonynyal, ki ott fekszik hosz- szában a zörgő, száraz levelek közt a sárguló gyepen két óriási fa árnyékában. Ide jött ki andalogni. Ide, hol szellő, lomb, madár, virág megérti. Hol balzsamként hat a csend fájó szivére. Hol velő zokog a csermely, vele sóhajt a hegyi szól s vele remél minden csüggedése mellett is — a napsugár. A föld e szomjuzó, lankadó, hervadt képe, mintha e boldogság után vágyó, bánatteljes, forró, eltikkadt, hanem az akarat gyönge. Es a mikor kísérletet tettünk példák felsorolásával az akaraterő szilárdítására: elejét akartuk venni a nem mindig üdvös polémiának. Irodalma van már manapság az iparpártolás tanának s azon kívül országos tehetségek foglalkoznak vele a fővárosi sajtóban s ha mi a szellemi közlekedés ama gyulogutjáu, amelyhez a vidéki lapot hasonlítani véljük : mégis némi buzdítást és intelmet láttunk jónak hangoztatni: csakis azért tettük, mert hiszen épen a gyalogösvé.ny utasai tévedhetnek el a legkönyebben. Ennyit a vezércikk címéről. A sorok közül azt véljük kiolvashatni mintha a külön vámterület iránt való közönyösséget is terhemre róná Dr. Búza Barna. Téved. E sorok igénytelen Írója testtel lélekkel hive a külön vámterület eszméjének. De arra a —■ sajnos nagyon is valószínű — esetre, ha a külön vámterületiránt való jogos nemzeti törekvés ezúttal is eredménytelen maradna, igen nagy bajnak tartanók, ha a nemzet tespedésbe sülyedne, ha összetett kézzel nézné s legfeljebb a meddő jajveszékeléssel tiltakoznék az osztrák ipar fojtogató versenye ellen ahelyett, hogy az életösztön hatalmas energiájával kelne önvédelmére. Ne- küuk számolnunk kell minden eshetőséggel. És azért, mert a tények ereje gyakran leküzdhetetlen, nem szabad válogatósnak lennünk, ha a boldogulás hosznagy női lélek szimbóluma volna. Az ő szerető, szomjuzó, forrón imádó szive is így lankadna, ha akaraterejével, hitében való bizalmával, a bizonytalanságba való reménynyel nem frissítgetné. Pedig nincs, nincs már mit remélnie. Csak egy célja van életének, melynek terhétől megszabadítaná egy golyó, (gondolt is rá sokszor) de Ígéret köti, fogadalom tartja. Ha az utolsó együtt töltött órára gondol, nincs ereje elhagyni a gyermeket, kit egy fájdalmasan boldog órában rábízott az, kiért élte tavaszán rajongott. Kit élte derekán szeretett, öleit s ki végül másé lett, a kivel el is költözött az élők sorából, neki hagyva gyermekét, kiről tudta, hogy imádja, hogy ő volt a férfi ideálja. S most ott nyugszik frissen hántolt sírjában, melyet viruló virágok borítanak, mindmegannyi bizonyítéka barátnője benső szeretetének. Ott öleli most is — térdein imádkozva — imá- dotta sírját. Fuldoklásából fel-felzo- kog: „Meddig még? Mit kívánsz még? Életedben nem hagytál nyugodni. Elég volt találkoznom veled, hogy évekig epedjek érted. Tudtad, te is kedveltél, még is másé lettél I“ Később megszerettél, mikor a másikra ráuntál, a másikban csalódtál. Talán a gordiusi csomót meg is oldod, ha a sors meg nem oldja párod halálával, kit azonban hü hitvesként a halálba is követtél. Nekem szerelmednek édes izét s végtelenül nehéz kötelességeket hagytál. Hogy birjam ? Oh, hogy birjam el ? Ide, kereszted mellé, hantodhoz jövök nyugalmat, enyhet keresni elgyötört, lankadó, tikkadó szivemre. Fáj a lelkem, zokog a szivem, teher az életem. Miért terhelőd még fogadalommal, Ígérettel, fiaddal, ha szerettél ? 1 Miért kellessen nekem e földön élnem, ha nem bírom ? Ha nem akarom 1 Miért vevéd halálod órájában szavam, esküm, oh, miért, miért, ha szerettél ? 1 Ti férfiak, önzők vagytok. Gyermeked drágább volt szivednek, mint lelked szerelmese, barát- néja. Tudtad, érezned kellett, hogy szerelmedet megösmerve, szivedet meghódítva, csókodat megizlelve, nem élhetek nélküled. Utánad halok e sivatag világban. Ha elmégy, mi nekem az élet ? Szerelmed tart. Csókod harmata, ölelésed melege nélkül ellankadok éltető, üdítő boldogságot szom- juzva. Érezned kellett utolsó, kétségbeesett, forró ölelésemről, örökre odatapadó csókomról — mely hülő ajkadról szívta forró szived utolsó lehelletét— hogy Ániánéd hal utánad. Nem hal, élni megy hozzád, sírodba, melléd, édes oldaladra. S mégis ide kényszeritél e sivár életbe. Felnyitád haldokló, könyörgő szemeid s csókok közt kéréd: „Maradj, élj, légy anyja fiamnak édes Ániáném 1 Lelkem szerelme, életem legszebb álma 1 S én szemeid, kezeid csókokkal borítva esküdtem, Ígértem, hogy boldog mosolyodat lássam utoljára. S íme most nincs erőm fogadalmam megtartására, csak ha visszaidézem kérő pillantásod, zokogó könyörgésed, utolsó, hálás csókod s bizalomteli kézszoritásod. Itt, itt melletted erőt meritek, kötelességeket ismerek, de ha hazamegyek, ellankadok. El akarok pusztulni e rideg, üres világban. S valahányszor gyöngének érzem magam — nehéz életemmel szemben — kijövök hozzád erőt meríteni, gyöngülő akaratomat megszilárdítani, hogy élhessek gyermekednek, mint amilyen örömest éltem volna neked. ... Ti, kik gyakran láttok a temetőből hazatérni kisirt szemmel, de köunyebbült lélekkel; tudjátok, hogy én „életkedvet“ járok meríteni a temetőbe ! Rég ott pihennék már én is, ha szivemben nem égne parázs- betükkel egy szó: „Fogadalom 1“ lispniik Mtai siárna 4 oldal.
