Zemplén, 1904. július-december (34. évfolyam, 70-142. szám)
1904-07-02 / 70. szám
Sátoralja-Ujhely, 1904. július 2. 70. (4292.) Sarminckettedik évfolyam Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ő&toralja-XJjhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyilttérhon minden garmond sor 30 fill. Zemplén ifj. Msczner Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. dr. Szirmay István felelős szerkesztő. Andor Károly főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, P'évro 6 kot negyedévre :l k ;r. —~ Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Vizsgálatok után. — julius 2. Péter és Pál a tanuló ifjúság Silveszternapja. Hány könycsepp gördül alá e napon a gyermekek és a szülők szemeiből; — talán az öröm, talán a szomorúság és szülői aggodalomnak eredménye mind a kettő. Amilyen édes, boldogító a szülőre nézve, ha gyermekének reményekre jogosító, szép élő- haladását látja; ép olyan leverő és fájdalmas, ha gondjai kárba- vesznek, ha gyermekének tehetsége vagy szorgalma nem tud lépést tartani mások tehetségével és szorgalmával. Minden szülőben van annyi jogosult önérzet, mert vétkes hiúságnak ezt nem neveztetjük, hogy gyermekeit a jobbak, a kiválóbbak között szeretné látni; hisz neki csak az volna jutalma megfizethetetlen szülői gondjaiért. A szülő gyermekeiben él tovább. Azok az apró életörömök, amelyek az ifjú szülőknek jutnak osztályrészül, lassankint meg-, fogyatkoznak az élet nehéz gondjai között. Minden gyermekkel öröm, de gond is költözik a családba; amaz hamar megfogy, de a gond csak szaporodik. Ez a gond is örömre válik azonban, ha látja a szülő, hogy gyermeke szépen fejlődik; a gond, a fáradság csak letett, biztos tőke ilyenkor, melynek kamatait élvezni fogja az elaggott, munkaképtelen szülő. Á ZEMPLÉN TÁRCÁJA. A modern színpad. (Illúziókeltés s annak túlhajtása. — Az ideális színpad. — Az operetta absurditásai. — Szinmü, dráma. — Czobor, Komjáthy. — Simbolikus szinpad. — Somlay Arthur. — A színész privátszemélyének túltengése. — Érvényesülni akarás. — Vonzódás a pódium centrumához. — A szinpad transflgurációjp. — A rendezés dekorativ-elvei. — Az ideális szinpad realizálása.) A ^Zemplén* számára irta: Németh Pál. Á modern színpadot, — mióta a színművészet azt tűzte ki célul, hogy illúziót keltsen — egészen más szempontból vesszük bírálat alá, mint akkor, mikor a színjátszás tulajdonképen csak közvetítője volt a közönség és iró között a szinpad számára irt írásműveknek. A modern szinpad előadásának leglényegesebb kelléke az összrende- zés lett azóta, mióta a színész nem szaval, nem előad, de az ábrázolandó személylyel azonosul. Végzetes hiba, hogy ma a rendezés lépten-nyomon szándékosan igyekszik oda hatni, hogy a nézőben fokozott illúziót ébresz- szen. Még végzetesebb, ha a hivatása magaslatán nem álló színész a maga részéről is elősegíti ezt a tévedést. A modern szinpad alakjainak fokozott illúziót ébreszteni nem szabad. Úgy értjük ezt, hogy nem szabad küDe hány szülő csalódik reményeiben? S ki ennek a csalódásnak az oka ? Kevés az olyan higgadt gon- dolkozásu szülő, aki a hibát először is önmagában, elhibázott nevelési rendszerében próbálja megtalálni. A hibás legtöbbször az iskola és a tanár. Amaz rossz példát ad, gyermekét elrontja s a tanárok igazságtalanul üldözik, nem gondozzák s gyermekének jó oldalait nem tudják, vagy nem akarják méltányolni. Ezt a meggyőződést azután rendesen nem is titkolják s a bizonyítvány kiosztás után összeülő családi ta- nácskozmányban a gyermekek jelenlétében, azok nagy örömére nyilvánosan le is tárgyalják. Hogy azután mi az ilyen eljárásnak az eredménye, arról tanácsosabb nem is beszélni. A gyermekben kiölik a szégyenérzetet, a javulásnak ezt a szükséges alapfeltételét; megerősítik a rosszban, s megtanítják hanyagságának kendőzésére s nevelőinek semmibe vételére. Pedig el- hihetik, hogy száz tanító és tanár közül kilencvenkilenc nem örül a tanítványok rossz előmenetelének; minek akarják tehát gyermekük nevelőjét épen annak a bizonyos századiknak tartani. — A jó eredmény első sorban a a nevelőt dicséri s abban is van annyi nemes hiúság minden igaz1 ságérzete mellett is, hogy szeretné, ha jó nevelőnek tartanák. lönleges, alkalmi eszközökkel fokozni azt a hatást, amit az ábrázolandó alakok szavai és cselekvése a való életben ébresztenek. Legyen az illúziókeltés akkora nagyságú, hogy híven elénk állíthassa az alakot, amelyet az iró ábrázoltatni akar ; nagyobbnak lenni nem szabad. A rendezésnek épen úgy, mint a színésznek nagyon sok eszköze van a fokozott hatás elérésére, de ezt a valóság hátrányára kihasználni tiltva van. Tiltva van, mert a színész és a rendezés munkájának oda kell hatni a néző megtévesztésével, hogy az ne az alakitó színészt lássa, de a való élet egy alakját. Már pedig legtöbbször a hatások túlhajtott fokozása idézi elő, hogy a néző nem a való élet egy alakjának tekinti a színészt, akit maga előtt beszélni, mozogni, cselekedni lát, hanem csupán színésznek, ki alakit. Az ideális modern szinpad az volna, mely oly mértékben és csak oly mértékben tudná fokozni az illúziót a nézőben, hogy az ne színpadot és színészt látna maga előtt, de alakokat és a való életet. Megdöbbentő az a következetesség, melylyel a hivatása magaslatán nem álló rendezés és a pillanatnyi hatások kiaknázására törekvő színész ezt minduntalan tönkretenni törekszik. Nagyon fájdalmas dolog volna, ha szándékosan tenné, még menthető, hogy képzettMindenféle vélt vagy helytelen okok keresése helyett okosabbau tennék az ilyen szülők, ha a baj sikeres orvoslására gondolnának. Első teendőjük volna a gyermek példás büntetése szóval s ha ez nem elég: szülői fenyítékkel is. Azután meg mire való az iskola ? Arra talán, hogy a gyermek otthon láb alatt ne legyen a reggeli órákban, vagy inkább arra, hogy ott a nevelő és a szülő együttes munkásságával a gyermeket az életre előkészítsék ? A legtöbb szülő a beiratáson kívül sohasem beszél gyermekének nevelőjével, megelégszik a gyermekétől eredő információval ahelyett, hogy olykor-olykor a tanárt is felkeresné s együttesen tennének valamit a fiú érdekében. Az igaz, hogy néhány szülő ezt meg is teszi, de csak néhány; a legtöbb a vizsgálatok előtt teszi tiszteletét, hogy a megszorult gyermek számára irgalmat kérjen. Pedig ettől a szomorúságtól igeu sok esetben megszabadíthatná magát, ha kellő időben értesülne gyermekének hanyatlásáról s meghallgatná a baj orvoslására való tanácsot. Mindezeket ilyenkor kell meg gondolni. A jó szándék sohasem késő, ha azt tett is követi. Sajnálom azon szülőket, kik erre nem gondoltak eddig; de még inkább azokat, kik elfogultságukban továbbra is megmaradnak. Ezek önmagukat a legboldogitóbb családi örömtől s a jövő társadalmát jóravaló, derék polgárokség híján vagy ösztönszerüleg teszi. A Komjáthy színtársulata — hogy közellevő példát idézzünk — épen nem kivétel és épenugy beleesik a hibába, mint megannyi más. A rendezésre vonatkozólag ép úgy áll ez, mint a színészekre nézve. Az operette előadásoktól — ez állításom bizonyításakor — el kell tekintenünk. El kell tekintenünk — ismétlem — azért, mert az operette tu- lajdonképeni célja nem a való élet ábrázolása, hanem a hatások csoportosítása a néző gyönyörködtetésére. Ének, zene és játék munkál közre* abban, hogy érzelemvilágunkra kellemes hatást gyakoroljon még a fokozott illúziókeltés felhasználásával is. Nem az a célja tehát és nem is lehet az, mert ha az lenne, úgy fő elemét: a beszédet helyettesitő éneket kellene legelőször mellőznie, hiszen a való életben énekelve senki- sem beszél. Azért esnek tehát enyhébb megbirálás alá az operette absurditásai, mert nem ellenkeznek ennek tulajdonképeni céljával. Drámaműnél, színműnél egészen más a helyzet. Drámában, színműben mindenki a való élet egy darabját óhajtja látni s a tisztult kritika itt már nem elnéző és megróvja a színész minden megfeledkezését, a pillanatnyi hatás elérésének minden eszközét, s a rendezés legapróbb hibáit. Közelfekvő példákat idézünk. Czotól fosztják meg; s ez miuduyá junkra nézve elszomorító. Andor Károly. Gálszécs képviselőtestületének első ülése a tűz után. — Saját tudósítónktól. — (xálszócs, 1904. junius 29. Gálszécs város képviselőtestülete tegnap tartotta első ülését a tüzégés után. A meghívó a tűzrendészettel összefüggő ügyek tárgyalását jelezvén : nem csoda, ha az ülésen nagyon sokan jelentek meg s a tanácskozás iránt élénk volt az érdeklődés. Hiába, a magyar ember szokása, felbuzdulni nagy szerencsétlenségek után, bárcsak az üdvös dolgok iránti hevülés és lelkesedés ne szalmalángnak bizonyulna, amire pedig igen sok példát lehetne felhozni. Kovács Sámuel főbíró az ülést megnyitván, rámutatott a tárgyalandó ügyek sorozatára. Mielőtt azonban a tanácskozás megkezdődött volna, Nemes Andor főszolgabíró jelentette, hogy mindjárt a tűz után következő napon gróf Andrássy Tivadar, a kerület orsz. gyűl. képviselője 500 koronát adott át neki. Tudva azonban azt,- hogy itt igen sokaknál gyors segélyre van szükség, nem akarta a pénz kiosztását addig halasztani, mig képviselőtestületi ülést lehet összehívni, igy hát egy általa összehívott bizalmi férfiak tanácskoz- mányából kifolyólag a legnagyobb szükségben levők közt a segélyt azonnal kiosztotta. Jelenti továbbá, hogy már azóta is beküldetett hozzá 1193 kor. segély. Jónak látná, ha ezen segély kiosztásával várnának addig, mig remélhetőleg nagyobb összeg gyűl egybe, hogy ne apránként történnék a segélyezés, hanem tekintélyesebb összegekkel. Egyszersmind nem akarbor Ernőnek a „Ghetto“ Ráfael szerepében majdnem minden mondata pathosz — jóllehet Rafaelnek egyetlen mondata sincs, mit át nem érezne s a mit. frázisnak tekintene. Czobor dythirambikus kitöréseivel ha külső hatást el is ér: élesen domborodik ki annak erőszakolt volta. Rafael közvetlen, őszinte; Czobor Rafaelé nem az. Komjáthy Cyranója nagyon szép alakítás, de egész jelenéseket szaval végig, pedig a modern szinpad nem abstract szinpad többé, a modern szinpad Cyranója nem szaval. Hiszen még példa lenne sok. Legjobb színészeink beleesnek e hibába félrevezetve a közönség nagy részétől is, mely érthetetlen kívánság folytán többet vár a színpadtól, mint amit adott viszonyok között a való élet nyújtana. De vigasztaló, hogy van kivétel is. Talán egyetlen színészünk, kiről fel tudtuk fedezni ez idény alatt, hogy igyekszik a közönséggel elfeledtetni önmagát. Aki nem törődik a részle • tekkel, azon fárad, hogy az összhatásban adjon szerves egészet. És ez a színészünk, aki tisztában van a szinpad e renaissance-ával, aki tudja, hogy a színész alakításával nem szimbolizálja ma már az alakot, de maga az alak: — Somlay Arthur. Nem a képzettség jele ez nála, hiszen vannak a társulatnál nála nagyobb gyakorlatú s elméletileg képzettebb sziLapnnk mai száma 6 oldal.
