Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-01-05 / 2. szám
Sátoralja-Ujliely, 1904. Január 5. 2 2424 Harminckettedik évfolyam. Hegjelen minden második napon kedd, csütörtök is szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-Ujhely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó i fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Njilttérbea minden garmond sor 30 fill. Zemplén Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, félévre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám éra 8 fillér. — ifj. Meczner Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. dr. Szirmuy István felelős szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden ! 2 fill. Petit betűnél nagyobb, aví betűkkel, vagy kerettel ellátott hi térmérték szerint egy négyszög után 6 fill. — Állandó hirdetése kedvezmény. itj® Szemle az uj évi beszédek — jan. 5. (Z) Az uj évi beszédek rendes módjától, melyek mindig pillantást szoktak adni a jövőbe, a szándékba vett alkotásokra, az idei uj évi beszédek abban különböznek, hogy csak a múltra nyújthatnak visszapillantásokat. Ezek a visszapillantások elég szomorúak voltak és a vezető utat, mely a jövőbe vezérel, nem mutathatták világosságtól körül- sugározottnak. Úgy a szabadelvű párt elnökénél, mint a képviselőház elnökénél való fogadás üdvözlőbeszédben és válaszban nem adhatott egyebet, mint aggasztó tüneteket úgy a szabadelvű párt előbbi magatartására, mint a magyar parlamentnek ebből keletkezett helyzetére vonatkozólag. Ott is, itt is egy-egy „sursum corda!“ volt az utolsó hang. Az elmúlt év nyomorúságának folytatása, sőt e nyomorúságnak szinte rendszeres kiépítése Apponyi Albert gróf uj évi beszédének tartalma. Amit a jövendőpolitikájának jelöl meg, azt nem lehet valóban nemzetinek tekinteni, mert a szabadelvű párt politikájának is ugyanaz a nemzeti lényege van és ezért úgy tetszik, hogy Apponyi nemzeti politikája olyan, mely kizárólag pártügy. Mert Apponyi gr., mint a tényekkel szemben tagadui nem lehet, éppen akkor maradt benn a szabadelvű pártban, midőn a nemzeti politika kialakításáról volt szó és akkor lépett ki a szabadelvű pártból, midőn ez a kialakítás már világosan körülírva volt és ezt ő elfogadta, habár a már megszokott rezerváló mentális-sa is. E tekintet ben Apponyin nem segít semmiféle jelmagyarázgatás, semmiféle rendszerszövedék: most újból és talán örökre elvesztette lába alól a kizárólag tárgyilagos politikának talaját, melyet a szabadelvű pártba való belépése által iparkodott elnyerni. A jövőre nézve Apponyi gróf sem nyújthatott semmi pozitívumot, épp úgy, mint annak a pártnak vezére, melylyel oly sok pontban a legbensőbb rokonságot tartja, a néppárt vezére, Zichy Nándor gróf. A legfontosabb tényleges momentumot, a legfontosabb kijelentést, bogy egy jobb jövő kiépítésére mit kell Magyarországnak okvetlen tennie : Tisza István gróf nyújtotta. Magyarországnak mindenekelőtt — igy válaszolt Nagy Ferenc volt államtitkár ékesszóló fejtegetéseire — Magyarországnak mindenekelőtt a parlamentarizmust kell az országban rekonstruálnia, mert ha más országokban a parlamentarizmus a kormányzás egyik módja, agy Magyarországon a nemzeti Rétnek egyetlen garanciája. Amig a parlamentarizmus nálunk rekonstruálva nincs, üdvös és hasznos pozitív munkára gondolni sem lehet, mert minden egy kis kíméletlen, csak önmagával törődő kisaebbség szeszélyétől, tetszésétől és kegyelmétől függ. Ez a kissebbség még mindig nem szüntette be az obstrukciót. és a nyomor, melyet az obstrukció az országnak oly sok családjára felidézett, kell, hogy mindenütt s mindenkinek kinyissa szemét arra a kimondhatatlan veszedelemre, mely előtt a nemzet ennek az üzelemnek folytatása esetén áll. És éppen ebből meríti a miniszterelnök azt a reményt, hogy annál gyorsabban és annál alaposabban fog végbemenni a parlamentarizmus orvoslása, kivált ha a szabadelvű párt azt a mély elszántságát, hogy a harcot felveszi és élesen folytatja egész a sikeres végig, lelkesült összetartás által támogatja és előmozdítja. Akkor aztán remélhetőleg hamar ütni fog az óra, melyben a nemzet maga veszi kezébe a döntést. Amit igazán jól esik hallani. — január 5. Talán mondani sem kell, hogy a Berzeviczy uj évi beszédére gondolunk, amelynek a nemzeti iskola az alapgondolata. Régóta vái most szívből üdvözöljük ezt a i kozatot. Meg is mondjuk, hogy Mikor az uj kormány megszüle amikor annak programmja el zott,, sok oldalról hallottuk azt fogást, hogy ez a programm s gyár nyelv tanításának hátras2 sát jelenti a népiskolákban. Ce sió a nemzetiségeknek és con a felekezeteknek — igy suttog konkoly hintegetők. ;js a ko hintés kezdett már csírázni is. Azok az elemek, amelyek csak titokban és ravasz fon dór kai vetettek gáncsot a magyar Iának, kezdtek hangosabban és rabban beszélni. Sőt fenyegetŐ2 Hallottunk például hangokat, „nálunk is vége lesz ezután a U ügyelő grasszálásának. Tisza 1 nem barátja sem a magyarosító sem az állami iskolának, ameb fogalom — hála Istennek — jelent. Majd igy, meg úgy megt ő Beregszászyt, hogy a tanfelü feladata: korteskedós, punktun iskoláknak pedig hagyjon bi Ideje volt tehát, hogy ezek a suttogó és egyre erősbülő hangok a legilletó- kesebb helyről elnémittassanak. Tehát azért is a magyar nyelv és a nemzeti iskola a jelszó. Sőt megtoldva azzal, aminek hiányát eddig fájó szívvel nélkülöztük: egy olyan közoktatási törvény javaslatainak a kilátásba helyezésével, mely a magyar nyelv tanítását biztosítani tudja minden iskolában és nem csak olyan szentelt viz, mint a mostani. A tan- felügyelői intézménynek pedig hatékonyabb hatáskört kíván teremteni a miniszter. Azt hisszük, Jhüen adtuk vissza a visszhangot, ami a Berzeviczy szavai nyomán kelt: ez az a beszéd, amit minden igaz magyarnak jól esik hallani. Á ZEMPLÉN TARCAJA. Kesergő szerelem. I. Miért tipor le úgy a bánat, Amikor téged visszavárlak; Rómetteremtő, siri csendben A bú miért zúz össze engem? Kietlen, fáradt éjszakákon Ó nincsen tőlük nyugovásom, És fájdalmai a kebelnek Szivemben lázas harcra kelnek. II. A sors elűzött messzi tőlem, Mint őszi szél a levelet, Tán meg sem látlak soha többé, El is felejtlek, úgy lehet. Milyen volt arcod, szemed, ajkad Es ringó-lengő termeted: Hajhl mért nem tudom elfeledni Rajongó én ... a lelkedet? III. Mintha minden szomorúság A szivemben volna, S a világon minden élet Bennem haldokolna. Mintha az én fejem fölé Fekete éj húllna, S a tavasz is télbe fagyna Egy pillanat múlva; Virág nélkül, szeretetlen Szállna el az óra, S hervadásra jutna szivem, Lassú fonnyadóra. IV. Régen halott az én szerelmem: Dalom hozzá a gyászkiséret, Szivemben mintha mindig, mindig Egy uj halottat temetnének. És mig magasba száll az ének, Köróm sirató népek állnak, S rettegve, némán . . . könyeikkel Tisztelegnek ők a halálnak. Vidor Marci. Valami a gyertyákról. Irta: Rnttkay Béla. Lelkemben az átélt éj mámorával, szivemben a cigányok dalának egy-egy visszatérő, újra megcsendülő ütemével hazafelé bandukolok. Keleten már rég felhasadt a hajnal, de már a félhomály is a reggelbe olvad s itt-ott széles, aranysárga vonást rajzol a földre az elszabadult, féketépett napsugár. Áz utca hajnali csendjét csak lépteim dobogása zavarja meg s azt se hallom : agyam nem fogja fel, mert annak minden idegszálát lenyűgözve tartja, rabúl ejti az elmúlt éj hangulata, bánatos, édes-bús me- Iftncholiája. Szobámba érek. Á leeresztett redőnyök hasadékán áterőszakolta magát a világosság, de azért meggyujtom a gyertyát. A gyertya lángjának lobogásában több a misztikus, hogy úgy mondjam több a charakter, mint a lámpa nyugodt, mindig egyforma lánggal égő világában. Az az egyforma láng inkább hozzáillik a megállapodott, nyugodt charakterek lelkivilágához, de az ifjú, fel-fellobanó lélek inkább amabban talál poezist és romantikát. A gyertyaláng folytonos elsötótedése, határozatlan időközökben történő fellobbanása az ifjú lélek tükre s a megállapodott, kiforrott lelkek paradoxa. A gyertyaláng elsötétülése, majd fellobbanása magába zárja az élet változandóságai- nak hű képét, maga az élet az feltörő, majd elcsituló szenvedélyeivel. Igen a gyertyaláng lobogása maga a költészet, az élet költészete s nem alkothat silányat, ki belőle ihletet merit. Elnézem, hogy lesz percről-percre kevesebb; oldalain a fel nem szívó dott fagygyu, mint kúposodik fel, mint tör magasba, hogy végre is megsemmisüljön belehulva a lángba, a melyet önmaga táplált. Oh I mondjátok, ha még nem vettétek észre ennek az elmúlásnak romantikáját: váljon nem gondolkozásra méltó és késztető-e ez a megsemmisülés. Meg- semmisittetni ép attól a lángtól, a melyet magunk táplálunk s mégis táplálni azt a lángot azért, hogy azzal magunk semmisüljünk meg. Táplálni azt azért a pár órai, intenzív, el-elsetétülő, majd meg újra fellobbanó fényért, amely gyertyalángnak, de vonatkoztatva ragyogásnak, a dicsőség ragyogásának mondhatunk. Ls mi okozza ezt a megsemmisülést? Egy rajtunk kívül eső ok, melyet nem mi idéztünk elő, ott egy gyufaszál tüze, mig lelkűnkben a velünk született szikra, az ihletés, a mely ragad céltalan, végnélküli utón a semmibe, mig lelkűnkben önmagunkat emésztő tüzet érzünk, mely éget, emészt mindaddig, mig a távolban ragyogó, csalogató lidércfény: a dicsőség utáni hajsza tart. Végre aztán utolsót lobban a láng, nincs semmi, ami élesztené tüzét, táplálná uj erővel: megsemmisül és amint nem áraszt többé fényt: végkép el van feledve. És teremnek újra helyébe uj gyertyák szünet nélkül, folyton s bár oly ismeretes sorsuk, a végső statio, még is ragyognak, égnek esztelen, de még is jól eső fénynyel, nem törődve a véggel, amely ellen úgy sem tehetnek semmit. Szikrát kaptak: égniök kell s ők lelkűk emésztő tüzén megsemmisülnek az által, hiszen utóvégre ez a legszebb halál. Végük, haláluk oka, életük mind egyforma ; egyetlen jutalmuk az a múló, picinyke ragyogás, melylyel betöltenek egy szük- körü, határozott környezetet, melynek világítanak. S amikor megszűnnek világítani, mindig akad helyükbe más, aki által veszi tőlük a hagyatékot, s ég, lobog, önlelkót emésztve, hogy világítson s betöltse a hivatást, amely te vagy, te vagy újságíró hivatása I Lapunk mai száma 4 oldal.
