Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-05-10 / 51. szám
Sátoralja-Ujliely, 1904. május íO. 51. (4273.) Harminckettedik évfolyam. Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat tste. Szerkesztőség és kiadóhivatal: eatoralia-’CTjh.ely, főtér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond szó 4 fill., vastagabb betűkkel 8 üli. NjUttérben minden garmond sor 80 üli. POLITIKAI HÍRLAP. iíj. Meczner Gyula dr. Szirma? István Andor Károly főszerkesztő. felelős szerkesztő. íőmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, íé évre < kot negyedévre 8 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij; Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 üli. Petit betűnél nagyobb, avagy diat- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 üli. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. Beköszöntő. — máj. 10. A „Zemplén“ múlt keddi számában búcsúztattuk el felejthetetlen jóbarátunkat. Utoljára diszlett neve a lap homlokán. Lejött a címből, csak pár sorral szállott alább; régi és uj helye között mégis mily nagy a távolság. Az a vastag vonal az élet és halál határa, az az egyszerű gyászkeret a sír sötétje volt; oda tettük Hám Sándort s onnan nincs többé visszatérés. Neve, tudása, intelligenciája teljessé tette a szerkesztői triumvirátust. Nekem jutott az a szomorú szerencse, hogy e derék férfiú érdemeit méltatva, elmondjam szerkesztőtársai nevében az utolsó Isten hozzád ot. Tettem ezt őszinte szivvel, igaz baráti szeretettel, mint a lap egyik legutolsó munkása, nem is sejtve azt, hogy egy rövid hét múlva az én nevemet fogják Írni a fölé a szomorú választóvonal fölé. Érzem e rendkívüli megtiszteltetés nagyságát, de ugyanakkor érzem tehetségemnek csekély voltát is ily szép hivatás betöltésére. Elődöm nagysága, mély tudása, gazdag tapasztalata csak az én kicsinységemet fogja szemmel láthatóbbá tenni. De legyen mentségem az, hogy e kitüntetést sohasem kerestem s ha egyszerű toliam, hiányos tudásom, a jóakarattal nem pótolható tapasztalatlanságom árnyat fognak vetni a lap becsülettel kiállott, fényes múltjára, rója fel azt a nagyérdemű olvasóközönség a lap hómA ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Rákóczy unokáihoz. Talpra, talpra! hős Rákóczy Vitéz unokái! Nem halljátok hős kurucok Riadóját szólni ? Újra zeng a tárogató Bűvös bájos hangja. Fájó múltnál dicsőbb jövő Virrad a magyarral Hazajöhet hős Rákóczy Idegen sírjából, Elszáll lelke a viharos Tenger haragjából. Befogadja porló testét Édes hazánk földje, Hazahozza hős lelkét « Szabadság szellője. Lepattant már kétszázéves Börtönének zárja, Érkezését szabad honban, Szabad nemzet várja. Nem hiába hullott vérük Hazánk szent rögére, Szent szabadság bűvös napja, Süt a magyar népre. lokán álló másik két név viselőjének. Én mindent elkövettem, hogy választásuk szerencsétlen voltáról meggyőzzem őket. Szeretném magamat bemutatni, de sajnos nevem még nincsen. Arról a rövid irodalmi múltról, amely mögöttem van már, jobb ha uem beszélek. Hosszú idő kitartó munkája, sok igazságos kritikai lapdacs türelmes elnyelése kell ahhoz, hogy valakiből iró, különösen, hogy jó hírlapíró legyen. Sajnos, hogy ezt a hirlapirók akarják legkevésbbé elismerni. Azt hiszik, hogy aki mindenhez hozzászól, akiben bátorság van vélt igazát bárkinek szemébe mondani, aki elég vakmerő mások tetteiről vállverege- tóleg nyilatkozni, vagy azok fölött salamoni Ítéletet mondani, az már hírlapíró. A társadalmi haladás legszebb vívmánya és alapföltétele a szabadsajtó, ennek pedig legközvetlenebb megnyilatkozása a hírlapirodalom. Ha a szabadsajtó a hatodik nagyhatalom, úgy ennek legfontosabb, de egyúttal legveszedelmesebb fegyvere is a hírlapirodalom. Ez kíséri éber figyelemmel az emberiség politikai, társadalmi, szellemi és igen gyakran magánéletének is minden mozzanatát s mint a közvélemény szabad megnyilatkozása Ítéletet mond fölöttük s igy azok alakulására igen gyakran döntő befolyást gyakorol. A hírlapirodalom szerepe ma már igen nagy, hivatása magasz tos és fontos s ha valahová, ide kell nagy tudás, éles látás, renTalpra, talpra! hős Rákóczy Minden unokája, Hős porát az egész nemzet Ünnepelve várja. Nem temetés, diadalát Legyen hazatérte! Tudja meg, hogy magyar népe Most is lángol érte! Andor Károly. A gondolás. A Zemplén számára irta : Wiczmándj Jené. Csöndesen riogatták Adria habjai a gondolát. Bús, komor arccal ült benne egy velenczei fiú. Hűtlen kedvesére gondolt, akit pedig annyira szeretett, akiért föláldozta volna szívesen az életét és aki hidegen, gúnyosan fordult el tőle, annak a másiknak a kedvéért. Összetört szivvel, reménytelenül nézett maga elé a gondolás. Az első keserű csalódás volt ez, élesen markolt szivébe, nem bízott többé senkiben, önmagában sem. Futott az emberektől, nem akarta látni részvétüket, nem érzéketlenségüket. Csekély keresetéből nehezen élt, egy vigasztalása volt, a kedvese és most . . .?! Az ő mindenét, az ő paradicsogeteg tapasztalás. Természetesen a hivatása teljes tudatával biró hírlapirodalomról van szó. Egykét fiatal embernek bármily lelkes, de egyoldalú Ítéletét még nem nevezzük közvéleménynek. E tekintetben hibáztatom legjobban a „Zemplén“ szerkesztőségének választását. Én ismerem a hirlapirás valódi rendeltetését, de ismerem a közönségnek gyakran igazságos panaszait is. Égy-egy nagyhangú, becsmérlő cikk elolvasása után nem egyszer kárhoztatják a szabadsajtót, mely módot nyújt arra, hogy tapasztalatlan, rosszakaratú emberek a maradandó betűvel öljenek. Ezek a panaszok vezettek engem arra a tudatra, hogy a hírlapirodalom meglettkorú, nyugodt itélöképességü és nagy tudású emberek munkálkodása mellett felelhet csak meg valódi rendeltetésének. Én bennem mindezen kellékekből csak a jóakarat van meg s ha a nagyérdemű közönség cikkeim olvasása után hibáimat ezért a jóakaratért megbocsájtja, akkor talán valamikor még jó hírlapíró is lehetek. A jóakarat mellé őszinte lelkesedéssel és ideálizmussal is rendelkezem, s ha a közönség tapasztaláson alapuló józan realizmusa soraimat a való élet színvonalára fogja szállítani, még azzal is dicsekedhetem, hogy a valódi közvéleménynek adtam kifejezést. Toliamat, ezt a kicsiny, de veszedelmes fegyvert senkinek kárára és megrontására nem akarom használni; de bocsássák meg neki, ha illetéktelen támadások esetén jobban neki szalad a papirosnak, mert hiszen ágyudör- gést nem lehet verébcsiripeléssel elhallgattatni. Ha hibáimról, té- vedésimről meggyőznek, szívesen be fogom vallani tévedésemet; a tanulást és a jobb meggyőződésre jutástr nem tartom szégyenletesnek. Én azonban csak a toll érveivel küzdhetek, társadalmi állásom nem engedi meg azt, hogy a személyeskedés terére lépve az esetleges igaztalan támadásokért más ütőn vegyek magamnak elégtételt. Ennek tudatában soha állásom védőbástyája mögé nem lesz alkalmam menekülni, de netalán fellépő ellenfeleim is be fogják látni, hogy a sohasem személyeskedővei szemben nekik is az érvek fegyvereit kell hasz- nálniok. Külön programmom nincsen. Mint a lap maga, én is híve vagyok a szó nemesebb értelmében vett liberalizmusnak. Tisztelem a mások meggyőződését, de mindent elkövetek, hogy a magam igazáról másokat is meggyőzzek. Midőn sajátkészítésű fényképem bemutatása után köszönetét mondok a szerkesztőség megtisztelő kitüntetéséért, egyúttal bocsánatot kérek érdemes elődöm közöttünk járó szellemétől, hogy mint gyarló epigon becsülettel megállóit helyét elfoglalni merész voltam ; a nagyérdemű közönségtől pedig azért, hogy nagyobb élvezetet nyújtó fényképet nem tudtam bemutatni, pótolja ennek hiányait mindenkor nagyrabecsült jóindulatuk. Andor Károly. Lapunk utat «tárna 6 oldal. mát, egy előkelő, hideg, sima szavú ur rabolta el, ahl a bosszú sötét fellege szállt le szivére. Evezője után nyúlt és nagyot lendített a sajkán s az nyilsebesen rohant előre. Már messze járt, midőn észrevette, hogy a csöndes tenger hullámai mind erősebben csapódnak sajkájához. A feketés habok, mint kigyó fejek emelkedtek a magasba. Az ég elborult s szürke köpenyege alatt morogni kezdett az orkán. Egykedvűen, némán ült hánykolódó csolnakjában a gondolás. Szinte örülni látszott, amint nézte a növekvő hullámokat, melyek majd sírját képezik. Még egyszer maga elé idézte a kedves perceket, melyeket a hűtlen csókjai tettek édessé, feledhetlenné, azután eleresztette evezőjét és várta a halált. Az orkán teljes erővel tombolt, a hullámok szinte a felhőket látszottak verdesni, a csolnak, hol a magasban, hol a hullámsirban feküdt. Pár pillanat telt el igy és még mindig mozdulatlanul ült ladikjában a gondolás. Most, mintegy villanyos ütésre összerázkódott, női hangot hallott a közelben. Valaki segélyért kiáltott s a következő pillanatban roncsolt csolnak bukott elő a hullámok közül, oldalán kétségbeesett alak kapaszkodott Ls fölismerte őt a gondolás,kedvese elcsábitója volt az, haja kuszál- tan tapadt homlokára, szeme megüvegesedve bámult előre, arca el volt torzulva a halálfélelemtől. A következő pillanatban áléit női testet vetett föl a hullám és őt is fölismerte a gondolás, a kedvese volt. A bosszú vad dühe lángolt szivében és gyönyörrel töltötte él az, amint az eléje táruló képét szemlélte, másrészről az emberi érzés, a lelki - ismeret szava sarkalták, hogy segiteen; Az állat és ember vívtak hálálos csatát és az utóbbi győzött. Ledobta kabátját és a következő percben a sötét hullámok között volt a gondolás. Az ő csolnakja csodásán állta a vihart és igy, ebbe akarta elhelyezni mindkettőjüket. Először a férfit ragadta meg s azt sebesen csolnakja fenekére dobta. A nőt, aki hirtelen elsülyedt, már ue- hezebb volt megmenteni. Minden erejét összeszedte a gondolás és a víz alá bukott.
