Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-01-14 / 5. szám
Sátoralja-üjhely, 1904, Január í4. 5 ^2427 Earminckettedik évfolyam Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sátoralja-Ujhely, fétér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző 4 fill., vastagabb betűkkel 8 fill. Nyílttérijén minden garmond sor 80 fill. Zemplén ilj. Meczner Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. dx. Szirmay István felelős szerkesztő. dr. IIám Sándor főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, fó évre 6 kor negyedévre 3 kor. —— Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési dij: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. ^kik igazán kesereghetnek. — január 14. (Sz. i.) Ugyan találd ki szives olvasó, kiket értek én azok alatt, akik igazán kesereghetnek ? Már tudniillik a politikai helyzet felett. Azt mondod: a kormányt? Nem, én nem a kormány tagjaira gondolok. Igaz, hogy az obstrukció sajtója napról-napra temeti őket és uj, meg uj dátumokat jósol, amikorra immár „holt bizonyos,“ hogy a Tisza kormány kimúlik, de — valljuk be az igazat — ezekben a jóslatokban maga Bartha Miklós sem hisz. Különben bizonyára nem állna elő mindig más, meg más kritikus napokkal. A kormány tehát, ha bosszankodik is, de keseregni nem igen kesereg. Legálább is a saját elmúlásának fájdalmai nem igen nyilainak a szivébe. Még talán amiatt sem veri fejét a falba, amit legújabban kisütött reá a „magyar nemzeti aulikusság,“ ahogy „Az Újság“ elkeresztelte Szederkényieket, hogy tudniillik Tisza István nem végezte el a szokásos uj évi látogatásokat a kir. hercegeknél. Hát kik kesereghetnek igazán az obstrukció dulása miatt? Azt mondod: a katonai körök? No hiszen azok sem nézhetik valami nagy gyönyörűséggel, hogy mindenféle szükségben renfjpjptpp Ó-' nfirtrőlsereget (és velük együtt nem nézheti azt nyugodtan a komoly magyar hazafi sem), de már a katona urak szivbéli keserűségeit nem az én toliamnak a feladata papirosra tenni. Nem ő róluk elmélkedek tehát. Vagy talán a visszatartott kiszolgált katonák és a tűzbe lyüktől behivott póttartalékosokra gondolok, kérded ? Megvallom, ezeknek a sorsa igazán gyakran megfordul a fejembe és szivem szerint sajnálom is őket, hogy minden komoly kényszerítő ok nélkül cipelniük kell az obstrukció jármát, de mégis elbiz- tatgatom magamat, hogy egyszer, talán nem is sokára, az ö szenvedésük is csak véget ér és igy nem ők azok, akik az én gondolkozásom szerint a legtöbb okkal kesereghetnek a törvény- hozás semmittevése miatt. Megmondom hát végre, hogy kik kesereghetnek igazán a mi nagy nemzeti erőfeszítésünk elfajulása felett. Maguk a függetlenségi párt igazi hívei. Azok a becsületes meggyőződésű, lelkes magyarok, akik ciklusról-ciklusra beszállítják a parlament 70—80 függetlenségi képviselőjét; akik a „megvirrad még valahaiban hisznek és bíznak és akikre most kiszámíthatatlanul bosszú éjszakának sötétsége ereszkedik. Vak, aki nem látja, hogy ez az erőtlen erőlködés első sorban a függetlenségi párt alól puszLebetetlenség még kívánni is, hogy egy nemzet lelkesen és elszántan kövessen olyan politikusokat, akik ok és cél nélkül állanak útjába az állami élet rendes menetének. Lehetetlen, bogy csalódás, elkedvetlenedés és elkeseredés ne fakadjon az olyan küzdelemnek nyomában, mely alkotni gyenge és képtelen, rombolni, pusztítani a nemzet javaiban vakmerő és gonosz. Lehetetlenség, hogy a nemzet el ne veszitse hitét és bizalmát az olyan politika iránt, amely a nemzet legbecsesebb javait, legféltettebb ideáljait tudatosan viszi a biztos leveretés, ejb nem is leveretés, de a lejáratás, az el- koptatás elé. És aki nem akarja látni ezt, gondoljon a legújabb választásokra és azokra a hírekre, melyek a folyamatban levő uj választások esélyeiről kiszivárognak. A függetlenségi párt már jelölteket sem bir kapni. Ni, a farizeus fogja valaki mondani: kormánypárti újságot csinál és a függetlenségi párt talajának ingadozásán pityereg ! De nem úgy van az, szives olvasóm. Annak, hogy egy pár hivatás nélküli politikus, egy pár lármás szélbali, egy-két ob- strukciós vitéz kimarad a parlamentből, én biíony csak örülni tudok. Pláne, ha helyettük a a 67-es alap kipróbált hívei kerülnek be. nagyobb bajnak a tünete. Félek, igen félek, hogy ez a hazafiat- lan ellenzékieskedés, ez a farizeus játék a magyar nyelv cégére alatt, elkoptatja, lejáratja a nemzet nagy és szent ideáljait. És helyükbe nyomulnak a nemzetközi ábrándok és hazafiat- lan törekvések. A függetlenségiek egymást követő veresége tehát annyit jelent, hogy a nemzetből lassanként pusztul a nemzeti érzés, s ha egyelőre a kormánypárt győz is, de ezen az utón bizonyosan előkészül a nemzetiségiek és szocialisták jövője. Hisz’ a függetlenségi párt ezekből a nagy nemzeti érzésekből merítette eddig erejét; abból táplálkozott, arra volt felépítve. Egy erős nemzeti érzésre, a nemzetnek jövőjében vetett hitére, bizalmára nekünk is szükségünk van, hisz’ bennünket is ezek az érzések vezetnek a mi politikánkban; a nemzeti ideálok lejáratása tehát nekünk is fáj, de legjobban mégis maguknak a függetlenségieknek. Dehát caak tessék tovább obstruálni! — jan. 14. Piros betűs parlamenti nap. Tizennégy hónapi meddő szófecsórlés után végre eredményt is mutat fel a képviselőház. Megszületett tehát a t. házban a tisztviselők fizetés javítását célzó törvény és — szinte hihetetlen — túlesett a képviselőház az újonc létszám megállapításán is. Nem akarunk most újból elmélkedni srról, már annvi sokszor elmon-