Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)

1904-03-19 / 32. szám

Sátoralj a-Ujbely, 1504. Március í9. 32. (2454 ) Harminckettedik évfolyam Megjelen minden második napon kedd, csütörtök és szombat este. Szerkesztőség és kiadóhivatal: őátoralja-Ujhely, íötér 9. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. Apró hirdetéseknél minden garmond sző á fill,, Vastagabb betűkkel 8 fill. Njilttérben minden garmond sor 30 fill. Zemplén iij. Meczner Gyula főszerkesztő. POLITIKAI HÍRLAP. dr. Szirmay István felelős szerkesztő. dr. Hám Sándor főmunkatárs. Előfizetési ára: Egész évre 12 korona, fé évre 6 kor negyedévre 3 kor. — Egyes szám ára 8 fillér. — Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél minden szó után 2 fill. Petit betűnél nagyobb, avagy disz- betükkel, vagy kerettel ellátott hirdetések térmérték szerint egy négyszög centim, után 6 fill. — Állandó hirdetéseknél ár kedvezmény. hegyaljai vasút. Irta : Wetterschneider Miksa. Mád, 1904. márc. 17. Évek és évek óta szakadatla­nul küzdünk a hegyaljai vasút ki­építéséért, de különösebben mióta a filokszera által elpusztított szőlő­inket szizyphusi munkával óriási áldozatok árán és erőnk teljes meg­feszítésével újjáépítettük, e kérdés reánk alsó-hegyaljai lakosokra néz­ve fokozódott jelentőséggel bír s az­óta kettős igyekezettel törekedtünk e régi vágyunk megvalósítására. Már e lapok hasábjain is oly számtalan ízben mutattam rá e nagyfontosságu közgazdasági kér­dés óriási horderejére, hogy egé­szen fölöslegesnek tartom ezúttal ismételten kifejteni azon okokat, melyek ezen rég tervezett vasút kiépítését oly felette kívánatossá, és oly rendkívül szükségessé te­szik. E kérdés, melyet folyton napi­renden tartani igyekszünk, most azáltal nyert aktualitásában, hogy a keresk. minisztérium a régebbi Szerencs, később Mádzombor — Hidasnémeti között építeni terve­zett vasút koncesszióin kívül újab­ban egy Szerencstől Ab. Szántóig terjedő vasúti vonal kiépítésére adott engedményt. Ebből kifolyólag egy kassai hírlapban cikk jelent meg, mely A ZEMPLÉN TÁRCÁJA. Csikós nóta. Szövegét és zenéjét irta: Andor Károly. Csikós gyerek ha fölül a lovára, Kicsiny neki három falu határa; Ha megindul a szél sem ér nyomába, Bomlik érte három falu leánya. Árvalányhaj-bokrétás a kalapja, Ingeujja cifrára van kivarrva; Libeg lobog mindakettő a szélben, Rézzel kivert ostor van a kezében. Mikor nincs egy csillaga sem az égnek Csikós gyerek nekivág a sötétnek; Jól ismeri pejkó lova az utat, Megsem áll, mig a csárdához nem jut­[nak. Járásáról megismerik a lovat, Szép csárdásné várvavárja az urat; Tüzes borát csókos ajkkal kínálja, Puha keblét ölelésre kitárja. Egy művész hátrahagyott iratai­ból. A „Zemplén“ számára irta: TTihs Béla. (Folytatás.) Nemsokára Magdust is meggyőz­tem a végzet eme rendeléséről. Ez­után a véletlen munkáján is könnyí­tettünk, előre megállapított terv és időpont szerint jártunk a jégpályára, bizalmas társalgásunk állandó helyére. Mire kitavaszodott s a lég titkos — állítólag — azt igyekszik bizo­nyítani, hogy mennyire nincs ér­dekében e vasúti vonal kiépítése Kassának és sorompóba szólítja ellene a kassaiakat. Magát a cikket nem olvastam és igy nem tudhatom, hogy az illető lap Kassára nézve miért és mily szempontból ítéli e vasutat károsnak, és ennek következtében azzal nem is foglalkozhatom. Csu­pán annyit kívánok erre vonatko­zólag megjegyezni, hogy az adott körülmények között igen helyes­nek és találónak tartom a „Zem­plén“ következő riposztját: „Nem akarunk most hosszabb polémiába bocsátkozni laptársunk fejtegetései­vel de annyit mégis megjegyzünk, hogy bizony ez a vasút nem Kas­sának, hanem a Hegyaljának épül. Teljesen közömbös tehát, hogy mit szólnak ahoz a kassaiak és igen jól teszik, ha — mint a Fm. ál- itja — nem agitálnak a hegyaljai vasút kiépítése ellen. Hogy a Hegy­aljának szüksége van erre a vasút­ra ezt mindnyájan tudjuk és érez­zük, ugyanezért kívánatosnak tart­juk, hogy az építés mentői előbb megkezdődjék. Hát ez okos beszéd, amelyet az adott körülmények között min­den elfogulatlanul gondolkozó em­bernek helyeselnie kell. Azért hangsúlyozom, hogy az adott körülmények között mert suttogással, lágy csókokkal ébreszt- gette a természetet, hogy éljen és virágozzék, ami szivünkben akkor már egy egész éden pompázott. Csaknem egygyé forrottunk ab­ban a magasztos, szent érzelemben, amely egész valónkat betöltötte, s amelyet általánosan szerelemnek ne­veznek. Elválaszthatatlanoknak látszot­tunk, el sem lehetett egyikünket a másik nélkül képzelni, amikor utolér a fáturaom: a „mama“ s a varázsok minden erejével három kinteljes hó­napon át szőtt rózsaláncomat egy pillanat alatt kettészakítja . . . De ez még semmi. Azt talán még meg tudtam volna neki bocsá­tani, hogy ábrándvilágomat olyan könyörtelenül döntötte romba, hogy megfosztott az életcélomtól és lelket­len nemtörődömséggel taszított az öngyilkossági gondolatok észbom­lasztó tömkelegébe, hanem, hogy ha­szontalan gyereknek titulált, azt már nem. Haszontalan gyerek, én, akit csak néhány rövid hét választott el az érettségitől, az élettől? Ez vérig sértette az önérzetemet. Mondott volna inkább lumpnak, kártyásnak, köte­kedő krakólernek, csak gyereknek ne és épen az előtt a leány előtt, akit mindenek fölé helyeztem. Természetes, hogy e megalázás után Magda kiábrándult belőlem. Azt irta ugyan, hogy amig csak él a szive fenekére rejtve fogja őrizni a képemet s most is csupán a „mama“ szigorú tilalma miatt kénytelen ve­lem szakítani, de én tudom, hogy az részemről megvallom, szíveseb­ben látnám ha e vasút a kas­sai fővonallal is összeköthető volna mert akkor ez a vonal jelentőség­ben és jövedelmezőségben is arány­talanul sokat nyerne, de meg vi­szont annak kiépítését, mint azt jól tudom nemcsak Kassa maga, hanem Abauj-Torna vármegye is hathatósan elősegítené. Ha azonban ezt végképpen nem tudjuk megvalósítani, úgy meg kell alkudnunk a körülmé­nyekkel és legalább azt kell léte­sítenünk, amit az adott viszonyok mellett lehetséges annál is inkább, mert a vasúti vonal későbbi fej­lesztése és kiépítésének lehetősége akkor sincs kizárva. De ha ezen újabban kiépíteni tervezett vasút hegyaljai érdeket van hivatva szolgálni — amint abban kételkedni nincs is semmi okunk — akkor a fölötti rendkivüli csodálkozásomnak kell kifejezést adni, hogy e vidéknek borterme­lés, de különösebben borkereske­dés tekintetében legjelentékenyebb városa: Mád miért hagyatott ki a koncesszióból. Akkor ugyanis, amidőn he­gyaljai érdek előmozditásáról van szó és midőn e célból a kiépíteni tervezett vasút a Hegyaljának csu­pán 2—3 városát érintené akkor szerintem mulasztás, ha a tervből e három város közül csak egy is * * a gyerek titulus ábrándította ki. Hát nem tartja-e mindenki a legkövetkezetesebb dolognak a vilá­gon, hogy ilyen megszégyenítés után a legengesztelhetetlenebb gyülölséget érezze az ember a „mamák“ iránt? Én azonban nagy optimista va­gyok s igy sok hajlandóságot érzek magamban az alkudozáshoz. Ez ese­tet sem tekintettem tehát szabálynak, csak kivételnek, annál is inkább, mert Magdát rövid fél esztendő múl­tán egy ügyvédjelölt társaságában már túlontúl vígnak láttam. * Belekerültem az élet forgatagába és megkezdődött a tapasztalatgyűjtés. Volt sok boldogtalan barátom, volt boldog is; voltam duhajkodó, vig cimborák körében, voltam busla- kodók között is ; olvastam, hallottam, láttam számtalan öngyilkossági és gyilkossági esetet; szántam sok tönk­rement egzisztenciát; irigyeltem sok könnyen boldogulót és valamennyi tapasztalatomból csak azt az egy igazságot horgásztam ki, hogy min­den rossznak örök kútfői a „mamák“, s minden jó csak azért keletkezik, mert ők bele nem árthatják magokat. A boldogtalanok kiapadhatatlan keservét a „mamák“ szívtelensége okozta, mások viszont azért voltak boldogok, mert a sors különös ked- vezményekép nem állította utjokat a „mama“; a vig cimborák duhajkodtak, mert nem voltak „mamáik“, akik felügyeletet gyakoroljanak felettük; a búslakodók elkeseredésükben ittak, amibe a „mamák“ hajtották őket; az még pedig éppen a legjelentéke­nyebb kimarad. Ez indít arra, hogy e helyen a mértékadó körök figyelmét egy e tekintetben fontos körülményre hívjam fel. Rendszerint ugyanis a vármegye a területén létesített vasutak ki­építését — az illető vasúti vonal fontosságához mérten — anyagi hozzájárulással teszi lehetővé. Nem kételkedünk tehát abban, hogy e kérdésben forgó vasúti vo­nal kiépítését is különösebb te­kintettel annak eminens jelentő­ségű céljára tőle telhetőleg, hat­hatósan fogja elősegíteni. És hogy e vasút, amint az contemplálva van és amint az szükséges tényleg hegyaljaijai ér­dekeket szolgáljon, úgy annak leg­jobb biztosítékát abban látnám, ha a kiépítéshez való hozzájárulásá­tól teszi a vármegye függővé, hogy a vasúti hálózatba e vidék legjelentékenyebb városa: Mád is bevonassák. Maga az engedményes részé­ről a Iegkonciliánsabb módon nyertünk Ígéretet arra nézve, hogy e vidék jogos igényeit tőle telhe­tőleg igyekezni fog kielégíteni. Bízvást hisszük, hogy a vár­megye és kormány jóakaratu tá­mogatásával ez sikerülni is fog. Hegyaljai vasút jöjjön el mielőbb a te országod! ! öngyilkosokat a „mamák“ kegyetlen­sége űzte halálba; a gyilkosok pedig a „mamákat“ vagy a „mamák“ ked­venceit fojtották vérbe; a tönkrement egzisztenciák a „mamáknak“ köszön­hették végzűllésöket, és a boldogulok csupán azért haladtak, mert a „ma­mák“ nem kuszálták össze számadá­saikat. Mindig és mindenütt csak a „mamák.“ Egész életemen át csak azt kel­lett látnom, hogy minden esemény mottója, minden tragikum refrénje, minden rossz okozója a „mama.“ Egyet mondok el csak e tapasz­talataim közül, azt a történetet, amely a legjobb barátomtól fosztott meg, ez amúgy is elég karakterisztikus, aztán meg ráillik valamennyi „mamára“ több-kevesebb változattal. Mindég abban a szerencsés hely­zetben voltam, hogy sohasem szűköl­ködtem jó barátokban, akikről iga­zán mondhatom: jó barátok voltak, ámde valamennyi között mégis leg­jobb volt: Ongya Elek. Nagyon, szerettem az én Elek barátomat. 0 is engem. Hanem kívü­lem mást is szeretett s épen ez volt a hiba. Ez a tény magában véve kü­lönben még nem lett volna olyan nagy veszedelem, hanem hogy fele­ségül is vette a szeretettjét, az már határozottan az volt, mert volt a fe­leségének egy legkevésbbé sem szere­tetreméltó „mamája“ is. Sem az eperjesi vértörvényszék­ről, sem a spanyol inkvizicióról, de még a velencei ólomkannákról sem Írtak még a leghajmeresztőbb rémregények Lapunk mai «zárna 6 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents