Zemplén, 1904. január-június (34. évfolyam, 1-69. szám)
1904-03-19 / 32. szám
2. oldal. ZEMPLÉN. Március 19. Proletarizmus és az iparospálya. A szülők figyelmébe ajánlja: Andor Károly. Ha kutatjuk a napról-napra növekvő szociálizmus okait, azon szo- eiálizmusét, mely a társadalmi rend és béke fölforgatására törekszik, lehetetlen be nem látnunk, hogy elmaradott iparospolgártársaink köréből szedi legtöbb áldozatát. Ki megy ma iparospályára ? Akit az életkörülmények mosto- hasága vagy a tanulásra való képesség teljes hiánya kerget a műhelybe. Lehet-e azután remélni, hogy a jórészben iskolából elkergetett gyermekekből valaha értelmes, szellemileg munkakörén fölülemelkedni tudó iparosok fognak válni? Vájjon kik az okai ennek a szomorú állapotnak? Maguk a szülők. Ha egy földműves városi iskolába küldi gyermekét, már akkor, ha rosszul tanul is, rösteli iparospályára adni s az még szerencse, ha visszaviszi az eke szarvához. Égy kishiva- talnok, Írnok, vagy mondjuk előkelőbb hivatalnok is a legnagyobb szégyennek tartaná, ha gyermekét iparosnak kellene adnia. Rendkívüli áldozatok árán tudatlanabb gyermekével is kijárat néhány osztályt s ha nyomorult lesz is egész életére, nem bánja, csak iparos ne legyen, mert az szégyent hozna a családra. Mit vétett az az iparospálya, hogy annyira megvetjük; nem oly szükséges-e az, mint akár az orvos, ügyvéd, hivatalnok állása? S ha igen, nem lehet-e az iparos is ép oly becsületes ember, mint sok ranggal hivalkodó, üresfejü nem-iparos? Á társadalom ferde gondolkozása, az osztálygőg az oka az iparos lenézésének s oka egyúttal annak is, hogy az intelligensebb elem irtózik az iparospályától. A külföldön, Angliában, Hollandiában, Németországban, Amerikát nem is említve, senki sem rostéi magasabb iskolai végzettséggel iparospályára lépni; de ott nem is húznak keztyüt az intelligens emberek akkor, ha egy iparossal kezet akarnak szorítani. Mindenki tiszteli, becsüli ezt a társadalmi osztályt s a polgári életsem olyan irtóztató dolgokat, mint amilyeneket az én szegény Elek barátom mesélt el nekem az ő „kedves mamájáról.“ Csak úgy borzongott a hátam, amikor esténkint, holmi hivatalos teendők ürügye alatt hazulról elmenekülve, hozzám jött és kiöntötte az ő szive keserveit. A emberevő kannibálokban több emberszeretet van, mint ebben a „mamában“ volt. Azok legalább megsütik az áldozatukat mielőtt megennék, s akkor sem sokat teketóriáznak vele, hanem egyszeriben felfalják. De ez meg se ölte az én szegény Elek barátomat, hanem élve kezdte előbb a vérét szívni, azután a lelkét rágni s lassan alig észrevehetően emésztette el. Ez este dúlt vonásokkal, égnek álló hajzattal és dühtől tajtékzó ajakkal állított be hozzám. : — Te, segíts rajtam. Valamit tennem kell, érted, valamit tennem kell már, nem bírom tovább ezt az örökös szekatúrát és nyávogást. S mint a ketrecéből kiszabadult fenevad óriási lépésekben nyargalt fel s alá a szobámban. Megijedtem tőle. De hidegvér gondolám, itt az ideje, hogy kiszabadítsam a fiút vérszopó vámpírja karmai közül, ezért nyugodtan válaszoltam: — Hm. Mondok egy okos dolgot. Ugy-e Kerényesen lakik? — Csak kellene laknia, de mióta az ura meghalt, folyton a nyakamon ül. — De a birtoka, meg a háza ott van? ben nyitva áll előttük az út az érvényesülésre, mert meg van a megfelelő műveltségük. Hol vagyunk mi még ettől? . . . Ez az oka azután, hogy a szegény iparos is megundorodva lenézett állásától, gyermekét, hacsak teheti iskoláztatja s bár otthon sokszor a kenyérből sem ehetnek eleget, urat akar nevelni gyermekéből. Hát ki fogja akkor iparosnak adni gyermekét, ha a földművelőtől kezdve fölfelé mindenki urat szeretne nevelni; lehet-e akkor valaha értelmes és közbeesü- lésre méltó iparososztály? De még borzasztóbb a másik kérdés: hogyan fog megélni az a sok urnák készült fiatal ember, ki fog mindegyiknek állást adni ? hisz annyi már nálunk az iskolákat végzett élel- metlen és szerencsétlen ember, hogy akár három országot elláthatnánk hivatalnokokkal, ügyvéddel, tudóssal. S ha már most ilyen ijesztő arányban növekszik a munkanélküli tehetségek vagy végzett emberek, az az proletárok száma, mi lesz még ezután ? És még mi panaszkodunk a sok állami adóért és hivatalos dolgaink hosszú elintézéséért! Hiszen egy iratnak nem azért kell száz kézen is keresztülmennie, mert egy, esetleg két ember nem tudná azt elvégezni, hanem, mert akkor annak a kilencvennyolcnak nem volna mit tennie és nem volna mit ennie. Egy-egy üresedő állásra mennyi a pályázó ?! Közönséges irnoki állásra 80—90 végzett ember is pályázik olykor, ráviszi a nyomor, a protekció hiánya, amely nélkül érvényesülni majdnem teljes lehetetlen. Könyeket facsaró látvány volna végig nézni a budapesti harmadik és negyedik emeleti nyomorúságot, azt a borzalmas cifranyomoruságot. Itt egy állásnélküli mérnök nyomorog családjával ; mindenfelől biztatják, de ennél többre nem viheti. Élmenne talán közönséges pallérnak is, de annak meg nem kell s otthon a család, a nő és gyermekek éheznek s az éhség rossz tanácsadó. Amott sötét, nedves szobában egy vézna ember görnyed valami másolás fölött, felesége és leányai kézimunkára borulnak s dolgoznak. Min— Ott. — Hát lepd meg agy Kerényesre szóló első osztályú vasúti jegygyei. — Nem lehet. — Nem ... ? Hja, ha gyáva vagy, persze, hogy a nyakadra ül. — Már próbáltam. Nem használ. Mindent próbáltam, semmi sem használ. Képtelen vagyok tőle szabadulni. — Akkor hát utasítsd ki egyszerűen, lökd ki. Utóvégre is az egészséged csak több az ő kedvtelésénél. — Azzal sem megyek semmire. — ? ? ? — Persze, hogy nem. Akkor meg olyan ájulási görcsöket kap, hogy a feleségem is a pártjára áll s véle együtt ájuldozik, s ha nem tágítok: ő is itt akar hagyni, mert nem tűrheti, hogy én kiutasítsam az anyját. Mit tehetek ilyenkor? Még nekem kell kérlelnem, hogy maradjon. Utóvégre is válni nem akarok és a fiamat sincs egy csepp kedvem sem anyátlanul nevelni. — Ha sem ezt, sem azt nem teheted: más mód nincs, minthogy tűrj megadással. — De nem bírom már. — Az baj, de nem segíthetek rajta. — Meglásd, én vagy megőrülök, vagy főbelövöm magam. Az előbbit választotta, csakugyan megőrült. Most már határozottan gyűlöltem a „mamákat.“ (Vége köv.) den sor, minden öltés egy-egy sóhaj. A férj valami banknál volt tisztességes állású hivatalnok; de a társaság megbukott s ő semmi nélkül maradt. Állás nincs sehol s örül, ha innen-onnan egy kis másolni valót kaphat. De minek részletezzem ?1 Ezek még a proletárok tisztességes részéhez tartoznak, de mennyi az elzüllött, becstelen, magát és mindenét áruba bocsátani kész ember! Szinte nehéz mellettük és közöttük becsületesnek maradni. Ezeket és igy kellene meggondolni a szülőknek, midőn mindenáron urat akarnak nevelni gyermekeikből. Ha bele tekintenének az életbe és okulnának saját tapasztalataikon és nyomorukon, nem erőltetnék any- nyira a dolgot. Nem azt akarom én ezzel mondani, hogy szegény ember ne járassa fiát iskolába, sem azt, hogy az iparossághoz nem kell tanulás, korántsem. Sok igaz és nemes gyöngy került már ki az egyszerű parasztkunyhóból is, de azért ne födözzön föl a szülő minden gyermekben nemes gyöngyöt. ítélje meg jól, érdemes-e a gyermeket iskoláztatni, mert ha az élet előveszi a maga próbakövét, az nem kiméi senkit s mig igy egyrészt tönkreteszik gyermekeiket, másrészt magukat is megfosztják öreg napjaikra a gyámolitó támogatástól. De mondjuk azt, hogy ki akarja próbálni a szülő a gyermeket. Kijárat vele négy gimnáziumot s mert a fiú nem bukott meg, hanem átcsúszott valahogyan Isten és a tanárok kegyelméből, örömében tovább folytatja az iskoláztatást, megvonja saját szájától a falatot, csakhogy annak az ingyenélő kamasznak legyen könyve és ruhája. Nem az iskola kell az ilyennek, hanem műhely. Ezeket kell vinni iparosnak és kereskedőnek ; nekik nehéz a tanulás, de az iskolában szerzett ismeret és illemtudás nagyon is elég ahhoz, hogy intelligens iparos vagy kereskedő legyen belőlük. Az ilyenek azután a legboldogabb emberek. Igényeik egyszerűek, nem múlják fölül jövedelmüket, nem nagyra- látók s ha nem iszákosak, még tisztességes vagyonra is szert tehetnek. Es nem többet ér ez, mintha a városházán irnokoskodnék érettségi bi- zonyitványnyal hatszáz forintos állásához ezerkétszáz forintos igényekkel ? Melyiknél húzná meg magát szívesebben az elaggott szülő ? De nemcsak a szegényeknek kellene igy tenniük, hanem a magasabb ranguaknak is. Ézek gyermekei között is akadnak hanyag és rossz tanulók, akik majdan apjuk nevével, mint tőkével akarnak boldogulni s az ilyenekből lesz a legtöbb szédelgő. Ha már iparosnak nem akarják adni, adják kereskedőnek, de mindenesetre tisztességesebb ember lehet belőle, mintha később apja szégyenére lök- dösnék ide-oda valami, nem tudom én hanyadrangu irodában. De hány szülő gondolkozik igy? Tele van mindegyik előítélettel az iparos és kereskedő pálya iránt és saját keserves áldozata árán neveli a hazának azt a szerencsétlen tömeget, melynek proletárság a neve s mely a szülőnek és hazának egyformán szégyene. VÁRMEGYE ÉS VÁROS. )( Hivatalos hirdetmény. Az 1886. évi XXII. t.-c. 38. §-a alapján közhírré teszem, hogy a város 1904. évi legtöbb adótfizető képviselőtestületi tagjainak névjegyzéke a mai közgyűlésben hozott határozattal megállapit- tatott s az e tárgyban kelt képviselő- testületi határozat szintén mai napon a közgyűlésben kihirdettetett. Felhívom ennélfogva mindazokat, akik a határozat ellen felebbezéssel élni akarnak, hogy felebbezéseiket a folyó évi március hó 17-ik napjának reggeli 8 órájától számítandó 15 nap alatt az alispánhoz címezve, a városi iktató hivatalba adják be. Sátoraljaújhely, 1904. évi március hó 16-án. Székely Elek, polgármester. hírek. Krónika. Uj adat a „Tokaj-Hegy- alja“ borkereskedelméhez — márc. 19. Csemulpó és Vladivosztok, Meg hogy most miket csinál Port-Arthurban s Jalu partján Alexejev admirál, Meg, hogy Togó torpedója A muszkának bajt okoz: Semmi ahhoz a csatához Amit Ujhely létrehoz. Lydith-bomba, mérges gázok, A Bajkál-tó nagy jege, A Retziván manöverje És Niucsvang harctere: Bizony Isten : gyerekségek ! Lefözi a harci zaj, Mit a Csapó Lajos cikke Itt, Ujhelyben felkavar. Olasz bornak, magyar bornak Fenséges szép harca ez! A halottak száma — jóslom: — Szörnyűséges massza lesz. Cikkek jönnek, cikkek mennek Repülnek a Nyilt-terek, S rémes csatakiáltással Ront össze két hadsereg. Az egyik párt igy kiáltoz: „Van olasz bor, annyi tény!“ Á másik párt visszavágja: „Hazugság az! Rémregény !“ És a felek éles karddal Egymás ellen rontanak, A York és Lancaster házak Harca kél fel újólag. S az olasz bor — vita tárgya — Szakállába jót nevet, Hiszen látott ilyen harcot Azelőtt is eleget. Vívtak érte már ily harcot Ellenséges hadfelek, De neki a háborúban Baja soha nem esett. A harcolók kifáradtak S elhagyták a csatatért, Az olasz bort, azt meg vették, Az olasz bor egyre kélt, Az olasz bornak nem árt a Pár cikk, mi olykor leüt, Isszák azért, mint tokajit Leider! isszák mindenütt.-th. I MIZSÁK ISTVÁN. \ — márc. 19. Lapunk zártakor veszszük a lesújtó hirt, hogy Mizsák István, Zem- plénvármegye tiszti főügyésze eltávozott az élők közül. Mély megillető- déssel állunk meg ennek az igaz embernek a halottas ágyánál s a fájdalom első perceiben meg sem kísértjük, hogy papírra vessük az ő kiváló egyéniségének jellemző vonásait. De nincs is arra szükség; szerte a vármegyében mindenütt tudták, hogy kicsoda Mizsák István; mindenütt ösmerték az ő puritán jellemét, igazságszeretetét, példás kötelesség tudását, lankadatlan vasszorgalmát, amelyet mind, mind az ő szeretett vármegyéjének áldozott, még akkor is, mikor ereje már szemmel láthatólag megtörött. Mint a törvényA TAVASZI ÉS NYÁRI idényre sclyemkelme, bársony, csipke és szalag szükségleteit vásárolja. mil iOFFMAffl is Tsa selyemáruházában, Budapest, IV., Bécsi-utca 4. A legnagyobb választék mindenféle se- lyemárukban. Az idény összes újdonságai folyton raktáron vannak. Szabott árak, tulkövetelés kizárva. Hinták vidékre kívánatra bérmentve küldetnek.
